Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-05 / 121. szám
(Tudósítás a 2. oldalon.) Épülő IMS lakóház Mohácson Együttműködés két építőipari cég között Járda-presszó Pécsett Nem fizet avál lalat Ü gazdálkodó egységek pénzügyi helyzete nem tekinthető a vállalatok belső ügyének; a vállalati gazdálkodás ezer szállal kötődik o partnerekhez, s a gazdálkodás egészére is befolyást gyakorol. A pénzforgalom alakulása - folyamatossága vagy éppen akadozása — pontosan jelzi a gazdasági folyamatok zavarait. S minthogy a vállalatok —csakúgy mint a népgazdaság — pénzügyi helyzete visszahat a gazdálkodásra, a fizetési fegyelem alakulása nem egyszerűen jelzés, hanem a termelés és az áruforgalom fejlődésének valós tényezője. A Magyar Nemzeti Bank elnöksége a közelmúltban megvizsgálta a vállalatok fizetési helyzetének alakulását, s megállapította, hogy 1978-ban nem mutatkozott javulás az egy évvel korábbi állapothoz képest, sőt: jelentősen nőtt a fizetések átfutási ideje, s ugyanígy, a fedezet hiányában nem, vagy a csak késve teljesített kötelezettségek aránya. 1978 október hó utolsó napján a fedezet hiányában függőben tartott fizetési megbízások összege országosan mintegy 13 milliárd forintot tett ki - ez mintegy kétszerese az egy évvel korábbi adatnak. A pénzügyi zavarokat két fő csoportba sorolhatjuk; a vállalatok tartós, vagy átmeneti fizetésképtelensége (fedezet- hiány) és a fizetési kötelezettséget szándékosan nem teljesítő, illetve késleltető magatartása. A fizetőképesség hiánya döntően gazdasági okokra vezethető vissza. A második csoportba tartozó vállalatok — mindössze néhány tucat ilyen van, példájuk mégis kirívó — morálisan vétenek a szocialista gazdálkodás követelményei ellen; szándékosan nem, vagy csak késve fizetnek, gyakorlatilag a szállítóval hi- teleztetnek maguknak. Ez azután o pénzforgalomban is tovagyűrűző zavarokat okoz, hiszen a szállító vállalatnak is vannak fizetési kötelezettségei, s ezeknek — talán éppen a be nem folyt követeléseik miatt — nem tudnak eleget tenni. A máig is érvényes fizetési előírások 1968. január 1-én léptek életbe. A vállalati önállóság megnövekedésével a vállalatok önállóan dönthetnek fizetési kötelezettségeik rendezésének módja felől is. Két fő módszer vált uralkodóvá: az inkasszó, amikor a szállító kezdeményezi a fizetést, valamint az átutalás, amikor a vevő ad megbízást a banknak, hogy számlájáról egyenlítse ki tartozását. Rövidesen az átutalás vált csaknem kizárólagos fizetési formává, s ez módot adott az adós vállalatoknak arra, hogy különféle kibúvókkal fizetéseiket késleltessék. A szállító igen sok esetben csak bírósági úton jutott a pénzéhez, növekedtek a pénzügyi zavarok, s ezzel párhuzamosan csökkent a gazdálkodó partnerek egymás iránti bizalma. A Nemzeti Bank 1976 augusztusában kiegészítésként új fizetési eljárást vezetett be. Változatlanul átutalás maradt a fő fizetési forma, de emellett bevezették az „átutalás helyetti beszedési megbízást”. Ha az adós nem fizet, a szállító kérheti a bankot a fizetés teljesítésére. A cél nyilvánvaló: védeni a szállítók érdekeit, mérsékelni az átutalási forgalomban levő bizonytalanságokat, csökkenteni a szükségtelen peres eljárások számát. 