Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-26 / 326. szám

DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1978. NOVEMBER 26. JÁTÉK, FORMÁKKAL A siklósi vár állandó kiállításainak anyagából Harth József, amatőr fotóművész készített egy fatósort Játék, formákkal cimen. A képek Gádor István három, 1970—71-ben készült kerámiáját ábrázolják. Ütifilm Szíriából Ez a címe a Pécsi Körzeti Stúdió legújabb filmjének, amely a maga módján a stú­dió életében az 1,első”-k közé tartozik: az első útifilm. Igaz, csak másodsorban útifilm, el­sősorban a címben szereplő fesztiválon szerepelt Mecsek Táncegyüttes szíriai útját és fellépéseit mutatja be. A film végigkíséri az együt­test szíriai útján. Látjuk Da­maszkuszi, a fővárost, az együttest szállító autóbuszt kí­sérve eljutunk a fesztivál szín­helyére, Bossrába, és miköz­ben tanúi" vagyunk az esti előadás sikerének, körbepil­lantunk a római kori kőszínház, ban és környékén is. A film elkíséri a csoportot egy kirán­dulásra, a Malula nevű ősi szíriai faluba, majd velük együtt a néző is láthatja Homo ma is működő római vízikerekeit. Utolsó állomásként a film Aleppóba vezeti el a nézőt, ahol ismét mozaikokat láthat az együttes fellépésé­ből. A szíriai városokon, tá­jakon, a szíriai emberek kö­zött mindvégig az együttes fiatal táncosai és zenészei ka­lauzolják a nézőt. A film tehát részben egy amatőr együttes külföldi sike­reivel ismerteti meg az or­szág közönségét, részben pe­dig Szíriáról, Közel-Keletnek erről a baráti, ám Magyaror­szágon még kevéssé ismert országáról ad — ha csak ízelítőként is —, képet. A film operatőre Háda Sán­dor, szerkesztője Hallama Er­zsébet, rendezője Bükkösdi László, gyártásvezetője Oszter- mayer Miklós, vágója Rózsa Ibolya. Vetítés: december 1-én 17 óra 10 perckor. Kérdések a felsőcsatári tuíabányászhoz- Mi mindenre használják az itteni követ? - kérdezi a védő­sisakos riporter Osztrosics Jó­zsefet, felsőcsatári tufabányászt — Utat építenek, de az épí­tőipar is felhasználja külső fal­burkolat készítésére. Pór száz méterre a bányától a falu közepén új művelődési ház épül. Az elkészült falak egy részét ilyen kővel borították. Ilyen szürkészöld kővel burkol­ták a szomszédságban álló új iskolát is. E két épület létreho­zásában jelentős szerepe volt Osztrosics Józsefnek is, aki tag­ja a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége Or­szágos Választmányának, a gra- distyei horvátok képviselője. Mellette még néhány aktivistát, küldöttet, saját otthoni környe­zetében mutatja be a „Nas ek- ran” című nemzetiségi műsor, mely a szövetség Vili. kon9resz- szusának tiszteletére félórás kü-„ lönkiadással jelentkezik. A mű­sor szerkesztője Frankovics György, rendezője Farkas Ist­ván. Az adás ideje november 29., 19 óra, a második műsoron.- popovics — A nemzetiségi politika mindig is a figyelem homlokterében állt, de most a német és a dél­szláv szövetség kongresszusa idején különösen időszerű a kérdés: hogyan tükröződik a nemzetiségi összetétel a tanács­tagok számarányában? Milyen munkát végez a Baranya me­gyei tanács nemzetiségi bizott­sága? Mit jelent egy tanácsel­nök munkájában az, hogy az irányítása alá tartozó város több nemzetiségű? A nemzeti­ségi kongresszusok határozatai hogyan hasznosíthatók? Ezt boncolgatja Rezes Zsuzsa KÖ­ZÖS ERŐVEL című, kedden 17.30-kor kezdődő negyedórás műsorösszeállítása. Pécs felszabadulásának év­fordulója jegyében készül a szerdai HÉT KÖZBEN. Szita László történelmi visszapillan­tása és Csuka Zoltánnak a kort idéző verssorai után — már a móról szólva — azok hangos portréját mutatja be a műsor, akik a város érdekében végzett kiemelkedő tevékenységükért ki­tüntetésben, különböző díjak el­nyerésében részesültek. A film­levél pedig a Móricz Zsigmond Az oldalt összeállította: FÖLDESSY DÉNES Szinha December 1. és 10. között lengyel színházi napok lesz­nek Magyarországon. Ennek keretében december 5-től 8-ig a poznani Teatr Polski a pécsi színház vendége lesz. A len­gyel ' művészek előadásában először 5-én és 6-án Slowac- ki: KORDIÁN című drámáját láthatjuk, melyet talán a ma­gyar drámairodalomban az Ember tragédiájához, hasonlít­hatunk. Kordián életútját kamaszko- rától kísérhetjük végig az elő­adásban. Napjait álmodozás­sal tölti, kedveséről, vagy egy nagy tettről ábrándozik, mely alapjaiban rázkódtatja meg a -világot. Egy sikertelen öngyil­kossági kísérlet után beutazza a világot, hogy gyötrő prob­lémáira megoldást találjon. Jönnek a Londonban, majd Olaszország­ban, aztán a Vatikánban ta­láljuk, de mindenütt csak a kétes emberi értékekről győző­dik meg. A svájci nép hősies­sége azonban új erővel tölti el, s ráébred az élet értelmé­re, a hazáért, a szabadsá­gért való küzdelem szépségé­re, s hazája szabadságáért kész feláldozni életét. A másik darab, mely 6-án és 7-én kerül színre, Abra- mow—Newerly: AZ ÉG MÉLY­SÉGE című műve. A szerző neve ismerős a pécsi közön­ségnek, hiszen az elmúlt évad­ban nagy sikerrel mutatta be a színház Derby a kastélyban című drámáját. A szerző az egyik legismertebb és leg­népszerűbb mai lengyel író, műveit mindig telt házak előtt lengyelek játsszák a lengyel színházak. Ez a szatirikus műve igen sok problémát érint, a ma emberének kétes értékű szó­rakozásáról, a mindennapok szürkeségéről, a férc- és az igazi művészet összeütközésé­ről szól — többnyire tréfásan, a paródia eszközeivel. A da­rabban eíhangzó dalok zené­jét is maga a szerző kompo­nálta, akinek nem egy dala igen nagy népszerűségnek örvend a lengyel fiatalok kö­rében. Mindkét előadást a nálunk már jól ismert Roman Kor- dzinsky, a színház igazgató­főrendezője állította színpadra. Az előadások mindennap es­te 7 órakor kezdődnek.- T. Simon István • • • • Görög és egyiptomi zene regényéből készült „Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül" című filmmel foglalkozik, melynek pécsi kötődése, hogy Sík Fe­renc, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője rendezte. Gazdag választékot kínál a hallgatóknak a csütörtöki rá­dióműsor. A ZENÉS MOZAIKOK című összeállításban dr. Kun Tibor szinte egyedülállóan ér­dekes és értékes lemezgyűjte­ménye segítségével görög és egyiptomi zenét szólaltat meg: Epiroszi görög esküvői dalt Kréta szigetének ősi dalait a rizitikákat, melyeket szinte pro­test songnak is tekinthetünk: a fiatal görög előadók ma is gyakran éneklik őket, amikor az elnyomás ellen akarnak tilta­kozni. Majd a kairói népi zenei kultúra hangszeres' darabjaival ismertet meg: Kanun és rek nevű hangszeren adják elő a népzene művészei a takasi- mot, mely egyfajta improvizációs technikájú szám.-fS.v*’ * Irodalmi est Mikropódium címmel Esztergályos Cecília mutatja be önálló estjén Pé- esett, a József Attila Művelődési Házban, november 2S-án délután 5 órakor. A valaha a Pécsi Balett tag­jaként indult művésznő, aki most a budapesti Thália Színház egyebek között remek mozgáskultúrájával ki­tűnő tagja, a fővárosi Korona cuk­rászdában nagy sikerrel, többször előadott műsorával jön Pécsre. A műsor próza, zene, mozgás egy sa­játos, Esztergályos Cecília egyenisá* gére szabott összeálitás. (Képűnkön: a művésznő). műt? Hol? ■Iliikor? Pécs, Ifjúsági Ház: No­vember 26-án, vasárnap 18 órától a Szélrózsa Klub 5CI-FI-estet rendez. Az est vendégei Kuczka Péter író, Zsoldos Péter író, Korga György festőművész és Do­bos László zeneszerző. A műsorból: elektronikus ze­nei bemutató, sci-fbfestmé- nyek, _ Omega- és Pink Floyd-lemezek, színes film a Szojuz—Apolló-program- ról, a rock and roll negyed- százada: Bill Haley and the Comets. Hétfőn, csütörtö­kön és pénteken 19 órakor mutatja be a KASZ a Di­ákszínházban Moliére: Fös­vény c. művét, szerdán pe­dig 17 órakor. Kedden 19 órakor a Pécsi Jazzklub est­jén Kőszegi Imre RHYTH GROUP-ja szerepel. Az együttes tagjai: Babos Gyula, Dandó Péter, Kősze­gi 'Imre, Másik János, Tor- nóczky Ferenc. Csütörtökön 19 órakor az érdeklődők hasznos tanácsokat kaphat­nak és bemutatókat láthat­nak házilag elkészíthető ajándékokból. December 2- án és 3-án 18 órai kezdet­tel Bőczín László műsorára kerül sor. Szombaton a rock and roll, vasárnap a blues nagy egyéniségeit mutatja be. A Pécsi Nemzeti Színház operatársulata november 28-án, kedden tartja az évad első operaelőadását Pécsett. Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo: Bajazzák című operáját Hirsch Bence vezényli. A Parasztbecsületben San- tuzzát Kővári Anikó, Lollát Eszéki Zsuzsa, Turiddut Albert Miklós énekli, míg a Bajazzók főszerepeit: Szabadíts Judit (Nedda), Albert Miklós (Canio) és az Állami Operaház.két magánénekese: Sólyom Nagy Sándor (Tonio) és Ohrős Csaba (Silvio). Képünk a Bajazzók sikersorozatának egyik előadásából való, emlékidézőnek: Wagner József (Beppo), Juhász Pál (Canio) és Ágos­ton Edit (Nedda).

Next

/
Oldalképek
Tartalom