Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-12 / 100. szám
6 Dunántúli napló 1979. április 12., csütörtök Régi épületben — korszerű oktatás Átrendezik a nagyharsányl szoborparkot Palotabozsok iskolája A gyerekek mindenütt helytállnak Szocialista brigádok a falu iskolájáért Siklósi alkotó telepek, 1979 A szobrász- és kerámia- szimpozion idei programja Zegzugos régi épületben működik a palotabozsok! általános iskola. A tantermekbe az udvarról nyíló előtereken át lehet bejutni. A kis belépőkből jobbra-balra nyílnak az osztályok. Kint cipőtartók — mi lehet itt, amikor kitódulnak minden osztályból a gyerekek? Bizony elkelne egy, az épület hosszában végigfutó fedett vagy zárt folyosó. Nehéz lehet rendet tartani a régi és zsúfolt épületben — itt azonban példás tisztaság fogadja mindenütt a belépőt. — A gyerekek maguk felügyelnek a tisztaságra — mondja magyarázólag Buzási Márkné igazgató. — Négy vöröskeresztes járja végig az osztályokat, és értékelik a rendet, tisztaságot. Imponálni nemcsak újonnan épült, korszerű iskolával lehet. Azzal talán könnyebb. Lehet viszont a régiekkel is, mert ezekben még szembetűnőbb a tantestület igyekezete és odaadó munkája. Szűk, elavult helyiségekben tanítanak Palota- bozsokon, de a felszereltségük mégis korszerű, összevont osztályban tanítják az elsősöket és a másodikosokat, — a termet zsúfolásig megtöltik a szemléltetőeszközök és a gyerekek felszerelései. Pedagógus- lakásból sikerült kialakítani a földrajz-biológia kabinetet: a gyerekektől egy karnyújtásnyira áll a földrajz makettasztal, mellette tálkákban csírázó magvak, az ablak mellett kémcsövekben hajtatott tavaszi ágak. A negyedik osztály termében kapott helyet a zongora, itt tartják a tanulók fúvós- zenekari próbáit. Huszonöt gyerek tanul fúvószenét, nyolcon járnak zongoraórára Mohácsra. Az utóbbiak számára itt nyílik gyakorlási lehetőség. — A tetőszerkezet felújításával kezdődött az épület korszerűsítése, aztán cseréltük ki a régi ablakokat, — sorolja Buzási Márkné. — öt éve tértünk át a fénycsöves világításra, a múlt nyáron a külső tatarozást végeztük el. Hat-hét éve betonoztattuk le az udvart —, addig szélmalomharcot vívtunk a sár, a por ellen, hiszen nincs folyosó vagy zsibongó az iskolában. — Milyen külső segítségre számíthatnak? — Nagyon sok támogatást kapunk az itteni üzemektől. Kétszázezer forinttal járult hozzá a sombereki tsz a tornaterem megépítéséhez: ötvenezer forintot kaptunk tőlük konyhai gépekre. Nagyon együtt van a közös körzetbe tartozó három község, Somberek, Görcsöny- doboka és Palotabozsok. A szükségletek szerint sorban megkapja mindenki az őt illető támogatást. így tudtunk mi is minden évben valamit javítani a palotabozsoki iskolán, idén azonban kisebb dolgokra futja csak, amíg el nem készül az új iskola Somberekén. Most oda kell minden erőt összpontosítani. Eddig az úgynevezett tárgyi feltételekről beszélgettünk. Ezek meghatároznak mindennemű munkát. Lehet ezekkel összhangban jól dolgozni, és lehet a rossz feltételek ellenére is eredményesen munkálKilencen küldték el pályázati anyagukat, s közülük hárman, Ambrus Éva, Antal András és R. Füzesi Zsuzsa kap meghívást a nyári munkára. Ugyancsak itt fog dolgozni Lugosi János erdélyi keramikus. A kerámia szimpozion az idén szűkített formában létezik az alkotótelep épületének műemléki helyreállítása miatt. A gyakorlati munka feltételei hiányában a megbízásos pályázati munkavégzést tanulmányozzák a résztvevők a pécsi művészeti gimnázium leendő új épületéhez és a barcsi városcentrumhoz kapcsolódva. Az első, valamint az utolsó héten jönnek össze Siklóson a művészek: az utolsó héten lesz a kerámia szimpozion tízéves fennállása alkalmából rendezendő találkozó és eszmecsere is. A tizenkettedik szobrász szimpozion betonprogramjárc pályázó hét művész közül hármat hív meg a művészeti tanács: Koncz Bélát, Pasztircsák Jánost és Rádóczi Lászlót. A program szaktanácsadója továbbra is Issei Amemiya japán szobrászművész lesz, akinek munkáját segíti hasonló minőségben Kertészti Ágnes és Kígyós Sándor, a tavalyi betonprogram résztvevői. Örömmel számít a művészeti tanács a kilencvenéves Bor Pál festőművész tapasztalataira, aki felajánlotta segítő szándékát. A beton program ban várhatóan három mű készül el: Pécsett egy „hagyományos” betonmű, Barcson pedig kettő plastbe- tonból, az egyik színezve. A betonprogram témáját a nemzetközi avermekévhez kapcsolják, így előtérbe kerülnek a játszótéri együttesek. A szobrásztelep iránt érdeklődők elsősorban külföldről jelezték részvételi szándékukat: egy-egy lengyel, bolgár és szlovák alkotó mellett a magya-' származású, Párizsban élő Frank Maada kíván Nagyhar- sónyban dolgozni, és egy-egy művész Finnországból és Dél- Jemenből. Tapasztalatok gyűjtése érdekében két kubai művész megismerkedik majd az ott folyó munkával. A magyar pályázók közül a művészeti tanács Bencsik Istvánt, Papi Lajost és az Ózdon élő, japán származású Mitsui Sent hívja mea a május közepén kezdődő művésztelepre. A művészeti tanács tagjai — Csontos László szobrász és Polgár Ildikó keramikus, a Magyar Képzőművészek Szövetsége de- lenóltiai, Fürtös György és Rétfalvi Sándor a területi szervezet képviselői, dr. Sikota Győző, a FIM képviselőié és Rideq Gábor, a Művészet című folyóirat főszerkesztője — a megyei tanács képviselőivel egyetértésben javasolták a kőfejtő területének átrendezését. Tereprendezéssel a bányához felvezető út mentén, valamint az attól nyugatra lévő két teraszon is helyet kaphatnának a művek. Érdekessége a tevrnek, hogy a szobrok másik része útra kel: Pécsett, a Pintér-kertben lehetne kialakítani egy rangos szoborparkot a villányi anyagból, valamint a budapesti XII. kerületi tanács is felajánlotta, hogy a Széchenyi-hegyen lévő Rege parkban állíthatnának fel szobrokat. Első lépésként a művészeti tanács újabb zsűrizést kér a Képzőművészeti Lektorátustól annak a döntésnek a megköny- nyítésére, hogy mi maradjon Nagyharsányban és mi kerüljön a Pintér-kertbe, illetve a Rege parkba. Ezután építészek bevonásával készül el a rendezési terv, melynek lebonyolítására széles körű társadalmi munkát szerveznek. (bodó) kodni. Azt hiszem, itt az utóbbi történik. A palotabozsoki gyerekek mindenütt jól megállják a helyüket, a középiskolákban, a szakmunkásképzőkben és a különböző tanulmányi versenyeken is. összeforrott, stabil tantestületnek ismerik mindenütt a megyében a palotabozsokit. — Nagyon jó velük együtt dolgozni — mondja az igazgatónő, — mégpedig azért, mert minden pedagógus a maga területén jó gazda. Amit rábíztak, azt a legjobb igyekezettel önállóan ellátja, és azt hiszem, ez munkájuk sikerének a titka. Különösebb dolgokat nem csinálunk, viszont minden feladat, minden új tennivaló vagy az új dokumentumok bevetése alkalmával a gyerekek érdekeit nézzük elsősorban. A tantestületről egyébként még annyit, hogy egy kivételével valamennyien itt lakunk Palo- tabozsokon. öten építettek házat pedagóguskölcsönből, közülük három pedagógus házaspár. Idekötődtünk tehát a községhez ... Hintázó gyerekek az iskola udvarán — És a község ezt hogyan méltányolja? Horváth József igazgatóhelyettes veszi át a szót: — Amióta igazán fellendült a szocialista brigádmozgalom, nagyon sok segítséget kapott az iskola. Nemegyszer jelentkeznek nálunk a szülők — köztük sok ingázó dolgozó —, hogy a brigádvállalásukat itt szeretnék teljesíteni. így aztán van olyan édesapa, aki rendszeresen javítja az olajkályháinkat, az udvar betonozásához egy fillér munkabért sem kellett fizetnünk, a napközi korszerűsítéséhez csak az anyagot kellett megvennünk; a parkettázást, a falburkolást, a függönyök varrását a szülők végezték. Végezetül az innen kikerülő gyerekek további sorsáról beszélgetünk. — Talán érdemes megemlíteni — veti fel Buzási Márkné, — hogy van egy jól bevált hagyományunk. Az úttörőcsapat minden évben, a karácsonyi szünetben meghívja a nyolcadikosokhoz végzett tanítványainkat, akik elmondják, mire jutottak a középiskolákban. Ez sokkal meggyőzőbb, mint ha a szülőktől vagy tőlünk hall a gyerek a továbbtanulás lehetőségeiről, a rájuk váró nehézségekről; az egyes szakmákról, iskolákról, tantárgyakról, a kollégiumi életről — és arról, hogy érdemes komolyan venni a tanulást és a pályaválasztást. Gállos Orsolya A siklósi alkotótelepek művészeti tanácsa döntött a X. siklósi kerámia szimpozion és a XII. szobrász szimpozion terveiről, a meghívandó művészek személyéről, s egyéb, az alkotótelepekkel összefüggő kérdésről. A kerámia szimpozionra való pályázati felhívást valamennyi magyar keramikus megkapta. „Álmában senki sem tanul meg muzsikálni” A citera viszonylag egyszerű népi hangszer, egy jókezű parasztember könnyedén összeesz- kábálhatta. Meg is tették gyakran az elmúlt egy-két évszázadban, s a citera igy közkedvelt hangszere volt a falusi ember — különösen a cselédek és zsellérek — mulatozásainak. A citera, a többi népi hangszerrel együtt, ma újra népszerű lett, egyre-másra alakulnak a citera- zenekarok, s lépnek pódiumra. Nagydobszán, ahol ugyancsak lelkes társaság jött össze, másfél évvel ezelőtt húrozták fel a szekrény tetejéről elővett, vagy újonnan vásárolt hangszereket az „öreglegények”, akik régen még házaknál, alkalmi összejöveteleken muzsikáltak, s az idősebbektől és egymástól lesték el a fogásokat. A rangidős Zerényi Mihály 69 éves, a pécsi magasépítőktől ment nyugdíjba: — Árva gyerekként nőttem fel, és egy árvát sok mindenre rá lehet venni, nem is beszélve arról, mennyi mindenre rákényszerül ... A legénykoromat Barcson töltöttem, itt, a levente-egylet zenekarában sok hangszeren megtanultam játszani. Később nagy hasznát vettem ennek a lakodalmakban. Egyedül is végigmuzsikáltam, ha kellett. Tangóharmónikával a tánc alá, aztán ha valaki énekelni akart, elővettem a hegedűt. A citerát is szeretem. Nem nehéz, csak gyakorolni kell. Álmában senki nem fog megtanulni rajta... A nagydobszai citerazenekar Kukoricakobzás után szívesen táncoltak Mihály bácsi mellett az asztalnál Lőrincz István áll. Ő a zenekar újonca, traktoros, az idén januárban kezdett ide járni, de nem akkor kezdte a ci- terázást. Gyerekkorától játszik, maga is fabrikált egy hangszert. „Nehéz összestimmelni az újakkal" - ezért nem használja. Szász József rendőr Kistamásiból jár át, ha a szolgálat és az időjárás engedi. A csütörtöki próbát kötelezőnek tartja.- Bolondulok a zenéért. Régen én is jártam a házakhoz citerázni, de aztán abbamaradt a muzsikálás. Néhány éve a fiamnak vettem egy citerát, látja, most én játszom rajta. Egy bajom van csak: a félhangokat nehezen tudom kijátszani. Ha ez jobban menne, még sokkal szebb nótákat tudnék. A kapuban a táblát: Budapesti Műszaki Egyetem Bajai Vízgazdálkodási Kara, leváltják — érdemei elismerése mellett — s az kerül a helyére, hogy: a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Bajai Vízgazdálkodási Intézete. Megírtuk az Elnöki Tanács új rendeletét, amelynek alapján a pécsi műszaki és a bajai vízügyi főiskola egyesülése létrejött. Akkor Juhász Jenő, a PMMF főigazgatója nyilatkozott a „frigyről”, most Baján néztünk körül egy rövid délelőtt. Tuzson Tihamér igazgató- helyettes, párttitkár kalauzolt végig az épületen, amely 1964-ben épült igen tetszetős kivitelben, festői helyen, a Sugovica partján. A tervek készíttetői azonban takaBajai Vízgazdálkodási Intézet rékossági hangulatban lehettek, mert sokáig egy épületben volt az oktatási részleg, a kollégium, a menza, a konyha, s valamennyi iroda. Elspórolták a mérőhelyeket, laboratóriumokat, és tornaterem sem épült. Ma már jobb a helyzet. Szép, teraszos kollégium áll a vízparton, a városban lévő szállással együtt több mint 160 diák kollégista: a hallgatók kétharmada. A főiskola hatalmas területekkel rendelkezik, van hely az építkezésre. A kollégium szomszédságában már tető alatt áll egy új félüzemi vízmű; nagyobb a laboratóriumnál, kisebb az igazi vízműnél — ezért félüzemi. Vannak kitűnő állapotban lévő sportpályák, az egyikhez most készül villany- világítás, vannak tágas, levegős előadótermek. Nincs viszont rendes könyvtár, s nagyon hiányoznak a műhelyek, laboratóriumok. Az új anyaintézmény jelentős összegű beruházásokat tervez Baján, s ez mindenképpen biztatás a bajai intézet diákjainak és oktatóinak. H. J. A „kottákon” a hangokat nyomóval szorítják le, talán ezért megy nehezebben a kromatikus skála. De azt hiszem, nem kell félteni az olyan rutinos játékosokat, mint például Hirth János, aki akkor kezdte a citerázást, amikor még székre kellett állítani, hogy fölérje az asztalt. Ő -is gyakran eljárt a házibálokra, ahol táncolni, zenélni tanultak a mai civilizáció áldásait és ártalmait még nem ismerő fiatalok. Szívesen emlékszik vissza a „kukoricakobzás", vagyis morzsolás utáni mulatságokra. Tótfalusi Sándor is így tanult meg zenélni, egy szál citerán, amin fölváltva játszottak. Ö Szatmárból került erre a vidékre 1942-ben. Tulajdonképpen a fia biztatására kezdett újra muzsikálni, amikor a zenekar megalakult. Hirth Józsefet csak távollétében tudjuk bemutatni: éppen esti műszakban dolgozott a próba idején a Szigetvári A. G. keverőüzemében. Akkor az április 4-i szentlőrinci szemléié készültek. Instruktoruk Szentkereszti László ének- testnevelés-szakos tanár Pécsről jár ki Dobszára. Nagyon ritkán vetődik nyolc óránál előbb haza. Ö szállítja a megtanulandó dalokat most éppen baranyaiakat, hogy a nótákkal fűszerezett repertoárba a szűkebb haza népdalai is belekerüljenek. Jó volna körülnézni, talán akad még néhány öreg a faluban, vagy a környéken, aki régi, szigetségi dalokat is elő tudna keríteni az emlékezet e polcairól . .. Rázendítenek a kedvenc számra. Messzire kihallatszik, hogy „Szombaton este nem jó citerázni.. .” Jól szól, persze nem szombat, hanem csütörtök van. Tudják ők, melyik napra kell tenni a próbát... Havasi János
