Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-01 / 90. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1979. ÁPRILIS I. Világnézet és nevelés Egy felmérés tanulságaiból Ahogyan mondani szokás, senki nem születik kialakult világnézettel, Ahhoz viszont, hogy valaki a világ, a környező természet és a társadalom jelenségeiben helyesen tájékozódhasson, el kell sajátítania a tudományos, a dialektikus materialista világnézet alapjait. Függetlenül attól, hogy felnőttként melyik világnézet szerint él. Nem titok: szeretnénk, ha a felnövekvő generáció a tudományos világnézetet választaná, megismerve azt. Tartalom és minőség Ez a megismerés: folyamat. Elkezdődhet már a kisebb gyermekkorban vagy később, az iskoláskor idején, amikor szocialista társadalmunk nevelési rendszerében a dialektikus és történelmi materializmus kialakítására való törekvés a nevelés egész rendszerét átható tendenciaként kell hogy jelentkezzen. Nem ezen vagy azon a szaktárgyi órán: nemcsak az osztályfőnöki órán, hanem valamennyi tárgy oktatásakor, kínálkozó vagy tudatosan előkészített nevelési hatásokban. E hatások összegezése konkrét tantervi ismeretanyagban a középiskolásoknál (IV. osztályban) heti 3 órában a Világnézetünk alapjai tantárgy. Mindez együtt útravalót kíván adni a lassan felnőtté váló fiatalnak, azzal a céllal, hogy amit megismert, az meggyőződéssé, cselekvő állás- foglalássá váljék tudatában, egész emberi magatartásában. A világnézeti nevelés iskolai törekvéseit egészíti ki a diákok egy részénél — sajátos közművelődési eszközeivel és lehetőségeivel (sajtó-foglalkozások, politikai tájékoztatás, beszélgetések, kulturális rendezvények, politikai tv-műsorok stb.) — a kollégiumi nevelőmunka, összhangban, természetesen az iskolai neveléssel, a világnézeti órákkal. Gyakorlatilag a kollégiumok világnézeti nevelőmunkájukban érzelmileg kiegészítik, értelmileg alátámasztják, megerősítik az iskolában tanultakat. A diákotthonokban és kollégiumokban élő diákokat, tehát a legtöbb nevelő hatás éri a tudományos materialista világnézet elsajátítása és az e világnézettel való azonosulás ügyében. Következésül, ha egy szocialista nevelési célokat követő állami bentlakásos nevelőintézményben felmérik, milyen a tanulók világnézeti hovatartozása, állásfoglalása vagy éppen bizonytalansága, akkor ennek az adataiból bizonyos — de nem valamennyi iskolára feltétlenül mérvadó — következtetéseket arra is levonhatunk: milyen mértékű lehet a nem kollégista diákok világnézeti hovatartozása, szilárdsága, tudatossága vagy labilitása. A felmérés arányai Ilyen felmérést az idei tanévben Pécsett, a Kodály Zoltán úti 400 személyes diákotthonban végeztek. A reprezentatív felmérés 155 tanulóra terjedt ki. A kérdések világnézeti részei a vallás, a hazafiság, a politikai események és a jövő társadalma témaköreiben vártak őszinte válaszokat, természetesen név nélkül. Tanulságos végigtekinteni e válaszok százalékos arányain. A vallás kérdésében: a tanulók 40 százaléka ateistának vallja magát. 18 százalékuk vallásos, 39 százalék határozatlan. A családban: senki sem vallásos 24 százaléknál: mindenki 16 százaléknál; vallásos szülők nem kívánják a gyerektől a vallás gyakorlását 22 százaléknál; nem beszélnek a vallásról 28 százaléknál; 5 tanuló nem vallásos, a szülők igen; 10 tanuló vitatkozik is vallásos szüleivel a kérdőívek szerint. Mint a szöveges értékelés is megállapítja, a fiatalok egy kisebb része vallja magát tudatosan materialistának. A másik, a nagyobb részben sok még a határozatlan, ingatag gondolkodású tanuló, akire nyilván az otthoni vallásos ideológia is erősen hat még. Ezek a fiatalok a tudati átformálódás időszakát élik. Sok mindentől függ, hogy a jövőben merre billen világnézetük mérlege. Kétségtelenül, a tanulók viszonylag kis százaléka tekinti vallásosnak magát (állítólag ez sem egészen olyan, mint valamikor); a szülői ház befolyása viszont jelentékeny még ebben az életkorban. A tanulók sokféle kétellyel vannak tele, általában kerülik az otthoni vitát, a szülők jó része pedig a kényelmesebb hallgatást választja ebben a kérdésben. A hazaszeretet témakörében a tanulók helyesen és mély belső meggyőződéssel fogalmazták meg a jellemző motívumokat. A nemzetköziség kérdésére 29 százalék (főleg az I. osztályosok) nem tudott válaszolni, a többi jól ítéli meg az alapelveket. Az intézmény vezetői a felmérésből — amit évente elkészítenek — az idén is levonták a szükséges, az ott folyó hatékonyabb világnézeti nevelőmunkához szükséges következtetéseket. Ehhez sajátos eszközzel rendelkeznek: a szocialista tartalmú közösség erejével. Figyelmeztető jelzés Ez az erő —■ mint nevelési tényező — sokat tehet mind a napi politikai kérdések, köztük a rendkívül bonyolult, jelenleg éppen válságos nemzetközi helyzet reális megítélésében, mind a jövő perspektívájának formálásában. Ennek a jövőnek a háborúk és kizsákmányolás nélküli valóságában a felmérésben részt vevők 80 százaléka bizonytalan vagy a felsorolt indokok miatt nem hisz benne. Nem azért nem hisz benne, mert irreálisnak tartja, hanem azért, mert a jelenkori veszélyeket, hátráltató tényezőket tartja reálisnak, talán egy kissé túlkompenzálva azokat. Hiszen mind a háború elkerülhetőségéről, mind a háborúk potenciális veszélyéről szóló marxista álláspontot éppen napjaink világpolitikai eseményei és a világbéke megőrzésére irányuló, újabb válsághelyzetekben is józan, higgadt külpolitikai törekvések bizonyítják. Ennek tudatosabbá tétele mellett a fenti arányt nem szabad „tragikusan” értelmeznünk, de tekintsük mindenképp olyan jelzésnek, amire pedagógiai és társadalmi szempontból egypránt érdemes odafigyelnünk. Ennek a korosztálynak a világnézete most, ezekben az években formálódik. Sokféle hatás éri őket, mind a nevelés rendszerében, mind azon kívül. Merre billen a mérleg? Ezt erőltetni vagy direkt hatásokkal „formálni” nem lehetséges. Egy biztos: a családi és egyéb iskolán kívüli hatások is döntő szerephez juthatnak abban, milyen lesz a holnap felnőttéinek világnézete. És ez ránk, a nem pedagógusokra is ró némely feladatokat. Mindehhez pedig olykor nem árt(ana) szembenézni a tényekkel, kitapintva, milyen pedagógiai feladatok állnak előttünk a szocialista társadalom világnézetére való nevelésben. Ezért is kértük az iménti fölmérés néhány jelentősebb adatának közreadását az intézmény igazgatójától, Kajtár lstvánnétó\, akinek ezúton is megköszönjük, amiért vállalta nevelőmunkájuk egy részének nyilvánosságát és ennek esetleges ódiumát. Wallinger Endre Kígyós Sándor örülünk, hogy ismét nehezebb lett a föld egy súlyos műalkotással - mondta Kígyós Sándor tavaly Issei Amemiya japán szobrász újmecsekaljai művének avatásakor. Azóta már maga is gondoskodott bolygónk ilyen értelmű „súlynövekedéséről". Kígyós Sándor szobrászművész idestova másfél évtizeddel ezelőtt került Baranyába. Találomra jött ide, mint mondta, véletlenszerűen találkozott a baranyai tájjal, emberrel. Ebből a véletlen kapcsolatból azonban hosszas együttlét kerekedett: 10 évig dolgozott Pécsváradon, mint a művelődési ház igazgatója. Kígyós 1943-ban született Debrecenben. Általános iskolába is ott, valamint Hajdúszoboszlón járt. Aztán a debreceni vegyipari technikum következett és a zeneművészeti szakiskola, ahol a klarinét szak tanulója volt. Később sokáig játszott jazz-zenekarban. A vegyipari technikumi érettségi után a debreceni gördülőcsapágygyárban dolgozott mint színképelemző technikus. Ezt követően főiskolai tanulmányokat folytatott, népművelés— könyvtár szakon végzett, majd azonnal beiratkozott a debreceni KLTE magyar szakára. 1966-ban került Pécsváradra. Családot alapított. Borcsa nevű kislánya most első osztályba jár.- Pécsvórad rettenetes fontos volt nekem — mondja. — Az alföldi embernek ez egy más Magyarországgal való megismerkedést jelentett. A legfontosabbnak azonban a munkát éreztem, ami eleinte mennyiségileg és minőségileg egyaránt soknak tűnt. Mindent elkövettem, hogy mielőbb megismerjem új környezetemet. Kezdetben például az állatorvossal jártam a környéket, hogy kapcsolatba kerüljek az ott élő emberekkel. A nemzetiségi környezet szintén merőben új volt számomra. 24 éves koromban lettem művelődési ház igazgató ... Rájöttem, hogy az emberekkel nem „bánni tudni" kell, hanem kapcsolatokat teremteni velük. Ejtőernyősnek" éreztem magam, és az efféle embernek nem egykönnyű talajt fogni.- Pécsvárad után hogyan folytatódott az életútja?- 1975-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolára kerültem, adjunktus lettem, de már jóval előbb, a hatvanas években a szobrászattal is elkezdtem foglalkozni. Ennek az ambíciónak az útja nagyon nehezen meghatározható. Gyermekkorom óta igen közel állt hozzám a rajz, a „tárgycsinálás”. Később pedig muzsikáltam, rajzoltam,.faragtam. Aztán mindez abbamaradt... Alaposan lefoglalt a munka, de egyre jobban vágytam az után, amit korábban a zene jelentett. A termékeny vidék, ami itt körülveszi az embert, az emberméretű' és arányú táj kikristályosította bennem az ambíciót és elkezdtem foglalkozni a szobrászattal. Ez már együttjárt azzal az érzéssel, amikor az ember nem bír ellenállni a benne feszülő dolgoknak, erőknek, és amikor ez a belső feszültség egyszeresek kirobban az emberből. Begyújtáskor egy- egy szép fát mindig félretettem, sajnáltam a tűzbe dobni. Ezekből faragtam az első.kis szobraimat, amelyek aztán később mégis a tűzbe kerültek ... — Mindez kívülről nem volt észrevehető. A külső szemlélő úgy láthatta, hogy Kígyós, mint szobrász, máról holnapra úgymond: készen lépett elő a semmiből... — Ez, ha tényleg így volt, csak látszat lehetett. Való igaz: az anyagok hatása mellett hirtelen és egycsapásra érintett meg az a szellemi közeg, amit készen találtam magam körül. Itt éltek már akkor is azok az emberek, akik számomra váratlan erővel hatottak rám. Például Rétfalvi Sándor és Bocz Gyula. Tőlük rengeteget tanultam. Egyébként tipikus autodidakta vagyok, ugyanakkor pedig olyan mestereim lehettek, amilyeneket én választottam. Ilyen például Borsos Miklós, aki sokat segített nekem kritikáival, baráti hangú tanácsaival. Később bekerültem a villányi művésztelepre, ahol kitűnő, jól felkészült nemzetközi gárdával találkoztam és ismét elleshettem egy sereg dolgot, öt évet töltöttem Villányban. Rengeteget tanultam. Azt is mondhatnám, Villány volt az én főiskolám. A villányi alkotótelepet olyan szellem hatja át, amely visszatalált az üzlettől a plasztikához. — Egyik pécsi kiállításán az anyag hangsúlyos részét kisplasztikák képezték. Milyen szerepet játszottak ezek a kisplasztikák fejlődésben? — A villányi ötéves munka után kisplasztikákkal kezdtem foglalkozni. Ezek arra voltak alkalmasak, hogy bizonyos fokig előre is tisztázzam magamban azokat a szobrászati elveket, amelyeknek meg tudok felelni. A kisplasztika olyan, hogy hetenként, akár egy-két darabot is megcsinálhat az ember ... A tavalyi nyári színház idején aztán elkészült az az alumínium szobor, amelyik ott áll a Séta téren, most már végleges helyén. Ezt követte a szobrászszimpozion úgynevezett betonprogramja, amelynek keretében a Rókus utca és az Ifjúság útja kereszteződésében felállított szobrom készült el. Ezek a munkák bizonyossá tették előttem, hogy hasznos volt foglalkoznom a kisplasztikával. — És a kiállítások? — Az utóbbi években volt néhány kiállításom — Gyulán, Szegeden, Pécsett. Ezek olyan időben nyíltak meg, amikor úgy éreztem, hogy tényleg ki kell lépnem a nyilvánosság elé. A tavaly nyári munkák könnyedén szakadtak ki belőlem ... Pillanatnyilag elsősorban az érdekel, hogyan tud az ember közösségi művészetet csinálni. Olyan művekre gondolok, amelyek valamiképpen szervezni tudják az emberek közösségi viszonyait.- Általában milyen belső érzések kisérik alkotói tevékenységét?- Kínlódó ember vagyok, és rémes örömök fognak el, ha munkám esetleges jó eredményét látom. Tudatosan próbáltam és próbálom az elméleti tudásomat ébrentartani, ismerni az indulataim geometriáját. Mert teljesen tudatos semmi sem lehet, mindennek van valami ösztönös eleme. A tudatos és érzéki elemek mérlegét egyensúlyban kell tartani. Az, hogy a főiskolán esztétikát tanítok, összefügg azzal, amit eddig csináltam, és amit most csinálok. Népművelőjelölteket oktatok és ez a munka korábbi népművelői voltomra épül. Az egykori népművelőtől nyilvánvalóan már nem tudok és nem is akarok elszakadni. Nagyon szeretek tanítani, áldásnak tekintem a tanárságot azért is, mert ezáltal nem érzek törést a múltamban, fejlődésemben.- Úgy tudom, mint népművelő, elméleti kérdésekkel is foglalkozott. A ,,nyitott ház" elnevezésű kísérletről többleté is hallani lehetett. Mi ennek a lényege? — A Népművelési Intézet megbízásából négy évvel ezelőtt elkészítettem a leendő pécsi művelődési ház előzetes funkcionális tervét. A terv országos vitát váltott ki, a szakmában máig is „pécsi tervként” emlegetik. A kísérleti terv lényege azzal az ismert felismeréssel van összefüggésben, amely szerint a hivatásos művészet és a közösség eltávolodott egymástól, holott ezeknek szorosan egymásba kellene olvadniok. A „profiság" különállását jó volna megszüntetni a művészet társadalmiságának javára. A terv erre a törekvésre épül. A benne foglaltak értelmében a spontán művelődési törekvéseknek is tág teret kell kapniuk. Úgy, ahogy például a Széchenyi tér a város lelke és fóruma—ahol ha leül az ember nézelődni, sohasem unatkozik — ugyanúgy a művelődési háznak is a város kulturális életének a Széchenyi terévé kellene válnia. Egyébként hasonló problémák foglalkoztatnak az esztétikában is.- Mik a legközelebbi tervei? — Kötelességemnek tartom, hogy a betonszobrászat tapasztalatait közreadjam, és felkeltsem az érdeklődést az esztétikai értelemben kétséges technikák, helyzetek iránt. Erről írok most egy dolgozatot. Mostanában készült el a műtermem Pécsváradon, egy ottani szépfekvésű domboldalban. Ebben a műteremben még nem dolgoztam. Szeretném berendezni, és megkezdeni benne a munkát. Igen jó munkakapcsolatom van a cserkúti MEZŐGÉP gyárral is. Sokat segítenek az ipari technikát igénylő szobraim kivitelezésében. Most is ott dolgozom az ő műhelyükben, készülök a kisplasztikái biennáléra. Nemrég fejeztünk be egy közös munkát, amit a nemzetközi gyermekév alkalmából ajándékként fölajánlottunk a zónkai gyermekvárosnak. Pécsett, Pécsváradon, Baranyában itthon érzem magam. Az emberi kapcsolatok is idekötnek, ez pedig rettenetesen fontos. Csináltam néhány rádióműsort — ilyen volt például A látvány világa című sorozat. A televízió is megbízott egy Műhelytitkok című 12 részből álló sorozat forgatókönyvének megírásával. Most ezen dolgozom. Ezeket a munkáimat szeretném mindenekelőtt befejezni. Bebesi Károly
