Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-18 / 76. szám

DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1979. MÁRCIUS 18. Debussy, Schütz, Buxtehude kórusműveí Régi ismerősként jön Pécsre Dedky István, a szombathelyi „Jeunesses" Kamarakórus kar­nagya, aki a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. Ő alapította, az azóta sok sikert elért férfi vokálegyüttest a gimnáziumban. A Zeneakadé­mia elvégzése után került Szombathelyre, ahol a Zene- művészeti Szakközépiskola ta­nára. A nyolc éve alakult szom­bathelyi kórus tagjai, mint ahogy a nevükben is jelzik, főként közép- és főiskolás fia­talok. Műsoraikat a zeneiroda­lom három legszínesebb, leg­termékenyebb korszakából vá­logatják össze: jórészt rene­szánsz, barokk és huszadik századi mesterek műveit adják elő. Elsősorban városuk, Szom­bathely zenei életének részt­vevői — ezt tartják fő felada­tuknak. De gyakran szerepel­nek másutt is, gyakori vendé­gei a Magyar Rádiónak és Televíziónak. Szép sikert arat­tak három külföldi hangver- senykörútjukon: egyebek közt Franciaországban, az NDK- ban. A legutóbbi országos mi­nősítésen a fesztivál kórus foko­zatot szerezték meg. A pécsi zeneszerető közön­ség március 25-én, két alka­lommal is találkozhat a szom­bathelyi kamaraegyüttessel. Va- sárnáp délelőtt 10 órakor a Csontváry matiné műsorában adnak hangversenyt, többek között Debussy, Schütz és Buxtehude műveit éneklik. Este, a Liszt Ferenc hangversenyte­remben fellépnek a Pécsi ÁFÉSZ „Janus Pannonius" női kórusa fennállásának 15. év­fordulóját ünneplő jubileumi hangversenyen. G. M. Televízió Kacagj, bajazzo! A magyar operaművészet új sztárja — akinek a neve mel­lé már ilyen fiatalon odaírhat­juk, hogy nemzetközi sztárja —, Sass Sylvia énekli—játssza Leoncavallo remekének, a Ba- jazzóknak női főszerepét, Ned- dát a Magyar Televízió már­ciusi előadásán, melyet márci­us 24-én, szombaton 21.40 órakor vetítenék. A „Bajazzák” tv-változatának elkészítéséhez, a Toniót alakító Melis György mellé, a Magyar Állami Ope­raház legkiválóbb fiatal mű­vészeit választotta partnerül Lukács Ervin karmester és Fe­hér György rendező. A tv-vál- tozat endezői elképzelésének érdekessége, hogy szakít a ko­rábbi általánosan elfogadott operai hagyományokkal. A nemzetközi operaszínpadokon Canio, a férj, általában java­korabeli férfi, lényegesen idő­sebb fiatal feleségénél. Ily módon — vélték egykor és vé­lik még sokan ma is — az érett korú férj, és a szép fia­talasszony kapcsolatában ter­mészetes a törés, a puszta „felállás” magyarázza Nedda vonzódását a fiatal Silviához. Fehér György felfogásában és rendezői megoldásában Canio előnyös megjelenésű, fiatal férfi, és a bajazzók tör­ténete három fiatal és egy rá­juk irigy, előnytelen megjele­nésű idősebb férfi drámája. Ilyen körülmények között azu­tán a darab jól ismert rész­letei új összefüggésekben je­lennek meg, új fényt, új szí­neket kapnak. Fehér György a Magyar Te­levízió drámai osztályának ren­dezője, az elmúlt években többször is rangos díjat nyert a veszprémi tv-találkozókon. Drámai rendezési mellett, a Zenés Tv-Színház állandó kö­zönsége opera rendezéseit is láthatta. A Zenés Tv-Színház műsorán szerepelt Farkas Fe­renc „Bűvös szekrénykének tv-változata, továbbá Vajda Já­nos „Barabbás” című operá­ja, mindkettő rendezője Fehér György volt. A két kortárs ma­gyar zeneszerző munkája után most egy közismert klasszikus operával, remélhetőleg újabb örömteli perceket szerez a Zenés Tv-Színiház nézőinek. (Ké­pünkön: Sass Sylvia.) 