Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-18 / 165. szám

Művészeti krónika Németh Nórát meghívták Moszkvába. A fiatal pécsi színművésznő alakítja a Hernádi Gyula regényéből, Az erődből készült Szinetár Miklós-film egyik főszere­pét. A film főszereplőjeként augusztus 14-től 28-ig tar­tózkodik majd a szovjet fővárosban. (Képünkön: Né­meth Nóra.) * Bánlfy-est. Ma, június 18-án Kaposvárott, a szent- jakabi romterületen Bánffy György színművész Ékes­édes anyanyelvűnk című műsorát adja elő. Az est 20 órakor kezdődik. * Lengyelország, Németor­szág. A Magyar Képzőmű­vészek Szövetsége Dél­dunántúli Területi Szerve­zetének tagjai közül Juhos László szekszárdi szobrász- művész a lengyelországi lnowroclow-ba utazott, hogy résztvegyen az ottani nem­zetközi művésztelep munká­jában. Kismányoki Károly pécsi grafikust pedig meg­hívták az NDK-ba a Keleti­tenger partján lévő Zinno- vitz város művésztelepére. * „Jönnek-mennek" a színé- szék, ez pályájuk egyik sa­játossága. A Pécsi Nemzeti Színházból elmegy: Fabó Györgyi Kecskemétre, Bo- bor György Győrbe, Katona János, Takács Gyula és Györgyfalvai Péter Szol­nokra, Unka György Deb- recenbe. Gyulai Edit opera­énekes Szegedre, Petényi Ilona a filmgyárba, Bolla Tibor operaénekes nyugdíj­ba. Elmegy, de még nem kötött szerződést Faluhelyi Magda, Sir Kati és Kovács Zoltán operaénekes. S ki jön? — A prózai részlegbe Koszta Gabriella Szolnok­ról, Győngyőssy Katalin Miskolcról. Raszter Ildikó Szegedről, valamint Frajt Edit, Kovács Krisztina és Bán János a főiskoláról. Új énekesek: Benei Katalin, akinek eddig nem volt szer­ződése és Pusztaszeri Emi­lia, aki a Fővárosi Operett- színház kórusából érkezik Pércsre. Rendezőnek szer­ződött Katona Imre, a szín­ház korábban volt drama­turgja. aki legutóbb a Nép­színház vezető dramaturgi tisztét töltötte be, valamint a rendezői gyakorlatukat eddig is Pécsett végzett Szikora János és Konter László. * Márévár balladája cím­mel tizennégy perces zene­művet szerzett Károly Ró­bert. A női hangra és gi­tárra írott mű Gáspár Sán­dor költő szövegére készült, július 21-én hangzik el elő­ször és ezentúl minden márévári rendezvény elő­játéka lesz. * Egyre nő a Mecsek Fú­vósötös nemzetközi híre. Május végén Belgiumban játszottak, magyar zene­szerzők műveit és AI öve Rammaert belga zeneszerző zeneművét. A koncertet fel­vette a belga rádió vcllon- adása. Június 22-én pedig ausztriai és NSZK-beli kör­útra indulnak. Hat város­ban, közöttük Nürnbergben játszanak barokk-műveket. □Hétfői Az ember élete folyamán több száz betegségen esik át, van, amiről tud, van, amiről nem. A halál csak egyszer je­lentkezik. Előbb vagy utóbb. Statisztikát vezetni róla, kissé „morbid” dolognak tűnik, de szükség van rá. Megjelölve azokat az alapbetegségeket, amelyek a halálhoz vezettek, s ezáltal tendenciákra, tünetekre hívni fel az orvosok-kutatók fi­gyelmét, formálni, alakítani a társadalmi arculatot. S termé­szetesen ebből következtetni lehet a lakosság egészségi ál­lapotára is. Nézzünk most meg európai szemmel néhány alapbetegsé­get, az alapbetegség halálhoz vezető útját. Az érelmeszese­dés, szívproblémák, az infark­tus legnagyobb arányban Svéd­országban, Angliában és Kö- zép-Európában pusztít. Az NSZK, Olaszország, Ausztria, Svájc és Magyarország egy szinten van, 100 000 emberből 200—250 eme alapbetegség következtében hal meg. Fran­ciaországban, Lengyelország­ban, Spanyolországban kedve­zőbb a helyzet. A gyomorpana­szokat tekintve Ausztria vezet, őket Európában senki