1976 és 1978 októbere között az átutalás helyetti beszedési megbízások száma közel ötszörösére növekedett, ami azt mutatja, hogy a szállítók az esetek többségében kevéssé bíznak „adósaikban", igyekeznek mihamarabb pénzükhöz jutni. A fizetési előírások tehát valamelyest szigorodtak, bár — vállalva az ezzel járó szankciókat — a vállalatok továbbra is késleltethetik fizetéseiket. Ez egyébként normális és elkerülhetetlen, hiszen a vevőnek is módot kell adni arra, hogy kifogással éljen, ha a szállító nem teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségeit: nem a kívánt mennyiségben, minőségben szállított, esetleg nem azt, amit éppen rendeltek stb. Mindezekből látszik tehát, hogy a bajok nem a fizetési módok előírásaiban rejlenek: a fizetési helyzet romlása a vállalatok munkájában meglevő fogyatékosságoknak tulajdonítható - az érintett gazdálkodó egységek túlnyomó részénél termelési, készletezési gondokat tapasztaltak, növekvő költségek és értékesítési zavarok kísérték tevékenységüket. B indez annál is figye- jSfit,, lemre méltóbb, mert a IWI késedelmes fizetéseknek csak mintegy 10— 15 százaléka van összefüggésben a fizetési fegyelem szándékos megsértésével, a többi gazdasági okokra vezethető vissza. Sok vállalatnál az indokoltnál nagyobb készletek halmozódtak fel, az ütemtelen termelés, vagy éppen a ter- mékek gyenge minősége értékesítési nehézségeket okozott, nem egy helyen pedig gazdálkodási, munkaszervezési zavarok nehezítették a helyzetet. A fizetési zavarok végül is arra vezethetők vissza, hogy a vállalatok egy részénél nem javult kellőképpen a hatékonyság, az indokoltnál lassúbb a termékszerkezet korszerűsítése, s a vezetés színvonala sem emelkedett még a kívánt mértékben. A bank sajátos eszközeivel mérsékelheti a fizetési gondok tovagyűrűzését, ám e zavarok megszűnése csak a gazdálkodás színvonalának általános javulásától várható. A jelenlegi helyzetben a bank annyit tehet, hogy a sorozatosan rossz fizetési feltételekkel dolgozó vállalatokra felhívja az illetékesek figyelmét. A szállítók érdekeinek védelmében, a pénzügyi fegyelem betartása érdekében pedig a jövőben szélesebb körben él a hitelezési szankciókkal. Ilyen intézkedések a közelmúltban már több területen is történtek. Föld S. Péter Befejeződött Pécsett a kétnapos szolgáltatási konferencia Minőség és verseny Azok az ajánlások, amelyeket a csütörtökön kezdődött szolgáltatási konferencia délutáni programjaként rendezett szekcióüléseken fogalmaztak meg, jobbára a szolgáltatások szervezésére, irányítására vonatkoztak. Valamennyi közös jellemzője azonban, hogy „le akarja tisztítani" a szolgáltatások köz- gazdasági környezetét. Téntiivatók Megfogalmazták azt az igényt is, hogy egyenlő rangban vegye ki a részét a fogyasztó és szolgáltató szervezet annak az ítéletnek a kialakításában, amely az utóbbiok tevékenységét méri. A döntő; az elvégzett munka minősége. Mindebből már következik, hogy jelenleg van min módosítani. Utaljunk csak arra, hogy — s kiemelte ezt tegnap délelőtti zárszavában Szilasi Pál, az Országos Tervhivatal Központi Szolgáltatásfejlesztési Bizottsága titkárságának vezetője is — a szolgáltatás: készenléti munka. Legalábbis így szeretnék elkönyvelni a szakemberek- minden eredményével és jellemzőjével együtt —, s ennek előnyeit szeretnék a fogyasztók is élvezni. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy a különböző szolgáltató helyeken mindig várják a „kuncsaftot", készségesen állnak a rendelkezésére, s aránylag rövid vállalási idő alatt meq is csinálják a munkát. Hogy ezt elvárni jogosan lehet, azt bizonyítsa mindössze egy tény: jelenleg az országban erősáramú gépek és az elektroakusztikai berendezések javításának a területén a rendelkezésre álló kapacitás 50 százalékkal nagyobb, mint amennyit a fogyasztók ki tudnak használni. Ez pedig azt jelenti, hogy nyitott a verseny lehetősége a szolgáltató szervezetek között. A fogyasztó választhat: kit keres meg. Így lényegében a verseny jelentheti a vevőkapcsolatok — nagyon lényeges összetevő a szolgáltatások színvonalának megítélésénél — lényeges javulásának egyik eszközét. A fentiek a szolgáltatások fejlesztésének csak egyik módszerét jelzik. Van azonban ennek egy másik oldala is: nagy terheket ró a népgazdaságra az, hogy a magyar gyártmányú tartós fogyasztási cikkek minősége nem a legjobb. Ezért olyan magas a szolgáltatásokon belül a garanciális javítás arányé, s ez — a felmérések szerint — évről évre nő. Ha tehát e cikkek jobb minőségben készülnének, lényegesen több idő és szakember jutna az egyéb szolgáltatások elvégzésére. A Pécsett tartott kétnapos szolgáltatási konferencia többek között az elmondottakkal is foglalkozott. A tanácskozás időszerűségéről, gyakorlati hasznáról már szóltunk. Tegyük hozzá: olyan szerteágazó, érzékeny területről van szó, ahol nap mint nap van mit változtatni, ahol az ezzel foglalkozó szakemberek szakmai tapasztalat- cseréjére, a kialakult jó módszerek átvételére folyamatoson szükség van. Ezért rendezik meg 1980 második felében az I. országos szolgáltatási konferenciát. Mészáros A. Szinte valamennyi ágazatban léteznek együttműködésen alapuló termelési rendszerek. Az építőipar valahogy lemaradt ezen a területen, s csak az utóbbi években igyekszik behozni e lépéshátrányokat. A cégek közötti kölcsönös előnyökön alapuló kooperációk talán mondani sem kell, óriási előnyöket rejtenek a felek számára. Az építőiparon belül az országban az elsők között jött létre az 1970-es évek elején együttműködés a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat és a Mohácsi Építőipari Szövetkezet között. E kapcsolat eredményeit, hasznosságát mutatták be tegnap regionális szakmai nap keretében Mohácson, melyen részt vett Czégény József, a Baranya megyei Párt- bizottság titkára, Haasz József, a Baranya megyei KISZÖV elnöke, Szabó Imre, az OKISZ ágazati, kommunális főosztályának vezetője és dr. Tiszai István, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium beruházási főosztályának vezetője. A Tolnából, Zalából, Somogybái, Bács-Kiskunból, Fejérből és természetesen Baranyából érkezett mintegy hatvan vezető építőipari szakember előtt többször hangsúlyozták az előadások során, hogy a cégek közötti együttműködés egyre szükségszerűbb lesz. A továbbfejlesztési lehetőségek közül kiemelkedik az eszközök jobb kihasználása, ami szorosan összefügg a hatékonysággal. Erre nagyon jó példa a BÉV és a Mohácsi Építőipari Szövetkezet kooperációja. Lényege: a szövetkezetnek létérdeke volt, hogy a hiányzó építő-gépipari hátteret megteremtse a lakásépítésekhez. Az IMS vázszerkezetes technológiával — melynek a BÉV a rendszergazdája — kétszer annyi lakóházat tudnak felépíteni, mint hagyományos módon. Kézenfekvő volt, hogy az IMS technológiához megfelelő eszközökkel felszerelt BÉV segítsen be a lakásépítéshez, azaz készítse el a vázszerkezeteket. A BÉV részt vesz az IMS szerkezetek előállításában, melynek fejében a szövetkezet különféle vasszerkezeteket gyárt a nagyvállalatnak. Előnye az együttműködésnek, hogy mindkét fél kihasználhatja a többletkapacitását, így hatékonyabbá válik a munka. A szövetkezetnek ebben az ötéves tervben 638 lakást kell ielépítenie Mohácson. Az együttműködés nélkül ez a szám még álomnak is szép lett volna. Az építőiparon belül is egyre sürgetőbb cél az együttműködés. melynek egyik formája az, amit tegnap mutattak be. Számtalan lehetőség kínálkozik még e téren, mint azt vázolták az érdekeltek előtt. A szakmai nap keretében az előadások után a jelenlévők megtekintettek egy alkalmi, a kooperáció eredményességét be. mutató kiállítást, majd felkeresték a mohácsi építkezés színhelyét. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 121. szám 1979. május 5., szombat Ara: 1,20 Ft R. N.
