Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-24 / 324. szám
Pártunk hat évtizede Történelmünk aranybetűs évfordulójára emlékezünk. A szocialista forradalmak hajnalán, a lenini eszme ihletésére, ma hatvan esztendeje, 1918. november 24-én alakult meg a Kommunisták Magyar- országi >-Pártja. Létrejötte korszakos jelentőségű népünk életében. Olyan erő született, amely magasra emelte a marxizmus—leninizmus zászlaját, s hatvan esztendőn keresztül vezette és vezeti munkásosztályunk, dolgozó népünk nehéz, küzdelmes harcát az igazságosabb társadalmi rendért, a szebb, boldogabb holnapért, a szocialista Magyarország megteremtéséért. Olyan párt alakult akkor, november végén, amelyre illettek Marxnak és Engelsnek „A Kommunista Párt kiáltvá- nyá"-ban, a tudományos szocializmus alapokmányában megfogalmazottak: „az osztálypártban kommunisták tömörülnek, akik a gyakorlatban minden ország munkáspártjának leghatározottabb, szüntelen továbbhaladásra ösztökélő részét alkotják: az elmélet terén a proletariátus többi tömegeivel szemben az az előnyük, hogy tisztában vannak a proletármozgalom feltételeivel, menetével és általános eredményeivel". Pártunk 1918 őszén forradalmi helyzetben alakult meg. 1918. október 31-én győzött a polgári demokratikus forradalom, amely megdöntötte az Osztrák-Magyar Monarchiát és kivívta Magyarország állami önállóságát. S november közepén kikiáltották az akkori idők legdemokratikusabb köztársaságát. Az őszirózsás forradalom véget vetett a háborúnak, megteremtette a polgári szabadságjogokat, ,s ezzel lehetőség nyílt a szabadabb gazdasági-társadalmi fejlődésre. Azonban a polgári demokratikus program 1918 végén és 1919 elején már nem volt elégséges. Napirendre került a szocialista forradalom. Ahhoz azonban, hogy a munkásosztály kivívja a hatalmat, új, nem szociáldemokrata pártra volt szükség. Ma, hatvan év távlatából tisztelettel emlékezünk azokra, akik a forradalom ügyét továbbvivő erőt, a munkás- osztály forradalmi élcsapatát, a kommunista pártot létrehozták: a baloldali szociáldemokratákra, a forradalmi szocialistákra; és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban részt vett és Szovjet- Oroszországból hazatért magyar internacionalistákra. A budapesti Városmajor utca 42-es számú házban ösz- szegyűlt három forradalmi csoportba tartozók, akik létrehozták a Kommunisták Magyarországi Pártját, a szocialista forradalom megvívásának szükségességét hirdették meg. A Vörös Újságban ezt írták: „Az egyetlen kiút a szocializmus. A szocializmus, amely nemcsak a termelés anarchiáját szüntetné meg, de azt a lelki anarchiát is, amelybe a kapitalizmus az emberiséget süllyesztette. A termelés köztulajdonba vételével visszaadná elvesztett hitét, de elvesztett munkakedvét is az emberiségnek. Elérkezett tehát az ideje a szocializmus megvalósításának. És a proletariátus érzi az erőt, s az akaratot is magában ezért a megvalósításért síkra- szállni". Ritkán adódik a történelemben, hogy egy párt forradalmi célja ilyen rövid idő alatt valóra váljon, mint a KMP-é. Négy hónappal a kommunista párt megalakulása után a két munkáspárt - az MSZDP és_ a KMP - egyesülésével győzött a pro- letórforradalom, kikiáltották a' Magyar Tanácsköztársaságot. A Tanácsköztársaság a munkásosztály, a dolgozó nép küzdelmének eredményeként, fegyveres felkelés nélkül jött létre, elsőként igazolva ezzel a gyakorlatban azt a marxi- lenini felfogást, hogy a polgárháború nem egyedüli útja a szocialista forradalmaknak. A KMP tevékenységét, a gazdaságszervezési, államépítési, szociális és kulturális erőfeszítéseket, a Tanácsköztársaság 133 napjának tetteit, eredményeit nehéz volna mind Elsorolni. A Tanácsköztársaság a kommunista párt segítségével — melynek ebben az időben a fővároson kívül erős szervezetei voltak Debrecenben, Nagyváradon, Szegeden, Salgótarjánban, Sátoraljaújhelyen, Pápán stb. — köztulajdonba vette a 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemeket, kisajátította a 100 holdnál nagyobb földbirtokokat, és intézkedéseket tett az életviszonyok megjavítására, a nép kulturális színvonalának emelésére, s megteremtette a magyar Vörös Hadsereget. Nagy lendülettel kezdtek hozzá az új típusú szocialista állam létrehozásához. A magyar munkásosztály tette — pártja vezetésével — egyben npgy jelentőségű internacionalista tett is volt. Segített terjeszteni a szocialista forradalom lángját az európai országokban, támo- " gatást nyújtott az élethalálharcát vívó Szovjet-Oroszor- szágnak. Lenin szavaival szólva „a vakot is látóvá tette", s bebizonyította, hogy a proletariátus diktatúrájának megteremtése a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet törvényszerűsége. A fiatal Tanácsköztársaságnak úgy kellett léteznie, hogy szinte az első percektől fegyveresen is meg kellett védelmeznie a magyar proletárdiktatúrát. Az imperialista hatalmak nem tűrték, hogy a Szovjet-Oroszország mellett még egy munkásállam legyen, és felhasználva a román, a csehszlovák és a jugoszláv burzsoá kormányt, katonai intervencióba kezdtek. A Tanácsköztársaság igen nehéz helyzetbe került, a (Folytatás a 2. oldalon) méw * , * Ww •' ^ A mohácsi Lenin-szobor A tartalomból: A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása és szervezkedésének kezdetei Baranyában A pécsi munkássajtó a KMP megalakulásának idején Heti rádió- és tv-műsor Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXV. évfolyam, 324. szám 1978. november 24., péntek Ára: 80 fillér A párt történelmi küldetése, hogy elvezesse a társadalmat a kommunizmushoz! A forradalmár |te| őst már égnek a régi világok. Egy szikra kipattant, s a véráztatta mezők hirtelen megrázkódtak. Nem lehetett többé megállítani. Akik fogvacogva gondoltak ilyen időkre, kénytelenek megállapítani, hogy nem is olyan rémes. Ami annyira komplikáltnak látszott, arról kiderült, hogy tulajdonképpen roppant egyszerű. Minden megy a maga útján. Az emberek esznek és isznak és hogy ha ezt meq lehet tenni, akkor mindennek és mindenkinek meg tudnak bocsátani, még a forradalmárnak is. Minden kornak voltak forradalmárai, s hogy valaki azzá legyen, az tisztára temperamentum dolga. Nem olyan temperamentum az, mely hirtelen, állandóan és ész nélkül éli ki magát: ellenkezőleg, olyan aktivitás ez, mely a lét mindennapi kicsinyes harcocskái helyett erőit éopen egy bizonyos akcióba koncentrálja. Mert azok a gondolatok, melyek tettekre serkentik a forradalmárt, természetszerűleg sok emberben meg kell, hogy legyenek, enélkül a forradalom vagy nem igazi, vagy csak egy embernek egyéni ténykedése. A forradalmár mindig új életforma megvalósításáért küzd, s harca csak annyiban különbözik azokétól, akikért (mondjuk így, bár nem egészen van így): küzd, hogy míg azok életük folyásán a nap minden szakán igyekeznek feljebblendíteni életstandardjukat a gyakorlatban, a forradalmár ezeket a pozitív akarásokat egyszerűen magáévá teszi, megérzi, s az anyagi küszködés helyébe túllendül a percnyi dolgok valóságán, s oly hangot, színt, formát, vagy tettet ad, mely magában csúcsosítja azokat oz érzéseket, melyek o tömegben élnek. Akik meglátták a világot, azok javítani is akarnak azon. Akik keresztülcsurgatták már magukon, elnyomott milliók sóhaját és megérezték azt, ami köröttük és velük történik, azok természetes, hogy közelebb igyekeznek férkőzni a sóhajok forrásához. A barmot az embertől éppen az a sajátosság különbözteti meg, hogy az embernek eszközei vannak arra, hogy érzéseit közölni tudja. Mi nem tudjuk: szenved-e az ökör az igától, de azt tudjuk, hogy a legjobb életet kivívni akaró ember gyötrődve nézi, ha munkája eredményeit más élvezi. A forradalmár tehát csak egy érző lény. Szenvedése nem börtönben kezdődik. Nem kell kimennie a csataterekre, s a menetelő katona fáradtsága az ő inába száll. A gennyes seb az agyát borítja. A proletárszoba bűze orrát facsarja. A nyomor idegeit feszíti. A mások elmúlása össze- Toppantja. A forradalmi akció, a cselekvés akarása és magának a cselekvésnek kirobbanása neki már csak enyhülést jelent. A z élő világok forradalmi átalakulásának nem voltak mártírjai és még kevésbé hősei. A forradalmak zuhogó sodrának csak megérzői voltak olyanok, akik nem hunyt szemekkel vágtattak át a földi lét igazságtalanságain, hanem érkezésük forróságával sodródtok abban a szélviharban, mely a vulkánikus kitörést megelőzte. Lékai János A Hét. 1918 december 1. A pécsi tanácsköztársasági emlékmű Fotó: Cseri László
