Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-01 / 90. szám
a 1979. ÁPRILIS I. KÉPRIPORT DN HÉTVÉGE 7. K y \ : —1 ■1 ü Lj OH Szakmunkástanulók Csupa fiatal gyerek, első- vagy másodévesek. Komoly tekintetüket még nem fárasztotta meg a munka, nem gondolkoztak azon, hogy a szakma — az csak szakismeret, vagy annál több-e. Még nem tudják, hogy ha valamit nagyon szépen, nagyon jól megcsinálnak, akkor — majd egyszer - tisztelettel bólintanak munkájuk eredményére. Most még szakmunkástanulók, tizenöt-tizenhat évesek, a bányákban a támrendszerekkel, a festésre váró szobákban a létrákkal, a konyhában a fűszerekkel, a fa erezetével, az egészséges motorok hangjával, az emberi szervezet roppant érzékenységével, pattanó fémforgácsokkal, ügyes és gazdaságos mozdulatokkal ismerkednek. Az oktatók igazi munkája: megtanítani őket a szakmára, a szakma szeretetére, megbecsülésére. Az utóbbiak a nehezebbek, mert — olvasom — ,,egy gyereket lényegesen bonyolultabb becsületes, öntudatos munkássá nevelni, mint — teszem azt — megtanítani arra, hogyan kell reszelni”. Bízunk bennük, az oktatókban, s a jövő szakmunkásaiban, mesterembereiben. Reméljük, hogy — megfelelő körülményeket teremtettünk ismereteik megszerzéséhez — ők lesznek azok, akik időt állóra vakolják a falakat, akik munkája után egy nappal nem csöpög ismét a csap, akik úgy vigyáznak a mi gépkocsinkra, amikor meg kell javítani, mint a sajátjukra, akik féltő gonddal ápolják a kórházakban betegeinket, akik keze nyomán biztonságban dolgozhatnak a bányák fejtéseiben. Évente 60 ezer tanuló tesz szakmunkásvizsgát az országban. Segítik, bátorítják őket. Jó részben az iskolának köszönhető, hogy többségük becsülettel és szeretettel végzi a munkáját. Két-három év alatt formálódnak olyan emberekké, akikre már komoly feladatokat lehet bízni. Pedig még fiatalok, szinte gyerekek. Ám tudjuk — s talán ők is hallották a mondatot Szent-Györgyi Alberttól —: „A jövő olyan lesz, mint a ma iskolája”. M. A. Erb János felvételei
