Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-17 / 257. szám
Nem hivatalos új pályacsúcs a tegnapi edzésen Marhegyi autóverseny Az autósportot szerető közönség már szombaton délután ellátogatott az abaligeti úti kanyarokba, hogy az edzésen is szemügyre vegyék a lóerőtől duzzadó autókat és vezetőik tudását. A legtöbben természetesen a BMW Osella bemutatkozását várták, azonban a depó környékén csak Kiss Dezsővel találkoztunk, mert a FORMA 2-es építésű kocsit tegnap délután még javították. Ferjáncz Attila tájékoztatása szerint a nagyon várt autó a mai Mecsek hegyiversenyen biztosan rajthoz áll. Akadt azért bőven így is látnivaló. Az INTERÁG versenyistállójának egyik erőssége, Tóth János parádésan vezette kocsiját mind a három edzőfutamon és az elért időeredményeket figyelve, önmagát javítva új pályacsúcsot állított fel. (A nem hivatalos pályacsúcs: 2 perc 11,81 mp.) Ferjáncz Attila, aki a hegyiversenyeken a Budapesti Volán csapatát erősíti, a harmadik futamban érte el legjobb edzésidejét, 2 perc 18,14 mp. A tegnap délutáni edzésen látottak alapján érdemes ma reggel korán kelni, mert a fél 10-kor kezdődő hegyi gyorsasági autóverseny színvonalasnak ígérkezik. Az abaligeti úti versenypályát fél 8-kor zárják le az ürögi elágazásnál. (M. I.) Felvételünkön a Cserkúti József vezette 320-as BMW Schnitzer látható Szokolai felvétele Hz Edzett ifjúságért mozgalom tapasztalatai Feladatok az új mozgalmi évre A KISZ Baranya megyei Bizottsága a közelmúltban értékelte az Edzett ifjúságért mozgalom végrehajtásának egyéves tapasztalatait. A KISZ szervei alaposan kiveszik részüket abból a társadalmi összefogásból, amely az ifjúság testedzését és tömegsportját hivatott fejleszteni. Az elmúlt mozgalmi évben szép eredményeket értek el a szemlélet formálásában. A mozgalom lendületet, pezsgést hozott a KISZ-alapszervezetek életébe, az ifjúsági rendezvények szerves része lett a sport. Az elmúlt évben nagy figyelmet fordítottak a KISZ szervei a fiatalok sportolási igényének felkeltésére. Többet kezdeményeztek a turizmus, a sport területén. Jelentős részt vállaltak a tömegsport hagyományainak, új formáinak népszerűsítésében és szervezésében. A KISZ által meghirdetett tömegsportakciók a fiatalok nagy tömegeit mozgatták meg. Ilyenek voltak a megyei kocogó- és futónapok, az Edzett ifjúságért sportnapok, túranapok, szakmunkástanuló fiatalok sportnapjai, ifjúmunkás sportversenyek, egyetemi és főiskolai tömegsport kupa. Az elmúlt évben tovább népszerűsítették a természetjárást és a turizmust. Jelentős segítséget nyújtott ebben a Turisztikai Kölcsönző Szolgálat létrehozása. A VIT megyei programjának részeként nagy sikerrel rendezték a VIT-vízitúrát és -vízitábort. A szép eredmények mellett gond is volt. A KISZ- alapszervezetek nem mindenütt fordítottak megfelelő figyelmet az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom megfelelő lezárására. Értékelő munkájukban csak az értékelésig és a jelvények igényléséig jutottak el, a jelvényeket nem vitték el a sportfelügyelőségektől. Nem történt jelentősebb előrelépés az óraközi és munkahelyi testnevelés népszerűsítésében és bevezetésében sem. A mozgalom irányításában együttműködő szervek elvi és szükség esetén gyakorlati segítsége jelentős mértékben hozzájárult az elért eredményekhez. Általános tapasztalat, hogy az Edzett ifjúságért mozgalom egy új munkakapcsolatot alakított ki a KISZ-szervezetek és a sportegyesületek között. Az MHSZ alsóbb szintű szervei az igényeknek megfelelően mindenütt támogatták a mozgalom technikai, gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Az oktatási szerveknél eredményes együttműködés ott alakult ki, ahol az iskola vezetése, igazgatója és testnevelő kollektívája szívügyének tekintette . a mozgalmat. Az Express megyei kirendeltsége fokozatosan kapcsolódott be a program végrehajtásába. A KISZ Baranya megyei Bizottsága az első év tapasztalatait figyelembe véve a jobb szervezési és irányítási feltételek biztosítása érdekében meghatározta a feladatokat. Javasolja többek között, hogy a nyitott pályákat a helyi lehetőségeknek megfelelően minél több helyen propagálják, a részvételi lehetőségekről jobban tájékoztassák az érdeklődőket. Minden sportlétesítményen legyen feltüntetve a közvetlen igénybevétel lehetősége. A z Edzett ifjúságért mozgalom második évének fontos feladata, hogy a KISZ- szervezetek és tagjai az akcióprogramokban megjelölt sport- és turisztikai programokat, sportért végzett társadalmi munka feladatokat maradéktalanul megvalósítsák. Segítséget kell nyújtani a KISZ-fiataloknak, az úttörőcsapatok sportfoglalkozásaiban, valamint tovább kell népszerűsíteni a munkahelyi és óraközi testnevelést. A megyei állásfoglalás alapján szeptember és május hónapokban Edzett ifjúságért sport- és túranapokat kell szervezni. Kiemelkedően fontos feladat a mozgalom zárására való felkészülés, az értékelés reális és pontos elvégzése. A mozgalom jelvényeinek átadása a májusban megrendezésre kerülő sport-, illetve túranapokon történik. Gyimesi mesterhármasa A finnek elleni szerdai EB- selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keret valamennyi tagja játéklehetőséget kapott szombaton délután a Fáy utcában az utolsó hazai edzőmérkőzésen. Az ellenfél az NB II. középcsoportjában játszó Vasas Ikarus volt. A válogatott helyenként jól játszott, elsősorban Gyimesi mesterhármasával biztosan győzött. Válogatott keret— Vasas Ikarus 4:1 (2:0). Mai sportműsor LABDARÚGÁS: Barátságos mérk.: MVTE—Magyar ,,B" válogatott, Mohács, 15.j0. NB II. mérkőzések: Komlói Bányász-Péti MTE, Komló, 15.00. Rákóczi—PVSK. Kaposvár, 15.00. Megyei I. osztály: Mágocs—István akna, Máqocs, 15.00. Sellye—PBTC, Sellye, 15.00. Siklós—Szigetvár, Siklós, 15.00. P. Kesztyűgyár—Mázaszászvár, Pécs- bányatelep, 15.00. Vasasi Bányász— Boly, Kovácstelep, 15.00. Országos ifjúsági bajnokság: PMSC-Olajbá- nyász. Pécsújhegy, 10.00. PVSK—Bakony Vegyész, PVSK, 14.00. AUTÓSPORT: Országos hegyibajnokság ötödik futama, Abaligeti út. Kötelező edzés, 9.00. Verseny kezdete: 11.00. Kézilabda Taurus—PBTC 13:12 (6:6). NB I. B női mérkőzés, Pécs. A pécsiek legjobb dobója: Rákosa (9). Pál Gyula az olimpiai keretben A Finnország elleni EB-se- lejtező mérkőzésre készülődő magyar válogatott keret ösz- szeállításakor több olyan játékos nevével találkoztunk, akik még nem szerepeltek a magyar válogatottban. Közöttük volt Pál Gyula, a PMSC védőjátékosa is. A 26 éves iabdarúgó 13 éves kora óta játszik. Komlón nevelkedett, 1972 júniusában játszott először a Bányász színeiben. Szombathelyen, a Haladás elleni találkozón. Egy héttel később hazai pályán az Újpesti Dózsa ellen mutatkozott be a bányászszurkolóknak. Pál Gyula az eredményre is jól emlékszik, 2:1-re nyertek az Újpest ellen. Komlón még 15 alkalommal játszott NB l-es mérkőzést, és több mint 150 találkozón szerepelt az NB ll-ben. Az elmúlt év nyarán a PMSC-hez került. Ősszel Kovács Imre 13 alkalommal szavazott bizalmat neki, míg tavasszal minden mérkőzésen ott volt a csapatban. A PMSC új mestere, Szőcs János is kezdőemberként szerepelteti, aki így vélekedett róla: — Jó szellemű játékos, szorgalmas az edzéseken, a mérkőzéseken fegyelmezett. Egyetlen olyan játékosunk, aki az MNK-mérkőzéseken nyújtott jó formáját a bajnoki találkozókra is megőrizte. Mint beállás hasznos tagja a csapatnak, fejjátéka, szerelőkészsége jó, nagy munkabírású, aki a középpályán is feltalálja magát. Indulósebességét kellene fokoznia, és jobb lábával rugótechnikáját kellene javítani, őrülök, hogy a válogatott csapat összeállításánál is szóba került a neve. Pál Gyula hetek óta kiemelkedő formában van. Legutóbb a PMSC—Salgótarján mérkőzésen nemcsak csapata, de a mezőny legjobbjának bizonyult. Kovács Ferenc szövetségi kapitány végignézte a Haladás—PMSC és az MTK- VM—PMSC MNK-mérkőzést. Pál mindkét alkalommal kitett magáért. — A Vasas Izzó elleni mérkőzés után, hétfőn reggel autóbusszal mentem az edzésre — mesélte. — Útközben a buszra felszállt Gallai, odajött hozzám. — „Gratulálok, Gyula!” és a Népsportra és a Hétfői Dunántúli Naplóra mutatott. Nézem az újságokat, látom, bent vagyok a -válogatott keretben. Csudajó érzés volt, hogy gondoltak rám, és lehetőséget kaptam a játékra, a legjobbak között. Pál Gyula a kassaiak elleni előkészületi mérkőzésen a Népstadionban kezdőember volt az „A”-válogatottban, a második félidőben már nem játszott. — Egy pillanatig sem ringattam magam abban, hogy jelenleg bent tudok maradni az „A”-válogatottban. De úqy éreztem, nem okoztam csalódást. Megmondom őszintén, először lámpalázam volt, és bizonyos kisebbségi érzések is .jelentkeztek, de ezeket sikerült leküzdenem. Kovács Ferenc szövetségi kapitány az előkészületi mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy Pált elsősorban az olimpiai válogatott csapat összeállításánál veszi figyelembe. Ali visszahódította a világbajnoki címet Magyar idő szerint szombatra virradóra került sor New Or- leansban a Leon Spinks—Muhammad Ali hivatásos nehézsúlyú ökölvívó mérkőzésre. A Superdome-ban 70 ezer néző tekintette meg a két egykori olimpiai bajnok (Ali I960., Róma, Spinks 1976., Montreal) összecsapását, de a tv-készülé- kek előtt szerte a világon több- millióan kísérték nagy érdeklődéssel a 15 menetes küzdelmet. Ali általában fölényben volt, erőnlétileg is jobban birta ellenfelénél és technikai téren fölötte volt Spinksnek. A 11. menettől mindkét versenyző fokozatosan elfáradt, s ekkor már csak ritkán ütötték meg egymást. Végül is a pontozók Alit látták jobbnak és egyhangúan győztesnek nyilvánították, 10:4 arányban. Egy menet döntetlen volt. Muhammad Ali az első profi ökölvívó, aki sorrendben 59. mérkőzésén — harmadszor is visszahódította világbajnoki ci- mét. A bajnokságról, a PMSC várható szerepléséről beszélgettünk. — Más az MNK és a bajnokság. Itt minden pontért körömszakadtáig meg kell harcolni. Kár lenne, ha vérmes reményeket táplálnánk. Ameny- nyiben az idén sikerülne a középmezőnyben végezni, az elkövetkezendő bajnokságban megkezdhetnénk a felzárkózást. Ma Mohácson a „B"-válo- gatottban fog játszani. A beállás posztjára ő az elsőszámú jelölt és ha továbbra is olyan marad a teljesítménye, mint az előző hónapokban volt, akkor Pál Gyula számára továbbra is nyitva áll az út a válogatottság felé. Hegyi István Tenisz Davis Kupa Szombaton a déli órákban került sor Baastadban a Svédország—Magyarország Davis Kupa európai „B” zóna döntő mérkőzésén a pénteken eső miatt 7:5, 2:0 állásnál félbeszakadt Johansson—Taróczy egyes mérkőzés folytatására. A magyar éljátékos ezúttal is_ gyengébben szerepelt, mint ahogy az várható volt és elvesztette a második és a harmadik játszmát is. Jo- hansson-Taróczy Balázs 7:5, 6:2, 6:4. Taróczy után Szőke Péter az idei wimbledoni győztes Borg ellen lépett pályára. Borg 6:2, 6:0, 6:0 arányban győzött Szőke ellen, ezzel Svédország 2:0-s vezetést szerzett. Szombat délután a párost is lejátszották a Svédország—Magyarország Davis Kupa találkozón. A Taróczy, Szőke kettős 6:2, 6:1, 12:10 arányban győzött a Bengtsson, Svensson pár ellen. Ezzel a magyar válogatott csökkentette hátrányát, a svédek az utolsó két egyes találkozó előtt 2:1-re vezetnek. Előkészületi mérkőzés MAII Előre —riuisc 1:0 (0:0) Székesfehérvár, 300 néző. V.: Németh I. MÁV Előre: Szigethi (Pauldsz) —• Rábaközi, Gellért (Hartyányi), Megy- gyes, Bodor — Sugár, Sárközi, Lechner — Csurka, Ruder, Deák. PMSC: Fiedler (Farkas, a 70. percben) — Iványi, Schulteisz, Torna, Tapaszti (Zsolt, a 70. percben) — Morvái, Dárdai (Brezniczki, a 78. percben), Lőrincz (Jónás, a 70. percben) — Ling I, Dohány, Varga (Stájer, a szünetben). A 65. percben dőlt el a mérkőzés sorsa, Lechner beadását Sárközi pergette a léc alá. Megyebajnokság Pécsi Postás—Beremend 1:0 (1:0). Postás-pálya, 150 néző. V.: Nagy L. A taktikusabban játszó postások megérdemelten győztek. Góllövő: Grosics. Jók: Wolford. Horváth O., Rózsahegyi. Lechki és Jurin. A Bere- mendből senkit sem lehet kiemelni. Honvéd S'einmetz SE—Vajszló 2:0 (2:0). Pécs. BTC-pálya, 200 néző. V.: Varga. Küzdelmes mérkőzésen jobb támadó játékával biztosan qvőzött a Steinmetz SE. Góllövő: Otártics, Csortos. Jók: Pál, Antal, Tóth, Mátvás, ill. Heimann, Kelemen és Herke. Kiállítva: Pénz (H. Steinmetz SE az 55. percben). Pécsi Kinizsi—Universitas PEAC 0:0. Kovácstelep, 100 néző. V.: Tatai. Mindkét oldalon tehetetlenek voltak a csatárok, igazságos döntetlen. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkeszlőséqi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranva megvei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly STer''esztőréa és •'iadóhivotr*' • Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15 762, 15 852, 15-245, 15-264 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96 os oéper Pécsi S’ik'O Nvomóa Pécs, Engel János u. 8. sz. 7630 Tel.: 13-177, 13 696. Telex: Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónao'a 2t Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007