sem kö­zelíti meg. Magyarország, Len­gyelország, Csehszlovákia, Olaszország közepes szinten van, az NSZK-ban, Franciaor­szágban a legalacsonyabb a statisztikai mutató. Az öngyil­kosok aránya a három szom­szédnál igen magas: egy szin­ten áll Magyarország, Cseh­szlovákia és Ausztria. Olaszor­szágban viszont igen ritka, Spanyolországban alig fordul elő. Csecsemőhalálozásban Ju­goszlávia vezeti a sort, Romá­nia, Portugália is elől van, Ma- ■ gyarország, a Szovjetunió és Közép-Európa megközelítően azonos szinten. Igen jól áll Franciaország, Svájc és a skan­dináv államok Angliával egye­temben. A középkorban évente 1000 emberből negyvenen haltak meg, ma kb. 10-en. Magyarországon 1000 1 éven aluli lakos közül 37 hal meg, 1000 60 éves közül 15,2, 70 éves közül pedig 41,8. Tehát egyéves kor alatt majdnem olyan nagy a halál valószínű­sége, mint 60—70 éves kor­ban. Az emberi élet eleje leg­alább olyan veszélyes, mint a A halál statisztikája Az öngyilkosságok okai A nők tovább élnek vége. (Baranyában 1977-ben 1000 1 éven aluli közül 38,6 halt meg. Az ezer lakosra jutó évi halálozás megyénkben az 1970. évi 10,5-ről 11-re emel­kedett!) Érdemes megnézni, hogy mi­ként alakul a várható átlagos élettartam. Afrika és Dél-Kelet Ázsia legtöbb államában 35— 40 év egy emberöltő, az USA- ban a férfiaknál 67, a nőknél 74; Magyarországon a nőknél 72, a férfiaknál pedig 67. Visszatérve az öngyilkosok­hoz: vajon miért választják az élet ilyetén befejezését? A sta­tisztika erre is megpróbál vá­laszt keresni. Közel 24 száza­lékuknál valamiféle gyógyítha­tatlan betegség volt a kiváltó ok, a második helyen — 19 százalék — a családi viszály szerepel, harmadik helyen — 14 százalék — az idegesség, elmezavar áll. A sort az alko­holizmus hatására elkövetett öngyilkosságok zárják. (Termé­szetesen más, igen széles körű kiváltó okok is vannak.) Az anyagi eredetű gondok az ön- gyilkosságok okai között 1 szá­zaléknyit tesznek ki. S végül a férfiak és a nők különbözőségéről néhány szót. A nők tovább élnek. Vajon mi­ért? Azt mondják, a férfiak egészségi „sérülékenysége" adja a magyarázatot. Ez a nem jobban hajlik az önpusztító szenvedélyre — alkohol, ciga­retta —, a társadalmi munka- megosztásban elfoglalt helye a nőkénél jóval felelősségtel­jesebb, s többet látunk közülük a közlekedési balesetek áldo­zatai között is. Ez azonban csak gyenge magyarázat. A csecsemőhalálozásnál szintén rosszabb a férfiak — fiúcskák — helyzete, halálozási adataik itt is rosszabbak. De különbségek adódnak mindkét nemnél a családi ál­lapottól függően is. Példaként: a magányos 35—44 éves férfi­ak halálozása gyakran jóval nagyobb, mint a házassági kö­telékben élőké. (Kivétel: elvál­tak.) Kozma Ferenc Finn barátok a pécsi családoknál P écsiek és íahtiak rande­vúztak tegnap délután Pécsett, a Pannónia Szálló halijában. A Magyar—Finn Baráti Társaság pécsi cso­portjának tagjai ugyanis dél­utáni teára, baráti látogatás­ra otthonukba hívták az V. Magyar—Finn Barátsági Hét alkalmából Pécsett tartózko­dó finn vendégeket. A 23 fős lahti küldöttség tagjainak — akik a vasárnap délelőttöt múzeumlátogatás­sal töltötték — délután igy alkalmuk volt megismerkedni pécsi családok életével, szo­kásaival. A vendéglátók több­sége virággal és szótárral érkezett e randevúra és rö­vid ismerkedés után taxival, busszal, saját kocsival indul­tak. Valamennyien nagyon készültek erre a találkozóra, mivel a csoport tagjainak többsége évek óta levelez Lahtiban élő finn családok­kal. Finn vendégeink tegnap este búcsúztak Pécstől. A Pannónia Szálló különtermé­ben tiszteletükre rendezett vacsorán értékelték több na­pos pécsi látogatásuk ta­pasztalatait. A vacsorán részt vett Czente Gyula, Pécs vá­ros tanácsának elnöke, és Gergely László, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizott­ságának titkára. Megtámadtak az őrt Szökési kísérlet a fogdából Nehezen viselte a rabságot a három bűntárs, pedig igencsak hozzászokhattak már. Kovács István 20 éves újmohácsi, Ba­log István 20 éves és Arnold József 23 éves mohácsi la­kosok gyakran kerültek össze­ütközésbe a törvénnyel, mind­hárman többszörösen büntetett előéletűek. E hónap elején különféle bűncselekmények miatt a Mo­hácsi Városi Járási Rendőrka­pitányságon, előzetes letartóz­tatásban várták ügyük törvé­nyes folytatását. Várták, de nem tétlenül. A BTK-ban ugyanis járatosabbak voltak már, mint akár csak az általános iskolá­ban elsajátítható ismeretekben, s tudták, hogy ismét szabad­ságvesztés vár rájuk. Elhatá­rozták, hogy megszöknek. Megállapodtak, hogy taka­rodó előtt, amikor az őr kinyit­ja a fogda ajtaját, Kovács és Balog berántják a cellába és lefogják addig, amíg Arnold elhozza a fogdaőri szobából a kulcsokat és egy rezsó zsinór­ját, hogy azzal a rendőrt meg­kötözzék. Azt is eltervezték, hogy fegyvert szereznek, s aka­dályoztatásuk esetén azzal vág­ják ki magukat. Jugoszlávián keresztül akartak megszökni az országból. Minden simán ment addig, amíg a szolgálatát teljesítő rendőrt a szoba padlójához szorították és befogták a szá­ját. Hiába kérte őket másik két őrizetes, hogy hagyják ab­ba. A tervük azon bukott meg, hogy Arnold a kiáltozást hall­va megijedt, s visszament a fogdába. A Mohácsi Járásbíróság Ko­vács Istvánt és Balog Istvánt társtettesként, Arnold Józsefet bűnsegédként elkövetett, hiva­talos személy elleni erőszak bűntettében, fogolyszökés kí­sérletében és tiltott határátlé­pés előkészületében bűnösnek mondta ki. Az első- és másod­rendű vádlottat három év szi­gorított börtönre, Arnoldot, a harmadrendű vádlottat 3 év fegyházra ítélte. Feltételes sza­badságra nem bocsáthatók. A vádlottak enyhítésért fellebbez­tek. K. Gy. HDtlEHSJ ILDIT EEEHUDU — Megtudták a tárosban, hogy nálunk még van szódás patron... Erb János rojza Törőcsik autóbalesete Zalacsány határában a 76-os szá­mú úton szombaton este Szirtes Pál 33 éves budapesti lakos személy- gépkocsijával a sáros úttestről az árokba hajtott és egy fának ütközött. A baleset során a gépkocsiban ülő Törőcsik András, az Ú. Dózsa és a magyar válogatott labdarúgója sú­lyosan megsérült. A mentők kór­házba szállították. A baleset oka: Szirtes Pál nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette jár­müvét. A rendőrség a baleset körül­ményeinek vizsgálatát szakértők be­vonásával folytatja. A szombat este gépkocsi bal esetet szenvedett Törőcsik András válogatott labdarúgó állapotáról a Korvin Ottó kórház a következő jelentést adta. Az újpestiek csatára bal csípőízületi töréses ficamot szenvedett, melynek helyretétele megtörtént. A letört da­rab ráépítéséhez műtétre lesz szük­ség, amelyre hétfőn vagy kedden kerül sor. Törőcsik András felépülése több hónapot vesz igénybe. — Felújítások a barcsi Bo­rókásban. Az Országos Termé­szetvédelmi Hivatal Dél-dunán­túli Felügyelősége idén ötven­ezer forintot költ a barcsi Boró­kás tájvédelmi körzetre, ahol a sétautakat korszerűsítik. Felborult a segédmotor-kerékpárjá­val a hét végén az Űjpetre és Kis- kassa közötti úton Takács János 28 éves, kiskassai lakos. Könnyű sérü­lést szenvedett. * A nagy eső miatt a menetirány szerinti baloldalra tért át kerékpár­jával Schleiher Róbert 37 éves aba- ligeti lakos Abaliget község és a vasútállomás közötti úton és össze­ütközött egy vele szembe jövő sze­mélygépkocsival. A baleset következ­tében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. * Az eső okozott füstöt tegnap dél­után a nagyharsányi vasútállomáson. A zárt vagonban lévő darabos, ol­tatlan mészre szivárgó eső hatására füstölni kezdett a vagon. Riasztották a siklósi önkéntes tűzoltókat, akik megakadályozták a tűz kialakulását. * A Balaton vizébe fulladt szombaton este Szabó Gyula Imre, 24 éves bu­dapesti gépkocsivezető, a Balaton­okon és a Kilián-telep közötti sza­kaszon. A fiatalember és barátja erősen ittas állapotban — a vihar­jelzés ellenére — csónakkal indult a tóra. Negyven méternyire a part­tól, körülbelül kétméteres vízmély­ségnél a vízbe ejtette az egyik eve­zőt, ruhástul utána ugrott, elmerült. Társa nem tudott rajta segíteni, őt is a partról jött fürdőzők mentették ki. V.v.vvv v.v.v.v. .v.v.v.v £ a Baranya megyei agroker vallalat alkatrész- OSZTALYA ARATASI ÉS BETAKARÍTÁSI MUNKALATOK ALATT 1979. június 18-tól augusztus 10-ig munkaidőn túl ügyeleti szolgálatot tart Az ügyeleti szolgálat munkanapokon reggel 7 órától este 19 óráig, szombaton reggel 7 órától este 17 óráig, vasár­nap reggel 7 órától 13 óráig. Az ügyeleti szolgálat csak sürgős gépállás esetén vehető igénybe. Rendkívül sürgős esetben az ügyeleti szolgála­ton túl is biztosítjuk az árukiadást. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 19 141 Trabant Lim. (Győr) 7 927 Trabant Lim. Speciál (B.-pest) 21 6S2 Trabant Lim. Speciál (Győr) 16 691 Trabant Lim. Hycomat 8 217 Trabant Combi (Budapest) 4 597 Trabant Combi (Győr) 1 550 Wartburg Limousine 13 969 Wartburg de Luxe 17 572 Wartburg de Luxe tolótetős 5 116 Wartburg Limousine tolótetős 3 116 Wartburg Tourist 6 282 Skoda 105 S (Budapest) 5 833 Skoda 105 S (Győr) 3 241 Skoda 105 S (Debrecen) 2 918 Skoda 120 L (Budapest) 5 288 Skoda 120 L (Debrecen) 2 262 Skoda 120 L (Győr) 3 208 Polski FIAT 1500 13 970 Polski FIAT 126 15 347 Zaporozsec 28 819 Lada 1200 (Budapest 10 426 Lada 1200 (Debrecen) 53 141 Lada Combi 13 175 Lada 1300 (Budapest) 13 513 Lada 1300 (Debrecen) 8 449 Lada 1500 20 785 Lada 1600 (Budapest) 2 773 Lada 1600 (Debrecen) 1 146 Dácia 13 666 Moszkvics 2140 4 577 — Beszélgetés a könyvtár­ban. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója ma este 17 órától a megyei könyvtárból dr. Vargha Károly nyugdíjas tanszékvezető tanár beszélgetését sugározza Agócsy László zeneművészeti főiskolai tanárral. — Kassák emlékkiállítás. Kassák Lajos képzőművészeti munkásságát bemutató kiállí­tás nyílt Pakson, a Gagarin úti új munkásművelődési központ­ban. Szabó Júlia budapesti művészettörténész nyitotta meg a Kassák Lajos özvegye által rendelkezésre bocsátott emlék­anyagból rendezett kiállítást, amely július 4-ig tekinthető meg Pakson. Paravánokon szemléltetik a művész albumok­ból, színes és fekete-fehér gra­fikai lapokból összeállított, zö­mében eredeti alkotásait. — Nyári zenei estek. Nagy­kanizsán, az alsótemplom mel­letti Zrínyi fiúkollégium belső, zárt udvarán idén július— augusztusban ismét megrende­zik a nyári szabadtéri komoly­zenei programot, melynek ke­retében négy hangversenyt rendeznek. A fellépő együtte­sek között szerepel a Magyar Barokk Trió és a Musica An­tiqua Hungarica is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom