Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-18 / 165. szám
Üdülőfalvakat alakítanak ki A Balaton regionális fejlesztési terve Beszélgetés Böhm Józseffel, a Somogy megyei Tanács elnökével Napfény, jó levegő, hűsítő, olykor haragosan hullámzó, máskor ezüst-arany víz, fehér vitorlák, soknyelvű kavalkád. Halsütők, szállodák, szivárványtarka sátortáborok, szalmaszőke, bronzbarna lányok. Balaton. A Minisztertanács múltheti ülésén talán a kormány tagjai előtt is néhány pillanatig felvillant e kép, aztán kénytelenek voltak az üdülőkörzet gondjait számbaven- ni. Az ÉVM, az OVH, valamint Somogy, Veszprém és Zala megyék tanácselnökei vették számba, hogy milyen intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a Balaton örömöt, pihenést nyújtson, másrészt népgazdasági érdekeket is szolgáljon. Bőhm Józseffel, a Somogy megyei Tanács elnökével az elmúlt napokban erről beszélgettünk. — Mit jelent a Balaton az önök számára? — Somogy társadalmi-gazdasági fejlődése aligha képzelhető el a Balaton nélkül. Nemrégiben elemeztük Somogy megye idegenforgalmát, kitűnt, hogy a Balaton a megye idegenforgalmának alapja, az anyagi-termelő ágazatok mellett a lakosság életkörülményeinek legfőbb formálója. A Balatonnak köszönhető, hogy a megye lakosságának jövedelmi viszonyai megegyeznek az országos átlaggal, az ipari jövedelmek ugyanis 11-12 százalékkal alacsonyabbak. A múlt év végén 80 lelkes aktivista, a megye tekintélyes lokálpatriótái felmérték, hogyan lehetséges az idegenforgalmat a Balaton szolgálatába állítani, mit kell tenni, hogy az alapvetően népgazdasági érdekeknek megfelelően is fejlődjék az üdülőkörzet. — A leqfontosabb ebben a munkában (a jelentést még az idén a megyei pártbizottság és a tanács is megtárgyalja), hogy olyan szemlélet alakult ki, amely a Balatont nem a megye nyűgének tekinti, hanem hazánk és a megye idegenforgalmának alapját látja benne. — Mit tesz Somogy megye a Balatonért? — Minden fórumon és minden lehető alkalommal szenvedélyesen szót emelünk érte! Persze nem ez a legfontosabb, de erre is szükség van. Az elmúlt évtizedben ugyanis kialakult hazánkban egy olyan szemlélet, amely különböző tórendszerek, mesterséges üdülőterületek létrehozásával, a termálvizek szerepének növelésével mentesíteni szerették volna a Balatont, éppen emiatt a fejlesztése háttérbe került. Voltak olyan álláspontok, amelyek az idény-jelleg miatt eleve gazdaságtalannak ítéltek minden balatoni fejlesztést. A vendégek azonban mit- sem törődtek ezekkel a meggondolásokkal, továbbra is a magyar tenger partján érezték jól magukat. így aztán mór az elmúlt évben az alapvető ellátást sem lehetett kielégíteni, kevés volt a szállás, a kereskedelmi és vendéglátó szolgáltatás színvonala mélypontra zuhant 'Sürgősen kellett dönteni, hogy miként lehetséges a Balatont ismét méltó helyére állitani. Kivételezett lehetőségeket is szükséges volt a Balaton megmentéséért találni. Somogy 100 milliós gyorsfejlesztési programot irányzott elő, amelynek fele a campingek, másik fele a kereskedelmi és vendéglátó egységek fejlesztésére lesz fordítva. A tanács több saját beruházását szünetelteti azért, hogy az új létesítmények legalább 90 százaléka még az idén elkészüljön. — Ügy érzem a három balatoni megye még az említettnél nagyobb áldozat árán sem lesz képes önmagától megoldani az üdülőkörzet gondjait... — Valóban nem. A Balaton fejlesztése nem történhet egymástól elszigetelt ötletek, tervek alapján. Ez komplex feladat. A kormány most rendet tett ebben, a tervezés, fejlesztés. a fenntartás, az eszközökkel való gazdálkodás több ágazat összehangolt feladatává vált. Mi például a Balatoni Intéző Bizotsággal, a Belkereskedelmi Minisztériummal nemrégiben összehangoltuk feladatainkat a kereskedelmi ellátásban. Már most pontosan tudjuk, hogy a zölség-ellátás kivételével minden másban az elmúlt • évinél sokkal magasabb színvonalat tudunk biztosítani, különösen kenyérből és péksüteményből adunk jobbat és többet. A vízvédelem, a szennyvizek elvezetése közép és hosszútávú program, ezt gyorsítani kell! A közlekedés Siófok körül megoldhatatlannak tűnik egyelőre, de már készülnek erre is tervek. A 7-es út egész hosszában belső utakat építünk, a főközlekedési út tehermentesitésére. — Mit tartalmaz a balatoni regionális terv? — A Balaton fejlesztése nemcsak a tó melletti területekre vonatkozik, hanem a háttér övezetre is. Húsz—ötven kilométer mélységben üdülőfalvakat alakítunk ki, amelyekben fizetővendég szolgálat, a világítás, az ivóvíz, a kereskedelmi, vendéglátóipari és kulturális szolgáltatás egyaránt eléri, meghaladja a parti településekét. Harminc kilométerről a Balaton 30 perc alatt elérhető, számítani lehet arra, hogy sok tízezren estére, éjszakára, borús napokra nem akarnak a tó mellé zsúfolódni. — Számunkra áldás a Balaton, mégha időnként sok gondot is okoz. Az előbbire kell többet gondolnunk ... Lombosi Jenő Uj horgásztanya Fadd-Domboriban A Fadd-Dombori holt Duna- ág csendesebb részén, jelentős társadalmi munkával elkészült a szekszárdi horgász egyesület öt éve épülő horgásztanyája, (ahol a Tolna és Fadd felőli kövesét bekanyarodik a Dombon nagy Duna irányában). A tanyaházban egytől- három ágyasig terjedő, egyszerre nyolc személyt befogadó négy szoba, újonnan berendezett előszoba, tornácos veranda, étkezőfülke, mosdóhelyiség, 18- szor 4 méteres melléképületében közöskonyha, horgászfelszerelés-tárolók, fürdő-, zuhanyozó- és mellékhelyiségek állnak a horgászok és a szívesen várt vendégek rendelkezésére. A tanya melletti holt Dunára nyolcvan méter hosszú, csónakkikötésre és horgászásra is alkalmas mólót építettek, amit a későbbiekben még száz méteresre hosszabbítanák meg, hogy nagyobb áradáskor is használható legyen. Az egyesület tagjai 15—20 forint, a vendéghorgászok 30— 40 forint naponkénti díjért szólhatnak meg, a gondnok által kezelt új horgásztanyán, amely az üdülőteleptől távolabb, a tolnai horgászok háromszobás tanyája szomszédságában épült. A Pilvax törzsasztalánál A LUFTHANSA sajtótájékoztatója A forradalom és a Pilvax nem idegen fogalmak hazánkban, nagyon is összefüggő gondolatkört alkotnak. A LUFTHANSA Légitársaság ugyan, csak ráérzett erre, mikor a fülünknek oly jó hangzású „Pilvax-törzsosztalt” megalakította. Az NSZK-beli légitársaság azt tartja, hogy a törzsasztalok divatja még nem halt ki, és hogy ez az egyik legrokonszenvesebb formája annak, hogy egy adott társaságot — jelen esetben a sajtót — rendszeresen informáljon. Lám, bevált! A Magyar Televízió, a Rádió, a központi lapok munkatársai ugyancsak fontosnak tartották, az elmúlt héten második alkalommal megtartott törzsasztalbeli tájékoztatáson a megjelenést. Hiszen az ő munkakörülményeik, vagyis rendszeres külföldi utazásaik problémáiról is szó esett. Természetesen tudjuk, hogy hazánk több mint tízmillió állampolgárának nem ez a legfontosabb gondja, hogy az NSZK légitársaság miként oldja meg elsőrendű érdekeit, problémáit, érdekességként azonban hadd említsünk egy-két „légipletykát”. A legtöbb szó a DC—10-es gépekről esett. Köztudott, hogy a legutóbbi chicagói repülőgép-szerencsétlenség óta ezeket a típusokat leállították. A tilalom óta igen jelentős számú járat esett ki a forgalomból. (Pl. a LUFTHANSÁ-nak tizenegy.) A repülőtereken zsúfoltság és torlódás van, becslések szerint a világon naponta 198 ezer utasnak nincs helye. A LUFTHANSA magyarországi képviselőjének tájékoztatása szerint a budapesti irodát naponta 300 nyugati turista keresi fel, akiknek nem tudnak helyet biztosítani. A törzsasztal egyik információs témája az AIRBUS volt. 1972-ben született a döntés, hogy hozzanak létre európai repülőt. (Eddig nyugati légiforgalomban amerikai gépek közlekedtek.) öt európai cég és társaság összefogásával meg is született, 1975-ben sor került az első repülésre. Szakértők szerint olyan előnyökkel rendelkezik, mely vetekszik az egyéb géptípusokkal. Fogyasztása gazdaságos, kis- és középtávú repülésre alkalmas, és mint ilyen, minden eddiginél nagyobb létszámú utast képes szállítani, esetleg hazánk városai között is közlekedhetnének ilyenek. Az egyértelmű előnyök ellenére mégsem kelt el, ahogy számítottak rá. Amerika nehezen engedi ki a kezéből az egyeduralmat. Még egy érdekes körülmény folytán megtört a jég. Bor- men, amerikai űrhajós kölcsönkért négy darab gépet kipróbálásra. (Hat hónapra, 2 dolláros kölcsönzési díjért.) Az űrpilóta véleménye döntő volt, ma már tárgyalások folynak Amerikában az AIRBUS eladásáról. S. Zs. Gránát volt a „fejpárnája" Árkot ás a kisértetgép Eddig két aknát szedtek ki a munkagépek Az értesítés, melyet a tanácselnök minden családhoz személyesen vitt el, így kezdődik: „Értesítem, hogy a dráva- szabolcsi vizmű építése ' megkezdődött. Az előmunkálatok során második világháborúból visszamaradt aknákat találtak és feltételezhető, hogy a vezetékfektetési munkálatok során további robbanóanyagok kerülnek elő..." Dátum: 1979. május 22. Jakab Mátyásék a múlt héten szedették fel a nagyszoba padlóját, hogy betonozás után műanyagpadlót fektessenek. A padlózat az ágy alatti részen aknavetőgránátot takart. Ja- kabné: „1958 óta lakunk itt, azóta fölötte aludtam, az volt a „fejpárnám”. Most vitték el a tűzszerészek." Drávaszabölcsön az emberek jóminőségű vízre vágynak. Balogh Antal, a községi közös tanács elnöke, egyben az 1978. május 3-án életre hívott községi vizműtársulat társadalmi elnöke: „Végre a megyei tanács pénzügyi támogatásával eljutottunk oda, hogy a dráva- szabolcsiak kifogástalan minőségű csapvizet ihassanak. A tanács is egymillióval tudott segíteni, a közel 13 milliós vízműberuházásunk fedezetét a lakosság tíz év alatt lefizetendő 18 ezer forintjaiból és a 10 jogi személyünk adja össze.” A kezdeményezés lendületét megrörte és majdnem meghiúsította a 34 éve befejeződött világháború. A kivitelező DÉL- VIÉP tavaly augusztusban a gerincvezeték kiásása közben aknát talált. Érthető okokból azonnal levonult. Kilincselések kivitelezőkért, míg végre a Baranya megyei Vízmű Vállalat elvállalta. Kérték a budapesti tűzszerészeket, legalább a nyomvonalakat mentesítsék, hogy elvégezhessék a munkát. A válasz: még vagy 300 település van soron, úgy 10 év múlva sorra kerülhet a község. Elkezdték a műszeres ellenőrzést, aztán elvonultak. Víz pedig kell, nem várhatnak addig. A komlói vállalat osztályvezetője Völgyesi József átérezte a drávaszabolcsiak helyzetét és gondos körültekintéssel, minden eshetőségre felkészülve megtervezte a munkát. (Komoly segítséget kapott a BARANYA- TERV közműcsoport irányító tervezőjétől, Noszmüller Són- dornétól és a beruházást, lebonyolítást végző Baranya megyei Vízgazdálkodási Társulatok Együttműködési Szervezet műszaki ellenőrétől, Gergász Györgytől.) A műszaki háttér biztonságos megszervezésének egyik sarkalatos pontja, hogy egy ETC 161-es földmunkagépet átalakítottak távirányítá- sosra. Robbanáskár ellen bebiztosították gépeiket, és bebiztosították a község valamennyi házát, ugyanakkor a tanácselnök győzködte a lakosságot, hogy akinek a háza előtt dolgozik a 40 centi széles és 120 centi mélységű árkot ásó gép, az a saját érdekében menjen 250 méteres biztonsági zónán kívül. A megyei Vízmű Vállalat 31 fős brigádja június 4-én kezdte el a „robbanásveszélyes" munkát. A közel 6 kilométeres PVC- nyomóvezeték kétharmadát már lefektették. Richter István vagy Rab István gépkezelők 50 méterről acélhuzalokkal irányítják a „kísértetárokásógépet". Robbanás még nem következett be. A soron kívül érkező tűzszerészek csütörtökön a Poclain árokásó gép által felszínre hozott két aknavető gránátot és a Jakabék padlója alól előkerültét is hatástalanítottak. Mindhárom működőképes volt. Drávaszabolcson tovább folytatják a vízmű gerincvezetékének földbe fektetését, megkezdik a hidroglóbus felállítását, hogy legkésőbb jövő április végéig a már öt éve meglévő mélyfúrású kút gáztalanított vizével valcmennyi portát elláthassanak a kerti csapokból. Murányi László Hol lesz az opera- énekes-képzés? Versenyben állt három város: Debrecen, Pécs és Szeged. Kimondatlan versenyben, hiszen egyik sem határozott még el semmiféle részvételt, semmiféle kulturális versengésben. Mégis — a magyar operaművészetben lesik, vajon melyik lesz a győztes. Vita kerekedett ugyanis az operaénekesek képzéséről: a pesti Zeneakadémia csak az Állami Operaházat képes ellátni művészekkel, s mindenesetre a legtöbb pályakezdő diplomás operistával nullpontról kell indulni. Keresni a megoldást A vitában Breitner Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház zenei igazgatója javasolta merészen: a három nem fővárosi operaegyüttes részére szervezzenek közös énekművész képzést. Hiszen a Zeneművészeti Főiskolának mindhárom, városban működik kihelyezett énektanári tagozata. Az operai közéletben találgatják már: vajon melyik város szerzi meg ezt a rangot. Nem szabad tehát várni, hanem keresni a megoldást: miképpen lehetne megvalósítani a három nem fővárosi operaegyüttes énekművész képzését, méghozzá nem a fővárosban. Antal György, a Zeneakadémia Kihelyezett Énektanári Tagozatának vezetője: — Szerintem nem új a gondolat, az Akadémia tizenöt éves tervében már szó esett róla. A legnagyobb akadálya a középfokú énekesképzés viszonylagos visszafejlődése. Rosszul értelmezett tantervi módosítások ugyanis odavezettek, hogy a középfokú énekesképzés Pécsett is, — mondhatnánk: Kodály városában! — visszafejlődött. Régebben például három tanár oktatta középfokon az éneket, s ma csak egy. Hasonlóan erősíteni kellene a felsőfokú, vagyis főiskolai szintű énektanár oktatást is, ahonnét csak kóristák, vagy a kartagnál kissé több szerepet is játszó énekesek kerülnek ki, ha az éneklésen kívül még színpadképesek és jó meg- jelenésűek is. Érdeklődtünk az Oktatási Minisztériumban is, ahol természetesen ennél is részletesebben látják a gondot. Elsőül is azt, hogy az Állami Operaház várható rekonstrukciójának éveiben az énekesek egy részét le- küldik onnét a három másik operaegyüttesbe, s az majd lényegesen enyhíti az énekesgondokat. Odafent is tudják: a középfokú énekesoktatást erősíteni kell, hasonlóan a főiskolai szintű énektanárképzést. Elmondták: Debrecen már jelentkezett is azzal, hogy náluk megfelelő kollégiumi hely van és szeretnék, ha a Zeneakadémia kihelyezett tagozatát őnóluk bővítenék ki. Az Oktatási Minisztérium ezzel egyet is ért, és azt tervezi, hogy a bővítést Debrecenben teszi lehetővé. De nem operaénekesek képzésére gondolnak, hanem a főiskolai szintű és négyéves énekestanári szakot egyetemi szintű ötéves szakra fejlesztenék. Mint a pesti Akadémián van. Mármost vitába kell szállni kissé Debrecennel: az énektanár, vagy az operaénekes növendékek száma általában évfolyamonként féltucat, vagy ennyi sem. Aligha van olyan kultúrpolitikai vezetés, amely nem tud ennyi helyet biztosítani a saját városában. Ez az érv tehát kissé felnagyított. Aztán az énekesképzés középfokú színvonalának növelése mindhárom városban igény. Ha Debrecenben főiskolai helyett egyetemi színvonalon kiképzett énektanárokat bocsátanak ki, azok is csak középiskolában taníthatnak, az operaénekes-nevelés kivételes sajátosságait nemigen ismerhetik. Az énekesművész tagozat fejlesztése tehát még nyitott kérdés. Rangot adó lehetőség Az Oktatási Minisztériumban sikerült olyan véleményt kialakítani, hogy Pécs előtt még nyitva maradjon a kapu. Érdeklődésünkre ugyanis azt az álláspontot alakították ki, hogy ha a három város egyikében a párt- és állami szervek, valamint a színház igényli az operaénekes tagozatot és vállalja is a végzett énekesek elhelyezését, akkor nem zárkóznak el az elől, hogy a leghatározottabban, leg- hamarább jelentkező városnak ezt a lehetőséget megteremtsék. Pécs előtt tehát nyitva áll az út: a nem nagy létszámú, ám nagy rangot adó operaénekesképzés városa lehet. Kérdés: lesz-e elegendő és magasszin- vonalú énekpedagógus? — Keresni kellene. Földessy Dénes Hétfői □ Debrecen már jelentkezett Pécs előtt még nyitva a kapu