Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-06 / 276. szám

2 Dunántúlt napló 1978. október 6., péntek Mélységes emberség, igényes formanyele Gádor Emil festőművész kiállítása Mohácson Október 7—8-án: Pécsváradi leányvásár A kiállítás október 19-ig tekinthető meg „Húsz év után Gádor Emil — egy rövid sombereki be­mutatkozás után — ismét ha­zatért. Azzal köszöntőm, ami­vel 1958-as pécsi tárlatán bú­csúztunk tőle: köszönjük szép, színes, az életet szerető és megszerettető műveit.” Ezekkel a szavakkal nyitotta meg tegnap este a mohácsi filmszínház kiállítótermében Gádor Emil festőművész kiál­lítását Bocz József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára a Nagyüzemi KISZ-bizottságok titkárainak országos tanácskozása A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Központi Bizottsága csü­törtökön a nagyüzemi KISZ-bi- zottságok titkárainak részvéte­lével országos tanácskozást rendezett. Az értekezleten — amelyet a MOM Szakosíts Árpád műve­lődési házában tartottak — Gyenesei István, a KISZ KB osz­tályvezetője elnökölt. A tanács­kozás napirendjén időszerű gazdaságpolitikai és ifjúság- politikai feladatok szerepeltek, s megvitatták az ifjúság és a KISZ teendőit a szocialista munkaversenyben. Előadó Kéry András, a KISZ KB osztályveze­tője volt. Az előadást konzultá­ció és vita követte. Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára időszerű ifjúságpolitikai kérdé­sekről tartott konzultációt. A ta­nácskozás munkájában részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára. járás, a város vezetőinek és nagyszámú művészetkedvelő jelenlétében. Gádor Emil Pécsett szüle­tett. Budapesten Glatz Oszkár tanítványa volt. 1936-tól 1944- ig kiállítástervező és építőmű­vész a fővárosban, de dolgo­zott Milánóban, Bolognában, Velencében, Triesztben, Belg- rádban és Bécsben is. Tervei Európa szinte minden rangos nemzetközi kiállításán szere­peltek, a párizsi világkiállítá­son is. Mint festő az Ernst Múzeum és a Műcsarnok, a tavaszi tárlatok állandó sze­replője, művei sikert arattak. 1946-ban rövid látogatásra érkezett Pécsre, de a diákköri emlékek, a város hangulata itthon marasztalta. A Pécsi Képzőművészeti Csoport 1946- ban őt választotta titkárává. Azokban az években a magyar képzőművészet legjobb hagyo­mányainak útján járt, és a pécsi művészeti élet híven tük­rözte az új törekvéseket. Gá­Kiállítás nyílt tegnap dél­után a mohácsi szakmunkásta­nuló intézetben „A szocialista építés eredményei a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaságban” címmel. A megnyitót Pavol Gombos, a CSKTK igazgatója tartotta. A Duna-parti városban járt Stepán Danis, a Szlovák Szakszervezeti Tanács munka­társa is tegnap. Az öntödei Vállalat mohácsi gyáregységé­ben tett látogatást és előadásá­ban a csehszlovákiai szocialis­ta brigádmozgalom eredmé­nyeiről beszélt. Mindkét mo­dor Emil, Bizse János és Kel­le Sándor 1947-ben Új színek címmel rendezett kiállítása nemcsak színeiben, hanem for­mai, tartalmi jegyeiben is új felfogásról adott számot. Gádor Emil kiállítások ren­dezése, a művészeti élet szer­vezése mellett oktatást is vál­lalt. Ő szervezte a Képzőmű­vészeti Szabad Lyceumot. Számunkra külön öröm, hogy benne tisztelhetjük a Dunán­túli Napló első grafikusát. Szorgalmas, produktív mű­vész — mondták róla. Való­ban, kiállítás kiállítást köve­tett Pécsett - és Budapesten. 