Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-12 / 100. szám
A Dunántúli fígplo 1979. április 12., csütörtök hírek 1979. ÁPRILIS 12 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GYULA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.03 — nyug- szik 18.28 órakor. A Hold kél 18.26 — nyugszik 5.14 órakor. III kitel Szerdán hazautazott a mongol ügyészi delegáció, amely dr. Ravdangijn Gunszen államügyész vezetésével tartózkodott hazánkban. Dr. Ravdangijn Gunszent és a delegáció tagjait fogadta dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács Helyettes elnöke; látogatást tettek dr. Markója Imre igazságügyminiszternél, valamint dr. Szakács Ödönnél, a Legfelsőbb Bíróság elnökénél. Dr. Ravdangijn Gunszen és dr. Szíjártó ^Károly legfőbb ügyész együttműködési megállapodást írt ' alá a két ország között kötött polgári, családjogi és bűnügyi jogsegély szerződésből -adódó ügyészi feladatokról. Orszogijn Njama mongol kommunális-gazdálkodási és szolgáltatási miniszter — aki Rév Lajossal, az OKISZ elnökével folytatott együttműködési tárgyalásokat — szerdán elutazott hazánkból. A vendéget elutazása előtt fogadta Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. — Jó évet zárt a pécsi pályakezdő óvónők klubja az első kerületben. A 24 pályakezdő óvónő a kerület 21 gyermekintézményében rendszeresen tartott bemutatót, vázlatírással készült azok lefolytatására. Az órák és a viták tapasztalatainak anyagát most sokszorosították és eljuttatták' a klubot patronáló óvónői KISZ alapszervezetnek is Mer este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Háry János (este 7 órakor) MOZI Petőfi: Fehér farkasok (f3), XX. század (f5, f8) Kossuth: Csillagos perc (10, 12, f3, f5) Októberi vasárnap (f7. f9) Tanárképző Főiskola: Egy pikoló világos (5) Gyilkosság az Orient expresszen (f8) Ifjúsági Ház: A legszebb ló (2) Fekete Gyémánt: Túl a félelmen (6) Jószerencsét: Csillag a máglyán (4, 6) Rákóczi: A stadion őrültjei (5; 7) Május 1.: Apacsok (fő) Boly: Fekete gyémántok (7) Harkány: Láncra vert sofőrök (5, 7) Komló, Május 1.: Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (f5, f7) Komló, Zrínyi: A delfin napja (4, 6, 8) Mohács: Fogat fogért (6, 8) Pécsvárad: Halálodra magad maradsz (7) Sásd: Szélcsend (7) Sely- lye: Méreggel (7) Siklós: A néma dosszié (7) Szentlőrinc: Az oroszlán ugrani készül (7) Szigetvár: Aranyfej (8) Villány: Kísértés (7) Várható időjárás csütörtök estig: időnként megnövekvő felhőzet, számottevő eső nél- kül. ..Mérsékelt, változó irányú, csütörtökön megélénkülő, helyenként megerősödő és délire, délkeletire forduló szél, haj- fialjjan és reggel néhány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15, 20 fok között. Kitüntetés Az Elnöki Tanács dr. Krauth Jánost, a Pécsi Tudományegyetem Allam- és Jogtudományi Karának titkárát, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségében végzett tevékenységéért és hosszú időn át végzett kiemelkedő tanácsi munkájáért a Munka Érdemrend ezüstfokozata kitüntetésben részesítette. Rendezvények Gyermekrajz-kiállítást rendezett a nemzetközi gyermekév alkalmából a pécsi újmecsekaljai, 36- os számú gyermekorvosi körzet kollektívája a dr. Veress Endre utcai rendelőben. Az április 24-ig megtekinthető kiállításon —, melyet tegnap nyitottak meg — az Acsády utcai általános iskola és óvoda, a Türr István utcai óvoda és az orvosi körzethez tartozó gyermekek rajzai láthatók. * Szintén a nemzetközi gyermekév jegyében szervezett, műsorral egybekötött vendéglátást a HNF Pécs városi Bizottságának Budai I. körzeti bizottsága és négy vöröskeresztes alapszervezet tegnap délután Pécsett, a Kossuth L. utca 81. számú épületben, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet gyermekeinek részére. A találkozón a Sörház, a Kilián és a Dugonics utcai óvodások adtak műsort. * A Niger deltájánál címmel dr. Somody László sebészorvos számol be zenés diaestjén nigériai élményeiről április 13-án, pénteken 19 órakor, a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központban. Az előadó egy magyar orvosegészségügyi csoport tagjaként járt Nigériában. * A Magyar Autóbklub Baranya megyei szervezete április 21-én rendezi meg autós ügyességi versenyét. Benevezni a klubirodában (Pécs, Citrom u. 3.) lehet. Czene Gábor és Zsuga István festőművészek kiállítása április 12-én nyílik a pécsi Ságvári Művelődési Ház galériájában. A kiállítás vasárnap kivételével, naponta 15— 20 óra között, április 26- ig tekinthető meg. * A Budapest Táncegyüttes, amely hosszabb külföldi vendégszereplés után ismét itthon mutatja be műsorát, április 17-én Pécsett lép színpadra. A Táncszínpad címen népi, egyúttal modern hangvételű alkotások szerepelnek a műsoron. A HÉT FILMJEI Októberi vasárnap ,,A filmet leginkább a történelmi krimi műfajába lehetne sorolni, azzal a megszorítással, hogy ebben a történetben nem szerepelnek az áldozatok, csak a vádlottak" — írta Kovács András filmrendező legújabb alkotásáról, amely magyar—nyugatnémet koprodukcióban készült. A cselekmény 1944. október 15-én játszódik, amikor a kormányzó nyilvánosságra hozza, hogy megbízottai aláírták Moszkvában a fegyverszüneti egyezményt .... Csillagos perc A Gagarin — a megvalósult álom alcímet viselő szovjet dokumentumfilm az ember csillagokig vezető útját mutatja be, sok eddig még nem látott eredeti felvétel felhasználásával. Todo modo Az Olaszországban elszaporodott politikai gyilkosságok ihlették Elio Petri rendezőt a Todo modo című filmjének elkészítéséhez. A főbb szerepeket Gian Maria Volante, Marcello Mastroan- ni, Renato Salvatori és Michel Píccoli játsszák. — Tisztasági akció. Jól sikerült a városi tanács kezdeményezésére szervezett tisztasági akció Siklóson. A Városgazdálkodási Vállalat 298 mázsa szemetet és hulladékot szállított el, az iskolák úttörőcsapatai pedig 100 mázsa vashulladékot, 65 mázsa papírt és rongyot gyűjtöttek. — Úttörő csapatotthon. A bükkösdi Hámán Kató Nevelő Otthon és általános iskola parkjában egy régi épületet a szülői munkaközösség és a község lakói társadalmi munkában úttörő csapatotthonná alakítanak át. Esküvő SZABÓ ZSUZSANNA és SCHROTT GYÖRGY szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. április 14-én 17.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). — Elveszítettem kedden este irattárcámat Pécsett, a belvárosban. A készpénz mellett különböző számlák voltak benne. Kérem a megtalálót, hogy a fekete tárcát a Dunántúli Napló titkárságán leadni szíveskedjék. — A Kell a jó könyv pályázatra benevezett olvasók között nyereményeket sorsoltak ki a pályázat zárása után a meghirdető szervek március 23-án Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A nyertes olvasók és a nyeremények felsorolása az Ország-Világ című hetilap tegnapi számában található — köztük a 12 szerencsés baranyai pályázó neve is. — Árokrendezés. Szabadszentkirályon a Zöldfa utcában 600 méteres, Ve- lény belterületén 1 kilométeres szakaszon fejezték be társadalmi munkában az esővízelvezető árkok kiigazítását a községek lakosai. Nemzetközi újságírótanácskozás Budapesten A Magyar Újságíró Szövetség meghívására a francia, a jugoszláv, a lengyel, a magyar, az NSZK-beli, az olasz és a svéd újságíró szövetség, valamint a két nagy nemzetközi újságíró tömörülés, a NUSZ és a FIJ szovjet, illetve osztrák és svájci képviselője április 10—11- én Budapesten tanácskozott. Elhatározták, hogy idén júliusban, Olaszországban Európa valamennyi újságíró szövetsége képviselőinek részvételével megtárgyalják az újságíró szövetségek együttműködésének további lehetőségeit, az információcserét, valamint a sajtóban alkalmazott új technikai eszközök hatását az újságírói munkára. A tanácskozás résztvevőit fogadta Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. — Tíz szövetkezeti lakást épít dolgozóinak a Sely- lyei Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. Az első öt lakás építését már elkezdték, s a tervek szerint még az idén beköltözhetnek a tulajdonosok új otthonukba. — Szennyvízhálózatot létesítenek az orfűi KISZ- táborban. A munkálatokat a Sásdi Költségvetési üzem dolgozói végzik mintegy 200 000 forintért. — Csigafelvásárlás. Megérkezett az első éti - csiga-szállítmány a Pécsi ÁFÉSZ telepére. A sellyei, szigetvári és sásdi szövetkezetek az első napon 40 mázsát szállítottak az exportáló telepre, ahonnan a csiga tisztítás után az NSZK-ba, Svájcba és Franciaországba indul. Novervetelkedo Április üzemegészségügyi hónap, melynek első rendezvényeként tegnap délután a Munkácsy Mihály utcai rendelőben tizennyolc üzemi ápolónőnek a Városi üzemegészségügyi Szolgálat és a Pécs városi Vöröskereszt vetélkedőt rendezett. A versenyen az ápolónőknek szakmai feladatokat kellett megoldaniuk; többek között ki kellett tölteniük egy szakmai totót, s összemérték tudásukat elsősegélynyújtásban is. A versenyben Gelencsér Józsefné, dr. Török Zol- tánné, Bércesi Györgyné üzemi ápolók csapata bizonyult a legjobbnak. A RÁDIÓÉS TELEVÍZIÓ üsorAbúl RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Slágermúzeum. 9.20: Irodjlmi évfordulónaptár. 9.44: Zenevár. 10.05: Dominó. 10.35: Opera. 11.25: Javítás — hálótervvel. 11.40: Engedjétek hozzám jönni a szavakat. XV. rész. 12.35: A nőhódító Casanova — Fellini szemével. 12.50: Zenemúzeum. 14.22: Népek meséi. 14.47: Népdalok. 15.28: Visszapillantó. 16.05: Könyvszemle. 16.15: Kórusművek. 16.30: Operaáriák. 17.07: Olvastam valahol ... az Árpád-házi Dömös- ről. 17.27: Hartwig: Premier. — Nyitány. 17.34: Az autókereskedő. Hangjáték. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Új népzenei felvételeinkből. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.05: A gyorsuló idő nyomában . . . Kb. 20.25: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.35: Operettdalok. 22.20: Kína 30 éve. 22.30: Operaáriák. 22.50: Meditáció. 23.00: Kamarazene. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Járóka Sándor és népi zenekara játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 11.30: Csak fiataloknak! 12.33: A Népművészet Mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsolás a nyíregyházi stúdióba. 13.25: Ifjúsági könyvespolc. 13.30: Gyermekdalok. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 16.00: Offenbach operettfinálék. 16.35: Idősebbek hullámhosz- szán. 17.30: Zenei Tükör. 18.00: Disputa. 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Embermesék. 21.34: Volt egyszer egy Hollywood. Az örök szerelem . . . 22.00: Nótamuzsika. 23.15: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. HARMADIK MŰSOR 8.08: Operafinálék. 9.00: Három hegedű-zongoraszonáta. 10.20: Műveltséggel szabadságra. 11.05: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia zenekart. 12.18: Tenger és hegy között. Regény. 13.07: A Pikk Dáma. Operarészletek. 14.10: A kiegészített Amadeus vonósnégyes felvételeiből. 15.35: A King’s Singers együttes Byrd-motettákat énekel. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Ady Endre és a muzsika. 16.45: ötórai tea. 17.30: A Magyar Kamarazenekar hangversenye az 1978. évi ludwigs- burgi ünnepi játékokon. 18.30: Népszerű operakettősök. 19.05: Biológia — előkészítő egyetemi felvételi vizsgára. 19.39: A költészet hete. 20.30: A dzsessz történetéből — 35. rész. 21.10: Manón. Operarészletek. 21.56: A nép vihara. Rádiókompozíció a 48-as szabadság- harcok évfordulójára. 22.30: Magyar zeneszerző kortársak műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muzsikával faluról falura. Tiszay László összeállítása. 17.25: A Mecseki Szénbányák jövője. Szerkesztőriporter: Laky Rudolf. 17.40: Kováts Kolos népszerű dalokat énekel. 17.45: Helyesen, magyarul ... dr. Rónai Béla nyelvművelő Ötperce. 17.50: A barcsi Ba- Rock együttes felvételeiből. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Fesztiválok dalaiból. — A délszlávok műemlékeinek védelme Magyarországon. Vass Béla írása. — Szlovén népdalok. — Találkozások. A benzinkutas. — A mohácsi tambu- razenekar játszik. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Aprófalvak Baranyában: Apátvarasd. Riporter: Hetényi Árpád. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.04: Tévétorna (ism., sz.). 8.10: Iskolatévé: Fizika '79. — Pedagógus továbbképzés 7. osztályban tanító fizikatanároknak. 8.45: Stop! Közlekedj okosan! Áthaladás a villamossineken (sz.). 8.50: Neveléslélektan. Félreértett és elhanyagolt gyerekek. 9.35: Magyar nyelv és irodalom. Nyelvtan, a 2. osztályban tanító nevelőknek. 10.15: Szünidei matiné. Kisfilmösszeállítás. 1. Deltácska. Az állatok táplálkozása. 2. Játsszunk bábszínházát. 9. rész: Mozgás és humor (sz.). 3. A pápaszemes. Kirgiz kisjátékfilm. 4. A kéz öt ujja. Belga filmsorozat 16. rész. 5. Réz állatok felfedezése. Olasz filmsorozat. 5. rész: A juh. 16.43: Hírek. 16.50: Csak gyerekeknek! Kis- film-összeállítás. 1. Otthoni játékok. Dán rajzfilmsorozat. 4. rész: Gyufásdoboz fricskázó (sz.). 2. Krétaháború. Bolgár kisfilm. 3. Április, április. NDK rajzfilm (sz.). 17.30: Negyedik dimenzió. Magyarul beszélő bolgár filmsorozat. V/2. rész: Szerengeti nem pusztul el (sz.). 18.05: Telesport. 18.30: Szegkovácsok. Dokumentumfilm. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: II. előadóművész fesztivál. A Kulturális Minisztérium, a Színházművészeti Szövetség, a Magyar írók Szövetsége, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Veszprém megyei Tanács műsora a veszprémi Petőfi Színházból (sz.). Kb. 22.40: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.33: Élővilág. A természet naperőművei (sz.). 18.55: Francia nyelvtanfolyam. 19.10: Orosz nyelv. A Kárpátoktól a Csendes-óceánig (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Broddi. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. 111/1. rész: Asztaltárs (sz.). 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Reklám. 21.35: Tudósklub. Az adás témája: társadalmi egyenlőség és egyenlőtlenség. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.45: Mérleg pontos méréshez — gyermekműsor. 18.15: A halál arcképe. 18.45: Homokóra — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Külpolitika. 20.50: Több mint játék — drámasorozat (ism.). 21.55: Programakciók. 22.15: Komolyzene. 23.00: Euró-gól. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Nap, felhők, szél — tájékoztató adás. 20.00: Három, kettő, egy — indulj! — adás a filmről és a tv-ről. 23.00: Huszonnégy óra. 23.05: Színházfesztivál krónika. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek 3. Az apa; ki hitte volna harmadnappal ezelőtt, hogy most itt fognak énekelni felette? Vajon mi lehetett az első gondolata, amikor elindult a halál folyosóján. Tudta-e, hogy hova indult? Mi lehetett az utolsó gondolata, amikor érezte, hogy nincs menekvés? Az ének második sora utáni csendet nem hallotta az anya. Csak annyit érzett, hogy valami felett, valami között szédülten lebeg. Újra elájult, de tartották kétoldalt a lányai. Elvira zokogott, feljajdult, most értette meg mindezt, ami három nappal ezelőtt történt: jött rohanva Sándor bátyja, hogy jaj, uram, Istenem, apátok, meg Bálint... Angyal Sándor rövidebb szünetet hagyott, mint az első két sor között. Az utolsó szótagot nem is énekelte, levegőt vett, hogy minél előbb kezdhesse: „Mikor még semmi egek nem. voltának" Most aztán nem hallani, ki sír, ki sóhajt, ki zokog, csak az ének hangja szárnyal. Járó Bálint... szegény! Még el se temették, máris megfordulhatna a koporsójában. Bálint halott; tudja mindenki. De hogy miért? Ezt még azok sem, akiknek a szeme előtt ragadta őt magához a halál. Egy valaki van, aki tudhatná, de az nincs itt. Pedig neki kellene legközelebb állni a koporsóhoz. Bálint, ha élne, emlékezhetne rá; nem volt olyan rég, hisz nem is régen ismerik egymást — egyszer nekibúsulva a kettőjük életének; megkérdezte: Zsuzska, te eljönnél az én temetésemre? Azt mondta: igen I Bálint akkor arra gondolt, hogy szeretné látni: igazán Zsuzska lenne-e, aki a legszomorúbb gyásszal gyászolná el őt? Mind a ketten hangosan, szívből elkezdtek nevetni. Zsuzska azt, hogy ő milyen balga . .. — Elmennék a temetésedre? Azt hiszed, tudnék én egy perccel is tovább élni azután, ha te nem vagy? Még el sem hangzott végig az ének előző sora, Angyal Sándor kezdte: * „Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva” Megzengette teljes erővel, utána a férfiak keményen, mint a kapák száraz akácfa nyelei, megtörhetetlenül: az asszonyok csengve, hajlongva: suhogó nádrengeteq véges-végig beláthatatlan tavakon. „Te voltál és te vagy, erős Isten” Az anya felállt, és oda akart menni a koporsóhoz. Melyikhez menjen? Elindult, de megtántorodott. Szállt az énekszó. „És te megmaradsz minden időben” Csendes temetésnek indult apa és fia halotti búcsúja. De már nem az . . . Csák Albert tiszteletes úr az asztalterítő fekete mintáit nézte. Sándor — a halott testvérbátyja — azt kérte, rövid legyen o szentbeszéd. A tiszteletes úr fiatalember volt. Nem most temetett először. De ezt a két halottat... (Folytatjuk) részére párat! an napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika, SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszer- tár, Pécs-Meszes, Szeptember 6? tér 1., 10/3. sz. gyógyszertar. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. Ili kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. — Szovjet és amerikai űrfelvételek. Új eljárásként színes szovjet és amerikai űrfelvételek segítségével készítenek kisebb méretarányú térképeket a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat szakemberei. A színes űrfotók a növénykultúrák elterjedtségét, esetleges betegségeit is kimutatják, segítségükkel a talajvíz, a környezetszennyeződés és a talajerózió is jól észlelhető.