Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)

1978-12-03 / 333. szám

I 1978. DECEMBER 3. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. Közelítés a uilägpiaci árarányokhoz Átfogó árrendezés 1980-ban Beszélgetés dr. Rácz Lászlóval, az Országos Anyag- és Ár hivatal főosztályvezetőjével Hogyan látják a városkörnyéken? Berkesd új státuszban A Pécshez való kötődés szálai 1980 = általános árren­dezés a magyar gazdaság­ban. Mi változik? Mindezzel behatóan foglalkozott a Pé­csett nemrég lezajlott két­napos országos árkonferen­cia, melyet a Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság megyei szervezete rendezett. A konferencia egyik előadója, a záró ülés vezetője dr. Rácz László, az Országos Anyag- és Árhi­vatal főosztályvezetője. Ve­le készítettünk interjút — Mi az 1980-as termelői árrendezés legfontosabb célki­tűzése? — Már az 1968. évi reform előirányozta az árrendszer egységesítését, s az árak kö­zelítését a világpiaci árará­nyokhoz. Tudtuk ugyanis, hogy •a tőkés és a szocialista világ­piaci árak közeledése a kap­csolatok bővülésével elkerülhe­tetlen. Már az 1968 utáni évek­ben fel kellett volna készül­nünk a korábban is előrelát­ható és a magyar népgazda­ság számára egyáltalán nem előnyösnek ígérkező változá­sokra, tudniillik az anyagárak drágulására és a feldolgozó- ipari feltételek keményedésé- re; erre kellett volna felkészí­teni feldolgozó iparunkat. Ad­dig azonban, amíg az import anyagárak szilárdnak mutat­koztak, nem emeltük anyag­árainkat, s csak amikor a szo­cialista importanyagok is drá­gulni kezdtek, tettük meg az első, semmiképpen nem lebe­csülendő, de sajnos nem elég­séges lépéseket — mutatott rá az előzményekre dr. Rácz László. Csökken a késztermék­árszint — Az 1980-as árrendezésnél az ipari anyagok és a nagy volumenű féltermékek árát ál­talában a tőkés piaci árak szintjére helyezzük. Az ener­getikai és az alapanyag-ár- szint körülbelül 10 százalékkal tovább nő, míg a késztermék­árszint 10—15 százalékkal csök­ken, vagyis az alapanyagok javára újabb 20—25 százalé­kos árarány-eltolódás követke­zik be. A feldolgozóipar szá­mára tehát az anyag drága fesz. Ez lesz a „legdrágább erőforrás”. Ezzel lesz legin­kább érdemes és lehetséges takarékoskodni, azt jól, oko­san felhasználni, abból a leg­nagyobb értékű készterméket kihozni. A gépiparban például ma a vállalati költségek kö­zött az anyagköltség és a hoz­záadott érték aránya körülbe­lül 1:1,6 az anyagköltség ja­vára. Ez 60 százaléknál vala­mivel nagyobb anyaghányadot jelent. Az árrendezés után ez az arány 1:2,5—3-ra változik, mivel az eladási árszint csök­ken, az anyagárak pedig nő­nek. A jelenlegihez képest több mint kétszer annyi tőke- és munkabefektetés fog meg­térülni ugyanannyi naturális anyagmegtakarításból. Ez pe­dig rendkívüli arányváltozás. A változások egyenlegeként az ipari termelői órszint valame­lyest csökken. Árak a mező- gazdaságban — Milyen változásokra kell felkészülnie a mezőgazdaság­nak? — Az elképzelések szerint módosul a mezőgazdaság ár­pozíciója is a népgazdaság­ban. A mezőgazdaság szabá­lyozórendszerén belül — a gazdasági orientáció javítása, a hatékonyság növelésére ösz­tönzés erősítése érdekében — növelni kell az árak szerepét. Ennek érdekében a mezőgaz­dasági termeléshez nyújtott, 1977-ben mintegy 24—25 mil­liárd forintot kitevő állami tá­mogatások — elsősorban a folyó termelési költségeket csökkentő árkedvezmények — jelentősen csökkenthetők, il­letve beépítendők a felvásár­lási árakba. Az árkedvezmé­nyek az eddigi számítások sze­rint egészében mintegy 30—40 százalékkal csökkenthetők, de a csökkenés mértékét a mező- gazdaságban felhasznált ipari termelőeszközök és anyagok termelői árváltozása is befo­lyásolja. — Az árintézkedések kiala­kításánál figyelemmel kell len­ni a felvásárlási és az élelmi­szer fogyasztói árváltozások szükséges összehangolására, a külpiaci összefüggésekre, vala­mint arra, hogy azok ne idéz­zenek elő nagymértékű szek- torális jövedelemfeszültséget. Mindezekkel