1958-ban tárlattal búcsúzott Pécstől. Akkor azt írta a Du­nántúli Napló: „Mélységes emberség, igényes formanyelv, a mélység felé való törekvés, leheletfinom stílusváltozások jel­lemzik bemutatott műveit." Áttekintve a Mohácson ki­állított közel félszáz fest­ményt, ugyanezt mondhat­juk, kiegészítve azzal: szívből örülünk, hogy eleget tett Mo­hács város meghívásának és elhozta gazdag művészetének legfrissebb alkotásait tiszte­hácsi eseményen részt vett Krasznai Antal, a Hazafias Népfront megyei titkára is. Drávasztárán a magyar­csehszlovák barátsági napok jegyében Stefan Hedera mér­nök, a szomszédos baráti or­szág küldötte „A csehszlovák tsz-ek és a háztáji szerepe” címmel tartott előadást tegnap este. Bolyban, a József Attila Művelődési Házban 19 órakor pedig Jiri Smolik, a CSKTK kép­viselője mondott beszédet, majd a Dolina-Uhorské Hradiste-i folklór-együttes lépett fel. lőinek és barátainak Bara­nyába. Gádor Emil festőművészt rö­vid műsorral köszöntötték a Mohácsi Zeneiskola tanárai és növendékei. A kiállítás október 19-ig tekinthető meg, naponta 10- től 12 óráig és 16.30-tól 19.30 óráig. Az október 3-án Pécsett, az Ifjúsági Házban Baranya és Pécs város oktatáspolitikai ve­zetői és oktatási intézményei­nek vezetői részére szervezett háromnapos tanácskozás a keddi megnyitó után szekció­üléseken, illetve újabb szakmai előadásokkal, konzultációkkal folytatódott. Szerdán este a Mecsek Fúvósötös adott kon­certet a Csontváry Múzeum­ban a tanácskozás mindegy 200 résztvevőjének. Tegnap dr. Zsarnóczay Sán­dor, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezető tanára előadásával (A gazdasági, tár­A XVIII. KPVDSZ-napok ba­ranyai rendezvénysorozatát tegnap délelőtt nyitották meg a sásdi művelődési központban, ahol a megyei kultúraktívák ta­nácskoztak. „A közművelődés időszerű feladatai ez alapszer­vezetek munkájában" cimmel dr. Baross Gáborné, a KPVDSZ kulturális osztályának munka­társa tartott előadást, míg az alapszervezetek kulturális tevé­kenységét Jávor Antalné, a me­gyei bizottság titkára értékelte. A kiváló kulturális munkát végzett alapszervezeteknek ki­A pécsváradi táncos lányok Az idei őszön — október 7—8-án — ismét megrendezik a pécsváradi leányvásárt. Prog­ramja szerjnt a kétnapos ren­dezvénysorozat első napján, te­hát szombaton, október 7-én Zengővárkonyban délután 2 sadalmi, politikai vezetés tár­sadalmi sajátosságai hazánk­ban) folytatódott a program.’ Majd dr. Salamon Zoltán, az ELTE természettudományi kara tanszékvezető egyetemi docen­se tartott előadást Vezetői ma­gatartás, stílus — vezetői jel­lemvonások címmel. Ezt kö­tőén fórumot rendeztek Bara­nya oktatásirányítási szakem­berei részére aktuális oktatás- politikai, tanügyigazgatási kér­désekről. A háromnapos tanácskozás Molnár Gyulának, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetőjé­nek zárszavával ért véget. osztották a vándopserlegeket és okleveleket. Vándorserleget ka­pott a BARANYAKER Vállalat, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat, valamint a Pécs és vi­déke ÁFÉSZ szakszervezeti bi­zottsága. Oklevéllel tüntették ki az Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, a Baranya megyei Élelmiszerke­reskedelmi Vállalat, a ZÖLD­ÉRT, a Centrum, a MERUKER, a TÜZÉP és a TITÁN, valamint a Magyar Nemzeti Bank, a kom­lói, a sásdi és a sellyei ÁFÉSZ szakszervezeti bizottságát. órai kezdettel a főutcán fel­vonulnak a részt vevő együtte­sek: Hosszúhetény, Drágszél, Korád, Bogyiszló, Decs, Csa­tár, Pécsvárad és Zengővár- kony hagyományőrző falusi né­pi együttesei. Á helyi művelő­dési házban kiállítás kereté­ben bemutatják a zengővárko- nyi népviseletet. Ezután a ha­gyományőrző együttesek dél­után 4 órától a pécsváradi művelődési központban mutat­ják be műsorukat. Baranyai hímzések címmel kiállítás nyí­lik a pécsváradi díszítőművé­szeti szakkör anyagából. Október 8-án reggel 7 óra­kor fúvószene ébreszti a pécs- váradiakat. Reggel 8 órától a művelődési központ előtt a pécsi úttörőzenekar és a zen- gővárkonyi fúvószenekar ad térzenét. Kilenc órakor kezdő­dik a leányvásár. A népszerű és nagyhatású eseményt me- nettánc-verseny, a szereplők látványos felvonulása és a Csepeli Utcaszínház vásári mű­sora nyitja meg. Az egészna­pos mulatság keretében tart­ják meg délelőtt 10—14 óra között a művelődési központban a Duna menti népek folklórfesz­tiváljának válogató versenyét. A versenyben, egyúttal mű­sorban részt vevő együttesek: Hercegszántó, Csatár, Bogyisz­ló, Váralja, Karód, Szebény, Mohács, Dunaialva, Madocsa, Pécsvárad, Szülök, Decs, Iz- mény, Magyaregregy, Véménd, Drágszél, Egyházaskozár, Hosz- szúhetény és Zengövárkony népi együttesei. Az egybegyűlt, föltehetően igen nagy számú közönség Vásári szines szőttes címmel délelőtt 10 órától a szabadté­ri színpadokon különböző vá­sári komédiákat és vásári báb­játékokat tekinthet meg a mohácsi Ifjúsági Ház, az Aj­kai Vasas színjátszó csoport, a pécsi Bóbita bábegyüttes, a pécsváradi Tücsök bábegyüt­tes előadásában. Népzenét muzsikál a közreműködő Ör­dögszekér, Mákvirág, Muzsi­kás és Bütykös együttes. A művelődési központ elő­csarnokában és a vásáron is árusítják portékáikat a cserép­edény-vásár meghívott fazekas­mesterei. A leányvásár délután 4 órai kezdettel eredményhirdetéssel és gálaműsorral, majd bállal záródik. Elkészült a kémesi óvoda Hosszabb átalakítási mun­kálatok után a volt jegyzősé- gi, majd rendőrségi épületből, a Sellyei Községgazdálkodási Vállalat kivitelezésében óvodát alakítottak ki Kémesen, a falu közepén. A megye új óvodá­ját műszakilag ma délelőtt, hi­vatalosan egy kis ünnepség keretében ma délután adják át. 25—30 óvodáskorú kisgye­reknek ad otthont reggeltől délutánig az új óvoda, amely­nek konyháján mintegy 120 ebédet főznek naponta. Ezzel a kémesi körzeti általános is­kola bejáró diákjainak meleg ebéddel való étkeztetése is megoldódik a jövőben. Autóbuszvezető Ébred a város. A buszmeg­állókban várakoznak az ál­mos, a hajnali nyirkosságtól borzongó, munkába tartó em­berek. A pécsi Volán telep­helyről kirajzanak a helyijá­ratú buszok, a GA 67—12-es Ikarus csuklóssal Béri Ferenc Újmecsekaljára tart. Az ideiglenes vendégülésen ve- l|j le tartok. Figyelem őt, hall- 1 gatom, hogyan és milyennek lát minket utasokat, gyalo­gosokat, autósokat és azt, hogy érzi magát a volán mö­gött. Ismerjük meg őt, a pécsi tömegközlekedés egyik név­telenjét. — Már huszonkét éve bu- szozok, tizenkét éve helyijá­raton, nyolc éve ezen a „rozsdáson”. Többször áthív­tak modernebbre, de látja, itt vagyok. összenőttünk, öreg a karosszériája, de a motorja nem beszél vissza. Tizenkét éve osztott műszak­ban vezetek, így délelőtt pár órám szabad. Mivel töltöm? Többnyire karbantartással. Nem sajnálom rá az időt, meghálálja. Egyszer sem dőlt ki alólam, ez a keresetemen is meglátszik. Mindennel együtt havi átlagban össze­jön a hat és fél, hétezer fo­rint. De kell is, két lányom van. A kisebbik beteges, emiatt a feleségem otthon van. Nekem sem mindegy, mennyit fordulok naponta és hány embert juttatok időben, biztonságosan célba. Látja, én bütyköltem kéz alá az aj­tónyitó csapokat, a csengő gombját, így magamat is kí­mélem, mégis jobban látom a le- és felszállókat. Ha este leteszem a buszt, átnézem, szerelem, csutakolom. — Az új KRESZ egy ideig könnyítette a helyzetünket, hamar kiengedtek a busz­megállóból. Azóta mintha el­felejtették volna, főleg a csúcsforgalomban néha hosz- szú perceket kell várnom az utasaimmal együtt, hogy ki­indulhassunk. A leállóöblök állapota és főleg a világítá­sa sokat javult az utóbbi idő­ben, mégis . . . Nézze meg, kátyús az egész,, tele tócsák­kal, az úttesten lévő akna- fedlapok gödrei is rugótörők. Nem kenyerem a száguldás, csínbe se szeretek menni, számomra első a biztonság, hisz nem egyszer telt házzal megyek. Az utasok néha nem értik, miért nem veszem fel a későn jövő idős embert, gye­reket, gyerekes anyát. Ha az ajtókat bezártam és kint az indexem, a forgalom miatt sem tehetem már meg...f Itt például — a Vadász utca 53. előtt — bajban vagyok. Balra ívelő kanyarban a megálló, az oldaltükreimben nem látom se a le-, se a felszállókat.. . Még nem volt balesetem. Pedig sietni kell, az utasok és a „forda” is ezt várja el. — A fordaidő okozza a leg­több feszültséget, ezeket a járatok beindulásakor álla­pították meg, jó régen, ami­kor még villanyrendőr sem volt. És ha a forgalom miatt nem tudom betartani? Nem érek időre célba, csak késve vehetem fel a türelmetlenül toporgó utasaimat. Ök jog­gal bosszankodnak, én meg . . .? Az még a jobbik eset, ha a végállomáson egy pohár vizet se tudok megin­ni .. . Évekig a 28-as vona­lán jártam, utasaimmal meg­szoktuk, mondhatnám meg­szerettük egymást. Az új for­da szerint ma 144 kilomé­tert vezetek négy vonalon. A 27-esen háromszor, a 26-oson egyszer, a 28-ason kétszer, a 40-es vonalán ötször fordu­lok. Ha valahol közlekedési dugóba keveredek, vagy el­romlik valami, arról jobb nem is beszélni . . . Ennyit önmagáról, munkájá­ról, rólunk . . . Tanulmányt érdemel a vezetési stílusa. Végig udvarias, türelmes, fi­gyelmes, semmi nem hozza ki a sodrából. Láttam, meny­nyire nehéz a munkája, még­is szívesen és nagy hozzáér­téssel végzi. Balesete még nem volt. 43 éves. Másodszor lett kiváló dolgozó. Murányi László A magyar—csehszlovák napok eseményei Befejeződött a közoktatás- irányítási tanácskozás XVIII. KPVDSZ kulturális napok megyei megnyitója

Next

/
Oldalképek
Tartalom