Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-03 / 333. szám
DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1978. DECEMBER 3. Jövőnk társadalma — társadalmunk jövője (2.) Társadalmunk strukturális átalakulásának várható tendenciái Némileg más, a munkás-paraszt közeledéstől eltérő típusú folyamatok figyelhetők meg a munkásosztály és az értelmiség vonatkozásában. A különböző — elsősorban a jövedelmekre, a lakáshelyzetre és a mobilitási esélyekre, valamint részben a fogyasztási szerkezetre vonatkozó — társadalomstatisztikai és szociológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a munkások és az értelmiség közötti, a felszabadulás előtti jelentős különbségek a negyvenes évek végétől az ötvenes évek közepéig igen radikálisan — több szempontból is túlzottnak tekinthetőén — csökkentek. A hatvanas évektől viszonylag lassú ütemben és ciklusban váltakozva némileg növekedtek és a hetvenes években egy a háború előttinél alapvetően alacsonyabb szinten stabilizálódtak. Ezúttal nincs mód e folyamatot a maga részletességében tárgyalnunk, csupán azt kell leszögeznünk, hogy a munkásosztály és az értelmiség vonatkozásában nincs szó a társadalmi különbségek eltűnéséről, a két nagy társadalmi csoport összeolvadásáról. Kutatásaink inkább két másik jelenségre hívják fel a figyelmet. Egyfelől az tűnik reálisnak, hogy a munkás-értelmiségi átlag és a munkások alsó és az értelmiség felső kategóriái közötti távolság változatlansága mellett a két csoport közötti határvonal mosódik el fokozatosan. Ez megmutatkozik mind a munkatevékenység vonatkozásá. ban, ahol növekszik azoknak a munkamegosztási pozícióknak a társadalom egészén belüli aránya, amelyeknél már nem különböztethető meg egyértelműen a fizikai és a szellemi munka. Kitűnik azonban az életviszonyok differenciáltságában is, ahol a munkások átlagnál jobban és az értelmiségiek átlagnál rosszabbul élő rétegeinek életviszonyai nagyjából hasonlóak. Egy újabb — nem országosan reprezentatív — kutatásunk például azt mutatja, hogy a munkások legjobban élő húsz százaléka jobb anyagi körülmények között él, mint az értelmiség legrosszabbul élő egyötöde. Másfelől úgy tűnik, hogy már ma is nagyobb az értelmiségen, illetve a munkásosztályon belüli differenciáltság, mint az „átlagmunkás” és az „átlagértelmiségi" közötti társadalmi távolság. Miskolc két nagyüzemében folytatott vizsgálatunk például azt mutatta, hogy a szakmunkások és a segédmunkások közötti társadalmi távolság — a legkülönbözőbb dimenziókalapján számolva is — közel akkora, mint az üzemek szakmunkásai és értelmiségi dolgozói közötti különbség. Feltételezzük, hogy a következő negyedszázadban is lényegében az itt jelzett folyamatok fognak folytatódni, tehát még hosszú időn keresztül értelmes distinkció lesz a munkás-értelmiségi megkülönböztetés. Ugyanakkor azonban növekedni fog azoknak a strukturáló mechanizmusoknak a szerepe, amelyek nem ebben a relációban differenciálják a társadalmat, és ezzel párhuzamosan növekedni fog azon rétegekhez tartozók száma és aránya, akiknél a munkásLértelmiségi különbségtétel már korántsem tehető meg egyertelműen. (Ismét csak példaként jelezzük, hogy a tervezés jelenlegi álláspontja szerint az egyik legnagyobb értelmiségi területen, a műszaki végzettségűeknél a jövőben a középfokú és nem egyetemi felsőfokú végzettségűek száma lényegesen gyorsabban fog növekedni, mint az egyetemi végzettségűeké.) Mindez pedig a jövőre nézve különös súllyal veti fel az úgynevezett nem értelmiségi szellemi dolgozók helyzetének kérdését. Annál is inkább, mert az előreszámítások szerint az ezredforduló magyar társadalmában ők fogják alkotni az aktív keresők mintegy egynegyedét. A szellemi dolgozók egészét — s ez közel egyet jelentett az érettségizettekkel általában — Magyarországon a századforduló idején még egyértelműen, de a két világháború közötti időszakban is jórészt értelmiséginek tekintették. Ezt indokolta a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helyük, az életviszonyok differenciáltsága, s ugyanakkor az is, hogy a szellemi dolgozók egésze még 1949- ben is kisebb népességet jelentett, mint ma az — elvileg felsőfokú végzettséget igénylő munkaterületen dolgozókként értelmezett — értelmiség. Az ötvenes évek elejétől azonban különböző okok hatására igen gyorsan növekedett ez a réteg, s várhatóan a növekedés üteme nem fog lényegesen lelassulni. (Az alkalmazottak túl nagy arányából adódó és sokat emlegetett problémák véleményem szerint e réteg belső szerkezetével és nem nagyságrendjével vannak elsősorban összefüggésben.) E réteg számszerű növekedése ugyanakkor társadalmi helyzetének és anyagi életkörülményeinek relativ rosszabbodásával is együttjárt, ami azután különösen egyes területeken gyors elnőiesedést is eredményezett. Napjainkban már az e réteghez tartozók többsége képzettebb munkások vagy értelmiségiek feleségei, s társadalmi helyzetüket, életkörülményeiket erősebben határozza meg a férj társadalmi státusza, mint saját helyük a társadalmi munkamegosztás rendszerében. Mindez jelentős bizonytalanságot eredményezett e réteg struktúrán belüli helyének megítélésében. Nyugat-Európa marxista társadalomtudósainál egyértelmű az a törekvés, hogy osztályhelyzetük alapján a munkásosztály sajátos rétegének tekintsék őket. Nálunk az utóbbi időben inkább se nem munkás, se nem értelmiségi mivoltuk, mintsem tényleges helyzetük elemzése alapján az kezd általánossá válni, hogy — közülük a közvetlen termelésirányítókat a munkásosztályhoz sorolva — külön alkalmazotti rétegként értelmezzük őket a társadalmi struktúra egészén belül. Ha az osztály fogalma kor- • rekt marxista értelmezéséből indulunk ki, akkor ez a megoldás nehezen tartható. Komoly indokként veendő figyelembe azonban az a már jelzett össz- strukturális tendencia, amely az osztályhelyzet strukturáló szerepének gyengülését, és a szorosabban vett munkamegosztáshoz kapcsolódó tényezők szerepének erősödését mutatja. Mindenesetre e réteg számszerű növekedése várható a továbbiakban is. Jövőbeni társadalmi helyéről és helyzetéről azonban éppúgy keveset tudunk, mint a jelenlegiről. Itt pusztán azt kívántuk jelezni, hogy nem célszerű, ha e réteget a társadalomtudományok és a társadalmi tervezés éppúgy marginálisnak tekinti és elhanyagolja, mint azt eddig tette. Csak további kutatások válaszolhatnak arra a kérdésre, hogy á szocialista termelési viszonyokon alapuló strukturáló mechanizmusok rétegkikristályó-- sodást eredményeznek vagy pedig a kialakuló struktúra és rétegződés különböző elemei között „szórják szét” a nem értelmiségi szellemi dolgozók tömegeit. Kolosi Tamás kandidátus, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa (Folytatjuk) . A Konzum Étterem alapozásán dolgoznak már a Kossuth téren Fotó: Kopjár fi „beugró“ vendégekre is gondolni kell Gyorsan, olcsón — de hol? r r Épül a Konzum Étterem — Négyszáz férőhelyes önkiszolgálót építtet a Mecsekvidéki Vendéglátó Az utóbbi egy-két évben.több változás is történt Pécs vendéglátóipari életében. Bezárta Pannónia-pince' (étterem, borozó, bár), a Pannónia állóbüfé, az Elefánt. Új létesítmények nyíltak: a Hotel Pannónia, ahol étterem és bár is van, a Ma- kóri Falatozó, a Szliven étterem és eszpresszó. Nem újonnan épült, de átalakították, fel újították esetleg profilválioztatássfll a Grill-bárt, az Olimpia-bárt, a Kazinczy éttermet, a Borostyánt, a Jókai téri tejbisztrót. * Változások tehát voltak, a központi helyen lévő, elhanyagolt egységeket helyrehozták, és újonnan építetteket is föl tudunk mutatni. És mégsem lehetünk elégedettek. S hogy miért nem? Az az egy valami most ií hiányzik: a gyorskiszolgáló étterem, ahová a helybeliek, a diákok, a turisták csak „beugranak” és gyorsan, olcsón ehetnek hideget-meleget a nap bármely órájában. A vendéglátósnak ugyanis ez a jövője, fő fejlesztési terve is erre irányul. S ezt már korábban megállapították és a májusi KGST vendéglátóipari ülésszakon, melynek éppen Pécs adott otthont, megerősítették. Eszerint négy étteremfajtát kell előnyben részesíteni: a nagy alapterületű önkiszolgáló éttermeket, a snackbárokat, a hangulatos, hagyományos kisvendéglőket és a már említett gyorskiszolgálást biztosító vendéglátó egységeket. Ez utóbbiak lényege, hogy itt lenne kapható az áhított „quick lunch”, az ebédet helyettesítő, olcsó, gyorsan elfogyasztható meleg étel. S ez az a két dolog, ami nagyon elkelne legalább valahol a belvárosban - kertvárosról és Uránvárosról már nem is szólva: az önkiszolgáló étterem, olyan, mint mondjuk a budapesti Lucullus, és a gyorskiszolgáló. E kettő létrehozása nemcsak a turisták helyzetén könnyítene. Egyszerűen égető és sürgető lakossági érdek, mert az tény, hogy gyorsan és olcsón és ráadásul meleget ebédelni Pécsett nincs hol. Ugyanis különbséget kell tenni a tömegétkeztetésen belül is a sportán betérő vendégek és az előfizetők között. Az előfizetéses tömegétkeztetés úgy-ahogy megoldott a Ka- zinczyval, az Olimpiával, a Szli- vennel, sőt, még a borostyán ís kiveszi részét ebből a feladatból. S azért mondom, hogy úgy- ahogy, mert ez is épp csak elég. Példa erre az a hatalmas kettes-hármas sor, ami nap mint nap ott kígyózik a Kazinczy előterében. S ez már egyben jelenti azt is, hogy szombat kivételével nemigen kockáztatják meg mások, hogy idejöjjenek ebédelni. Ez az étterem tehát gyakorlatilag csak az előfizetéses étkezést oldja meg. Csakúgy mint a Szliven, hiszen itt is akkora a tömeg, hogy aki találomra választana magának éttermet, nem valószínű, hogy ide térne be. Főleg, ha gyorsan akar ebédelni. A Borostyán is elég zsúfolt, bár itt azért akacf hely, ha más nem, legfeljebb álló. De az ételválaszték elég szokványos - ez ugyan nem egyedül erre a helyre jellemző —, s a Kazinczynál például drágább. Hovatovább három kisméretű hely marad a város központjában, ahol elég gyorsan lehet enni valamit: a Finom Falatok boltja, a Jókai téri Tejbisztró, és a Grill-bór. Mindhárom hozzátartozik a városhoz, szükség von rájuk, de méretük már eleve kizárja nagyobb tömegek ellátását. Mindegyiknek megvan- a maga jellegzetes ételválasztéka, node kiáek van kedve unos- untalan ugyanazt enni? Hétfőn és csütörtökön franciasalátát, kedden, pénteken túróstésztát, szerdán és szombaton sült hurkát, és aztán elölről az egészet. Mert sokan nem a munkahelyükön ebédelnek, elő sem fizetnek éttermekben, nem is menzások. Legtöbbjük nem ér rá hétköznap sokáig várakozni, ha kap egyáltalán valahol helyet. S ehhez az állandó létszámhoz még hozzá kell számolni mindig, télen is, a belföldi és külföldi turistákat. A nyári megnövekedett forgalomról nem is szólva, mert bárki tapasztalhatta, hogy ezek a hiányosságok olyankor a legszembetűnőbbek. Egy a lényeg: hiányzik a „quick lunch”, a reggeltől estig kapható, gyorsan elkészített és felszolgált meleg étel, az ennek megfelelő, elfogadható áron nagy választékot kínáló étteremmel együft. S lesz-e a közeljövőben ezen a téren valamilyen változás? Úgy tűnik, igen. Két helyről is úgy tájékoztattak, hogy még ebben az ötéves tervben elkészül q belvárosban Igét olyan étterem, amellyel az előfizetéses és nem előfizetéses vendégek étkeztetését kívánják elősegíteni, s a város ilyen jellegű gondjain enyhíteni. Az egyik a Konzum Étterem lesz, az áruház mellett jelenleg készülő épület földszintjén. Az alagsorban üzemi étkezde lesz, a földszinten pedig egy gyors önkiszolgáló étterem, ahol egyidejűleg 140 ember tud majd reggelizni, ebédelni illetve vacsorázni. A MESZÖV-nek ezt az éttermét a tervek szerint 1980 júliusában adják ót. A másik éttermet még ebben az évben kezdi építtetni a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Móricz Zsigmond tér sarkán. Az egyszerre 400 személyes befogadóképességű, korszerű önki- szolgáló étteremhez ,egy 3000 adagos, több célú báziskonyha épül, mindez negyvenmillió forintos beruházással. Jelenleg ott tartanak, hogy minden készen áll az építkezés elkezdéséhez, s ha minden a megfelelő módon halad, 1980. december 31- ig átadják ezt az éttermet is. E kettő elkészülése remélhetőleg nagyot lendít majd a tömegétkeztetés pillanatnyi hefy- zetén. Dücsö Csilla Startra iram kale Renoult k Ili Feszültség alatt Országosan először a DÉDÁSZ alkalmazza A kék szerelőkocsik egyelőre a DÉDÁSZ szigetvári üzemigazgatóságának az udvarán parkolnak. De hamarosan használatba vehetik azokat a speciálisan képzett szerelők, akik több hónapos franciaországi tanfolyamon sajátították el a feszültség alatti szerelést. A technológia hazai viszonylatban páratlan, azt elsőként a DÉDÁSZ-nál vezetik be. Egyelőre beláthatatlan, hogy milyen élőnyöket rejt magában, de az tény: a közép- és kisfeszültségű vezetékeket nem szükséges áramtalanítani, tehát a fogyasztók látják majd elsődlegesen a hasznát az új módszernek. Szakonyi Ágoston, a feszültség alatti munkák fejlesztési osztályvezetője azt említi, hogy két évvel ezelőtt kaptak megbízást a Magyar Villamos Művek Tröszttől, hogy a kezdő lépéseket tegyék meg. Azóta jártak Franciaországban, megvásárolták a Renault szerelőkocsijait, a Catu cégtől a szükséges szerszámokat, Szigetváron, az egykori üzemigazgatósági épületben kialakították az ideiglenes oktatóbázist. — Legfontosabb feladatunk — mondja Horváth Ferenc, a kutatási és laboratóriumi szolgálat vezetője - a munka beindításával egy időben, a szükséges módszerek kidolgozása a hazai hálózatra közép- és hosz- szútávra egyaránt.- Mi a különbség a hagyó- . mányos és az új szerelési módszer között? — A leglényegesebb különbséget abban látom, hogy jelentősen nő a munkavégzés biztonsága — válaszol Aracsi Zsolt szerelő, majd így folytatja. Alaptételként is elfogacfható, hogy jobb feszültség alatt tudatosan dolgozni, mint fegy feszültségmentesnek vélt hálózaton. A másik lényeges dolog, hogy kisebb a fizikai igénybevétel az előkészítő munkákat a földön végezhetjük el. A hagyományos kéziszerszámok helyett műanyag rudakra szerelt, speciális szerszámokkal dolgozunk, a manipulátorokkal így meghosszabbítható az emberi kar, távolabb kerülünk a veszélyzónától. A javítandó résznél beépített áthidaló vezeték teszi lehetővé, hogy nem kell feszültségmentesíteni a hálózatot, így elvégezhető a szigetelőcsere, az oszlopkapcsolók karbantartása és cseréje, áramkötések felhelyezése és lebontása, új hálózat régire való csatlakoztatása.- A rendszer országos kifejlesztése mikorra várható? — kérdezem Szakonyi Ágostontól. — A magyar előírásrendszer a jövő év közepére készül el, addigra három középfeszültség- ' szerelő csoport jön létre, Pécs után Salgótarjánban, illetve Székesfehérváron. Szerintem legalább öt esztendő kell ahhoz, hogy valamennyi üzemigazgatóságom létrehozzák a csoportokat — negyvenre van szükség —, és megfelelően felszer- számozzák őket. Egyébként Franciaországban a hatvanas évek eleje óta működik ez a rendszer, és ennek köszönhetően, azóta a felére csökkent a szolgáltatáskiesés. S. Gy.