2001 - Űrodüsszeia A tudományos fantasztikus film lehet több, mint látvány varázslata, lehet izgalmasabb, mint a mögötte felsejlő feje­delmi fantázia. Stanley Kub­rick filmjét, a 2001 —‘ ÜR- ODüSSZEIÁ-t már 10 évvel ezelőtt, londoni bemutatóján láttam, de a káprázatos álom­világ, a jövőt idéző szimfónia képi költészete nem halványu­ló emlékem maradt máig. Ki­vételesen azt sem érzem nagy veszteségnek, hogy ez a film tízéves késéssel jutott el hoz­zánk: talán érettebben fogad­hatjuk „vizuális akrobatamu­tatványait''. És klasszikus eré­nyeit most össze tudjuk vetni három-négy újabb, falán még híresebb sci-fivel. (A minden idők legnagyobb sikerének szá­mító CSILLAGOK HÁBORÚJÁ- ra, a HARMADIK TÍPUSÚ TA­LÁLKOZÁSOK-ra és a Merle regényéből készült A DELFIN NAPJÁ-ra gondolok. A műfaj rajongói örülhetnek: a filmát­vételi bizottság jó pillanatban született döntése nyomán ezek is szerepelnek a MOKÉP be­mutatási tervében. Vagyis idén betör a tudomá­nyos-fantasztikus film Magyar- országra. A Holnap meséi, a mondern tündérmesék gyereket is, felnőttet is a csillogó kép­zelet világába repítik. A har­madik évezred felé száll a fantáziánk. Rikoltozó majomcsapat az emberré válás óráján, a haj­nali ragyogásban ... titokzatos lelet a Holdbéli tájon — a Ju­piteren értelmes lények élnek? — politikusok és tudósok a titok nyomában — aztán a magányos ember és a kegyet­len komputer logikai csatája a kihalt űrhajón, a dallamok és fények csodás játéka, a győztes és szomorú Érkezés misztériuma... Az álmok örök újjászületésének ősi szimbólu­mai egy háromórás szuperpro­dukcióban: Kubrick és Clark filmjéről nemcsok ezernyi lel­kes filmkritika készült tíz év alatt, de több száz oldalas könyv is, amely szinte kocká­ról kockára elemzi a hatást: hogyan is sikerült a rendező­nek varázstükröt tartania elénk, hogy szembenézhessünk a jö­vőről alkotott fantáziaképeink­kel, reményeinkkel, félelmeink­kel. A jövő — filmnyelven elénk varázsolt — képzeletvi­lága remélhetően kedvünkre való szórakozás lesz. E. L Pletyka, mánia PLETYKA, SZNOBIZMUS, FORMALITÁS, MANIA - egé­szen tömören ezekkel a fogal­makkal jellemezte Görgény! Zoltán a HANG-ADÓ már­ciusi adásának tartalmát:- A szóbeszéd, pletyka pszi­chés indítékai és káros hatá­sainak feltérképezése után el­látogatunk egy formalitásokkal, értelmetlen kispolgári allűrök­kel teli középiskolás szalag­tűző bálra. Bemutatjuk Dél- Dunántúl első „Nagy Rúd”-lo- vagrenddel kitüntetett villa­mosmérnökét, aki franciaorszá­gi tanulmányútja óta 20 ezer volt feszültségű vezetéket áramtalanítás nélkül szerel. HANG-ADÓ BOGARAK soro­zatunkban egy olyan sportra­jongóval ismerkedhetünk meg, aki mór most közvetíti a kö­vetkező mundiólnak azt a mér­kőzését, melyen a magyar vá­logatott fölényes győzelmet arat... HONNAN JÖTTEK, HOGYAN ÉLTEK? Dokumentumok a Ba­ranyában élő nemzetiségek tör­ténetéből. A Petőfi-adón el­hangzott összeállítást kedden a Pécsi Stúdió is közvetíti. A mű­sor azt kutatja, mit tud ősei eredetéről a ma itt élő német és délsrláv nemzetiségű lakos­ság, és mit tudnak a nemzeti­ségek történetével foglalkozó történészek. A Baranya megyei Levéltár dokumentumai alap­ján kirajzolódnak a délszlávok és németek betelepítésének kö­rülményei, gazdasági és kultu-- rólis életük jellemző vonásai, beilleszkedésük folyamata. A műsor riportere Rezes Zsuzsa, szerkesztője László Lajos. Az összeállítást a munkásmozga­lom dalai követik, a pécsi 500. ipari szakmunkásképző vegyes­kara, a pécsbányatelepi Ko­dály Zoltán férfikar, a 12. Vo­lán Bartók Béla férfikar, a komlói munkáskórus, valamint a mágocsi vegyeskar működik közre. A DICSŐSÉGES 133 NAP. A Pécsi Stúdió különböző műso­raiban már 1978 tavaszán el­kezdte a 60 évvel ezelőtti ese­mények dokumentumanyagó- nak feldolgozását. Ezután kö­vetkeztek az őszirózsás forra­dalommal, a KMP megalaku­lásával és a 60 év történeté­nek, fontosabb fordulóinak fel­dolgozásával foglalkozó műso­rok. A sorozat ezzel a március 21 -i dokumentum-összeállítás­sal a magyar nép történelmé­nek e dicső 133 napjára em­lékezik. A műsort Borsos József szerkeszti. Új évfolyamot kezd a MUN* KÁSMŰVELÖDÉS c. sorozat, mely az előző évekhez hason­lóan a pécsi szocialista brigá­dok Munka és Művelődés moz­galmához való felkészülésben kíván rendszeres segítséget nyújtani. Az első adás érde­kessége, hogy villám-vetélkedő­ben mérik össze tudásukat a szocialista brigádok tagjai a Tanácsköztársasággal kapcso­latos témában. Délszláv tanítóképzés Baján A hét szerb-horvát nyelvű műsorai közül említést érdemel Frankovics György: Három for­radalom tükrében c. műsora, mely a Tanácsköztársaság biz­tosította jogokról szól, betekin­tést nyújt a magyarországi dél­szlávok helyzetére és szerepé­re a forradalmi események tükrében. A Bajai Tanítóképző Főiskolán tanuló fiatalokkal hangzik el beszélgetés a pén­teki adásban, míg szombaton a hercegszántói folklóregyüttes tagjai lesznek a műsor ven­dégei. A hétfői német műsorban egy fiatal pedagógussal, Em- mert Erzsébettel beszélget He- tényi Árpád arról, miképp ta­nítja a német nyelvet a Pé­csett megszerzett diplomával a zsebében a kaposvári Gárdo­nyi Géza Általános Iskolában. A kisközségek sorában Me- csekjánosiba látogat el ked­den Reit József. Filmművészet Tíz év múlva Ez a címe Lányi András új filmjének, melyet 22-én fél öt­órakor a „Tanárképző Főisko­la" moziban mutatnak be. Ezt követően filmvitára nyílik alka­lom az alkotók és a közönség között. A történet egy tíz évvel ko­rábban készült amatőr-film fő­szereplőjéről szól, akit tíz év elteltével keresnek fel a tv munkatársai, hogy meggyőződ­jenek: mi lett az ígéretes te­hetségből. Megismerjük a hat­vanas évek végének amatőr­filmes törekvéseit, tapasztala­tait és tévedéseit: hogyan lát­ták önmagukat s hogyan pró­bálták azt filmre vinni. Sike- rüíhet-e a művészet segítségé­vel megváltoztatni valakinek az életét? — Ez a film fő kér­dése, melyre Lányi nem ad egyenes választ, de érezteti véleményét nézőivel. mii«? Hol? LISZT-TEREM: március 25-én „Egyetemi bérlet". - A sorozat­nak erre az előadására délelőtt fél 11 órakor kerül sor. PÉCSI GALÉRIA: Bartl József, Lux Antal és Misch Ádám kiállí­tása március 26-ig tekinthető meg. SÁGVÁRI GALÉRIA: március 29- ig látható Cypránszky Mária szob­rászművész és ifj. Koffán Károly festőművész kiállítása. ÚJ TŰKOR KLUB: a klubban Haraszti Pál festőművész kiállítá­sát tekinthetik meg az érdeklő­dők. NEVELÖK HAZA: a „Beszége- tések tudományról, művészet­ről . . ." sorozat következő ren­dezvényére március 21-én 18 óra­kor kerül sor az emeleti klub­ban. A téma az evolúció-biológia; meghívott vendég dr. Csányi Vil­mos, a biológiai tudományok doktora, az ELTE magatartás-ge­netikai osztályának vezetője. Há­zigazda: dr. Buzsáki György, a POTE Élettani Intézetének tanár­segédje. IFJÚSÁGI HÁZ: március 19-én 19 órai kezdettel a komoly zenei hanglemezklubban Rásonyi Leila hegedűművész és Katona Ágnes zongoraművész ad kamarahang­versenyt romantikus művekből. A műsoron többek között Brahms: D-moll és Franck: D-dúr szoná­tája szerepel. Kedden 16 órától a Művészeti Szakközépiskola és a Pécs városi KISZ-bizottság közös rendezésében emlékműsorra ke­rül sor a magyarországi Tanács- köztársaság megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Szerdán színes készüléken tekinthető meg a Duisburg—Bp. Honvéd labda­rúgó UEFA Kupa visszavágó mér­kőzés tévéközvetítése. Csütörtökön 19 órától Czigler György pilóta tart filmvetítéssel egybekötött él­ménybeszámolót a földszinti kub- ban. Pénteken 19 órától az IH- filmklubban Peckinpah: Délutáni puskalövések c. westernjét vetítik. Szombaton 19 órától a Növi Sad-i néptáncegyüttes vendégszerepei az IH színpadán, 25-én, vasár- nap 18 órától a Szélrózsa Klub mozgásnapot rendez. Műsor: „Keleti sportok" — Papp László és Rajnai László kaszkadőrök be­mutatója. A klub vendégei: Gyu­lai István sportriporter és Má- tay Andrea fedettpályás magas­ugró Európa-bajnok; „Maszk nél­kül" — Dölle Zsolt pantomim­művész előadóestje; Hangmú­zeum — Ernst Fischer: Az Alpok­tól délre; A folk mesterei, VI. — Peggy Seeger. Házigazda: Mu- zsay András előadóművész. Az IH-galériában március 23-tól te­kinthető meg Baranyai András* képzőművész kiállítása. Wilhelm Hauff meséjéből, Szirmai Tivadar fordítása alapjár Endrényi Magda írta ezt a történetet, zenéjét pedig Sebestyér András szerezte. Amarza hercegnőt Békés Itala játssza, a kis Mukkot pedig Gera Zoltán. Rendezte: Déry Éva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom