Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-11 / 99. szám

Nemzetközi tornászbajnokság Lafleur Tem (USA) Szerenkénti döntő Övári Éva (Magyarország) Kovács Péter (Magyarország) Másodízben rendezték Pé­csett a magyar nemzetközi tor­nászbajnokságot, de ennyi elég volt a helybéli közönségnek ah­hoz, hogy megtanulja: a sze­renkénti döntők a legérdekeseb­bek. Mintegy kétezren nézték végig a legjobbak küzdelmét tegnap este a városi sportcsar­nokban. Az első meglepetést az okoz­ta, hogy lóugrásban nem élt az indulás jogával Ungureanu — edzője szerint taktikai okokból — és az amerikai Lafleur ki­sebb sérülése miatt. Lafleur mindjárt az első két számban bebizonyítota, hogy nem vélet­lenül nyerte meg az egyéni ösz- szetettet. Parádés gyakorlatok­kal a legjobbnak bizonyult ta­lajon és lólengésben is. Ez utób. bi számban Kramarics és Be- rényi bebizonyította, hogy ná­lunk sem mindenki Magyar Zol. tán — rontottak. A női ugrást az előnytelen alkatú, nagyszerű teljesítménnyel ellensúlyozó olasz Bortolaso nyerte. Gyűrűn megszületett az első magyar győzelem Kovács révén, majd a férfi lóugrást Kramarics nyer­te. Itt Taszlikov eredeti ugrásai­val kockáztatott — sikertelenül. A felemáskorláton Kotova arat­ta a legnagyobb sikert, Csányi- nak 9,5 pont kellett, hogy beér­je őt — megkapta. Gerendán kettős magyar siker született Óvári és Kanyor révén. A női talajgyakorlatok során a közön­ség egyik kedvence, az ameri­kai Pyfer szerepelt a legjobban. A férfi versenyek két befejező számában korláton Kovács, nyújtón pedig a triplaszaltó-le- ugrást bemutató Taszlikov lett az első. — Az ilyen versenyek, mint a pécsi, jól szolgálják a nemzet­közi kapcsolattartást. Tegnap délelőtt beszélgettem a város vezetőivel és elmondtam, hogy mivel a Városi Sportcsarnok ki­sebb változtatásokkal nagyon alkalmas az ilyen verseny­re, ennek megrendezését ha­gyományossá szeretnénk tenni — mondta a jelen lévő Jurij Tyi- tov, a Nemzetközi Torna Szö­vetség elnöke. A szerenként! döntők győztesei: Fér­fiak: talaj: Lafleur (Egyesült Álla­mok) IS,675. Lólengés: Lafleur 18,350. Gyűrű: Kovács P. 18,400. Lóugrás: Kramarics 18,700. Nyújtó: Taszlikov (Szovjetunió) 18,900. Korlát: Kovács P. 18,575. Nők: Ugrás: Bortolaso (Olaszország) 18,800. Felemás korlát: Kotova (Szovjetunió) és Csányi 18,975. Gerenda: Óvári 19,150. Talaj: Pyfer (Egyesült Államok) 19,025. B. Cs. Edzett ifjúságért Újabb versenyek, rendezvények Harminckétezren szereztek jelvényt Baranya megyében Április 12-15.: Ökölvívó Baranya Kupa A Baranya megyei ökölvívó Szövetség kilencedik alkalom­mal rendezi meg a már hagyo­mányossá vált Baranya Kupát. A négynapos viadalon I. és II. osztályú versenyzők léphetnek szorítóba. Több, országosan is­mert ökölvívót láthat a pécsi közönség a Vasutas tornacsar­nokban, hiszen a nevezettek között vannak az Újpesti Dó­zsa, Bp. Honvéd, Kaposvár, Ta­tabánya és a Honvéd Kun Bé­la SE legjobbjai is. Nevezett a Honvéd Steinmetz SE, a PVSK, valamint a Komlói Bányász. A négynapos versenyre a Vasutas tornacsarnokban kerül sor. A selejtezők április 12-én és 13-án 17 órai kezdettel lesz­nek, míg az elődöntőre április 14-én kerül sor, ugyancsak 17 órai kezdettel. A döntő idő­pontja: április 15., 9.00. A Baranya Kupa döntője után 11 órai kezdettel lép szo­rítóba Baranya serdülő válo­gatottja és ellenfelük Budapest csapata lesz. Ezzel a mérkőzés­sel kezdődik a serdülő megye­válogatottak 1979. évi tornája. Baranya csapata legközelebb április 29-én Egerben mérkőzik Heves megye ellen, majd má­jus 13-án Pest megye lesz az ellenfél Mohácson. Május 27- én Pécsett Szabolcs megye csa­patát fogadják és a befejező fordulóban, június 10-én Tata­bányán mérkőznek Komárom ellen. „Arany­jelvényesek az olimpiára“ Megyei kerék­párospróba Az Edzett ifjúságért mozga­lom megyei koordinációs bizott­sága legutóbbi értekezletén, melyen az állami és társadalmi szervek képviselői vettek részt, a megyei úttörőelnökség nevé­ben Vér László számolt be az úttörőcsapatok az Edzett ifjú­ságért mozgalom keretében vég. zett tevékenységéről. Megálla­pítást nyert, hogy az elkövetke­zendő időszakban jobb és ösz- szehangoltabb munkát kell vé­gezniük a versenyek szervezé­se, a különböző programok egyeztetése érdekében az isko­lák testnevelő tanárainak, az úttörőcsapatok vezetőinek és a más szakos nevelőknek. Ez ideig 17 700 általános is­kolás szerzett jelvényt, közülük 8000 alsótagozatos, 9700 felső­tagozatos. Nem az a cél, hogy minél többen szerezzenek jel­vényt, hanem az, hogy minél nagyobb tömegek kapcsolód­janak be a testedzésbe. A Megyei Sporthivatal, az Úttörőszövetség és a KISZ je­lentős összeget biztosított az Edzett ifjúságért mozgalom ke­retében kispályák építésére. Legutóbb 310 ezer forintot osz­tottak ki. Komlón és Mázaszász- váron teniszpályák építésére biz­tosítottak támogatást. Komlón a Május 1. Ruhagyárban kis­pályák készülnek az ifjúság és a lakosság sportolási lehetősé­gének biztosítására. Sásdon szertár és öltöző építésére jut pénz, Bikaion kispályát és já­tékteret létesítenek. Több is­kola, köztük a dunafalvi álta­lános iskola, a pécsi Petőfi ut­cai általános iskola, a sziget­vári Lenin lakótelepi általános iskola és a komlói Fürst Sándor úti általános iskola kispálya építését segítik. Több egyesület is részesült a pályépítésre biz­tosított pénzből. Támogatást kapott a nagykozári sportegye­sület. Az Edzett ifjúságért mozga­lom második évének befejező szakaszához érkeztünk. Az or­szágos koordinációs értekezlet és a Baranya megyei Sporthi­vatal felhívással fordult a fia­talokhoz. Vegyenek részt május­ban minél nagyobb számban a megrendezendő Edzett ifjúsá­gért sportnapokon. A középfokú tanintézetek tanulói, az egye­temek és főiskolák hallgatói, az üzemekben dolgozó fiatalok ré­szére május 5—6-ón rendezik meg az Edzett ifjúságért sport­napokat. A kisdobosok és út­törők részére május 26—27-én biztosítanak sportolási lehetősé­get az „országos játékokon". Ezt megelőzően április 22-én Pécsett kocogónapot tartanak, melyen minden korosztály ré­szére rendeznek futamokat. Az üzemekben, vállalatokban, is­kolákban versenyeket szervez, nek a városi, járási, központi versenyek mellett. A KISZ és az úttörőszervezet, a sport-, oktatási intézmények, a sportegyesületek, a szakszerve­zetek aktivistái sokat tehetnek a versenyek sikere érdekében. Szervező munkájukkal, szakér­telmükkel, áldozatvállalásukkal hozzájárulhatnak a sportnapok sikeréhez. A jól megrendezett, előkészített és meghirdetett ver­senyekkel megfelelő próbázási lehetőséget biztosíthatnak a fiataloknak. Baranyában ez ideig 32 ezren szerezték meg az Edzett ifjú­ságért mozgalom jelvényét. Jú­niusban új év kezdődik. Újabb versenyek, rendezvények várják a sportolni vágyó fiatalokat. — hi — Vasárnap, április 8-ón szeles, hideg időben, szemerkélő eső­ben került sor a kerékpáros próbára. Ennek ellenére 60 fér­fi és 2 nő állt rajthoz. A 60 km- es távon a csúszós, sáros talaj, és az időjárás alaposan próbá­ra tette a résztvevőket. A ver­senyzők felkészültségét bizonyít­ja, hogy mindössze egy résztve­vő érkezett szintidőn túl a cél­ba. Négyen a versenyt feladva még a versenyirodánál sem je­lentkeztek. A próbát ezúttal 56- an teljesítették. Ezzel ez ideig kb. 406 személy vett részt siker­rel a megyei próbákon. A me­gyei versenysorozat a június 3- án sorrakerülő úszó próbával zárul, ezután már az országos próbák döntik el a továbbjutást. Az olimpiára kijutó 200 fő kiválasztásának módjáról, for­májáról a közeljövőben értesítik az érdekelteket a szervezők. Sakk Szerdán kezdődik Montreal­ban a világ legjobb férfi sak­kozóinak részvételével a „Sakk csillagainak tornája" elneve­zésű viadal. A sorozaton a tíz legelőkelőbb helyre rangsorolt sakkozó szerepel, közöttük Por- tisch Lajos is. A magyar nem­zetközi nagymester ellenfele lesz többek között a világbaj­noki címet védő szovjet Ana- tolij Karpov, aki a tavalyi ba- guiói világbajnoki találkozója óta most első ízben ül majd versenyen is a sakkasztalhoz. Karpovon kívül a volt vi­lágbajnok Szpasszkij, a jugo­szláv Ljubojevics, a csehszlo­vák Hort, a dán Larsen, az amerikai Kavalek, a holland Timman, az ugyancsak ex- világbajnok szovjet Tál, s a nyugatnémet Hübner is ját­szik majd a kanadai nagyvá­rosban. Röviden Súlyemelés. Az országos se­regszemle második fordulójá­ban a Sportiskola versenyzői közül Barkóczi az első, Kállai az ötödik helyen végzett súly­csoportjában, — Az országos középiskolás bajnokságon Kc- lányos (506. sz. Szakmunkás- képző), Schön (Szentlőrinc), Tóth (Gépipari), a második he­lyet szerezte meg súlycsoport­jában. Az 1979. évi egyetemi és főiskolás bajnokságon Sza­bó (PMMF), a 67,5 kg-os súly­csoportban 230 kq-os össztelje­sítménnyel bajnokságot nyert. Atlétika. A Komárno—Komá- rom nemzetközi utcai futóver­senyen az ifjúságiak mezőnyé­ben Szabó Tamás (PMSC) a második helyen érkezett a cél­ba. — Az országos mezei futó- bajnokságon a 13 éves lányok mezőnyében Roqányi (Boly) harmadik lett. Csapatban az MVTE a hatodik helyet szerezte meg. Kézilabda. Siklóson nemzet­közi női kézilabdatornát ren­deztek és a győzelmet a jugo­szláviai Dárda csapata szerezte mea a pécsi BTC és a MEZŐ­GÉP előtt. Labdarúgás. A komlói járási I. osztály eredményei: Abali- get—Kisvaszar 5:0, Magyareg- regy—Mágocs II. 1 :4, Meké- nyes-Liget 2:2, Gödre—Hetve- hely 1 :3. Mai sportműsor Labdarúgás. NB-s Kupa: K. Rákóczi-PMSC II. Kapos­vár, 15.30. Torna. Középiskolás-bajnok­ság, Pécs, városi sportcsarnok, 8.00. Labdarúgás: MNK mérkőzés: Ferencváros—PMSC, üllői út, 15.30. Karádi Károlyné Vidéken:. komlói mohácsi siklósi harkányi és mázaszászvári szakboltok, Evőeszköz reklámáron! 4 részes rozsdamentes evőeszköz-garnitúra 68,— Ft helyett 36,— és 40,—Ft AMÍG A KÉSZLET TART! ajánlják a Mecsek Áruház, Szliven Aruház, Kertvárosi Kisár uh áz 6. sz. Konyhafelszerelési szakbolt, Pécs, Kossuth L. u. 16. sz. Konyhafelszerelési szakbolt, Bajcsy-Zsilinszky u. üzletsorban 9. Labdarúgó MNK FTC-PMSC visszavágó mérkőzés Budapesten Szerdán délután három elha­lasztott mérkőzésre kerül sor a labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupában. A PMSC a Fe. rencváros ellen visszavágót ját. szik a legjobb nyolc közé ju­tásért. Az első mérkőzést Pé­csett a fővárosiak nyerték 4:3- ra, így a piros-feketékre nehéz 90 perc vár az üllői úton, A PMSC-nek ugyanis a tovább­jutáshoz két gólos győzelemre lenne szüksége — Dárdai és Vigh sérült, já­tékukra nem számíthat Szőcs János vezetőedző — mondotta Farkas László technikai vezető. — Az egygólos hátrány ellenére a csapat még nem adta fel és megpróbálunk meglepetést okozni. A tervezett összeállítás: Katzirz — Schulteisz, Torna, Pál, Kincses — Lutz, Gallai, Lőrincz — Kardos Kiss, Nagy. A tarta­lékok: Hausznek, Tapaszti és Dobány lesznek. Az EB-re készülnek birkózóink Viharos csatazaj jellemzi — mint február óta mindig - a birkózók sportcsarnokban lévő edzőtermét, bár a szombati el­utazás előtt némileg már visz- szafogottabb a tempó. Érthető, hiszen ilyenkor kellemetlen le­het akár a legkisebb rándulás is. Az április 15—22-e közötti bukaresti Európa-bajnokságra utazó magyar birkózóválogatott húsz tagja (mindkét fogásnem­ben 10—10 fővel szerepelnek) kifogástalan erőben, óriási ön­bizalommal várja a kötöttfogá- súak vasárnapi rajtját. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— P negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom