Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-26 / 326. szám

1973.. NOVEMBER. 26. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9/ Részlet egy készülő Hirtelen kitavaszodott. Nyári meleggel lepett meg bennünket az április. Nehéz volt az átál­lás. Veréb Pista bácsi nem győzte hordani a szódát a ko­vácsműhelyből. Valahonnan egy üveg bor is előkerült. Fröccsöt ittunk. Nemsokára még egy üveg bor, aztán egy üveg cse­resznyepálinka csúszott le a torkunkon. Pista bácsi vállalta a beszerzést. A villanyszerelők, vagy a kőművesek hozták be neki — azok kijárhattak a gyár­ból nem tudom, de elkerí­tette. Máskor maga ment ki a közértbe. Injekcióra kell men­nem az OTI-ba, mondta a mű­vezetőnek, aztán a kilépővel nyugodtan járt ki-be. Most úgy látszik, erre nem mert vállal­kozni. A műhelyablakon ki volt szakítva a rács, ott szedte be az üvegeket. Tizenegy órakor mór nem dolgoztunk. A levegő­tartályra dobáltunk rá egy ék­szíjat tíz méter távolságból. Sörre játszottunk, ötből ki tud többet rádobni úgy, hogy a ka­rika a tartályon maradjon. Ha bejött egy idegen, abbahagy­tuk, értelmes arcot próbáltunk vágni, mintha a munkáról be­szélnénk valamit, ha elment, folytattuk tovább. Tizenkét óra­kor bementem a méregraktárba. Végigfeküdtem a ládákon, el­aludtam. Tibi ébresztett fei a műszak végén. A kétórás alvás eltüntette a fejemből az alko­hol okozta tompaságot, a zu­hany pedia, mintha kimosta volna belőlem végleg ezt a délelőttöt. Döngöiő Bandi mel­lettem öltözik. Esztergályos a nagyműhelyben. Zömök, izmos fiatalember. Egy-két évvel le­het idősebb nálam. — Megiszunk egy fröccsöt — szól át a szekrényajtó fölött. — Mehetünk — adom meg magam. A kapuban az igazgatóval találkozunk. — Miért nem vágatod le a hajad? — kérdi. — Adjon egy tízest rá! — szól vissza Bandi vigyorogva. — Adok egy húszast is, csak vágasd le — mondja az igaz­gató. — Ő volt a csapat intézője, mikor még fociztam én is a gyárban — magyarázza Bandi már az utcán. Most egyik fővá­rosi csapat labdarúgó-szakosz­tályának elnöke. Leülünk a borozóban. — Két fröccsöt — szólok a pincérnek. — A gyerekeid ilyenkor kivel vannak? — Az anyjukkal. — Gyakran eljársz sörözni meló után? — Nézd, a fizikai dolgozók­nál nincs előtérben a kultúra. Dolgozik az ember, hogy min­den napra meglegyen, amit megesznek, megisznak. Én nagy vagány voltam, de mióta csa­ládom van, mindent megteszek, hogy ne én legyek a legutolsó. Volt olyan hónap, hogy hatvan- hetven órát túlóráztam. — Azt hogy tudták kifizetni? Csak harmincat szabad. Nem? — Hát más néven. Célpré­mium, meg jutalom. Más nevet adtak neki. Kettőkor hazamen­tem, visszajöttem éjszakára másnap kettőig. Szabad szom­bat, vasárnap mindig bent vol­tam. Másképp nem telik min­denre. El akarok menni nyaral­ni három gyerekkel a Balaton­ra. Mibe kerül az? Mennyit kell azért dolgozni, hogy egy év alatt összejöjjön? De azért én optimista vagyok. Föl kell ne­velnem egy vidám családot. Huszonnyolc éves vagyok. Amíg dolgozni tudok, rendesen el fo­gom végezni, amit kell. Három gyerek, apukám, az már köte­lesség. — Hol laktok most? — Kaptunk lakást, mint nagy- családosok. Én mindent meg akarok adni a gyerekeknek. Majd eljössz hozzánk, meglá­tod, hogy neveljük őket. Abban is rend van. Megvan a napi­rendjük. A fiamnak soha nem kell mondani, hogy mit csinál­jon. Tudja, mikor kell tanulni, mikor kell feljönni a térről. Igaz, az anyja sokat foglalko­zik vele. Tavaly tornászni járt, az idén úszni vittük el. Kell ez, hogy egészséges, klassz gyerek legyen. Sokan röhögnek, hogy három gyermekem van. De boldogság is, elhiheted. Este hétkor van lefekvés előtt a kö­zös éneklés. A két kis csaj már előreénekli a dalokat. Meg sem várják, hogy az anyjuk elkezd­je. Csak húzogatják a ruháját, hogy jöjjön már. — Ki foglalkozik velük in­kább? — Az anyjuk. Én sokat nem vagyok otthon. Ebben a hónap- tton is hatvan túlórám volt. — Nem sok ez, Bandi? — Én szívesen járok be dol­gozni bármikor. Csak most már kezdem unni. Láthatod, nekem mindegy. Ha kell, köszörülök, ha kell, esztergálok vagy he- qesztek, ha meg ott nincs em­ber, akkor targoncázok, vagy a szemetet hordom ki. De ezt sen­ki nem veszi észre. Én hiába akarok lelkiismeretesen dolgoz­ni, ha ... A probléma már az cnyagbehozatalnál kezdődik. Olyan dolgok vannak a terv­ben, aminek az anyaga még nincs a gyárban. És akkor min­ket sürgetnek mindig. A főnö­kök egész nap értekeznek, meg se lehet találni őket a műhely­ben. Már annyian vannak ott az irodában, hogy kidőlnek a falak. Egy részeq társaság telepe­dett mellénk. Alig értettük egy­más szavát. A bor elfogyott a poharunkból. - Maradunk? — néztem Bandira. — Gyere, menjünk fel hoz­zánk! Van otthon egy üveg bo­rom. Bandi felesége nyit ajtót. Fel­csillan a szeme, ahogy meglát­ja, hogy ketten jövünk. A szo­bába tessékel. — Szép — mondom, ahogy körülnézek. — Sok munka van benne — mondja az asszony. Körbejárom a lakást. Az egyik szobában gyerekbútorok. Két egyforma kiságy az ikrek­nek, és eqy nagyobb Bandiké­nak. A falon polcok, roskadásig megrakva játékokkal. Bandiék szobája is pazarul berendezve. Svéd szekrénysor, ülőgarnitúra, tv, szőnyegek. Minden új. — Mibe került ez a berende­zés? — Az apróságok nélkül kö­rülbelül 50—60 ezer forint. — Szép, tényleg szép minden — ismételgetem. — Igen, csak lassan már a gyerekei nem fogják megismer­ni az apjukat — szólja el magát az asszony. Egész idő alatt — amíg ott voltam — ez a mondat járt az eszemben. Bandi mindent meg­szerzett a családjának, csak közben elszalasztottá azt a pil­lanatot, mikor a fia először ki­cselezi őt a labdával a téren, mikor a két kislány ránevet az elefántra az állatkertben, mikor a gyerekek először mondanak valami szivderitőt, mikor nem a fáradtság ingerültsége szól belőle, ha a feleségéhez beszél, szóval elszalasztottá az élet megrenditő-szép pillanatait Havi hatvan túlóra mit is je­lent? A két szabad szombat fel­adását, két vasárnapét, leg­alább két éjszakáét, amikor 16 órát tölt egyfolytában á gyár­ban, vagy napi négyórákra el­osztva négy napot, vagyis a tel­jes szabadidőt és cserébe — Bandi 15 forintos órabérét szá­molva - plusz 1000 Ft-ot ha­vonta. Alig várom a másnapot, hogy Tibivel beszélhessek erről. — Te érted ezt? — Hogyne érteném — mond­ta, miután türelmesen végig­hallgatott. - Mi, prolik, szeret­nénk megmutatni, hogy mi is vagyunk valakik. Ezt várja tő­lünk a társadalom. Nő a meg­szerezhető javak köre. Aki szá­mít valamit ebben a világban, annak sok holmija van. — És ez az érték az életünk­ben, Tibi? Gondolj csak bele. Nem valami helyett van ezekre a dolgokra szükség? Valami he­lyett, ami hiányzik az életünk­ből? — Lehet — mondta Tibi el­gondolkodva. Később értettem meg ennek az elgondolkodásnak az okát Tibiék kocsira gyűjtöttek. Az utolsó pillanatban eladta a ki­utalást. Mikor náluk jártam, maga utón húzott a verandá­ról. — Beállítottuk a kocsit a szo­bába, nézd meg! Oj szekrénysor a falon, me­legpadló, új rekamié, új füg­göny, villanyvarrógép. Egy új fényképezőgép, nagyítógép, és egy új kabát Tibinek. Ez lett az autóból. A falakon, polcokon apró tárgyak. Gyárban fuserált ágyú, benne pálinkásüveg, szintén a gyárban készített fa­lilámpa, asztali díszek. Mind­egyikről meq tudnám mondani, melyik munkatársunk készítette. Szinte megszólaltak a bútorok: „Kompenzálni akarunk vala­mit. Valami helyett állítottak ide minket." Halmos Ferenc StkUj *ÍL Simon Béla rajza Bárdosi Németh János NOVEMBER Hófelhös egek alatt múltamba visszanézve látom életem filmjét: a gyermekkor pitvarán falusi nyarat, holdat, az ifjúság szeplöit, szeszélyeit a csóknak, vadságát, álmodását, aztán a dolgos napok kazlait, verejtékét, a lázat, ambíciót, versek füttyét és füstjét, küzdelmet, csalódást és halottakat, háborút, «- népet a forgószélben, ingását vad sziklák közt, pipacsok vércseppjén túl a közelitő telet, a bekerítő nézést álmokra, ködvárakra, csalóka szivárványra, ezt mind s a dermedt könnyet, amelyet nem lehet már arcunkról letörölni, baktató halál árnyát homlokról, házfalakról e zord, zord novemberben. Parti Nagy Lajos ÜZENET ‘ üzenet a kövér repülőnek, riadt túsznak, riadt terroristának, fügefák és eldobált mosógépek közül fogak kapkodó távirata. úgy tűnik innen, a drótokat nem tartja semmi, esti halálhír, éjjeli unoka sistereg el, és belehull az Információsba. üzenet a csillagokkal kerített strandra, a tenger mellé, üzenet a repülőhalaknak, visszazuhanni veszélyes, mégsincs hová el, csak a víz van, és csak a táblák, tengernek fordítva, halak nyelvén: cápaveszély. Oj Kűiivif 30 év után újra megjelent Móra Ferenc egyik legnagyobb sikerű regénye, az Ének a búzamezőkről. Az első világ­háború ágyúzaja rég elhall­gatott, behegedtek a fizikai sebek, de a háború következ­ményei tovább szedik áldoza­taikat. Emberi konfliktusok, egyéni tragédiák sokasága: hadifogság, ittrekedt katona, elveszett apa, meghalt gyer­mek s ki tudja, hányféle tra­gédia sorozta feketébe né­pünk. Az eltűnt férj helyébe ittrekedt orosz katona lép, az asszony vár, küszködik, re­ménykedik — de az idő, a magányosság, a szív és a test kívánalmai pótolni kényszerítik a soha el nem feledettet S az elveszettnek, halottnak nyilvá­nított hazatérése — új tragé­diák okozója. Móra mélysé­ges humanizmussal ábrázolja a magukra maradt, elesett embereket. Nyelvezete szépsé­gesen választékos, nem papi- rosízűen népies, hanem, aho­gyan egyik nagy nyelvészünk mondja, „szivárványosan szí­nes”. TOLSZTOJ-EMLÉKKIÁLLÍTÁS. A Petőfi Irodalmi Múzeumban a Moszkvai Állami Irodalmi Múzeum anyagából, Tolsztoj emlék- kiállítás nyílt. Képeink: Repin szobra 1891-ből, Tolsztoj és Gorkij Jaszjana Poljanában, 1900-ban (Hauer Lajos felvétele — KS) A b ■ r vidám család

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom