Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-18 / 76. szám
1979. MÁRCIUS 18. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Hazánkban 250 000 ember van állandóan táppénzen. Egy dolgozó a fizetett évi szabadságon felül átlagban 17 napot tölt táppénzen. Tavaly közel hatmilliárd forintot fizetett ki államunk a társadalombiztosítás közvetítésével. Vajon hogy látja a táppénzhelyzetet, a táppénzesek világát az orvos, aki táppénzre vesz? A Pécsi Kesztyűgyár két üzemorvosa közül dr. Sárdy István a központ 2400—2500 dolgozójának egészségi állapotára ügyel. Betegeinek 80 százaléka nő. — Jogos-e vajon, hogy napjainkban ilyen élesen vetődik fel a táppénzkérdés? — Hogyne. Szerintem sem mindegy, hogy hányán dolgoznak, s hány embert kell nap mint nap helyettesíteni. Nálunk, a kesztyűgyárban sem állunk a legjobban. Elég sokan megfordulnak a rendelőmben. Tavaly tizenötezres volt a forgalom, de ez nem jelenti, hogy a 2500 dolgozó mindegyike hatszor lett volna nálam. A gyári dolgozók-30—35 százaléka vette az üzemorvosi szolgálatot igénybe. — Ezek szerint lassan-lassan kialakul egy törzsközönség. — Igen. S a rendelésre jövők többsége — beteg. — Ha a többsége, akkor nem mindenki. . . — Akadnak jó néhányon, akik a táppénzben jogos pihenőnapot keresnek; megpróbáljak különféle panaszokkal előállni. Egy egyenes beszéd, azaz, hogy szőlőt kellene metszenem, ritka. De már ilyen is előfordult... Őszintén mondom: napi 60—70 beteg között egy-kettő elsikkadhat. De tudni kell azt is, hogy a gyár dolgozóit nemcsak én vehetem táppénzre, hanem a körzeti orvosuk is, a szakorvosok is. Előfordult már, hogy ugyanazzal az influenzával előbb az üzemorvos — tehát ő —, aztán pedig a körzeti orvos tartotta táppénzen a beteget. (Piros a torok, némi hőemelkedés van. Nehéz rájönni: most kezdődik-e a betegség, avagy éppen kifelé Iából belőle a páciens . . .)- A gyár vezetőit ön feltehetően informálja a gyanús táppénzes esetekről? — Igen. Különben is igen jó a kapcsolat az üzemorvosi szolgálat és a gyár vezetői között, önök bizonyára tudják-látják, hogy a kesztyűgyár szinte naponta munkásfelvételt hirdet, tehát kell az ember. A minap mégis elbocsátottak egy, ahogy mondják, elég jó munkaerőt. Aki, ha dolgozni kellett, dolgozott. De megpróbált el-el ma- radozni, „betegeskedett" ... S ezt egy idő után nem szabad elnézni. e Dr. Nagy Katalin siklósi körzeti orvos rendelőjében is ki van függesztve a „betegek jogait deklaráló rendelkezés". — A BCM-lakótelep, a Béke tér, a Köztársaság tér tartozik hozzám, főleg ipari munkások. Elég nagy a napi forgalom is. —i Egyforma-e a hét minden napja? — Szó sincs róla. Hadd mondjam el egy jellemző hetemet. Hétfőn 13 embert vettem táppénzre, kedden 3-at, szerdán kettőt, a hét többi napján pedig összesen egyet. Az emberek általában vasárnap betegednek meg...- Talál-e különbséget a különböző korosztályok között?- A fiatalabbak, mintha „gyengébbek” lennének. Magam is fiatalnak érzem magam, így hát nem vagyok a generációval szemben elfogult. De mégis nézek, ha egy 18—19 éves férfi azzal jön, előző nap este 37,2-es „láza" volt, s írjam ki. Hozzáteszi: persze ilyenkor is nehéz a döntés. Ebből betegség is lehet - de magától is elmúlhat a lóz, s másnapra az illetőnek kutya baja. Mutatja az orvosi könyvet: egy lapon tíz rublíka. A tíz beteg közül öt férfi, s mind az öt 1955-ben vagy 1955 után született. Megfáztak .. . — Van, aki úgy jön, hogy nem lát a láztól, de kér: ne írjam ki. Inkább valami erős gyógyszert adjak, ami hamar gyógyít. S aki ezzel jön, nem a mai korosztály .. . Mint érdekességet említi: amióta itt dolgozik s éppen kilencedik éve, benzinkutast nem vett táppénzre. (De még a