Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-12 / 312. szám

1978. NOVEMBER 12. MAGAZIN DN HÉTVÉGE 7. Iskolareform Lengyelországban Műhibák és botrányok A XXI. SZÁZAD SZÁMÁRA NEVELNEK Egy mondatban meg lehet fogalmazni a mai lengyel isko­la feladatát: az iskolának meg kell tanítania tanulni. A XX. század végefelé már nem lé­tezhet olyan intézmény, amely egy egész életre ellátja az em­bereket ismeretanyaggal. Az is­kolának mindenekelőtt a tanu­lók önálló gondolkodásmódját, érdeklődését kell fejlesztenie, arra kell tanítani, hogyan hasz­nálják a forrásokat, hogyan tö­kéletesítsék önállóan tudásukat. Épp ez a célja a Lengyelor­szágban most megkezdett nem­zeti közoktatási reformnak. Fo­kozatosan bevezetik az általá­nos, tízosztályos kötelező okta­tást. Ez egy ún. 0 évvel kezdő­dik, mely valamennyi hatéves számára kötelező lesz, mig a ,.valódi iskola” első osztályába héteves korban mennek a gye­rekek. Az előkészítő osztályok­ban már tavaly megkezdődtek a foglalkozások, azaz a gyere­keknek a rendszeres tanulásra való előkészítése. Itt még játsz­va, néha szórakozva — de meg­tanulják az írás és olvasás, va­lamint a matematika legalap­vetőbb elemeit. Maga a tízosztályos iskola két szakaszból áll majd. Az el­ső szakaszban — az első három évben az alapvető ismereteket oktatják. A második szakasz­ban — melyet „rendszeres okta­tásnak" is neveznek — azaz a negyedik osztálytól kezdve már jóval bővebb ismeretanyagot tanítanak és több lesz a tantár­gyak száma is. A tanulók isko­lában töltött idejének azonban csak 70 százalékát fordítják a tanórákra. A fennmaradó időt fakultatív foglalkozásokkal töl­tik el, s ezt a tanuló, érdeklődé­sének megefeleiően, maga vá­laszthatja ki. Ez lehetővé teszi az oktatási program kibővítését, hiszen a tanterv nem egészíthe­tő ki évente a legfrissebb anya­gokkal. A tízéves iskola tanulója vég­zés. után több lehetőség között válogathat. Ha úgy gondolja, szakmát tanulhat az egyéves és kétéves, új típusú szakiskolák vaiameiyiKeoen. ue tanúmat a kétéves szakirányú iskolában is, amelyek az egyetemekre és főiskolákra készítik fel a hall­gatókat. (Ez a jelenlegi közép­iskolának megfelelő iskola: hu­mán, matematika, biológia, közgazdasági és kémia tago­zattal.) Ez az új, Lengyelor­szágban mindeddig ismeretlen iskolatípus lesz majd a híd ez alapiskola és az egyetemek kö­zött. A reform bevezetésére foko­zatosan kerül majd sor, a je­lenlegi iskolai évtől, 1978/79-től kezdődően 1988/89-ig. Tíz éven keresztül tehát két oktatási rendszer él majd egymás mel­lett Lengyelországban: az ed­digi és a reformált. Ez idő alatt komoly erőfeszítéseket fordíta­nak majd a tízéves iskola tan­tervének tökéletesítésére. (Interpress—K5) Találkozások a természettel Nem történt semmi... Ezek már az ősz utolsó nap­jai. A hideg, ködös hajnalok mélyen belenyúlnak a dál- előttbe, mint ahogy az esték is elrabolták a délután felét. A nyárfák törékeny ágai már lemeztelenedve hajladoznak a szélben, igaz, amott a töl­gyes talán most a legpom- pázatosabb. Eltűntek az arany­sárga búzatarlók, a kukorica is már csak imitt-amott áll. Aki egész évben járta a me­zőt — most üresnek érzi. Hol vannak már a tavasz zöldjei és a nyár pompás sárga tömbjei! Messze látni a domb­tetőről — és mégse látni semmit. A barna színek egy- -másmellettisége szomorú egy­hangúságot áraszt. Poros utak futnak a kiürült mezőn isme­retien célok felé — kanyargó ráncok egy megfáradt, öreg tenyér közepén. Gyerünk hát vissza az er­dőkbe! A napról napra vastagodó avar — mint millió színes kis membránlemez —, felerősíti lépteink zaját, s messzire vi­szi a hírt: jön valaki. Felrikolt egy ideges fácánkakas — az erdőszéli szárazfa csúcsáról szajkó felel neki. Lám, mégis milyen kitűnően működik ez a soknyelvű riasztórendszer! A fácántyúkok máris felcsapnak a szederindák alól, s surrog­va szállnak biztonságosabb rejtekek felé, de megriad az eddig gyanútlanul álmodozó nyúl is. Mozdul az avar, va­lószínűleg pocok szalad . . . Vajon merre lehetnek a nagyvadak? A szarvasbőgés már csak emlék, a nemrég még szen­vedélytől fűtötten csörtető bi- •kák lesoványodva és fáradtan rejtőzködnek az erdők mé­lyén. Rovar, madár, kisemlős, nagyvad — mindmegannyi ké­szülődés, illetve átváltozás. Az állatok többsége még tolla­zatának, bundájának színét is megváltoztatta. Mások téli bú­vóhelyükre tértek, vagy ép­pen oda "készülődnek. Elmen­tek a vándormadarak, s ugyanakkor ismeretlen, távoli tájak ritka madárfajai tűnnek fel mezőinken, erdeiekben, vi­zeink mentén. Ag roppan — egy őz távo­lodik vágtázva. Vajon miért várt be ilyen közel, s most miért menekül? A tavaszi­nyári vörös már az őzek bun­dáján is szürkére változott — a bakok elkülönültek a suták­tól, a nem is oly régen pe­dig még csak csetlő-botló gi­dák erőteljes, jólfej lett álla­tokká váltak. Hatos-nyolcas csapatokban legelésznek az őzek a .tarlókon, erdőszéli fü­veseken, de nem ritkák az en­nél nagyobb csoportosulások sem. Az őz a magyar erdők szinte minden szegletében je­len van — vadásznak, mező­gazdásznak, sőt tudományos kutatónak egyaránt rejtély még egyelőre: mitől ez a hir­telen felszabadult, hatalmas vitalitás? Néhány évtizede kezdte meg az őz a „terjesz­kedését" — erdei vadból me­zei állattá válva, s ma már bizony egyes területeken gon­dot okoz a túlszaporodottság. A természetvédő, a vadász­ember számára bizony sok még a rejtély. Mi történt pél­dául a foglyokkal? Hol van­nak ezek a kedves, monogám házasságban élő, rozsdabarna mellű madarak? Valamikor ha­zánk minden szegletében ho­nosak voltak — most pedig megáll a mezőtjáró ember, ha egyet is lát. Nem, nem a vadászok lőtték le őket, mint ahogy egyetlen kipusztult vagy kipusztulóban levő állatfaj sem lett a puskák áldozata. Ha egy faj létszámban apad­ni kezd — az életfeltételeivel van a baj. Valami megválto­zott, valami visszavonhatatla­nul eltűnt a természetből, va­lamit elrontottunk ... Kanyarodik az erdei út — most egy fiatalos következik. És az út szélén mindjárt, egy nyúl. Két nyulat látni fél óra alatt, sajnos, ma már ez is esemény. A fogoly és a fürj rejtélye a nyúl titkával kiegé­szítve teljes. Lassan egy évti­zede, hogy a vadászok kímé­lik őket, még régebb óta rendszeres a vérfrissítési cél­lal történő állománygyarapítás — és lám, mégis egyre keve­sebb fülessel találkozunk. Hogy teljesebb legyen a titok, mindehhez azt is hozzá kell tennünk: néhány megyében mindez nem ilyen tragikus. Szolnok és Békés megyében évente 100—150 ezer élőnyu- lat fognak be még ma is. Élőnyúl-exportunk adatainak ismeretében minden nyugat­európai vadász minket irigyel, pedig hát a tizenkettedik órában vagyunk mi is . , . Legtöbben a mezőgazdasági vegyszereket okolják. Lehet is benne valami, hisz egy-egy tömeges nyúlpusztulás alkal­mával az ország minden ré­széből küldenek tetemeket az állategészségügyi szolgálat ál­lomásainak címére — s leg­több esetben kimutatható a méreg. De hát akkor mi ma­gyarázza annak a néhány al­földi megyének a viszonylag kedvező helyzetét? Békésben, Szolnokban például a terüle­teknek mindössze 2 százaléka erdő . .. Vége a fiatalosnak, ismét öreg tölgyek, cserek népesítik be a domboldalt. A hatalmas törzsek állítólag még a fák nyolcvanadik életévében is gyors növekedésben vannak. Csend van, béke. Hogy mit jelent az erdő az ember szá­mára — talájv még ma sem fogtuk fel teljes mélységben. Felbecsülhetetlen érték, mint ipari alapanyag-bázis, közis­mert levegővédelmi funkciója is, egyre több szó esik az egészségvédelemben betöltött szerepéről — de milyen ke­veset hallottunk eddig az er­dő esztétikájáról, gondolatéb­resztő és -formáló szerepéről! Elmélázva ballagunk a ned­ves erdei úton — igen, ez is a vadászat örömeinek egyike. Vajon milyen tényezők váltják ki ezt a különleges lélektani hatást? Mitől leszünk mások itt, a faóriások oszlopcsarno­kában? Mitől tisztábbak, ne­mesebbek a gondolatok? Az erdő, mint a legtökéle­tesebben szervezett és egyben legbonyolultabb természeti egység, egyrészt harmóniájá­val, másrészt szemmel kísér­hető változásával hat minde­nekelőtt. A születés és elmú­lás egysége és folytonos je­lenléte az élet elképzelhetet­len sokszínűsége, a fák, a vi­rágok, a bokrok és állatok egyedi szépsége és a mind­ezekből összeálló nagyon is jólismert és mégis, minden helyszínen és minden pillanat­ban más összképe megnyug­tat, mérsékletre int, s egyben erőt is ad .. . Energikus kopogás töri meg a csendet: megéhezett a harkály. Valahogy ezek a szí­nes, kedves madarak is meg­fogyatkoztak mostanában — vagy csak egyszerűen elkerül­tük eddig egymást —, most mindenesetre örülök a talál­kozásnak, s úgy kutatom-ke- resem a fák törzsén a perre- gő sorozatokat leadó mada­rat, mint régi ismerőst. Gyermekkorom fakopácsa, harkály-doktora ... I Jó tíz méter magasan dol­gozik egy törzsön. Erős melle a fának feszül, izmos nyaka villámgyors mozdulatokkal küz­di le a vésőszerű csőr útját álló erős farostokat. A fa éle­tét pusztító rovar percei meg vannók számlálva. De vajon, hogy talált ró ebben az ir­datlan erdőben? Van, aki azt állítja, a harkály úgy járja az erdő fáit, mint a körzeti or­vos a betegeit. Végigkopog­tatja őket, s aztán, ha más hangot hall, mint szokott, megkezdődik az operáció . .. Lehet. Mint ahogy az is lehet, hogy különlegesen jó szeme vezeti nyomra, hisz a rovar jelenlétéről legtöbbször mára kéreg serülése is árulkodik. És ez már az erdő széle. Szántások bamállnak a domb­oldalon, amott távol útmenti fasor. Koradélután lett—nincs már ereje a napnak. A fény azonban még beborítja a tá­jat — felerősítve az őszi szín­orgia részleteit. Az erdőszél díszei a cserjék. Bodzák, fa- gyalok, galagonyák, kökények. Különösen sok a szeder, melynek hosszú, tüskés, kúszó szárai sok-sok bosszúságot okoznak vadásznak, turistának, most azonban kedvünkre van, hisz ízes, fekete termését cso­korszám kínálja ... De van itt vadrózsa, fekete bogyójú som és még ki tudja, hányféle nö­vény, különleges életközössé­get alkotva egymással és az erdő fáival. Ezek a növények élik a maguk életét, de egy­ben függnek is egymástól, hisz életüket a talajból, a fényből, a csapadékból való részesedés határozza meg. Fá­cánok iramodnak a szántásról vissza a bokrok alá, majd alig húsz méternyire tőlünk méltó­ságteljes szárnycsapásokkal felemelkedik egy egerészölyv. Az állatok sem egyszerűen csak erdőlakók, az erdő ré­szei ők ... Egy óra múlva este lesz. Az ég nyugaton már feliz­zott, s vörösen ég. Nagy ma­gasságban vadludak húznak délnek, majd elborítja a szür­külő eget a varjak végtelen tömege. Néhány fáradhatat­lan énekes madár még egy­szer dalba kezd. Ballagunk az autók felé. A dűlőút mellett tollcsomó: fácántyúk volt... Vajon mi történt? Róka tette vagy héja — esetleg ez a ba­rátságosan köröző ölyv? Megállunk, hogy egy bú­csúpillantást vessünk az er­dőre. A lenyugvó nap félig már elmerült a fák tengeré­ben. Egy nap ismét elmúlt. És mi minden történt! Bár azt is mondhatnám: egy nap, amikor semmi sem történt. Egy nap, amely egyszerűen csak szép volt. Békés Sándor A terrorizmus elleni harc homályai „Ha a kezünkben lennének a Jugoszláviában elfogottak és sikerült volna letartóztatnunk Clart és két társát, halálos csapást mérhettünk volna a terroristákra. így azonban ők mértek ránk súlyos csapást" — fakadt ki elkeseredetten szep­tember elején Horst Herold, a Nyugatnémet Szövetségi Bűn­ügyi Hivatal (BKA) vezetője, miután a sajtó részletesen ki­teregette, mekkora baklövése­ket követtek el sorozatosan az NSZK bűnüldözői a legkereset­tebb terroristák utáni nyomozás során. A Jugoszláviában bebör­tönzött négy vezető terrorista kiadatásának elmaradása per­sze nem a BKA embereinek hi­bája, de a felelősséq miattuk is az NSZK-t terheli. Nevezetesen azt a nyugatnémet bíróságot, amely megtagadta a Belgrad által cserébe kért hírhedt usz- tasa vezetők átadását Jugo­szláviának. Miután a nyár elején a jugo­szláv rendőrséq — nyugatnémet információk alapján — Zágráb­ban lefülelt négy. a Buback-, a Ponto- és a Schleyer-ügy miatt körözött terroristát, úqy tűnt, nem lesz semmi akadálya an­nak, hoqv rövidesen .bekerülje­nek az NSZK valamelyik szuper- biztosán őrzött fegyintézetébe. A jugoszláv hatóságok cserébe joqosan kérték, hogy kapják meg azt a néhány usztasaveze- tőt. akinek lelkén a jugoszláv külképviseletek és személyisé­gek ellen elkövetett egész sor gyilkos merénylet szárad. Az usztasókat éooen akkor vették őrizetbe az NSZK-ban, de nyu­gatnémet jobboldali körök nyo­mására egy bírósági döntés megakadályozta a cserét. Már önmagában ez is nagy vihart kavart a közvéleményben, de a felzúdulás akkor lett iga­zán hatalmas, amikor kiderült, hogy a nyár közepén tulajdon- képoen a BKA kezében volt a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű, legjelentősebb nyugatné­met terrorszervezet három kulcs­figurája. Csak éppen elszalasz- tották őket, mégpedig olyan di­lettáns ügyetlenséggel, amely a terrorizmus elleni kiélezett harc­ban ma kétségkívül főbenjáró könnyelműségnek, s hanyagság­nak nevezhető. Az történt ugyanis, hogy a RAF főemberei, akik a nyomo­zás eddigi adatai szerint tavaly ősszel Schleyer elrablását és ki­végzését irányították, a lehető legzavartalanabbul helikopteres felderítő utakat tehettek a szö­vetségi köztársaság szívében, Hessen és Rajna-Pfalz tartomá­nyok határán. Koblenz, Mann­heim és Karlsruhe körzetében. A három főember, Christian Clar, Willy Peter Stoll és Adel­heid Schulz júniustól augusztus elejéig bérelt helikopteren négyszer is bejárta a környéket, a pilótának azt mondva, hogy egy film forgatásához keresnek megfelelő helyszínt. Az egyik pilóta, egy középkorú hölgy, •egy rendőrségi körözvény alap­ján azonban felismerni vélte Clart, s miután a második utat megtette velük, jelentette gya­núját a BKA embereinek. Az azonosítás során ismételten ki­választotta a rendőrségi archí­vumból Clar képét, minthogy az rendkívül hasonlított egyik uta­sára. Ez augusztus 4-én történt. A rendőrség elkezdte figyelni a környékbeli repülőtereket, a he­likoptert bérlőket, s két nappal később le is fényképezték a há­romtagú társaságot, amely hosszabb útra indult. Nagy ap­parátussal követni kezdték au­tójukat, ahelyett, hogy már a repülőtéren igazoltatták volna őket. A rutinos terroristák per­sze észrevették őket, s izgalmas hajsza után sikerült kereket ol­daniuk. Katasztrofális műhiba volt ez, amelynek nehezen kiszámítható következményei lehettek volna. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy Clarék egy újabb akciót ter­veztek, annak helyszínét mérték fel. A számbajöhető célpontok közé tartozott a környéken a frankenthali börtön, no meq a CDU-vezér, Kohl ludwigshafeni lakóháza is. A sajtóleleplezések persze nyilván visszarettentették a terroristákat, majd — a rend­őrség kivételes szerencséjére — szeptemberben egy düsseldorfi vendéglőben véletlenül felismer­ték és lelőtték az egyik fősze­replőt, Stol It. A BKA gondjai azonban változatlanok, hiszen egy sor terrorista szabadon jár­kál az NSZK-ban és szerte Nyu- gat-Európában, Az idei letar­tóztatásokban is általában más országok rendőrségei jelesked­nek, nem a nyugatnémetek. Sikeresebb hónapok állnak viszont az olasz rendőrség mö­gött: a Moro-ügy sikertelensége után egyre-másra sikerült fel­deríteni a Vörös Brigádok kü­lönböző rejtekhelyeit, s jó né­hány vezető terrorista is a ha­tóságok kezére került. Sajátos módon azonban éppen ezek az eredmények robbantottak ki po­litikai botrányokat az olasz köz­véleményben. Az egyik milánói rejtekhelyen ugyanis megtalál­ták a Vörös Brigádok néhány dokumentumát, amelyek új fej­leményeket hoztak a Moro-ügy- ben. A lapok által szellőztetett hírek szerint a keresztényde­mokraták vezére elrablói előtt olyan Ígéretet tett, hogy kilép pártjából, majd leleplezi az 1964-es fasiszta puccskísérletet és az 1969-es milánói bombame­rénylet hátterét, s politikai fele­lőseit. Emellett Moro a Vörös Brigádok „kihallgatásán" állí­tólag élesen támadta pártja egyes vezetőit, s pozitívan nyi­latkozott a kommunisták kor­mányra kerülésének esélyeiről. Nos, egyes lapok szerint a kereszténydemokrata pártelnök meggyilkolásában ezeknek a nézeteknek döntő szerepük volt Mind több jel mutat arra, hogy a terrorszervezeteknek magas ál­lású támogatóik és összekötőik lehetnek az államapparátusban. Nem zárható tehát ki az a kö­vetkeztetés, hogy egyes befo­lyásos körök és személyiségek gátolták a nyomozást, sőt eset­leg titkos csatornákon keresztül még ösztökélték is a terroristá­kat a politikai vonala miatt so­kaknak igen kellemetlenné vált politikus meggyilkolására. Per­sze minderre nincs kézzelfogha­tó bizonyíték, de ma már biz­tosra vehető, hogy Itália vezető politikai köreiben és az állami, rendőri apparátus felelős poszt­jain vannak olyan személyek, akik - bár nyilván nem szimpa­tizálnak a terroristákkal — ké­pesek jól kiaknázni azok tevé­kenységét saját céljaikra. Ez pedig döntő tényező lehet a terrorizmus elleni harcban, amely sem az NSZK-ban, sem Olaszországban nem hozott ed­dig igazán megnyugtató ered­ményeket. Avar Károly Ij könyvből tanulják az ábécét a lengyel gyerekek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom