Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-04 / 62. szám
DN HÉTVÉGE 10. HAGYOMÁNY 1979. MÁRCIUS 4. 33 hónap története, I. Adalékok az antant- szerb megszállás történetéhez 1918. november 13-ón Belgrádban aláírt fegyverszüneti egyezmény arra kötelezte a magyar kormányt, hogy csapatait 8 napon belül vonja vissza az egyezményben megállapított demarkációs vonalra, amely nagy vonalaiban a következő volt: Szamos völgye— Beszterce—-Marosvásárhely —Baja—Pécs és a Dráva folyó vonalától északra húzódott. A magyar csapatok visszavonása, a kormány távirati parancsára már november 11-én megkezdődött. A Baranyában (Pécsett) állomásozó csapatokat, a 19-es pótzászlóaljat Szekszárdra, a 6-os gyalogezredet Dombóvárra, a 8-as huszárezredet Zalaegerszegre vezényelték. November 13-án este a Pécsi MÁV vezetőségét értesítették Eszékről, hogy másnap egy szerb katonai szerelvény fog érkezni Pécsre. 14-én reggel befutott a jelzett 'katonai szerelvény, a megszálló szerb hadsereg első csoportjával, amely 1 tiszti és 50 db legénységi vagonból állott. Az egység létszáma: 16 fő tiszt, 600 fő gyalogos és 100 fő lovas katona volt. A szerelvény 11 óra 4 perckor futott be a pécsi állomásra, (előtte rövid időre az üszö- gi állomáson is megállt), ahol a várost 'képviselő bizottság várta a megszálló csapatokat. A bizottság tagjai a következők voltak: Nendtvich Andor polgár- mester, Oberhammer Antal rendőrfőkapitány, Makai István tanácsnok, Nádor Lajos árvaszéki ülnök, dr. Doktor Sándor, a Nemzeti Tanács elnöke, Fürst Gyula tanácstag és Dobrovics Péter festőművész, tolmács. A polgármester üdvözlő szavaiban kifejtette, hogy a város nem tekinti ellenségnek a szerb csapatokat és bíznak abban, hogy a szerb csapatok is baráti szándékkal jöttek, a belgrádi egyezmény előírásainak megfelelően. Cvetics Milos alezredes, a megszáiló csapatok parancsnoka válaszában elmondotta, hogy ők az entente megbízásából jöttek ide, nem fognak beavatkozni a közügyekbe, jó kapcsolatra törekszenek a megye és Pécs város lakosságával. A formaságok elintézése után a tisztek a Nádor és a Pannónia szállóban, a legénység a tartalék kórházak barakkjaiban, valamint a volt huszárlaktanyában nyertek elhelyezést. A megye és Pécs város megszállása minden ellenállás és incidens nélkül ment végbe. Ehhez bizonyára közrejátszott az a felhívás is, amely a Pécsi Napló című újság november 14-i számában jelent meg. „A Pécsi Nemzeti Tanács az idő rövidsége miatt ezúton hívja fel a város lakosságát, hogy a városnak csütörtökön szerb katonaság által történő . megszállása esetén a szerb katonaságot a legteljesebb nyugalommal fogadja és semmiféle ellenállást vagy ellenszegülést ne kíséreljen meg." (B. m. Levéltár Pécsi Napló, 1918. november 14.) Cvetics alezredes még aznap megbeszélésre hívta meg a Nemzeti Tanácstagjait és bejelentette, hogy a magyar katonai vagyont lefoglalják, de a magántulajdon sérthetetlenségét biztosítják. Felhívta a figyelmet a kiadandó intézkedéseinek betartására és betartatására. A szerb katonai parancsnokság a volt Hadapródiskolában rendezkedett be véglegesen. Ezzel kezdetét vette Baranya-Pécs 33 hónapos szerb megszállása. A szerb-horvát-szlovén királyi kormány csapatai — bár ez az első időben nem látszott — területszerzési szándékkal érkeztek Baranya megyébe, illetve Pécs városába. November 20-ig több mint 1000 fővel növelték a megszálló csapataik létszámát, újabb területeket szálltak meg a kijelölt demarkációs vonalon túl, a mohácsi, pécsi, siklósi, pécsváradi járásokban. A kijelölt vonal a következő helységeknél húzódott keletről nyugat felé haladva: Apátvarasd, Pusztakisfalu, Zengővárkon y, Pécsvárad, Hosszúhetény, Pécsbudata . Magyarürög, Kővágószőlős, Bakonya, Megyefa, Bükkösd, Dinnyeberki. A szerbek tartós megszállásra rendezkedtek be, ellentétben az antant-hatalmak elképzeléseivel. (A megszállást véglegesnek tekintették, annak ellenére, hogy „a trianoni békeszerződés a magyar országhatárt délebbre állapította meg. E szerződés szerint a Duna és a Dráva szögletében csak egy kis terület tartozik a szerb államhoz, míg a Bács- Baranya vármegye túlnyomó része, Pécs, Mohács, Siklós és Barcs magyar területen maradnak. A két határ közti területnek kerek 300 000 lakója van, akik közül 210 ezer magyar, 70 000 német, 8000 szerb és 12 000 szláv nemzetiségű.”) (Hajdú Gyula: Pécs, 1957. Harcban elnyomók és megszállók ellen. 428 old.) A szerb megszálló csapatok hatásköre kizárólag katonai feladatokra terjedt ki. E hatáskörüket már a megszállás utáni napokban túllépték: — a már említett területek jogtalan elfoglalása, — a kereskedelem, közlekedés akadályozása az anyaország és Baranya megye között, — a közigazgatási apparátus magyar tagjainak elbocsátása, és helyükre az S. H. S. állam hivatalnokainak kinevezése, — nem katonai jellegű, a lakosság ellátását szolgáló raktári anyagok lefoglalása és elszállítása, kb. 2 000 000 korona értékben, a Pécsi Bőrgyárból 3 000 000 korona értékű anyag elszállítása térítés nélkül, — a Pécs vidéki Szénbányák termékei feletti rendelkezési jog átvétele. (B. m. Levéltár. A Pécsi Nemzeti Tanács tiltakozása. Pécsi Napló, 1918. nov. 22.) „1918. november 25-én a szerbek, bunyevácok, soka- cok és más szlávok Újvidéken megtartott nemzetgyűlése elhatározta hogy, Bánátot, Bácskát, Baranyát, azokkal a határokkal, amelyekeL az entente kijelölt, Magyar- országtól elszakadtnak nyilvánítja, úgy államjogilag^ mint politikailag és gazdasági tekintetben.” (B. m. Levéltár. Baranya Vármegye Hivatalos Lapja, 1919. márc. 1.) Boros István HAR1AS KIS-TtEftk ■ACTiBORSUe /. ut i ntiH Ritka művelődéstörténeti dokumentum Szigetváron FÖL ÖLEI K A8AT // Hi t. IIIH i s I.I I.I JtBH l’OLLÁKI Vi JLAPOTÄT , III. I VI/.» I« 1/ HI1.IHH i:s \ KO» J AIU? TÖRTÉNETÉT !L\ t \ ,\RI’.A/mLM. Mitrurv-’.űr *' M<*i> A ill. ToUaiékknl A magyar felvilágosodás korának kimagasló egyénisége volt Losonczy István, aki a „Hármas Kis Tükör” című tankönyvével kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar közművelődés történetébe. Első alkalommal 1771-bén jelent meg Pozsonyban. Ez a magyar nyelvű, Magyarország földrajzát és történelmét apró versekben és kérdés—felelet formájában feldolgozó tankönyv hosszú időn át szolgálta a honismeret és a nemzeti történelem oktatását. A hazaszeretettel átitatott tankönyvet Losonczy utón többen is átdolgozták, bővítették, javították. így például 1773- ban Benkő József megtoldotta Erdély földrajzával és történelmével. Számos többi átdolgozói közül kiemelkedik még Holé- czy Mihály, oki az 1836. évi komáromi kiadását dolgozta át. A Hármas Kis Tükör mintegy 50 kiadásban 1771-től 1854-ig volt folyamatos és állandó használatban. A legutolsó Trattner- és Károlyi-féle kiadását — éppen a magyar hazafias érzelmeket erősítő tartalma miatt — a Bach-korszakban gróf Thun közoktatási kormánybiztos rendeletére betiltották és elkobozták. A nép azonban éppúgy rejtegette, dugdosta az önkényuralom kopói elől, mint a Kossuth-bankókat. Talán ennek a féltő szeretetnek köszönhető, hogy Szigetváron, egy régi ház padlásán megmaradt egy példány, mégpedig az, amelyet az 1849/50. tanévijén használtak. Külön értéke a ritka tankönyvnek, hogy ismerteti a márciusi forradalmat, az 1848. évi áprilisi törvényeket és a szabadságharc nevezetesebb csatáit. A magyar művelődéstörténetnek ezt az értékes dokumentumát Svarda Nándor nyugalmazott postaműszerész a Szigetvári Várbaráti Kör gyűjteményének ajándékozta. Dr. Molnár Imre Perezei Miklós emigrációs naplója Majdnem minden városnak megvan a maga 48-as eseményeket rögzítő krónikása. Pécsett, miként erről a Dunántúli Napló beszámolt, Kelemen József, Vinkovics Antal és Náray János naplója sajátságos színt képvisel a helytörténeti irodalomban. Az 1849 utáni eseményekről, az ún. emigrációs időkről írt naplók közül kiemelkedik Perczel Miklós 1848/49-es honvéd ezredesnek a Tankönyv- kiadó által megjelentetett munkája : Naplóm az emigrációból. Mint ismeretes, Perczel Mór és Miklós, valamint Sándor bátyjuk Vörösmarty Mihály tanítványai voltak, vele lelkesedtek a jobb kor eljövetelében. A 21 gyermekes, kilenc élő fiúval büszkélkedő családban Mór (Móric) 1811-ben, Miklós egy évvel később, 1812. december 15-én született Bonyhádon. Tanulmányainak elvégzése után Baranya megye aljegyzője, majd egyik szolgabírája lett. Miklós is tevékeny szerepet játszott a reformkor polgári küzdelmeiben. Izgatás címén a kormány perbe fogta, de 1840- ben megszüntették ellene az eljárást. Az 1848-as országgyűlésen Tolna megye képviselője, ugyanennek az évnek az őszén bátyjával együtt megkezdte a Zrínyi-csapat szervezését, s mint nemzetőr-őrnagy részt vett a móri, majd a szolnoki, a ceglédi csatában, később pedig a délvidéki küzdelmekben. 1849 júliusában Aradvár parancsnokává nevezte ki a kormány, de itt összeütközésbe került Dam- janichcsal, aki engedetlenség miatt lezáratta. A szabadság- harc bukása után török területre menekült. Innen 1851-ben Amerikába vándorolt, ahol farmerként és nyelvmesterként tartotta fenn magát. 1851. szept. 21-én Mórral együtt halálra ítélték, s in effigie, jelképesen felakasztották a pesti Újépület háta mögött. Perczel Mór német nyelven írt emlékiratai Bécsben vannak, Miklós mintegy harminc ívnyi naplójának első kötete most jelent meg Závodsz- ky Géza gondozásában — sajnos csonkán, gyakran rövidített szöveggel, s ezért a mű tudományos forrásértéke alig számba vehető. A Napló első része a Törökországba történt internálás (Perczel Miklós szavával élve: internáció) kétéves története 1849. augusztusától 1851. aug. 31-ig. Erről az időszakról mind Perczel Mórnak, mind pedig másoknak, így a pécsi Veress Endre atyjának, Veres Sándornak, illetőleg a Pécsett 1893- ban kiadott Pap János-féle röljegyzéseknek hiteles, de ma már alig hozzáférhető adatairól tudunk. A Napló az 1849. augusztus 5-én kezdődő menekülés fájdalmas leírásával indít: „Ki írhatná le fájdalmunkat elválni azoktól, kiket _ply híven és forrón szerettünk! ilyen körülmények között és talán örökre!!!” Az általános felbomlás közepette is voltak még rendezett csapatok, amelyek átlépték a határt, s vezetőikkel együtt bíztak még abban, hogy később szükség lesz rájuk, mert hisz a menekültek ügyét egy ideig európai ügynek tekintették a hatalmak. Perczel Miklós érdeklődési köre nemcsak a politikai viszonyok állandó figyelésére terjedt ki, de érdekelték a földrajzi, gazdasági viszonyok is, a vallási és népszokások, a történeti emlékek. Amikor a naplóíró az idegenben történteket elmondja, számtalanszor emlékezik vissza a közelmúlt eseményeire, főleg a szabadságharc fontosabb eseményeire. A kronológiai sorrendet követő napló egyik leghatásosabb része annak leírása, hogyan értesültek idegenben az internáltak az október 6-i eseményekről: „Leírhatatlan a hatás, mit e rettenetes hírek okoztak. Irtózatos lehet ocsúdása a népnek, mely azt hitte, hogy Ausztria más leszen most, mint hajdan, s a „vae victis"-t. (Jaj a legyőzőiteknek) nem fogja teljesen éreztetni, midőn bosszúját öntehetetlenségének lealázó érzete növefi... Ki tudhatja, hol áll meg az osztrák alacsony bosszújában — hiszen semmi sem gátolja. Európa diplomáciája részvétlenül hagyta meggyilkolni egy nemzet létét, mit neki egy pár száz vagy ezer egyén .. A Napló második kötete az 1851. szeptember 1-től 1852. szeptember 28-ig terjedő időszakot öleli fel, s beszámol arról a nagy útról, amely 1851. szeptember elején kezdődött és Amerikába vezetett. Az olasz kikötőkben nem szánhattak ugyan partra, de a rakpartokon emberek ezrei kiáltották: „ Éljen Kossuth, éljen Magyarország!" Egy varga mester este a távoli mólóról úszva megközelítette az emigránsok hajóját, mert látni akarta Kossuthot, az emberi haladás leghíresebb bajnokát. Gibraltárnál Kossuth és kísérete Angliába, Perczeiék pedig a többséggel az Egyesült Államokba hajóztak tovább. Itt Kossuth megérkeztéig Perczel Miklóst tekintették a menekült magyarok fejének, s ekként közvetlenül megismerkedhetett az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeivel. New Yorkban Perczel Miklós feleségével együtt annak a magyarbarát Henry Ward Beecher lelkésznek volt sokáig a vendége, akinek édestestvére írta a Tamás bátya kunyhóját. 1852 szeptemberében Perczel Miklós odahagyta Beecherék kedves otthonát, nyugatra ment és Davenport mellett földet vásárolt. E részeken népes magyar kolóniák alakultak ki, s ezek életéről is értékes adatokat közöl a naplóíró, aki 1852. szeptember 28-ával zárja naplóbejegyzéseit. Perczel Miklós a következő évben Mór bátyjához utazik, Jersey szigetére, amely ekkor valósággal emigrációs központ volt. (Itt élt Victor Hugo, sok olasz és a magyarok közül többek között Teleki Sándor, Beöthy Ödön, Orbán Balázs, Thaly Zsigmond stb.) 1867-ben Miklós- is hazatért, s 1868-tól 1887-ig Baranya és Pécs főispánja, utána pedig Pécs város országgyűlési képviselője lett. 1904. március 4-én halt meg — 75 évvel ezelőtt. Tóth István A három tehetséges Lenkei (Lajos és Henrik) egyike volt Zsigmond, az újságíró, a'ki negyvenöt évvel ezelőtt, 1934. március 4-én Budapesten hunyt el. Ö arról nevezetes, hogy a magyar filmsajtó egyik alapítója volt. Lenkei Zsigmond százhat évvel ezelőtt, 1873. június 1-én Pécsett született és itt járt középiskolába is. Előbb a „Pécsi Napló", majd a „Fünfkirchner Zeitung" munkatársa volt. Pécsről azután a magyar főváLenkei Zsigmond rosba került, ahol a „Budapesti' Hírlap" munkatársa lett. Ö alapította az első magyar moziszaklapot, a Kinematograf- ot, amely 1906-ban jelent meg. Ezt a világviszonylatban is korai filmszaklapot 1912-ben követte a „Mozivilág", majd 1918-ban a „Képes Mozivilág", később pedig a „Magyar Filmkurir" című lap. Ez utóbinok 1928-ig volt a szerkesztője. Lenkei Zsigmond egyik alapítója és éveken át főtitkára volt a régi Moziszövetségnek és a Magyar Filmklubnak. Élénk szerepet játszott a különféle filmszakmai mozgalmakban. Elsőként adta ki 1914-ben a „Mozi Almanach"-ot, majd 1930-ban „A mosolygó mozi" című művét, amely visszaemlékezéseit és anekdotákat tartalmaz. Pusztai József
