Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-09 / 39. szám

1979. február 9., péntek Dunántúli napló 3 ■■ Összevont beszámoló párttaggyűlés a Szigetvári Konzervgyárban Egyik fő feladat: a munkafegyelem javítása Cselekvési program a minőségi munka, a hatékony gazdálkodás érdekében A termelési értéktervet túlteljesítve több mint félmilliárd forint értékű árut állítottak elő 1978-ban a Szigetvári Konzervgyár dolgozói. A siker jórészt az elmúlt évre gondosan összeállított cselekvési programban meghatározott feladatok következetes megoldásának köszönhető. Ennek a gazdasági munkának elemzésével kezdte a pártvezetöség beszámolójának ismertetését, a négy párt-alapszervezet ösz- szevont taggyűlésén Muzslay Jenő, a gyár pártvezetőségének tennivalók sokoldalú megbe­szélésére, a munka további ja­vítására őszinte, nyílt taggyű­lést tartottak. Ez a légkör egyik biztosítéka, hogy sikerrel old­hassák meg ez évi megnöveke­dett feladatukat is. Garay Ferenc Milliók a bányászokért Tisztázódtak az anyagi lehetőségek A termelő, alkotó ember a legfontosabb Fejlesztik a hévízi gyógyfürdőt A hévízi gyógyfürdő felújítá­sa a tóban levő gyógyászati épület korszerűsítésének meg­kezdésével új szakaszhoz érke­zett. A fedett fürdő zsúfoltsá­gának enyhítésére, a gyógyító munka feltételeinek javítására ugyanis a fedett fürdőből oda- telepitik a különböző szolgál­tatásokat, a masszázst, a súly­fürdőt stb. Hévíz más létesítményekkel is gyarapszik. Már tervezik a kórház új diagnosztikai centru­mát, amely az eddiginél ma­gasabb színvonalon fogja el­látni a hévízi üdülök, szanató­riumok és gyógyszállók kiszol­gálását. A gyógyidegenforga- lom fejlesztésére épül meg a 200 személyes „Zala Szálló”, amelynek munkálatai ebben az évben megkezdődnek. A nem gyógyulás, hanem csupán für­dőzés céljából Hévízre látoga­tó vendégek részére termál­strand kialakítását tervezik. A Mecseki Szénbányák szak- szervezeti bizottsága és a bi­zalmiak együttes ülésén mór korábban elfogadták a válla­lat szocjplpolitikai tervében foglalt főbb célkitűzéseket. Ez idő tájt sok kérdésben tisztá­zódtak az anyagi lehetőségek is. A munkásszállók férőhelyé­nek bővítésére nincs mód, a korszerűsítés azonban tovább tart. A komlói munkásszállóban kicserélik a fűtő- és a vízve­zetékeket, felújítják a kazán- házat. Széchenyi-aknán 3 újabb szobát alakítanak ki, 3-4 hű­tőgépet és színes televíziót vá­sárolnak. A szállások korszerű­sítésére, kényelmének növelé­sére másfél millió forintot for­dítanak. A munkásszállítás kényelmet­lensége, az autóbuszok zsúfolt­sága már az elmúlt évben je­lentősen csökkent. Idén az egyik legfontosabb feladat, hogy a Ke/tvárosban lakó dol­gozók utazását megkönnyítsék. Ezért közvetlen autóbuszjárat beállításával, átszállás nélkül biztosítják Vasas, illetve Ist- ván-akna megközelítését. A munkásszállításra szánt összeg 1979-ben 16 600 000 forint. Tíz és fél millió forintot köl­tenek idén a munkaruha, vé­dőruha és egyéni védőeszköz­ellátásra. Ebben az évben a termelőüzemek külszíni dolgo­zói részére is adnak védőruhát, így a gépüzem, a gépkocsi­üzem és a villamosüzem dol­gozóinak. titkára. A megfelelő gazdasági ered­mények elérése számos eset­ben arra „csábít”, hogy a jó­ról szólva kevésbé kerülnek elemzésre a további fejlődést hátráltató körülmények, tények. Ezt a veszélyt elkerülve ennek a beszámolónak éppen az volt egyik legjelentősebb „érdeme”, hogy az általában jól végzett munka ismertetésén felül kri­tikusan és önkritikusan ele­mezte a szükséges tennivaló­kat. Csak téma szerint néháry mondatot erről: hangsúlyozot­tan szólt a pártvezetőség tit­kára az alapjában jó munka­helyi légkört számos esetben zavaró körülményekről, az újí­tási mozgalom lendületét las­sító, megoldatlan problémák­ról. A munkafegyelem további javításáért sok a tennivaló — az elmúlt évben több mint 100 fegyelmit kellett kezdeményezni igazolatlan hiányzás, italozás, hanyag munkavégzés miatt. Pl dolgozik Érdekvédelme A KISZ, a szakszervezet te­vékenysége is „megméretett” a beszámolóban. Dicséret a feladatok jó megoldásáért, de nem hallgatva el a hiányos­ságokat sem. Például a munka- verseny szervezésének területén még van nem kellően kihasz­nált lehetőség, a bizalmiak te­vékenysége sem mindig meg­felelő, a csopovtülések meg­tartása több alkalommal el­marad. Kiemelten foglalkozott a beszámoló a nőbizottság munkájával, jól védte a nő dolgozók érdekeit. „Harcoltak' az I.—II. üzem étkezőinek ki­alakításáért, felmérték és szorgalmazták a többgyerme­kes családok helyzetét, segélye zését. Több év után megoldó­dott az öltözők hajszárítókkal való felszerelése. A nők a gaz­dasági feladatok végzésében élen jártak. A káder- és személyzeti munka, valamint az agitációs és propagandatevékenység mélyreható vizsgálata sem hiányzott a beszámolóból. Feladatul határozta meg a be­számoló többek között a nők képzésének fokozását, vezetővé válásuk folyamatának gyor­sítását. A beszámoló a pártszerve­zetek belső életéről is rész­letes ismertetőt adott. K hiányosságok megszüntetés« A beszámoló alapkoncep­ciójához — a hol és hogyan szükséges a jövőben a hiányos­ságokat kiküszöbölni — „csat­lakoztak” a hozzászólók is. „Szorosabban kell összevet­nünk a vállunkat a hatéko­nyabb munkáért” - mondta az első hozzászóló. A témák, amelyekről beszéltek: munka- fegyelem javítása, a gazdasá­gi hatékonyság növelése, a szo­cialista munkaverseny lendüle­tének fokozása, az üzem és munkaszervezés új tennivalói, a minőségi munka. Több felszólaló szóvá tette számos dolgozó hanyag mun­káját, ami miatt kár érte a gyárat. Szó esett a takarékos- sági lehetőségek nem kellő kihasználásáról is. A targon­cások munkája nagyon jelen­tős a folyamatos munka vég­zése érdekében, képzésükre nagyobb figyelmet kell fordí­tani. Javaslatok hangzottak el töb­bek között a dolgozók tájé­koztatásának javítása érdeké­ben, az üzemi hangosbeszélő rendszeres felhasznóiása se­gítségével. Az egyik felszólaló javasolta az újítómozgalom helyzetének gyári megvizsgálá­sát, mert „igaz, hogy él ná­lunk ez a mozgalom, az elmúlt évben a 120 beadott újításból 66-ot elfogadtak, 55-öt hasz­nosítottak, de vannak kiküszö­bölésre szükséges, gátló körül­mények is a további fejlődés érdekében.” Szóvá tették a gyár területén található hulla­dékanyagok rendszeres össze­gyűjtését, „a takarékosság” látná ennek hosznát. Fokozott ktnrofelHésyek A munkafegyelemre vissza­térve mondta ez egyik felszó­laló: „Kétségtelen, hogy a több mint száz fegyelmi az el­múlt évben nagy szám. Ennek magyarázata: a korábbi évek­ben például az igazolatlanul mulasztók ellen anyagi szank­ciókat ugyan alkalmaztunk, de fegyelmi eljárást nem. Az el­múlt évben fegyelmileg is fe­lelősségre vontuk az igazolat­lan hiányzókat. A kollektívának nincs szüksége fegyelmezetlen emberekre. Legyünk — ha úgy adódik, néhány fővel keveseb­ben, mert megválunk a ren- detlenkedőktől — de ez csak javára válhat a közérdeknek”. A gyár ebben az évben a múlt évinél nagyobb feladatok előtt áll: 6500 vagon árut kell termelni, ennek többségét ex­portra. A taggyűlés által elfo­gadott 1979. évi cselekvési program a minőségi munkát, a hatékony gazdálkodást hatá­rozza meg fő feladatul. A konzervgyár kommunistái az elmúlt évi eredmények tu­datában, a soron következő Szalmtunfrósofc lesznek Hajnali öt órától este tizen­egy óráig állandó a nyüzsgés az uránvárosi Elek Tamás Szakmunkástanuó Kollégium­ban. Építők, vasasok, pincérek, szakácsok, pontosabban leendő építő, vasas, pincér és szakács szakmunkások élnek itt egymás mellett — háromszáznyolcvanan. A tanulás mellett valamennyien szakmai gyakorlatot is folytat­nak. Van, aki 6-ra jár, és van, akinek délután 2-kor kezdődik a munkaideje. Kubinka György, a kollégium vezetője 17 év óta ugyanolyan életritmusban él mint a diákok. Ugyanabban az épületben la­kik és aligha történhet olyan esemény a házban, amiről ne szerezne tudomást A majláthpusztai Dávid György, a nagyharsányi Megye­ri Zoltán, a majsi Bujdosó Lász­ló és a sároki Kaját István még csak néhány hónapja szakad­tak el a szülői háztól: elsősök az 506-os számú Ipari Szak­munkásképző Intézetben. Ének­kari próba után beszélgettünk. Gyuri szobafestő, Zoltán pe­dig hentes akart lenni. Az első félév után azonban jól érzik magukat a kőműves szakmá­ban. Kialakult elképzeléseik még nincsenek a jövőről. Né­ha veszekednek, de azért jól kijönnek egymással. Ha valaki hoz otthonról ételcsomagot, ak­kor azt természetesen megoszt­ja a többiekkel. A fiúk 440 fo­rint ösztöndíjat kapnak, ebből 70 forint a kollégiumi díj reg­gelivel és vacsorával; 1 forin­tot fizetnek naponta az ebé­dért. Jókedvűek, bár kevéssza- vúak. A szobába rendszeresen jár Dunántúli Napló, Magyar Ifjúság, Népszabadság és Ifjú­sági Magazin. A napi politi­kában tájékozottak. A 119-es szobában 12-en laknak. Még néhány hónap és felszabadulnak, kézhez kapják a végbizonyítványt. Az igazgató szerint ez egy jóhírű háló és igazi közösséggé kovácsolódott az itt lakó 12 ifjú. Lapozgatjuk a házirendet. — Ez a házirend jó, ha én lennék az igazgató, akkor se tudnék változtatni rajta — mondja Jurik Károly. — Ez nem véletlen, hiszen a szabályok megállapításánál messzeme­nően figyelembe vették a diák­tanács véleményét. A kollégium igazán kellemes hely, ha vala­mit kifogásolhatunk, akkor az csupán az étel mennyisége. Mi nehéz fizikai munkát végzünk, és bizony az ösztöndíj egy ré­szét kalóriakiegészítésre kell költenünk. A 119-es-lakói egyébként va­lamennyien jólöltözöttek. Mondhatnánk, hogy az utolsó divat szerint. A fiúk havi jöve­delme eléri az 1500 forintot. — Hová vezet az út a kollé­giumból? — Még nem döntöttem el — mondja Simora József. — Egy biztos: kőműves szakmunkásra mindenütt szükség van. Válo­gathatok a munkalehetőségek között, szeretnék olyan helyre kerülni, ahol jó a kollektíva és jó a fizetés is. Azt hiszem, hogy olyan 4000 forintot tudok majd keresni. Dombai József arról beszélt, hogy szakmunkástanulóként sok rossz példát láttak: — Úgy látom, hogy az épí­tőiparban, amerre mi dolgo­zunk, nem folyamatos a mun­ka. Naponta átlagosan öt órát fordítunk a termelésre, pedig hát nyolcat kellene. Lassú, gyenge a munkatempó. Rossz az anyagellátás, nincsenek meg a folyamatos munka fel­tételei. Én szeretnék olyan bri­gádba kerülni, ahol „hajtani" lehet. Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de mi itt például 12-en vagyunk olyanok, akik nem lazsálni szeretnénk a munkahelyen, hanem termelni és pénzt keresni. Én például fel fogom emelni a szavam, ha rossz lesz a munkaszervezés vagy hiányosak lesznek a mun. kafeitételek. Hogy pontosan mikor is áll­nak munkába a fiúk, azt még nem lehet tudni, mert Dombai József és Simora József beju­tott a szakmunkástanulók ver­senyének megyei döntőjébe, és ha folytatják a jó szereplést, akkor soron kívül kézhez kap­hatják a szakmunkás bizonyít­ványt. Ök egyébként már most is munkásnak érzik magukat... Az öltözők, fürdők fenntartá­sa, a tisztítószerek és a védő­ételek több mint 50 millió fo­rintjába kerülnek idén a válla­latnak. Ez évben kívánják be­fejezni a nagymányoki öltöző és fürdő építését. A bányászok lakáshelyzeté­nek javítása érdekében to­vább folytatják a „tízezer bó- nyászlakás” program megvaló­sítását. A tervek szerint idén 274 OTP munkáslakást és 199 tanácsi bérlakást adnak át. A családi ház építéséhez a ko­rábbi évekhez hasonlóan 100 ezer, illetve 50 ezer forint tá­mogatást nyújtanak. Aszociális ellátás tervezete a lakásépítési és vásárlási alapra 3 npillió fo­rintot irányoz elő. Az üzemegészségügyi ellátás felszereltsége, rendszere meg­felel a korszerűség követelmé­nyeinek. A jelenlegi színvonal biztosítására idén 2,4 millió forint áll rendelkezésre. A vál­lalati üdültetésre 5,4 milliót, az üdülők bővítésére és felújítá­sára 1,5 millió forintot irányoz­tak elő. Nemcsak szociális juttatások­ra, hanem a szakmai képzésre is jelentős összegeket fordíta­nak. A szakmunkásképzésre, szakmai továbbfejlődésre, bal­esetvédelmi oktatásra több mint egymillió forintot szánnak. A fenti, igen vázlatos felso­rolás korántsem teljes, kisebb mértékben változhatnak a szá­mok is, egyik vagy másik el­érendő cél javára. A milliók azonban azt bizonyítják, hogy a Mecseki Szénbányáknál to­vábbra is a termelő, alkotó ember a legfontosabb. K. Gy. Szövetkezeti lakások épülnek Siklóson Lakásépítő szövetkezeti feltételek­kel a közeljövőben új, kétszintes la­kások épülnek Siklóson is. Érthetet­len azonban, hogy a 16 kétszintes lakásra eddig nem volt elegendő jelentkező. Baranya megye más városában és községében néha kétszeres, néha három, négyszeres a jelentkezők száma. Örvendetes» azonban, hogy az utóbbi, napokban többen jelentkeztek szövetkezeti la­kások építésére. A kétszintes szö­vetkezeti lakások a Felszabadulás ut­cában, a benzinkút mögött épül­nek. A Siklósi városi Tanács a te­rületet már korábban kisajátította és a ZSOVTERV útján gondoskodott a kiviteli tervek előkészítéséről is. A 16 darab szövetkezeti lakás, amely az első ütemben épül meg — egymástól elkülönítetten — fel­épülve kétszoba és két félszobából áll. A k étszint hasznos alapterületű, 89 négyzetméter. Ezen felft az alag­sor is 44 négyzetméteres, melyet szintén nagyszerűen fel lehet hasz­nálni pincének, tárolóhelynek és mű­helynek is ki lehet alakítani. A két­szintes sorházakhoz tartozik 200 négyszögöl kert is. A megkezdett jelentkezési folya­mat, ha tovább tart és néhányon még jelentkeznek, akkor a közel­jövőben megkezdik a szövetkezeti la­kások építését. Lukács József Építők, vasasok, pintérek, szakácsok

Next

/
Oldalképek
Tartalom