fodrásznője sem jött ilyen kéréssel.) — Nem tudom — lehet, hogy butaság, amit gondolok, de jobban érdekeltté kellene tenni az embereket a munkában, a keresetekben. Talán kevesebb lenne a táppénzes is. — Az orvos mit tehet? — Bíznia kell önmagában, szaktudásában. És határozottnak kell lennie, ami persze nem könnyű. Minden egyes betegért én felelek, nekem a beteget kell néznem, a termelési érdekekre a legkevésbé figyelhetek. De már megtörtént, hogy valakit „kidobtam” a rendelőmből. Erre feljelentett. o Pécsett a 19-es számú orvosi körzetben rendel dr. Pet- rovics Etelka. Mint mondja: érdemes a táppénzhelyzetről beszélni, hiszen több a táppénzes, sőt az egy főre jutó táppénzesnapok száma is emelkedőben. (1977-ben 13,1 nap volt, tavaly 13,5 nap az egy főre jutó átlag a rendelőben.) — Köztudott, hogy egyre több a gyermekápolási napok miatti táppénz, több az úgynevezett terhestáppénz. Mindezt a szak- rendelések intézik. Nálam másképp jelenik meg a táppénz. Mondja, hogy ebben a körzetben a nyugdíjas-táppénzesek száma is magas. Sok ember vállal munkát a nyugdíjon túl, amolyan keresetkiegészítésképpen. Ez jó. De a vállalatoknál valahogy nem nézik az alkalmasságot vagy nem. veszik komolyan, örülnek, ha kapnak valakit. De ebben a korban, 60 év felett, egyre gyakoribbak a táppénzokok, gyakoribbak az érrendszeri betegségek, a mozgásszervi betegségek. — Ugyanakkor — említi dr. Petrovics Etelka — az üzemek- nél-vállalatoknál nem megy a rehabilitáció. Úgy érzem, hogy itt a táppénzkérdés második sarkpontja. Az állapotjellegű betegségek hamarabb előjönnek, rosszabbodnak, és nem tudnak a dolgozóknak könnyebb munkát biztosítani, marad a régi helyén. Ö feltétlenül sűrűbben fog orvoshoz járni .. . — Mi lehet az orvos feladata? — Az orvos mindig az embert nézi, tiszta nagybetűvel az embert... Tehetsége, szakértelme szerint megvizsgálja, megállapítja a diagnózist és megpróbál gyógyítani. Szerintem nem elsősorban az orvos feladata a jogtalan táppénzesek elleni harc, még akkor sem, ha az orvos fogja a ceruzát, ő teszi fel a pontot az i-re! Legfeljebb része lehet benne. o A vélemények végső soron összecsengenek. Tapasztalataikat a munkahelyi közösségek hasznosíthatnák. Ott, ahol tudják, hogy ki mire képes, ott, ahol szinte mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ki az, aki éppen akkor megy táppénzre, amikor a legjobban a körömre ég a munka. S meg kell találni a módját, hogyan védhetnék meg magukat az ilyen „táppénzesektől”. Azoktól, akik egészségesebbek, mint az őket kiíró orvos. Kozma Ferenc A nemzetközi gyermekév jegyében Űttörők és felnőttek a természet védelméért Az első foglalkozáson hat tanuló vett részt, a másodikon 18, és a harmadik alkalommal már 27-en voltak. Ilyen növekvő érdeklődés jellemzi a pécsi Jókai utcai Általános Iskolában nemrég alakult környezetés természetvédelmi szakkört. Ez a szakkör a legfiatalabb, hiszen a Baranya megyei KÖJÁL levegőtisztaság-védelmi osztálya már négy év óta patronálja több pécsi általános iskola felső tagozatos tanulóinak szakkörét, illetve az úttörő- csapatok szakfogíalkozásait. Az első kapcsolatot a Köztársaság téri Általános Iskola felső tagozatosaival alakították ki, majd a Petőfi utcai iskola következett. A környezet- és természetvédelmi szakkörökbe járó gyerekek egyaránt megismerkedtek a levegőt, a vizet, a talajt szennyező anyagokkal és ezek káros hatásaival. A szakemberek és pedagógusok által irányított foglalkozásokat nem nyújtják hosszúra, s minden alkalommal gyakorlati bemutatót rendeznek. Megismerhették a gyerekek a különböző műszereket, mérőeszközöket, többek között a ballonos gázmintavevőt, a tapadó-fóliát,'korú métert. Ellátogattak a KÖJÁL- ba, ahol a műszereket, berendezéseket is kipróbálhatták. Két szakköri foglalkozás között pedig különböző méréseket —talajsavasság, porszennyeződés — végeznek a gyerekek. A Petőfi utcai Általános Iskola úttörőcsapata szakkörének tagjai a következetes és eredményes munkájuk elismeréseként az elmúlt évben a HNF Országos Tanácsának titkársága Széchenyi István emlékplakettet és oklevelet adományozott. Az idén a nemzetközi gyermekév jegyében bővítik az eddigi kapcsolatokat. Az Úttörőszövetség Baranya megyei és a Pécs városi elnökségével, illetve a HNF Baranya megyei Bizottsága környezetvédelmi munkabizottságával együttműködve több iskola felső tagozatos tanulói részére szeretnének környezet- és természetvédelmi szakkört indítani. A tematikát a megyei KÖJÁL levegőtisztaság-védelmi osztályának munkatársai már kidolgozták. A különböző programok lebonyolításában a népfront és az úttörőszervezet segít. A rendezvények, bemutatók sorából kiemelkedik a júliusban sorra kerülő második országos környezetvédelmi szaktábor szervezése, amelynek a tavalyi, kedvező tapasztalatok alapján ismét Baranya, a sikondai úttörőtábor ad otthont. T. É. Globális problémák, világmodellek Aki csak kicsit is tudatosan figyeli napjaink történéseit, annak szinte már fel se tűnik a címben szereplő „globális problémák" kifejezés. Találkozhatott vele gyakran: hallhatta a rádióban, szakértőket láthatott vitatkozni róla a televízióban és gyakran olvashatott ilyen témájú cikkeket az újságok hasábjain. A fogalom tehát kezd meggyökeresedni a köztudatban, s mint az ilyenkor törvény- szerű, pontossága a „népszerűség” következtében hamar oldódik, s nem egyszer elhangzik e kifejezés olyankor is, amikor a jelenség vagy jelenségek megjelölésére kötelező volna más terminust használni. Megtévesztőjelenség pedig akad számtalan. A gyanútlan tévénéző például, ha a kábítószerfogyasztás elleni harc képein borzong vagy gyönyörködik, ki-ki vérmérséklete szerint, önkéntelenül is, mint közeli és érzékileg jól átélhető problémát raktározza el tudatában a jelenséget, s a másnapi tereferén már köny- nyen kicsúszik száján a pontatlan megfogalmazás: a kábítószer ma már globális probléma. Sa maga módján a tévénézőnek igaza is van. Abban feltétlenül, hogy a világ számos országában — azaz térbelileg növekvő módon — valóban egyre szembetűnőbb a kábítószerfogyasztás terjedése, s ehhez kapcsolódva áz alvilági infrastruktúra mind rafináltabb kiépülése. Ezek ellenhatásaként pedig a rendőrségi akciók, intézkedések nemzetközi méretűvé szélesedése is. Hogy mégsem akaszthatjuk rá a tünetcsoportra nyugodt lelkiismerettel a globális jelzőt, annak sok egyéb között egyik leglényegibb oka az, hogy még a legpesszimistább szemlélő vagy a szakmai ártalomtól leginkább sújtott rendőrtisztviselő sem vélekedhet úgy, hogy a kábítószerfogyasztás kérdése közvetlenül és intenzíven az emberiség egészét érinti, tehát az egész föld mint egység a hatókörében van. A választóvonalat ugyanis a legegyszerűbben itt húzhatjuk meg. A huszadik század második felében a termelőerők ugrásszerű fejlődésének eredményeként az ember kezében az eddigieknél egyre hatalmasabb lehetőségek összpontosulnak természeti és társadalmi környezete formálásához. Az ember által létrehozott rendszerek nagyságrendje, o mozgásba hozható energiák mérete ma már eqybeesik a föld természetes folyamatainak kiterjedésével, nagyságrendjével. Alkalmazásuk ugyanakkor nem mindig vezet a kívánt eredményhez. Nem egyszer működésbe lép az úgynevezett mellékhatás törvénye, amely ilyen méretű folyamatok esetében már nem egy kellemetlen, de kiküszöbölhető körülményt, hanem sokszor az emberiség létfeltételeit veszélyeztető visszafordíthatatlan folyamatot jelentheti. Egyre érezhetőbbé válik — legalábbis az arra tudatosan figyelőknek —, hogy környezetátalakító tevékenységünk pusztító mellékhatásai számos esetben — felülmúlják magának a természetnek a regenerálódó képességét. Nem kell különösebb magyarázat annak belátásához, hogy mindez egy globális méretű szabályozás, irányítás, pontosabban szólva tervezés szükségességét vonná maga után. Sajnos, mint azt a feltételes mód pontosan jelzi, a globális tervezés igénye ma még — áz alapvetően megosztott társadalmiságé emberiség korszakában — inkább az utópiák birodalmába tartozik. Sőt, a dolog úgy is bonyolódik, hogy a társadalmi megosztottságból fakadó különbségek nemcsak fékezőleg hatnak az előbb említett kérdések megoldására, hanem azt meghatványozva maguk is olyan problémák kialakulásához vezetnek, me-, lyek globális intenzitása a fentiekével vetekszik. Ha mármost a két eredőt összevetve megpróbálnánk felsorolni napjaink és jövőnk globális problémáit, a következő öt tényezőt tekintik a legsúlyosabb, legakutabb megoldásra váró feladatnak: A termeléshez szükséges nyersanyagok és erőforrások kimerülése; az ökológiai rendszer stabilitásának megbomlása (környezetszennyeződés); a technika alkalmazásának veszélyei; az élelmiszerellátás problémája; a „fejlődő” és a „fejlett" országok közötti egyre növekvő különbségek. A felsorolt problémák ma már a világ egész közvéleményét foglalkoztatják, nem utolsósorban annak hatására, hogy a 70-es évek elejétől kezdve számos — természet- és társadalomtudósok által készített - úgynevezett világmodell igyekezett felhívni a figyelmet ezekre a problémákra. Ezek a világmodellek - melyek csak többé-kevésbé tekinthetők a világ sikerült absztrakcióinak —, többnyire az USA-ban és Nyugat-Európában születtek meg, jelezve, hogy a termelésben és a társadalomban uralkodó viszonyok a tőkés világban érték e| az anarchiának azt a fokát, amely már drasztikusan jelzi vissza saját lényegének képtelenségét. Az egyik ilyen világmodellek készítésére alakult nyugat-európai tudós társaság a Római Klub. Ez a társaság, amely a mai napig öt ilyen jelentést tett közzé a világhelyzetről, mondanivalójának ideológiai vitathatósá- ga ellenére irigylésre méltó szakmai háttér birtokában és szigorú következetességgel végzi munkáját. Első megközelítésben úgy lehetne fogalmazni, hogy még első jelentésük a maga ellentmondásos módján- de egyszersmind nagyon kiélezetten - felhívta a figyelmet egy, a világ gazdasági-ökonómiai rendszerében benne rejlő tendencia lehetséges következményeire és megoldásként bizonyos fokig tudatosan szélsőséges lehetőséget kínált ti. a zérónövekedést, addig a második a világproblematikát ideológiailag ugyancsak vitathatóan, de struktúráját tekintve árnyaltabban, az aggregáció- kat finomítva kezelte és ezáltal javasolt megoldás reálisabbra sikerült. Harmadik jelentésük - s ehhez kifejezetten világgazdasági, világ- politikai aktualitások járultak hozzá — már egy konkrét anomáliával, az úgynevezett Észak—Dél ellentéttel foglalkozott: legutolsó munkájuk pedig az előzőek szintéziseként a világban uralkodó értékek revízióját próbálta elvégezni. Természetesen a Római Klub jelentései nem mindenben fedik globális problémák marxista analízisét. Mivel azonban az általánosságokon túlmenő marxista elemzés ebben a témakörben még nem született, ki nem hagyható lépésnek látszik a Klub munkásságának ideológiai bírálata után a szakmai, módszertani vizsgálódásokat is elvégezni. Ez annál is inkább égető feladat, mivel a globális problémák megoldása a 80-as évekbén a két világrendszer harcának egyik legfontosabb területévé válhat. Galló Béla Xappenzesek