a követelmények­kel összhangban végzett elő­zetes számítások szerint a me­zőgazdasági árszint bizonyos, ma még pontosan nem meg­határozható mértékű növelése adódnék. Ezzel a mezőgazda­ságnak a világpiaci árrobba­nás után rendkívül megnőtt preferálása a korábbi, elvi­selhető mértékre csökken. Az árszint emelkedésével nő a mezőgazdaság részaránya a társadalmi termelésből, de exportgazdaságossági mutatója romlik. A végrehajtásra kerülő felvásárlási árszintemelés ke­retében a növénytermelés és az állattenyésztés közötti ár- és jövedelmezőségi arányok az állattenyésztés javára módo­sulnak. — Miként változnak az árak az építőiparban, az árufuva­rozásban és a szolgáltatás­ban? — Az árrendezéskor az volt az elképzelés, hogy az építke­zési költségek jelentősen csök­kennek. A kivitelezés munka- díjai az adók mérséklődése következtében valóban csök­kennek, de ezt az energiakölt­ségek és a fuvarozás költség- növekedése ellentételezi. Az árufuvarozás árszintje — amint az az árrendezési közlemé­nyekből általában ismert — mintegy 7 százalékkal, ezen ■belül a vasúti tarifák 13 szá­zalékkal, a közúti tarifák 3 százalékkal emelkednek. Ez az ársrint nemzetközi mércével mérve még mindig alacsony, még nem biztosít önfinanszíro­zást az ágazatban, de az el­múlt években végrehajtott és az 1980-ra tervezett áremelés ténye jelzi, hogy a fuvarozási tevékenység egyre drágul: energiaigényessége, fejlesz­tési költségei és élőmunka­igényessége alapján a szállí­tást a jövőben is a „dráguló áruk" között tartják számon. Hasonló okok miatt a vízügyi szolgáltatások dijszintje is emelkedik. Viszonylag szolid célkitűzéseink vannak a szol­gáltatások árrendszerének ala­kítása terén. — Az árrendezés után mi­lyen különbségek lesznek a termelői és a fogyasztói árak között? — A termelői ár és a fo­gyasztói ár közötti különbség nőni fog, Ma a fogyasztói ár­szint körülbelül 15 százalékkal magasabb a kereskedelmi költ­ségek nélküli termelői árszint­nél. Annak ellenére, hogy a kereskedelmi árrés körülbelül 20 százalékot tesz ki, a forgal­mi adók és támogatások ne­gatív egyenlege miatt az ár­rés sem térül meg a fogyasz­tói árban. Az árrendezés után a kereskedelem is mentesül a nagy adóterhek alól, s így le­hetséges, hogy a fogyasztási cikk kereskedelem árszintje né­mileg — átlagosan körülbelül 8 százalékkal — csökken. Az 1980-as árrésekben több olyan költség növekedését figyelem­be vesszük, amelyek elősegítik a színvonalasabb kereskedelmi munkát. A forgalmi adószint emelése és az árrések kisebb csökkentése révén a fogyasztói árszint körülbelül 25 százalék­kal lesz magasabb a termelői árszintnél. Ez egyben azt is jelenti, hogy oz ipar—kereske­delem közötti munkamegosztás nálunk kialakult hagyományos koncepcióján kevés változás megy végbe. E kérdés vizsgá­lata a későbbi évek feladata. Fogyasztói árak - még nincs döntés — Mindezek a vállalati köz­véleményt érdeklik leginkább. Olvasóinkat nyilván az izgatja a legjobban, mi lesz a fo­gyasztói árakkal? —• Az árrendezés érinteni fogja a fogyasztói árakat is. Ez azért is elkerülhetetlen, mert a teljes körben változó termelői árak bürokráoiamen- tes összekapcsolása a fogyasz­tói árakkal másképp nem old­ható meg. Indokolt azonban az alapvető fogyasztói árará­nyok lényeges módosítása is, hogy jelentős lépést tehessünk az értékarányosság megterem­tése felé. A fogyasztói árak rendezésének konkrét irány­elvei még nem alakultak ki, azok természetesen ezúttal is a felsőbb szervek döntéseitől függnek — hangsúlyozta dr. Rácz László. — Az előkészítő munkák milyen főbb szempontok alap­ján folynak? — A fogyasztói árak globá­lis támogatottsága megszűnik, a fogyasztói árszint magasabb lesz a termelői árak színvo­nalánál. Az iparcikkek köré­ben az árrendezés után, meg­határozott kivételektől — el­sősorban a gyermekcikkek, tü­zelőanyagok, villamos energia, gyógyszerek stb. — eltekintve, általánossá válik a normatív forgalmi adó. Az iparcikkek­nél körülbelül 10—12 százalé­kos forgalmi adó színvonal ki­alakítására törekszünk. Ilyen alapon az iparcikkek általá­nos fogyasztói árszínvonala csökkenne. Arra törekszünk, hogy a fontosabb élelmiszerek fogyasztói ára jellemzően for­galmi adó nélkül kerüljön ki­alakításra, de a hús, a tejter­mékek, valamint a konzervek és általában a tartósított élel­miszerek nagyobbrészt tovább­ra is támogatottak maradnak. Az alapvető fogyasztói szol­gáltatásoknál továbbra is je­lentős állami támogatás ma­rad fenn. Választékmélységben a fogyasztói árak a termelői árak arányaival összhangban kerülnek kialakításra. — Fontos szempont, ameny- nyiben az árrendezés alapvető fogyasztási cikkek vagy szol­gáltatások árát érinti, megfe­lelő jövedelemkiegészítésről kell gondoskodni — mondta interjúnk végén dr. Rácz László, az Országos Anyag- és Árhivatal főosztályvezetője. Egy a kilenc közül, négy a huszonhétből. Berkesd és há­rom társközsége, Eilend, Pere­ked és Szilágy ama kilenc ta­nács és huszonhét község közé tartozik, amelyek január 1-től a megszűnő pécsi járásból Pécs városkörnyéki községeiként új közigazgatási státuszba kerül­nek. A közelmúltban dr. Calabár Tibor, Pécs megyei Városi Ta­nács végrehajtó bizottságának titkára nyilatkozott lapunkban a városkörnyékről — a város olda­láról. Most Berkesden arról beszélgettünk, hogyan látják a várossal való kapcsolat szoro­sabbra fűződését a városkör­nyéken. A beszélgetésen part­nerünk volt: dr. Boros Károly, a községi közös tanács elnöke, dr. Légrádi Pál né, a végrehajtó bizottság titkára, Walter Gyula, a berkesd—szilágyi pártalapszer- vezet titkára' és Nagy Ferenc általános iskolai igazgató. Mint a baranyai községek többsége, ez a négy is átélt már közigazgatási változásokat, „há­zasságokat" és „válásokat". 1965. január 1-én az addigi négy községi tanács helyébe lépett a községi közös tanács, s Berkesd lett a székhelyközség. Aztán az 1965. júniusban meg­szűnt pécsváradi járás és ezek a községek a pécsi járáshoz kerültek. Utána következett a járási tanács megszűnése és a járási hivatal létrejötte, most meg a városkörnyék... A kez­deti félreértések tisztázódtak; tudja mindenki, hogy Pécs köz- igazgatási határa továbbra is Bogád előtt lesz, Berkesd nem lesz Nagyárpád és a Volán ez­után is o szokott viteldíjért hoz- za-viszi az embereket. Dehát akkor mit lehet várni? — Számítunk a városkörnyék arányos fejlesztésében való részvételre — mondja a tanács­elnök. A járásban sok volt a „ri­vális" és megértettük, hogy Berkesdet soha nem lehet ösz- szehasonlítani Szentlőrinccel. A városkörnyékben új értékrendet kell kialakítani, az pedig annál is könnyebb lesz, hiszen közel azonos nagyságú és jellegű községek alkotják a városkör­nyéket. — Nem forintokat várunk et­től az átszervezéstől — fűzi hoz­zá Waiter Gyula. — Számunkra sokkal fontosabb, hogy a város elszívó hatása lelassuljon, ne­tán le is álljon. Meggyőződé­sem, hogy a négy község bár­melyikében lakók semmivel sin­csenek rosszabb körülmények között, mint a Pécs peremterü­letein élők. A 70-es népszámlálás szerint a körzetben 2091-en éltek, ta­valy év végén a lakosság száma 1806 volt. Az évtized első felé­ben erőteljes elköltözés volt a jellemző, az elmúlt években megfordult a dolog: egyre töb­ben költöznek ki a városból. A tanács ezt segíteni is akarja. Olcsó, nem városi árú házhe­lyeket kíván kialakítani. Már a közeljövőben 20—25 házhelyet kínálnak, de a községren­dezési tervek szerint és a szük­séges kisajátítások után 80- 100 telekről is lehet szó. A négy községből egyébként közel 400-an járnak dolgdzni a különböző pécsi munkahelyek­re, tehát a felnőtt lakosság te­kintélyes része ingázik. A Pécs­hez kötődésnek igen erős szála ez, amit tetéz még az is, hogy a megyeszékhely biztosítja a szakorvosi ellátást, sokan jár­nak Pécsre középiskolába és - természetesen — vásárolni is. Ha a vasárnapi járatokat módosíta­nák, a közlekedéssel is elége­dettek lennének, hiszen hétköz­napokon olyan a járatsűrűség, hogy az ellen nem lehet pa­nasz. Érthető tehát, hogy vala­mi riadalomfélét keltett az itt élőkberi, amikor a közigazgatá­si átszervezés előkészítésének idején elterjedt a hír: a mohá­csi járáshoz kerülnek . . . Az eddigi városi kapcsolatok­ról beszélgetve megtudtuk, hogy igen hasznos együttműködés volt annakidején a tanács és a Közúti Építő Vállalat között: az utóbbi hétvégi bérmunkába út­építő gépeket adott, lakossági közreműködéssel jó utakat tud­tak építeni akkor. A községek­nek is, Pécsnek is, hasznos az az együttműködés, ami a ta­nács építőbrigádja és a UNI- BER között van már több mint két éve. Azzal kezdődött, hogy a berkesdiek ajánlkoztak: épí­tőanyagért bontanának Pécsett, aztán rpár az UNIBER hívta őket. Sok-tízezer bontott tégla került ki így a négy faluba ra­vatalozók, tűzoltószertár építé­séhez, óvoda bővítéséhez. — Egy óvodai csoport van, kettő kellene, konyhával, de egyelőre csak a megyei tarta­lékban vagyunk — mondja az is­kolaigazgató. Tanulóinak 20 százaléka cigány, akiknek már az óvodáskorban nagy szüksé­gük lenne az óvodai nevelésre. Igen komoly érv még az óvoda- bővítés mellett, hogy a fiatal elköltözőknél qyakori indok: Pé­csett könnyebben elhelyezhetik óvodában a gyermekeiket. Az ügyfélnek nem származnak hátrányai az átszervezésből. A „mindenki mindenkit ismer” helyzetből következően a foga­dóórák ezután is a hivatali idő kezdetétől a végéig tartanak, s ha valaki arra kéri a vb-titkárt: töltse ki helyette a nyomtat­ványt, hiszen neki az könnyeb­ben megy, ezután is megteszi. Nem is lehetne másként... Hársfai István Miklósvári Zoltán Közös karbantartó gépparkra és társulásra van szükség Vízkárelhárítási védmíívek Somogy és Baranya megyében A vizkárelhárítási védmű- vek: belvízcsatornák, vízfo­lyások, szivattyútelepek, tá­rozók rendszeres, vagyis ál­landó karbantartása nagyon fontos feladat. Nem elég a felújításukra, várni, vétek az­zal elhárítani a fenntartásu­kat, hogy nincs rá elég pénz. Ha nem törődnek a kezelők, így a VÍZIG, a tanácsok, az üzemek, a társulatok azzal, hogy műszaki, technikai ál­lapotuk megfelelő legyen, akkor komolyan veszélyez­tetik a mezőgazdasági ter­melés biztonságát is. Egyik legfontosabb megál­lapítás ez volt a Dél-dunán­túli VÍZIG cserkúti géptele­pén megtartott regionális ta­nácskozáson, melyen Somogy és Baranya megye vízkárel­hárítási védműveinek az ál­lapotát értékelték az őszi bejárások befejeztével. A VÍZIG csaknem 300 ki­lométernyi csatornáért fele­lős, a társulatok kezelésében levők hossza több ezer kilo­méter. A tanácsok tulajdoná­ban még ennél is több ta­lálható. Kifogás elsősorban az üzemek és tanácsok véd- műveit éri, karbantartottsági szintjük legfeljebb 40—50 százalékos. Nem egy helyen halastavakat hagynak el, mert állaguk rgegóvására nincs helyi erőből anyagi fedezet. A ténnyel, hogy ál­lami támogatás nem jár az idegen kezeiésben levő véd- művek karbantartására, sem most, de a későbbiekben sem —, számolni kell. Mindenképpen szükséges a helyi erőforrások előteremté­se, az ésszerű együttműkö­dés, hogy. ne külön-külön szerezzék be a megfelelő erőgépeket és ne egyenként alkalmazza mindenki o sa­játját. Ezek a gépek csak szezonban dolgoznak, utána állnak, tehát megfontolandó egy közös karbantartó-gép­park kialakítása társulati szinten, az egyes társulatok anyagi hozzájárulásával.. Ez, mint feladat hamarosan konkretizálódik és várhatóan 1980—81-re megoldják a több 'évtizedes, akut problé­mát. Ilyen esetben már lehet állami támogatásért is pá­lyázni modern gépek beszer­zésére. Egyébként a két megyé­ben a fenntartás javul, nőtt az igényesség, legszebb pél­dával épp a Vízügyi Igazga­tóság szolgál. A szigetvári járás üzemei és községei pe­dig közösen próbálkoznak. A szép szó, a figyelmeztetés mel­lett nem mondhatnak le a felügyelő szervek a kénysze­rítésről, a hatósági eljárás­ról. A későbbiekben szank­cionált közgazdasági szabá­lyozók fogják az üzemeket kényszeríteni, hogy a pénzt csak karbantartásra használ­ják fel. — CS. j. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom