Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-02 / 118. szám

; Tudósítóink jelentik ~ Tudósítóink|| ólentik ~ Tudósítóink jelentik udósíiómk jelentik vidámság, jókedv Vitorlásverseny az Ifjúsági Parkban Keszthely: Felvonultak a helikoni diákok is Nagy sikert aratott a Pécsi 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézet néptánccsoportja a Keszthelyi Helikonon, Gerner István vezetésével Tám László felvétele Derű, (Folytatás az 1. oldalról) élüzemek: a villomos üzem és az építési üzem. A szenesek után az uránosok érkeztek, utánuk pedig az aknamélyítők így volt teljes a tízezreknek kenyeret adó, népgazdaságun­kat értékes nyersanyaggal el­látó bányászatunk. A MÉV fel­vonuló dolgozói közül egy csoport gyerek vált ki, virág­gal kezükben szaladtak a dísz­tribün melletti széksorokhoz, aho| a munkásmozgalom ve­teránjai ültek. A virágokkal őket köszöntötték. És áradt, egyre csak áradt a pécsiek tömege. A vállala­tok, intézmények mindegyike büszkélkedett valamivel, de a legbüszkébbek azok voltak, akik magasba emelt transzpa­renseiken most kapott kiváló vállalat vagy élüzem kitünte­tésüket hirdethették. Zószlóer- dők - léggömberdők... Az ezernyi színt váratlanul egy másfajta színforgatag váltotta fel: az eleredő eső ellen vé­dő ezernyi ernyő gombaerde­je. De ez szerencsére csak afféle próbálkozás volt, a pár perces eső nem zavarta meg a felvonulást. Később mégis volt egy perc, amikor leállt a menet: az ipari szövetkezetek élén haladó KlSZÖV-tánc- együttes nagy tetszést kiváltó tánca volt ennek oka. Az esernyők és az esőkabá­tok jónéhány Baranya megyei felvonuláson és majálison fő­szerephez jutottak tegnap. Sik­lóson a több mint 4000 felvo­nuló reggel 9 órakor még szép napos időben haladhatott vé­gig zászlókat lobogtatva a ki­jelölt útvonalon a városi ta­nács előtt felállított dísztribün­höz. A felvonulást követően a siklósi üzemek külön-külön ren­deztek dolgozóiknak majáliso­kat. A gyönyörű várkert saj­nos jobbára kihasználatlanul maradt. Mohácson fél tízkor kezdő­dött a május elseji felvonulás. A Széchenyi téren, a városi ta­nács előtti dísztribünnél közel 10 000 mohácsi dolgozó, diák, úttörők és KISZ-es fiatalok vo­nultak el a hagyományos ün­nepi és tavaszi színekben, a léggömböktől, a zászlóktól, a transzparensektől és a virá­goktól pompázó emberfolyam­ban. A felvonuláson termé­szetesen helyet kapott a népi folklór is. A felvonulást, bár a levegőben lógott az eső, csu­pán az egyre erősödő szél za­varta. Az időjárás egyelőre ke­gyes volt az ünnepséget köve­tő amatőr művészeti csoportok bemutatójához is, amelyet a művelődési központ szabadtéri színpadán rendeztek meg, saj­nos a hidegre váltó idő miatt kevesebb érdeklődő előtt, mint amennyit jogqal vártak az amatőr népművészek. A kora délutáni eső és szél a többi szabadtéri programot meghiú­sította, így például a székely- szabari erdőbe tervezett majá­list is. Szigetvárott tervezték a leg­több szabadtéri programot. Az időjárás azonban itt is közbe­szólt. A 10 órakor kezdődő fel­vonuláson nemcsak a zászló- erdők, hanem az esernyők se­rege tarkította a tömeget. Ám az 5000 szigetvári felvonuló lel­kesedését és jókelvét még a zivatarrá erősödő eső sem za­varta. Igen sokan vetlek részt az ünnepséget követő tömeg­sport rendezvényen, az MHSZ által szervezett ingyenes lég­puska lövészeten és a vár kör­nyékén rendezett majálison. Délután a Szigetvári VSZSE és az öregfiúk labdarúgó-mérkő­zést is lejátszották nem cse­kély érdeklődés mellett, a vár belső szabadtéri színpadára tervezett gyermek „móka-pará­dé", valamint a Vasas Izzó né­pi táncegyüttesének a műsora elmaradt az eső miatt Estére a □Hétfői Ifjúságtól - ifjúságig. A dolgozók tízezrei után Pécs tanulóifjúsága — szakmunkás- tanulók, középiskolások, fő­iskolások és egyetemisták ez­rei jöttek; azok, akik néhány év múlva valamelyik vállalat vagy intézmény dolgozói kö­zött emelik magasba május el­seje zászlóit délután meghiúsult táncbemu­tatót újra meghirdették a vár délkeleti bástyája mellett ter­vezett utcabállal együtt. Lap­zártáig nem érkezett hír arról, Esős majális Pécsett A szeszélyes, esős tegnap délutáni időjárás sokakat el­rettentett a szabadtéri vigado- zástól. A 'meghirdetett színes programok közül is jónéhány elmaradt. Csupán a fiatalokon nem fogott ki az eső, mert az Ifjúsági parkba szép számmal ellátogattak, s az úttörőház if­jú művészei is lelkes műsorral szórakoztatták vendégeiket a sétatéren. Két pécsi szakmunkásképző intézet diákjai a régi magyar- ürögi kultúrotthanban ünnepel­tek. Itt tegnap házavató volt. Az 508-as és 506-os intézet fiataljai szabad idejükben, munka után, a tavaszi szünetet is feláldozva dolgoztak az el­hanyagolt öreg épületben, ahol egy nagytermet és klubszobát alakítottak ki. A régi kultúrott- honban tegnap Honvédelmi Házat avattak, amely a jövő­ben otthont ad a honvédelmi foglalkozásoknak, filmvetítések­nek, s idén itt rendezik meg a honvédelmi napokat. A diá­kok ezzel az avatóval nem fe­jezték be az átalakításokat. A ház hátsó részét lebontják, he­lyébe egy kétszintes szárny épül. A „Hunyadi János" honvé­delmi házat Mátrai Károly, az 508-as „Tarr Imre” Ipari Szak­munkásképző Intézet igazgató­ja adta át. Az avatón részt vett Bálintné Tarr Katalin, Tarr Imre, a magyar és a nem­zetközi munkásmozgalom már­tírjának testvérhúga, Preisel Klára, Tarr Imre özvegye és Kepes Imre nyugalmazott nagykövet, egykori harcostársa, valamint dr. Németh Lajos, a Pécs városi Tanács elnökhe­lyettese és Szili József, az SZMT titkára. Tizenegy óra volt, amikor a Pécsi Állami Gazdaság lovas­iskolájának lovasai is elha­ladtak a díszemelvény előtt, s ezzel véget ért ötvenezer pé­csi színpompás ünnepi felvo­nulása. Most már senkit sem zavart a végszóra eleredő eső. H. I. hogy az időjárás mennyire res­pektálta a rendezők igyekeze­tét és a szigetváriak lelkesedé­sét. A Mecsek Áruház előtt meg­jelentek a nézők és a Mecsek táncegyüttes tagjai, csupán a felszerelés, s így a szabadtéri táncszín maradt el. Az ifjúsági park a tegnapi színes majálissal nyitotta kapu­it. örömmel állapíthatjuk meg: a nyitás sikeres volt Discóval kezdődött a délután, majd a Kodály Zoltán Művelődési Ház citerazenekara mutatkozott be. Nagy tetszést arattak a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület tagjai széllovas, és vitorlás versenyükkel. Este a Helyőrségi Művelődési Ház „ARMA” jazz-balett együttese lépett fel. Majd pop-vetélkedőn vettek részt a fiatalok, Bálint Péter, a Pesti Műsor könnyű­zenei rovatvezetőjének irányí­tásával. Ezután következett az est legnagyobb érdeklődéssel várt műsora, a Kati és a Ke­rekperec együttes fellépése. A Sétatéren az úttörők immár hagyományos majálisát rendez­ték meg. Ez alkalommal a Ki­segítő és Foglalkoztató Iskola zenekara, a Meszesi Általános Iskola furulyazenekara, a Bárt­Komlón 14 000 felvonuló. A komlói rendezők előrelátása jónak bizonyult. A fél 10-kor kezdődött felvonulást gyorsí­tották: a Kossuth utca elejé­től teljes szélességben vonult az emberáradat: az eső sze­rencsére csak a színpompás demonstrációt követően kez­dett zuhogni. Idén a munkásosztály sereg­szemléjét a nemzetközi gyer­mekév jegyében tartották a bányászvárosban is. A zászló­erdők, a májusfák, a léggöm­bök, a transzparensek soka­ságában a kitüntetett üzemek, vállalatok, élenjáró dogozók menetében kedves színfolt volt egy-egy gyermekcsoport; min­denütt első helyen magaso­dott a gyermekév jól ismert emblémája. Az úttörőzenekar a díszindulóval kezdett, s utá­nuk haladtak a város, a já­rás, továbbá a Mecseki Szén­bányáik vezetői. Az úttörők egyenruhás egységeit, az álta­lános iskolák táncoskedvű diákjait, a szakmunkástanulók és a középiskolák csoportjait, a Komlói Bányász sportolói zárták. A Mecseki Szénbányák dolgozó seregét a helyi bá­nyászzenekar vezette fel, majd sorra következtek o város üze­mei, vállalatai, intézményei, szövetkezetei. A délutánra tervezett sikon- dai tószínpad (teljesen készen áll) avatását a zápor elmos­ta, ezért a hangulatos majá­list később rendezik. fa utcai iskola éneklő raja, va­lamint az Úttörőház két nép­táncegyüttese mutatta be mű­sorát. G. M. A keszthelyi Helikon művé­szeti bemutatói hétfőn este vé­get értek, s ezzel a fesztivál kulturális programja lényegé­ben lezárult. Az utolsó két na­pon főként mozgalmi rendez­vényekre került, illetve kerül sor: tegnap, a városi ünne­pélyhez kapcsolódva a Bara­nyából, Somogybái, Veszprém­ből, Zalából és Budapestről érkezett 1500 diák is részt vett a május elseji felvonuláson. Sajnos, az időjárás nem ked­vezett o további programok­nak. Elmaradt a helikoni park megnyitása és a majális, a Balaton-partra tervezett non­stop műsor szereplői és nézői pedig a színházba szorultak. Az esti karnevál is elmaradt. Tolna megyében is színpom­pás felvonulásokkal, találko­zókkal, kiállításokkal, műsorok­kal ünnepelték az idei május elsejét. Szekszárdon esős nap­ra ébredt a város lakossága Állandóan „lógott az eső lá­ba", néhányszor szemerkélt is, a másfél órán ót tartó menet közben, melyet a magyar tele­vízió is közvetített egyenes adásban. A hagyományhoz híven, elöl a megye és a város ve­zetőivel, o kisdobosokkal és az úttörőkkel, s a város címertáb­láján kívül most a nemzetközi gyermekév emblémáját is vivő fiatalokkal indult a Mártírok téren a több ezres sereg. A ki­váló üzemek, vállalatok és szö­vetkezetek sorát a Tolna me­gye gazdag hagyományait ápoló eredeti viseletű népi együttesek, köztük a bogyiszlói és a váraljai népi együttes is színesítették. Több vállalat, szö­vetkezet, köztük a Tolna me­s a Neoton-família ugyancsak a színház színpadáról szóra­koztatta a közönséget. Az eső egyedül a megyei klubok ren­dezvényeit nem zavarta meg. A rendezők elképzelései sze­rint ma délelőtt egyórás tár­sadalmi munkát végeznek a fesztivál résztvevői a 25 éves Keszthely város szépítéséért. Ezután — ha az időjárás nem szól közbe - sportműsor kez­dődik, s ezzel egyidőben szak­mai tanácskozásra ülnek ösz- sze a zsűritagok a csoportok .vezetőivel. Délután átadják a fesztiváldíjakat, és a legjob­bak gálaműsorával véget ér o 16. keszthelyi helikoni ünnep­ségek ötnapos rendezvénysoro­zata. —h gyei Építőipari Vállalat, a Szekszárdi Nyomda, a 11. szá­mú Volán és a hatszoros ki­váló Tolna megyei Szolgálta­tóipari Szövetkezet szovjet ven­dégekkel együtt vonult fel. A felvonulás mintegy nyolcszáz, piros, fehér és zöld Irikós csi­nos leány zenés, ritmikus torna­gyakorlatával és az Internacio- nálé hangjaival kísért záróké­pével fejeződött be. Utána az új „Prométheusz" sziklapark stadionszerű mezőjén felállított szabadtéri színpadon megyebe­li népi együttesek adtak mű­sort, mintegy tízezer néző előtt Külön műsorról gondoskodtak a gyerekeknek a városi úttörő­házban. Simontornyán a Sió­menti fiatalok hagyományos ta­lálkozóját rendezték meg, Dom­bóváron a felvonulást követő­en a Láng Gépgyár gyáregy­ségének dolgozói és a helyi Alkotmány Tsz tagjai találkoz­tak fehér asztal mellett. B. L. ‘ ' V. 1 *• Kutyavásár a Mecseken A kutyák 'kiapadhatatlan emberszeretete mindig cso­dálatra késztet. Legutóbb is hétfőn, a Pécsi Állatkert- ben, a kutyavásárral egybe­kötött kiállításon. Óriási volt az érdeklődés, alig lehetett a Mecseken parkolóhelyet találni, alig lehetett látni a kiállított kutyaszépségeket a sok kíváncsi látogatótól. Mert a kutyabarátok elözön- lötték a terepet, becézget- ték, simogatták a megjelent ebeket, azok pedig kedve­sen és megadóan tűrték a rájuk zúduló érdeklődést. Egyedül egy magyar puli, névszerint Pécs Diósi Patkó Pasa csaholt dühösen a fe­léje nyúlkáló kezekre — gaz­dája egy ketrecben volt kény­telen elhozni. Megtudtuk, hogy idehaza már nem slá­ger a puli, de külföldön vál­tozatlanul nagy keresletnek örvend, ugyanis gyógyszer a honvágy ellen. így ebből a kutyacsalódból is küldtek már a MAVAD-on keresztül Svájcba és Hollywoodba. A puliktól egy spaniel család­hoz pártoltunk, mellettük ja­pán palotapincsik néztek nagy barna szemükkel a kö­rülöttük nyüzsgő tömegre. A kiállítás primadonnája volt egy sokszor díjazott, nem­zetközi díjas, babérkoszorús hófehér uszkár-hölgy, Lady: remekül tartotta alakját, és a legszigorúbb kutyaszakértő sem mondta volna meg róla, hogy már tizenhat kutyaköly­köt hozott a világra. Három fiatal skót juhászkutya is sze­repelt a kiállításon, de azok megelégelték a nyüzsgést, és lustán elheveredtek a na­pon, rá se hederítve a vi­lágra. A pécsi kiállítók 2800-tól 4000 forintig terjedő árakat kértek kutyáikért, délelőtt még csak a spánielekből kelt el kettő. De a pécsi ebte­nyésztők valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy számuk­ra elsősorban nem az üzle­ti vállalkozást jelenti a ku­tyatartás, főként állatszere- tetből foglalkoznak az üzle­tet jelentő, és ugyanakkor költséges hobbyval. G. O. Kémia, Mohács, Siklós, Szigetvár D. i Mátrai Károly, az 508-as Ipari Szakmunkásképző Intézet igaz­gatója üdvözli a honvédelmi ház avatásán megjelenteket Tolna megye: Tízezrek színes menete Honvédelmi házavató Égervölgyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom