Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-09 / 39. szám

u Dunántúli napló 1979. február 9., péntek HÍREK 1979. FEBRUÁR 9 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ABIGÉL nevű kedves olvasóinkat A Nap két 7.00 — nyug- szik 16.57 órakor. A Hold kél 14.44 — nyugszik 5.06 órakor. AkŐzélet hitei Szekér Gyula, a Miniszter- tanács elnökhelyettese csütör­tökön hazaérkezett Moszkvából, ahol részt vett a Szövetség­gázvezeték építésében együtt­működő országok kormányközi bizottságának ötödik, kibőví­tett ülésén. A moszkvai repülő­téren Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese búcsúztat­ta. Ott volt Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. «» Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke bemutat­kozó látogatáson fogadta Ma­rio Armando Amador-t, a Me­xikói Egyesült Államok magyar- országi rendkívüli és megha­talmazott nagykövetét. — Két tantárgy össze­vonása. Környezetismeret néven fogják majd taní­tani az ötödik osztályban azokat a tantárgyakat, melyek közeli és távoli környezetünkkel és annak élővilágával foglalkoznak, tehát a földrajzot és a biológiát. A Baranya me­gyei Pedagógus Tovább­képzési Intézet tanfolya­mon készíti elő a változás­ra az érdekelt tanítókat, tanárokat. — A tervnek megfelelő ütemben halad az új BÉV- telep építése. Az elkészült beton- és betonacél­üzem beüzemelésével kap­csolatos tennivalókat vég­zik, és most helyeznek üzembe egy 12,5 tonna teherbírású híddarut. Maééfé SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balettest Beethoven VI., VII. szimfóniá­jára (este 7 órakor) Bajor-bér­let. Kamaraszínház: Az óriás­csecsemő (este 7 órakor) Som- lay-bérlet. MOZI Petőfi: A híd túl messze van (3) Angi Vera (f7, f9) Kossuth: A híd túl messze van (10, 2, fó) Tanárképző Főiskola: A gej­zírvölgy titka (5) Limonádé Joe (f8) Fekete Gyémánt: A dal ugyanaz marad (6) Jószeren­csét: Szentimentális regény (4, 6) Rákóczi: Bocsánat, itt vernek? (5, 7) Május 1.: Fayard bíró, akit Sheriffnek hívtak (fó) Boly: A bosszú (7) Harkány: A leigázottak boly­f ója (5, 7) Komló, Május 1.: záguldás gyilkosságokkal (f5, hn7). Komló, Zrínyi: Detektív két tűz között (4, n7) Egy külön­leges nap (f9) Mohács: Nuki majom kalandjai (6) A kék ka­tona (8) Pécsvárad: Láncra vert sofőrök (7) Sásd: Lucky Lady (7) Sellye: A Scotland Yard vendége (7) Siklós: A bíró és a gyilkos (f5, 7) Szi­getvár: A kék madár (6) BUÉK! (8) ^ Várható időjárás péntek es­tig: felhőátvonulások, elszórtan csővel, havas esővel, hózápor- ral. Többfelé megélénkülő, időnként megerősödő délkeleti, déli, később átmenetileg nyu­gatira, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 2, mínusz 3 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet 1—6 fok között. Félmillió kabát tavaszra A ruházati kereskede­lemben a tél a most folyó kiárusítással befejeződik, a raktárakban már a kö­vetkező évszakok öltözé­keit gyűjtik. A Felsőruhá­zati Nagykereskedelmi Vállalat csütörtöki sajtó- tájékoztatóján is arról szá­moltak be, hogy tavaszra félmilliónyi kabátot hoz­nak forgalomba. Elsősor­ban ballonból és bársony­ból készült kabátokat, blé­zereket kínálnak. Ugyanis idén tavasszal is a kényel­mes, a célszerű sportos ruházat a divat, amely­ben változatlanul vezető szerepet játszik a farmer­öltözékek gazdagodó ha­zai és külföldi választéka. — A Pest megyei Kis­hajózási Vállalat közli, hogy Dunakeszi—Horány révótkelésre a személy- és teherforgalom meder­kotrás miatt bizonytalan. A Szigetújfalu—Ercsi rév­átkelés személy- és teher­forgalma megindult. — Kísérleti postahivatalt építenek Győrött. A helyét a közlekedési és távközlési műszaki főiskola területén jelölték ki. Kettős funkció­ja lesz. Egyrészt megoldin a városrész postagondját, másrészt ez lesz a posta- forgalmi üzemmérnököket is képező főiskola gyakor­ló „üzeme": a főiskolások itt sajátítják majd el a postai teendők csínját- binját. — Félidejéhez érkezett a Dunai Vasmű konverter- acélművének nagyberuhá­zása. Csütörtökön meg­kezdték az oxigéngyár, valamint a mészmű tech­nológiai szerelését. Az óránként 15 ezer köbmé­ter tiszta oxigént előállító üzem első gépegységének próbaforgatását az év vé­gére tervezik. ♦ Közlemény A Pécsi Vízmű értesíti a la­kosságot, hogy hálózatépítési munkák miatt 1979. február 11- én reggel 7 órától 24 óráig a vízszolgáltatás az alábbi helye­ken szünetel: Fürst Sándor út északi oldala, az Engel János úttól a bányavasútig, Puskin tér—Diósi út, az Engel János úttól a Puskin térig. Egyben felhívjuk a gépjármű- vezetők figyelmét, hogy február 10-én reggel 7 órától 11-én 24 óráig a Puskin tér a 6-os út felé zsákutca lesz. A Budapest felől érkező személygépkocsik, amelyek eddig terelő útvonalon közelíthették meg a belvárost, a 6-os úton közlekedhetnek. Február 11-én 24 órától a feb­ruár 10-ig érvényes forgalmi rend lép ismét életbe. Nagysikerű koncertet adott tegnap a pécsi Nevelők Házábon a Besanconi Fúvós Trió, amely a francia fúvóshagyományok ápolására alakult. A koncert előtt a trió tagjai — Jacques Costarini oboamüvész, Christian Peignier klarinét- művész és Pierre Bouriez fagottmüvész — ellátogattak Martyn Ferenc festő­művész műtermébe, ahol a művészetek kapcsolatáról, a magyar—francia kultu­rális kapcsolatokról beszélgettek — a vendéglátóval. A francia fúvóstrió pécsi vendégszerep lése után Lengyelországba utazik. Minden hétfőn Jogsegély­szolgálat A pécsi 2. számú lakóterületi pártvezetöség a hozzá tartozó párttagok részére megszervezte az ingyenes jogsegélyszolgá­latot. A jogsegélyszolgálat minden hétfőn délelőtt 9 órá­tól 11.3Ó-ig tart fogadóórát a pártvezetöség helyiségében (Kossuth tér 1., 3. lépcsőház). Tartja: dr. Gróf József jogta­nácsos, nyugdíjas, volt jogügyi osztályvezető. ♦ — A Bóbita Baranyá­ban. A Baranya megyei Népművelési Tanácsadó kiadásában most jelent meg a Bóbita Baranyában 'cimű kiadvány, amely a népszerű bábegyüttes te­vékenységét ismerteti. A mű szövegét Kós Lajos grafikusművész, az együt­tes vezetőie írta. — Új óvoda. A mohá­csi szőlőhegyen átadtak egy negyven férőhelyes óvodát. Ezen a területen eddig semmilyen kisded­óvó nem volt. Az új óvoda 300 000 forintba került. — Galamb- és díszma­dár-kiállítás. A Sellyéi ÁFÉSZ most alakult ga­lambtenyésztő szakcso­portjának első rendezvé­nyére kerül sor február 10. és 11-én a sellyei kultúr- otthonban, ahol 250, hu­szonhárom fajta galambot mutatnak be az érdeklő­dőknek. A kiállítás napon­ta reggel 9-től délután 18 óráig tekinthető meg. — Emlékezés Kisfaludy­ra. A mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziüm rend­hagyó megemlékezést tart névadója tiszteletére. A szombaton sorrakerülő egésznapos hagyományos megemlékezés keretében sport- és kulturális prog­ramok váltják egymást. A tanítás ezen a napon szü­netel. — Rendbehozzák a köz­területeket Beremenden. A nagyközségben idén különösen nagy gondot fordítanak a parkok, ut­cák, útmenti árkok rend- bentartására, a játszóte­rek felszerelésének gondo­zására. A munkákat társa­dalmi összefogással vég­zik el a BCM és a terme­lőszövetkezet szocialista brigádjai. ' — Az országos szinesdia- izalon anyagát a kecske­méti bemutatót követően ma este 7 órai kezdettel tekinthetik meg, a pécsi résztvevők és a nagykö­zönség Doktor Sándor Művelődési Központban, a Mecseki Fotóklub rendezé­sében. 04-05-07 Karambolt okozott a szabály­talankodó. Tegnap délelőtt 11 órakor Pécsett, a Tüzér utca és az Építők útja kereszteződésé­ben Kisfaii Géza 30 éves kő­műves, sellyei lakos személy- gépkocsijával nem adott el­sőbbséget a Busnyák Lajos 48 éves pécsi lakos által vezetett személygépkocsinak, és összeüt­köztek. Busnyák Lajosné 45 éves pécsi, és Bana Sándorné 34 éves sellyei lakos megsé­rültek. Az anyagi kár 20 ezer forint. A rendőrség az ügyben vizsgálatot indított. — Az üzemképtelen tv- készülékeket is visszaveszik a Baranya Kereskedelmi Vállalat üzleteiben, ha tulajdonosuk új televíziót vásárol. Az akció március 3-ig tart. A cserére kijelölt üzletek: Pécsett a Mecsek és a Szliven Áruház, a kertvárosi kisáruház, a Jó­kai téri és a Kossuth Lajos utcai szaküzletek, s a me- szesi műszaki bolt. A komlóiak, mohácsiak, sik­lósiak és mázaszászváriak a helyi szaküzletekben cseréltethetik ki régi ké­szülékeiket. ♦ A rendőrség kérése A Baranya megyei Rendőr- főkapitányság közlekedési osz­tálya kéri azon személyek je­lentkezését, akik az 1979. ja­nuár 28-án (vasárnap este) 19 óra körüli időben a 6-os sz. fő­közlekedési út Nagypeterd és Botykapeterd közötti útszaka­szon egy almazöld színű sze­mélygépkocsi és egy egyfogatú lovaskocsi balesetéről felvilá­gosítást tudnak adni. A baleset után a személy- gépkocsi Szigetvár felé megál­lás nélkül elhajtott. A gépko­csi jobboldala kb. 50 centimé­ter magasságban a lovaskocsi tengelyétől megrongálódott. Jelentkezni lehet: levélben, telefonon, illetve személyesen Pécsett, a Légszeszgyár u. 8. szám. I. emelet 38, vagy a 12-266 10-es telefonszámon. — „Nyitott hét”. Bara­nyai középiskolások is részt vesznek a budapesti kertészeti egyetem hétfőn kezdődő egyhetes „Nyitott hét" elnevezésű program­jában, amelynek kereté­ben filmvetítéssel, tájékoz­tatókkal egybekötött be­mutatókon ismertetik meg a fiatalokat a kertészeti mérnöki pályával és az egyetem életével.-A RÁDIÓ­ÉS TELEVÍZIÓ EE MOS RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Ha elmozdul a Föld mágneses sarka. Juhász Árpád geológussal beszélget Pataky László. 8.37: Kovács Dénes és Kovács Lóránt felvételeiből. 9.33: Szól a nóta. 10.05: Hívo­gató. 10.35: Zuglói búbospa­csirták. Verseit elmondja: Csa­nádi Imre. 10.40: A Budapesti Koncertfúvószenekar Sebestyén András fúvósműveiből játszik. 11.00: Gondolat. 11.45: A Mon­szun együttes műsorából. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.57: Kó­ruspódium. 14.12: Balettzene. 14.44: Magyarán szólva. 15.10: Klara Kagyinszkaja operaáriá­kat énekel. 15.28: Dominó. 16.05: Vásárhelyi Zoltán nép­dalkórusaiból. 16.19: A Dél­utáni Rádiószínház bemutatója. Anti. Dokumentumjáték. 17.09: A hegedű virtuózai. 17.40: Lát­tuk, hallottuk. 18.05: Udvardy Ti­bor két filmdalt énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Beszámoló a jégkorong bajnokság utolsó fordulójáról. 19.25: Új matekot tanul a gye­rek. 19.45: Puccini: A fecske. 21.31 : üdülni jó — lenne . . . 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Mendelssohn: F-dúr szo­náta. 22.51 : Az űripar kezdete. Paitz József fizikussal beszélget Bán László. 23.06: Új leme­zeinkből. 0.10: Citeramuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Klasszikus operettrészletek. 9.11: Népze­nei Hangos Újság. 10.00: Zene- délelőtt. 11.45: Tánczenei kok­tél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Nótamuzsika. 13.15: A Pozsonyi Rádió gyermekkórusa énekel. 13.30: A zene titka. 14*00: Kettőtől ötig. 17.00: Min­denki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Teddy Wilson hangversenye az Erkel Színház­ban. 20.00: Fél óra népzene. 20.33: Iránytű. 21.35: Ziehrer- művek. 22.20: Népi zene. 23.15: Bágya András szerzeményeiből. HARMADIK MŰSOR 8.08: Kórusok, hangszers'zó- lók. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Si- mándy József operaáriákat énekel. 10.04: Julius Katchen Brahms-műveket zongorázik. 11.05: Szimfonikus zene. 13.07: Orfeo. Részletek Monteverdi operájából. 14.00: A pályatárs szemével. 14.35: Beethoven ka­marazenéjéből. 15.5C: Hajnal Anna: Alkonyfény. Könyvszem­le. 16.00: Zenekari muzsika. 17.00: Tip-top parádé. 17.30: Holnap közvetítjük . . . 17.59: Jelenidőben. 18.29: Énekeljenek a népek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Egy ember élete. Epizód dók Kassák Lajos regényéből. 20.17: A dzsessz történetéből. 20.57: A kamarazene kedvelői­nek. 21.44: Alekszandr Szlo- bodnyikov zenekari zongora­estje a Moszkvai Rádióban. 22.25: Lamberto Gardelli ope­rafelvételeiből. 22.58: Zenei panoráma. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Nótaked­velőknek. Boros Mátyás és né­pi zenekara játszik. — Új fel­vételen ,,A vén cigány" — Ag- rányi Alajos nótái. 17.20: Ter­vek és valóság. Beszélgetés d Dányi Pállal, a Baranya m< gyei Tanács elnökhelyetteséve A riporter: Felső Pál. 17.3( Ritmus és dallam. 18.00: • Dé dunántúli híradó. 18.15: Zene percek. 18.30: Szerb-horvc nyelvű műsor. Orvos a mikrofo előtt. Dr. Harasztia Zoltá előadása. — Hírek. — A kóf házi horvát klub énekegyüttes műsorából. — Bemutatjuk c MDDSZ országos választm« nyának új tagjait. IV. rész. Zenés találka. Közreműködil Vera Svoboda. 19.00: Ném« nyelvű műsor. Hírek. — He vehely német zenei hagyom»: nyai. Zenés riportműsor. — L könyvek. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.39: Tévétorna (ism., sz.’ 8.45: Francia nyelv (középisl IV. o.). 10.05: Matematik (ált. isk. 5. o.). 10.40: Oro: nyelv (középiskolásoknak), mi iskolánk (sz.). 11.05: Mat< matika (ált. isk. 7. o.). Egy< nes arányosság. 12.05: Vi I á< nézet (középisk. IV. oszt.), demokrácia. 13.05: Osztó lyf< nöki óra (középiskolásoknak] Beszélőn. 14.55: Matematik (ált. isk. 5. o. — Ism.). 15.15 Matematika (ált. isk. 7. o. - ism.). 15<45: Világnézet (ism 16.28: Hírek. 16.35: Színjét» kosok. Kisdobosok műsor« 17.10: Játék a betűkkel. 17.35 Reklám. 17.40: Pannon krón ka. A pécsi körzeti stúdió mi sora. 18.10: Tévébörze. 18.2( Öt perc meteorológia. Időjárc előrejelzés. 18.25: Szigetek Csendes-óceánban. Lengyel H vidfilm. 18.40: Forradalmc nemzedéke. Holnap már tava: lesz — Kun Béla. 19.00: Re! lám. 19.10: Esti mese. 19.2C Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-hí adó. 20.00: Delta. Tudományé híradó. 20.20: .Marcello Mas roianni-sorozat. A bigamist« Magyarul beszélő olasz filn vígjáték. 21.55: Pár-beszé< Látogatóban Kocsis Márta c Vsomor Lajos népi bútorfesl házaspárnál (sz.). 22.35: T híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.0C: Három jelenet Ingmc Bergmannal. Finn ri portf i I n sorozat. Ili 3. rész: A tudc felé. 20.30: öt perc meteorolt gia. Időjárás előrejelzés (ism, 20.35: A Nílus. Osztrák ism« retterjesztő rövidfilm (sz.] 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Cz< kó Gábor: Iskolavár. Tévéje ték (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű V napló. 17.45: A mágnes gyermekműsor (ism.). 18.15 Feljegyzések a faluról — szí vőnők. 18.45: Zenebarátol 19.15: Rajzfilm. 20.00: H< plusz hét — jugoszláv shov 21.00: A bábu — filmsoroza 22.35: Korunk dossziéja: 1961 23.35: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Rallye. 18.45: Érdeke utazás. 19.15: Zenei albunr 20.00: Térközeiben — kulturáli adás. 21.00: Huszonnégy órc 21.20: Kortársak: Egy este Mir Aleckovic költőnővel. 22.10 Beatlesek örökre — szórako; tató zene. 23.00: Filmfesztivá krónika. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek­kórház. Gyermeksebészeti gyermekfülészeti betegek, égéi és forrázott gyermekek részér páratlan napokon: POTE Gyei mekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház, Péc és a megye egész területéről. Jerzy Edigey Mister Macareck üzletei 31. — Nagyon köszönöm — mis­ter MacArek láthatóan örült a hímek és egy másik százas is eltűnt a hajóinas markában. Ezen az estén minden hölgy elbűvölőnek találta MacAreket. Nagyszerűen táncolt, soha nem részegedett le, úgy anekdotá- zott, mint senki a világon, és nagyszerű humora volt. Ez a férfi sokkal érdekesebb az ame­rikai férjeknél, akik csak az autókról tudnak beszélni, és arról, ki mennyit keresett. Es­ténként rendszerint fáradtak, s csak a tőzsde utolsó híreire várnak. Másnap Dufay úr sugárzó arccal látogatta meg mister MacAreket és visszaadta neki a gyűrűt. — Ez valóban fenomenális — mondta. — Amikor az ujjamon volt, éreztem, hogy gondola­taim világosak. Ingadozás nél­kül tudtam, hogyan döntsék. A döntésem helyes volt. • Most már megmondhatom önnek, ' agy miről volt szó. Javasolták, hogy az egyik gazdag lelőhe­lyű bányát vegyem meg. Vá­lasztanom kellett a javasolt ár mellett, vagy alkudoznom. Tud­tam, hogy a konkurrencia is meg akarja venni ezt az objek­tumot, de nem voltam biztos benne, hogy mennyit áldoz rá. Döntöttem, hogy a kért árból elveszek másfél milliót. Kide­rült, hogy én még mindig száz­ezerrel többet ígértem. így te­hát megvettem a bányát, és szép összeget kerestem, bár már kész voltam annyit adni ér­te, mint amennyit kértek. — Nagyon örülök, hogy se­gíthettem önnek. Számomra ez semmiség — mondta MacArek és nyugodt mozdulattal húzta bal keze ujjára a gyűrűt. — Olyannyira meghatott ez az esemény, hogy elhatároztam, megszerzem öntől ezt a taliz­mánt. Kérem, adja el nekem. — Nincs szándékomban. A világon mindent meg lehet vá­sárolni és eladni. De hogy ad­jak el egy ilyen gyűrűt? Meny­nyi lehet ennek az értéke? öt dollár? Más oldalról viszont hi­szem, hogy ennek az üvegnek és rézfoglalatnak különös ere­je van. Ezért ennek az ékszer­nek, ha egyáltalán ékszernek lehet nevezni, nincs értéke a számomra. — Engem sem a gyűrű valódi értéke érdekel, hanem egyedül a csodálatos tulajdonsága. így nem is javaslok önnek öt dol­lárt, hanem sokkal, de sokkal többet. — Mennyit? — Mr. MacArek - hangja ugyanolyan kimért volt, mint mikor kártyázott. Dufay úr sokáig töprengett, végül azt mondta: — Kész vagyok önnek ezért a kőért ötvenezer dollárt fizetni. Mister MacArek vidáman fel­nevetett. — Óriási összeg egy darabka rézért és egy kissé csiszolt zöld üvegdarabért. De ön is, meg én is hisszük a talizmán különös erejét. így hát nem fizetődik ki nekem ennyiért eladni. Ha az ujjamon van, többet keresek vele. — Mennyit akar érte? — Nehéz erre válaszolni. Ha egy valóban jelentős összeget hallanék öntől, talán úgy dön­tenék, hogy megválók tőle. Pénzre most nincs szükségem. Komoly jövedelmem van, nem számítva apám vagyonát. És ahogy mondani szokás, nincs kés a torkomon. Minden esetre számomra a talizmán sokkal többet ér. — Teljes mértékben igaza van, de nekem a kés a torko­mon van, ahogy ön mondta. Komoly, komplikált üzletet ve­zetek. A konjunktúra hónapról hónapra változik. A gyémánt­bánya olyasmi, mint a lottó. A termelés az egyik napon fedez­het minden beruházást, és for­dítva — tíz évig is dolgozhqtunk és nem találunk semmit, vagy csak ipari gyémántot. És vesz­tünkre a piacon megjelent a szintetikus ipari gyémánt. Egye­lőre kétszer drágább, de ki ke­zeskedik azért, hogy nem sike­rül-e olcsóbban termelni és le­nyomni az árat? Akkor mind­annyian a csőd szélén állunk. Éppen ezért van szükségem er­re a kőre. (Folytatjuk) Felnőtt belgyógyászat, sebé szét, baleseti sebészet: II. s: klinikai tömb. Égési sérülések Honvéd Kórház. Koponya- é agysérülések: Idegsebészei Felnőtt fül-, orr-, gégészet POTE Fül-, Orr-, Gégeklinikc SOS-ÉLET telefonszolgálo hívószáma: 12-390, este 7-tc reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs, Vasas II. Bethlen Gábor u. 8. 10/52. sa gyógyszertár. Pécs-Meszes Szeptember 6. tér 1. 10/3. sí gyógyszertár, II. kér.: Pécs Kossuth Lajos u. 81. 10/8. sí gyógyszertár, Pécs, Munkács M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertál III. kér.: Pécs, Veress Endre t 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — Szolgáltatóház les: Szederkényben. A Posta, c Fodrászipari Ktsz, a terme lőszövetkezet és a boly ÁFÉSZ egy kétszintes szol gáltatóház építését kezd meg a tavasszal, mélynél kivitelezője a szénbányái építő részlege lesz. A; épületben helyet kap majd a posta, egy fodrász- üzlet és egy önkiszolgáló bolt, az emeleten rende­zik be a szederkényi tsz központját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom