Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-12 / 100. szám

1979. április 12., csütörtök Dunántúli napló 5 Ünnepség Moszkvában az űrhajósok napján Készül a magyar, kubai, mongol és a román jelölt is — A Jurij Gagarin Űrhajós Kiképző Központban már ké­szül feladata teljesítésére a Magyar Népköztársaság, a Kubai Köztársaság, a Mongol Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság űrha­jósjelöltje is - mondotta Vla­gyimir Kovaljonok, a világ ed­digi leghosszabb időtartamú űrexpedíciójának parancsno­ka azon az ünnepségen, ame­lyet szerdán délután tartottak Moszkvában, az űrhajósok napja alkalmából. A Szovjet­unióban Jurij Gagarin világ- történelmi jelentőségű első út­jának évfordulóján, április 12- én ünnepük az űrhajósok nap­ját - ezúttal első ízben úgy, hogy ezen a napon négy űr­hajós tartózkodik a világűr­ben, köztük a szovjet-bolgár expedíció két tagja. Kovaljonok beszédében rá­mutatott: a szocialista orszá­gok együttműködése a világűr békés célokra történő kutatá­sában az igazi internacionaliz­mus ragyogó megnyilvánulása. A szovjet szakértők, az űrha­jósok készségesen osztják meg tapasztalataikat a szocialista országokból érkezett társaik­kal, segítik felkészülésüket, feladatuk végrehajtását. Az űrexpedíció parancsnoka emlékeztetett arra, hogy eddig 45 szovjet űrhajós járt a világ­űrben s velük együtt eddig négy szocialista ország űrha­jósa is részt vett mór a prog­ramban. Jelenleg o csehszlo­vák, lengyel és NDK-beli űr­hajós utón Georgi Ivanov, a Bolgár Népköztársaság első űrhajósa végzi ott munkáját. Borisz Petrov akadémikus, az Interkozmosz tanácsának el­nöke is a szocialista interna­cionalizmus kiemelkedő példá­jának nevezte a közösen vég­rehajtott űrrepüléseket s rá­mutatott: az űrkutatás hatal­mas léptekkel halad előre, népgazdasági haszna rendkí­vüli jelentőségű. A szovjet tudós számos példát hozott fel ennek bizonyítására. Rá­mutatott a nemzetközi együtt­működés fontosságára, hang­súlyozva, hogy az Interkoz- mosz-program megvalósításá­ban a szocialista országok együttműködése számos nagy­fontosságú tudományos sikert hozott mór. Az ünnepi ülés részvevői táviratban üdvözölték azSZKP Központi Bizottságát, annak politikai bizottságát és főtit­kárát, Leonyid Brezsnyevet, kö­szönetét mondva az űrhajózás fejlesztéséhez nyújtott támoga­tásért, az űrkutatás nagysza­bású programjának elősegíté­séért. Az ülésen jelen volt a bol­gár párt- és kormányküldött­ség, amely Dobri Dzsurov had­seregtábornoknak, nemzet- védelmi miniszternek, a BKP KB Politikai Bizottsága tagjá­nak vezetésével a Szojuz-33 űrhajó útja alkalmából érke­zett a Szovjetunióba. Nagy számban vettek részt az ün­nepségen a szovjet űrhajósok. Elutazott Budapestről Mikulás Benő, a CSKP KB titkára A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására április 10- 11-én látogatást tett hazánk­ban Mikulás Benő, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának titkára. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Mikulás Benőt. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára megbeszélést folytatott a CSKP KB titkárával, aki találko­zott Baranyai Tiborral, a KB osztályvezetőjével, Méhes La­jossal, a KB tagjával, az MSZMP budapesti bizottságá­nak első titkárával is. Láto­gatást tett az MSZMP KB Tár­sadalomtudományi Intézeté­ben, ahol Lakos Sándor, a KB tagja, az intézet igazgatója tájékoztatta. A szívélyes, elvtársi légkör­ben lezajlott megbeszéléseken Kommentar Állandó, folyamatos haladás jel­lemzi -a SALT-tárgyalásokat, leg­utóbb is újabb lépéseket tettek az egyezmény megkötése felé — je­lentette ki keddi sajtóértekezletén Carter amerikai elnök. Mindeneset­re van még néhány tisztázásra váró kérdés a felek álláspontjában, tet­te hozzá. Korábbi, ismételt tévedései után immár nem vállalkozik rá, hogy előre jelezze, mikor kötik meg az egyezményt, mikorra várható a csúcstalálkozó — mondotta Carter. Az elnök véleménye szerint a Leo­nyid Brezsnyev tervbe vett talál­kozójának időpontjával, helyével csak azután foglalkoznak majd, ha a SALT-egyezmény kérdéseit már megoldották. Most már valóban „karnyúj­tásnyi” távolság választ el a SALT—2 egyezmény aláírásától. Hónapokkal ezelőtt néhány el­sietett amerikai megnyilatkozás küszöbönállónak érzékeltette a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló megálla­podás létrejöttét. Az eltelt, nem csekély idő is igazolja, milyen fontos és bonyolult kérdések a két párt képviselői tájékoz­tatták egymást a Magyar Nép- köztársaságban és a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ságban folyó szocialista épí­tőmunka időszerű feladatairól, a kongresszusi határozatok megvalósítása terén szerzett tapasztalatokról. Megelége­déssel állapították meg, hogy a marxizmus-leninizmus elvei alapján, a proletár internacio­nalizmus szellemében eredmé­nyesen fejlődik az MSZMP és a CSKP, a két ország népei­nek sokoldalú együttműködé­se és testvéri barátsága. Mikulás Benő szerdán el­utazott Budapestről. A Ferihe­gyi repülőtéren Németh Ká­roly, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. Jelen volt dr. Vácvav Moravec, o Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagykö­vete. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Győri Imre Leningrádban Győri Imre, az MSZMP KB tit­kára és Juhász Ottó, a SZOT képviselője szerdán megérkezett Leningrádba. A magyar vendé­geket a repülőtéren Tatjana Zsdanova, az SZKP városi párt- bizottságának titkára és más szovjet személyiségek köszön­tötték. Jelen volt Golub Mihály, leningrádi magyar főkonzul. A magyar küldöttség tagjai, a szocialista munkaverseny kér­déseivel foglalkozó tanácskozó, son vesznek részt, más külföldi vendégekkel együtt szerdán dél­után megtekintették a Krasznij Viborzsec gyárban rendezett ki­állítást. Ebből az üzemből in­dult útjára ötven évvel ezelőtt a szocialista munkaverseny: a gyár dolgozói kezdeményezték elsőnek a verseny megindítását. Ezt követően a magyarküldött­ség tagjai ellátogattak a világ­hírű leningrádi üzembe, a Ki­rov gyárba, megismerkedtek az üzem munkájával, feladataival, találkoztak dolgozóival. ♦ WASHINGTON: Az ame- rikai képviselőház kedden 220 szavazattal 173 ellenében jó­váhagyta azt a 4,1 milliárd dollár értékű segélyprogramot, amelyből gazdasági támoga­tás címén 1,5 milliárd dollár jut majd Egyiptomnak és Iz­raelnek. + ISLAMABAD: Hatalmas robbanás rázta meg helyi idő szerint szerda reggel Rawal­pindi pakisztáni város köz­pontját. A jelentések több tucat halálos áldozatról adnak hirt. A robbanás a bazárne­gyed egyik üzletében történt, eddig ismeretlen okokból. ♦ MANAGUA: A hét ele­jén lezajlott súlyos összecsa­pások utón Nicaraguában igen bonyolult helyzet alakult ki. Az Estelit megszállva tartó Sandinista Nemzeti Felszaba- dítási Front egyik vezetője ki­jelentette, hogy a várost el­foglaló gerillák „az utolsó emberükig harcolni fognak a kormányerők ellen”. + GSTAAD: Lavina temette maga alá kedden a Berni-Al­pokban, a Col de Pillon-on egy héttagú sielőcsoport öt tagját. A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint három személy halálát lelte a hótö­meg alatt. Két ember, akit nyolc órával a szerencsétlen­ség után emeltek ki, életben maradt, de egyikük állapota életveszélyes. + PÁRIZS: Nyolc párizsi bankban szerdán pokolgépek robbantak. Személyi sérülések a jelentések szerint nem tör­téntek. Egy ismeretlen telefo­náló az AFP francia hírügy­nökséggel közölte, hogy a szer­kezeteket korzikai szakadárok helyezték el a pénzintézmé­nyekben. * A legújabb jelentések szerint legalább ötven embert ölt meg az amerikai Texas és Oklahoma államban pusztító tornádó. Mentőalakulatok kutatnak to­vábbi áldozatok után a romba dőlt házak kőtörmelékei között, s félő, hogy még több holttest­re bukkannak majd. Ezrek kényszerültek lakóhelyük elhagyására, miután a forgósze­lek nagy pusztulást okoztak a texasi Wichita Falls és Vernon, valamint az oklahomai Lawton térségében. Szemtanúk szerint a tornádó felborította, elsodor­ta a gépkocsikat, és némelyiket valósággal kettészelte. A természeti katasztrófa okoz­ta zűrzavart kihasználva az al­világi elemek fosztogatni kezd­tek, amit a cirkáló rendőr járőrök sem tudtak megakadályozni. (Képünkön: a tornádó által le­tarolt Wichita Falls.) + VARSÓ: Szerdán Edward Gierek első titkár elnökletével megnyílt a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának plenáris ülése. A ta­nácskozás témája a kisüze­meknek az ország társadalmi­gazdasági fejlődésében való részesedése és annak tovább­fejlesztése. Utazik a ház Elindult egy ház Moszkva köz­pontjában, a Gorkij utcában: a műemléknek számító épületet, a 18. számú házat, amelyben egy- időben a Pravda, később a Trud szerkesztősége volt, a városren­dezési terveknek megfelelően 33 méterrel odább „tolják". A nem mindennapos munkát több hóna­pos előkészület előzte meg: az épületet gondosan leválasztották alapjairól és vasoszlopokra he­lyezték, közben előkészítették az új alapokat. A vasalapokon nyug­vó házat nagy teljesítményű eme­lők segítségével síneken juttatják el új helyére. A munka minden fázisát rendkívüli gondossággal ellenőrzik, az épület különböző pontjain elhelyezett műszerekkel állandóan mérik az esetleges in­gadozásokat. Az áthelyezés há­rom napot vesz igénybe, az „uta­zás" első órájában mindössze egy méterrel tolták el az épüle­tet, és ezután gondos vizsgálat következett. Ennek tanúsága sze­rint a művelet első szakasza hi­bátlanul sikerült és a ház foly­tathatja utazását. * WASHINGTON: Szono­da Szunao japán külügymi­niszter washingtoni hivatalos programjának befejeztével kedden sajtóértekezletet tar­tott, amelyen kijelentette, hogy a „két ország gazdasági né­zeteltéréseit sikerült elsimíta­ni”. Elégedetten nyilatkozott amerikai tárgyalásairól, ame­lyeken előkészítették a május elején esedékes Carter—Ohira- találkozót és a vezető tőkés államok júniusban Tokióban tartandó gazdasági csúcsta­lálkozóját. SALT-finis kölcsönös tisztázása vált szüksé­gessé ahhoz, hogy - ha az elő­re jelzettnél kissé később is — végre kedvező mederbe terelőd­jenek az eszmecserék. Vance amerikai külügyminisz­ter és Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet újabb és újabb találkozóin kívül az Egye­sült Államok felelős vezetői ré­széről elhangzott nyilatkozatok is feljogosítanak a derűlátásra. Úgy tűnik, a Fehér Házban fel­ismerték: a megállapodás mi­előbbi aláírása belpolitikai okokból is kívánatos. Carter el­nök, Vance és Brzezinski, nem­zetbiztonsági főtanácsadó leg­újabb nyilatkozataiból világosan kitűnik, hogy egyrészt a közvé­lemény, másrészt a törvényhozás meggyőzését tartják rendkivül fontosnak. Brzezinski — korábbi megnyi­latkozásaival ellentétben — egy interjúban hangsúlyozta: a SALT-2 megállapodás mindkét fél stabilitását szavatolja. Isme­retes, hogy a hosszúra nyúlt vi­ta a Szovjetunió és az Egyesült Államok szakértői között éppen amiatt kerekedett, mert az ame­rikai fél indokolatlan előnyöket szeretett volna biztosítani a ma­ga számára. Márpedig a világ békéje, a nukleáris háború ve­szélyének elhárítása éppen az erőegyensúly függvénye. A fő­tanácsadó a továbbiakban an­nak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szerződés pozi­tív hatással lesz mind az ame­rikai nemzeti érdekekre, mind pedig az amerikai—szovjet kap­csolatok alakulására. örvendetes ez a reális hang, a helyzet tárgyilagos elemzése. Annál furcsább és elgondolkod­tató, hogy Brzezinski még min­dig nem képes a korábbi be­idegződésektől szabadulni. Erre utal az U. S. News and World reportnak adott interjújának má­sik része. Ebben a fegyverkezés fokozására buzdított és új típu­sú rakétarendszerek kifejleszté­se, gyártása és rendszerbe állí­tása mellett foglalt állást. Bár nem ismerjük — miután még nem öntötték végleges for­májába — a készülő egyezményt, annyi bizonyos, sem betűjével, sem szellemével nem vág egy­be a fegyverkezés fokozása. An­nál is meghökkentőbb a főta­nácsadónak ez az álláspontja, mert interjújának elején kifejti: meglehet, hogy az újabb SALT, megállapodás nem vet véget a fegyverkezési hajszának, de min­denképpen „hozzájárul a nem­zetközi biztonság megszilárdí­tásához, és hatékonyabb fékező szerepet fog játszani". Semmi kétség afelől, hogy a SALT—2 — sok egyéb célja mel­lett— ezt szolgálja. A kölcsönös bizalom légkörének helyreállítá­sa, az enyhülés és a megértés szellemének térhódítása azon­ban aligha egyeztethető össze a fegyverkezést ösztönző állás­pontokkal. Gyapay Dénes Szombaton érkezik a kínai küldöttség Hanoiba? Az MTI és a Népszabadság tudósítója megbízható hanoi forrásokból úgy értesült, hogy Kína már folyamodott vízumért tárgyalóküldöttsége tagjai szá­mára, s megadta a tárgyalások előkészületeihez szükséges, Viet­nam által kért adatokat. A ter­vek szerint a kínai küldöttség, Han Nien-lung külügyminiszter­helyettes vezetésével szomba­ton érkezne Hanoiba, miután a múlt hét végén Vietnam jóaka­ratának újabb bizonyságaként kinyilvánította készségét a kí­nai delegáció fogadására ápri­lis 14-én, A Vietnam elleni kínai pro­pagandakampány felújítása, a pekingi vádaskodások és provo­kációk azonban — nyilván tu­datosan bizonytalannak tünte­tik fel a kínai delegáció Hanoi­ba érkezését és a tárgyalások megkezdését. Hanoi megfigye­lők nem tartják kizártnak, hogy Kína ismét fokozni akarja a nyomást Vietnamra, valamifaj­ta válaszul azokra a sikeres katonai akciókra, amelyeket a kambodzsai forradalmi hadse­reg hajtott végre a Pol-Pot-re- zsim maradványai ellen. A felkelők elfoglalták az ugandai fővárost Az ugandai főváros elesett — jelentette a UPI hírügynökség különtudósítója, aki az Amin- ellenes erők kíséretében érkezett Kampalába és onnan küldött tudósítást szerdán reggel. A csapatok az éjszaka leple alatt vonultak be a városba. Néhány helyen még némi el­lenállás tapasztalható és elszór­tan fegyverropogás hallatszik — közölte a tudósító. „Idi Amin diktatúrája meg­semmisült” — adták a lakosság tudtára a főváros utcáin cirká­ló, hangosbeszélővel felszerelt járművek. Kampala lakói a je­lentések szerint örömmel üdvö­zölték az Amin-ellenes erőket, egy-két helyen a polgárság megtámadta Amin még jelen lé­vő embereit. Az ugandai nemzeti felszaba- dítási fronthoz közelálló tanzá­niai források szerint a front 11 tagú végrehajtó tanácsa még e héten Kampalába érkezik. A mintegy húsz, száműzetés­ben működő ugandai ellenzéki szervezetet tömörítő front két­éves átmeneti időszakot java­sol a demokrácia helyreállításá. + BEJRUT: Tűzpárbaj kez­dődött szerdán délelőtt az iz­raeli-libanoni határkörzet­ben. Palesztin közlemény sze­rint az izraeli tüzérség szer­dán hajnalban lőni kezdte a dél-libanoni Nabatieh várost. Az izraeliekhez a libanoni jobboldal tüzérsége is csatla­kozott. A palesztin ellenállás erői viszonozták a tüzet — kö­zölte egy palesztin katonai szóvivő. Az ágyúzás mintegy két óra hosszat tartott. Vesz­teségekről egyelőre nem ér­keztek hirek. + ANKARA: Egy török ka­tonai bíróság 17 évi börtönre ítélte a hírszerző szolgálat he­lyettes vezetőjét, mert állam­titkokat adott át az amerikai CIA-nak — közölték az anka­rai lapok. A tiszt azzal véde­kezett, hogy a török hírszer­zésben és elhárításban min­dennapos gyakorlat a bizal­mas információk átadása az amerikaiaknak, intézményes az együttműködés. LAPZÁRTA Nyugodtan telt az Interkoz­mosz keretében megkezdődött újabb nemzetközi űrkísérlet résztvevőnek első éjszakája a világűrben. Az űrhajósok a rajtot megelőző és azt követő feszített munka után szerdán, moszkvai idő szerint fél hatkor tértek nyugovóra, és déli 12 óráig aludtak. Az űrhajó pa­rancsnoka, a tapasztalt — ez­úttal harmadszor űrkisérletben részt vevő Kavisnyikov jelentette a központnak, hogy az űrha­jón minden rendben, a műsze­rek jól működnek és mindket­tőjük közérzete jó. A Szojuz— 33 pályaadatait a nap folya­mán eddig háromszor módosí­tották. Ljahov és Rjumin, akik negyvenhatodik napja tartóz­kodnak a világűrben, szerdán megtették az előkészületeket társaik fogadására. A két űr­hajó összekapcsolására lapzár­takor még nem került sor. * Röviddel a főváros, Kampala bevétele után David Owiti Ojok alezredes, az Ugandai Nemzeti Felszabadítási Front katonai parancsnoka a kam- palai rádióban elmondott üze­netében bejelentette: „Az Ugandai Nemzeti Felszabadí­tási Front kedden elfoglalta Kampalát, Idi Amin rendszere megdőlt”. Felszólította az or­szág lakosságát, hogy „csat­lakozzék a felszabadító erők­höz". Amin hadseregének ka­tonáit pedig „azonnali meg­adásra" hívta fel. * Huszár István miniszterelnök­helyettes, az Országos Tervhiva­tal elnöke szerdán hazaérkezett Moszkvából, ahol küldöttség élén a KGST tervezési, együtt­működési bizottságának 19. ülé­sén vett részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom