Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-10 / 219. szám
2 Dunántúli ncmlo 1978. augusztus 10., csütörtök Vietnami pártmunkások Baranyában Vo-Thuc Dong-nak, a Vietnami Szocialista Köztársaság Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjának, a mezőgazdasági bizottság vezetőjének vezetésével pártmunkás küldöttség volt megyénk vendége tegnap. A delegációt fogadta Czé- gény lózsef, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, a párt-vb tagja, aki tájékoztatót mondott Baranya és Pécs város életéről. A vietnami vendégek — akik tanulmányozták a megyénk mezőgazdaságában folyó tervezést, a gazdálkodó egységek közötti együttműködést, a növénytermesztést, valamint a sertés-, hal- és nyúl- tenyésztést — ellátogattak a Bikali Állami Gazdaságba, megnézték a pécsi Baromfifeldolgozót, a pécsi új városrészeket, valamint a múzeumokat. A küldöttség tegnap este visszautazott Budapestre. ENYHÍTENI mGONDOKON Sürgős intézkedések Kossuth-bányán Egy tízéves, sok-sok ezer kilométert lefutott autóval nem lehet úgy hajtani, mint egy újjal, azonkívül alaposabb, kíméletesebb kezelést — olajozást, zsírozást — is igényel, így van ez bármely egyéb gépnél, amely már nem tartozik a legkorszerűbbek közé. A Mecseki Szénbányák Kossuth- bánya üzemében levő berendezések is már ,,megették a kenyerük, illetve szenük javát". A karbantartásuk egyre több időt és embert vesz igénybe, jelentősen nőtt az utóbbi időben emiatt az in- produktív műszak (az első félévben 106,9 órát állt a termelés üzemzavar miatt). De nemcsak ez a problémájuk a Kossuth-bányaiaknak. Kedvezőtlen kőzetmozgások köSzigorítják a technológiai fegyelmet Kőzetmozgás nehezíti a munkát vetkeztében megdőltek az ak- rák, a biztonsági fejtéshatárok betartása ellenére. Ez az átlagosnál fokozottabb fenntartást igényel: jelentősen növelni kellett az ideirányított aknavájárok számát és a ráfordított időt. A kőzetmozgások miatt szűkíteni kellett a fejtési területet, amivel az aknák mozgási sebességét sikerült csökkenteni, de ilyen kökirakatban Pécsi dekoratőr sikersorozata SZAKMAI DIPLOMA KI KI S\Y'|;i i.AS/l Ó AKI A HAGtM RBOAMSZÖvnSEC W8 EVI KRAKATVBB&JYEN MTOSITfST NYBTT Izlésformáló, nagyszerű játék A hétméteres kirakatban megelevenedett a tápéi vásár tarka forgataga. A gyékényes sátorban népviseletbe öltözött menyecske fonta a jellegzetes tápéi gyékény szatyrot, körülötte temérdek portéka, eladásra váró gyékény holmi. A sátor előtt vásárlók, kíváncsiskodók, az árut must- rálgató házaspár, kutyát sétáltató puccos dáma. Odébb, a kőpárkányon elmélyülten olvasta a Dunántúli Naplót egy férfi. Mögöttük «óriás grafikán a táj, egy kis füst segítségével „diszkrét ködbe veszett”. Esténként — fénytrükkökkel — megelevenedett a vásár, a fénycsóvák váltakozva villantották fel a legérdekesebb mozzanatokat. A Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmából idén 20. alkalommal rendezett országos kirakatversenyen pécsi sikersorozat született, a tápéi vásár vitte el a pálmát. Készítője Keresnyei László, a MERUKER dekoráció vezetője kategóriájában elnyerte az első díjat, a Magyar Reklámszövetség kü- löndíját, s harmadízben került fel a neve a Szegedi városi Tanács vándorserlegére. így az ezüst serleg véglegesen az övé lett. A siker titkairól beszélgettünk a neves dekoratőrrel, aki két évtized alatt 18 országos versenyt nyert, több tucat megyei és területi kirakatverseny győztese. A siker titka? ötlet és kemény munka. Roppant szellemi, fizikai és anyagi áldozatot követel egy-egy produkció. Mindig más kell, új anyag, új megoldás. Tavaly elhatároztam, abbahagyom a versenyzést. Nem indultam. Ez év tavaszán, amikor meghirdették a szakmai minősítő versenyt, mégis beneveztem. Csak azok vehettek részt, akik legalább ötször szereztek országos első helyet. Nekivágtam. Szalonkirakatot készítettem zsákvászonból, kötelekből, s az árcédula madzagból volt. Ilyen környezetben jól érvényesült a narancssárga exkluzív konfekció. Ezzel, szereztem meg a szakmai diplomát. Bár a siker feldobott, szorongással készültem a szegedi versenyre, amelyre benevezett a szakma színe-java. Tudtam, csak egészen új megoldással nyerhetek. Az újdonságpontot, s vele a Reklámszövetség külön- díj«ót a tápéi vásárban szerepeltetett, házilag készült bábuk hozták. Az alumíniumdrótvázas, habszivaccsal kitömött bábuk bármilyen, a természetes mozgáshoz megtévesztésig hasonlító pozícióba helyezhetők. (Pl. a haját igazítja, lehajol, ágaskodik, stb.) Ez igen nagy előny a merev, kirakati bábukkal szemben. A háttér grafikát füsttel „ködösítettem”, hogy megfelelő mélységet kapjon a kirakat, a különleges megvilágítást pedig tirisztoros fényszabályozók szolgáltatták. — Kollégái gyakran élce- lődnek, hogy a kirakatrendezéshez a tolitól a tükörig, a szobroktól a régi hangszerekig a legkülönbözőbb anyagokat és eszközöket használja fel. — Vallom, s a győzelmek is igazolják, a kirakat elbírja a szokatlan tárgyakat, anyagokat, de csak akkor, ha a kontraszt vagy éppen a harmóniára való törekvés indokolja. Amikor Szegeden néhány éve a Norma című opera egy jelenetét rendeztem meg a kirakatban, kétméteres pirogránit szobrokat vittem kelléknek. (A szobrok egy lebontott pécsi házból valók, megvásároltam, mielőtt szétverték volna őket a kőművesek.) — Milyen stílusú kirakat divatos napjainkban? — A kirakatrendezésben is változik a divat, most éppen fordulóponton van. Előtérbe kerülnek a lágy vonások, köny- nyed, az érzelmekre ható, romantikus megoldások. Hozzám ez közel áll. Gyakori, hogy munkám során a gyűjteményemben levő régi bútorokat, népművészeti szőtteseket, korsókat stb. is felhasználom. A romantikus stílus nem tűri, hogy a kirakatot áruval zsúfolják, tér, környezet kell, hogy érvényesüljön. Más megyéd ben e téren előttünk járnak. Nálunk gyakori, hogy a boltvezetők megkövetelik: áruval dugig legyen a kirakat. Pedig sok esetben a kevesebb többet mutatna. Igaz, az árut el kell adni, de a kirakat esztétikai funkciót is betölt, ízlésformáló szerepe van. Ez az ízlésformálás, az ötlet, a játék lehetősége teszi széppé ezt a nagyon kemény munkát. — A vállalattól én minden segítséget megkapok, s nagyszerű kollégáim vannak. De a munkát így se könnyű elvégezni: tíz szakemberre várkét- hetenként átrendezni 230 kirakatot . . . Ilyen tempó mellett valóban csak úgy érhet el sikert az ember, ha megszállottja a szakmájának, ha a munkája a szenvedélye, a hobbyja is egyben . .. Wesztl Márta rülmények között a termelésben messze elmaradnak az idei év terveitől. A bajok tulajdonképpen már az elmúlt évben jelentkeztek, ami miatt az 1977-es év tervét 40 ezer tonnával csökkentették. Az idei év eddigi lemaradása az éves tervhez képest 19 ezer tonna szén, s a helyzet súlyosságát mutatja, hogy az első negyedévben még 7 ezer tonna többlettermelést produkáltak. E problémák tették indokolttá a tegnap Kossuth-bányán összehívott kibővített üzemvezetői értekezletet, ahol ezekről a gondokról és az enyhítésük érdekében teendő sürgős intézkedésekről volt szó. Az objektív tények — közetmozgás, elavult berendezés — adottak, e téren egyelőre jelentős változás nem várható. Viszont enyhíteni lehet a gondokat, az emberek — vezetők és munkások — kedvezőbb hozzáállásával, aktivitásával. Az értekezleten utasításként elhangzott: a munkahelyi telepítéseknek, irányításoknak tervszerűbbeknek kell lenni. A munkafelügyelőknek következetesebbnek, szigorúbbnak kell lenni g mulasztásokat elköv- tőkkel szemben. Szigorítani kell a technológiai fegyelmet, ki kell hogy alakuljon mindenkiben a tulajdonosi szemlélet, (úgy kezelje a gépeket, mintha sajátja volna.) A terheket egyenlően kell vállalni, ne legyenek aránytalanságok a plusz munka végzésében. A bányaüzem vezetősége a dolgozókkal történt megállapodás értelmében egyes munkáért a felelősséget napra és névre szólóan kiosztották az érdekelteknek, amit azok vállaltak, és ígéretet tettek annak mindenkori betartására és betartatására. Zrínyiemlékülés Szigetváron megkezdődtek az előkészületek az egy hónap múlva — szeptember 10-én — sorra kerülő hagyományos Zrínyi-emlékülésre. 1833 óta minden év szeptember 7-én, illetve a hozzá legközelebb eső vasárnapon a várvédő hősökről emlékeznek meg a történelmi múltú dunántúli városkában. 1566. szeptember 7-én történt ugyanis Zrínyi Miklósnak és vitézeinek halált megvető kirohanása az egy hónapja ostromlott, teljesen elpusztult várból. Esztétikum és egészség Fényvédő szemüveg Ne essünk túlzásba: ha nem túl erős a nap sugárzása, ne akarjunk mindenképpen napszemüveget hordani, bármennyire jól is áll arcunkhoz. A szemüveg nem ékszer, hanem elsősorban fényvédő. A napszemüveg megválasztásánál ne csak a divatra, elsősorban az egészségre, a célszerűségre ügyeljünk. Védelem szempontjából az üveg színének megválasztása a döntő. Az erős napsütést, a föld fényvisz- szaverő hatását, a fémek, az aszfalt, a víz, a homok csillogását nem könnyen viseli el a szem. Elsődleges tehát az üveg fényszűrőképessége. El kell nyelnie a napfényt, a látható és az infravörös sugarakat, valamint az ultraibolya sugárzás teljes mennyiségét. E szempontoknak megfelelően — a füstszínű, barnás és a zöld árnyalatok a legkellemesebbek a szemnek. (Autóvezetőknek nem ajánlatos a zöld, mivel elnyeli a vörös színt, így balesetveszélynek vannak kitéve.) Legcélszerűbb lenne azonban az úgynevezett „kaméleon” üvegbetét használata, amely a fény hatására, annak erősségére — mint neve is mutatja — változtatja színét. Kerete lehet csontszínű, nyers és fehér, vékony fekete, piros, sárga, zománckék drót vagy műanyag, lehet teknőc színű; van kerek és alig ovális, téglalap vagy enyhén szögletes. Ez utóbbi és a sötét színű kemény kifejezést kölcsönöz az arcnak, ezért inkább a férfiak hordják. Újdonság a nőknek és férfiaknak egyaránt kellemes, keret nélküli hajlékony, törhetetlen és pillekönnyű napszemüveg, de még csak elvétve kapható. A keretek színének megválasztása a kortól, nemtől, arcformától függően lehet színes, mintás, fehér vagy fekete, de mindenképpen jól az arc vonalát követőnek kell lennie, ne engedje be oldalról az erős fényt. K. M. Rovarcsípés okozta kellemetlenségeink A nyári szabadban való tartózkodásunkat kellemetlenné tehetik és veszélyeztetik a többsejtű állati lények (metazoonok) csípései, szúrásai, mert az ezek nyomán támadt égő, sokszor elgennyedő csípések kezdetben csak viszketnek és fájnak, s szerencsére csak nagyritkán életveszélyesek. Ezeknek az állati lényeknek egy része csak védekezés, illetve táplálékszerzés céljából támadja meg az ember bőrét (epizoonok), másik csoportjuk a bőr mélyebb rétegeibe fúrja be magát és állandóan ott tartózkodik. Az előbbi csoportba tartozók csípése helyén csalóngöbhöz hasonló elváltozás támad, amelyik viszket és ha vakarják sokszor el is gennyed. A kétszárnyúak rendjébe tar. tozó legyek legismertebbje a házi légy, ami azért irtandó, mert több súlyos betegségnek emberre, állatra átvivője lehet. A táplálékát a bőrből szívó istálló légy (Stamoxys calcitrans) szúrása szinte észrevehetetlen. Különösen a nedves, izzadt bőrfelületet szereti, ahova rászáll és két apró kis bőrdarabkát harap ki szuronyával, ezért is nevezik szuronyos istálló légynek. Rokona a bögöly, amelynek csak a nősténye szívja az ember vérét, a hím virágporral táplálkozik. Ezek közepes és A villantó lett a veszte Jól kezdődött a tegnapi nap Csányi József szegedi horgásznak, aki 175 cm hosszú, 37 kilós harcsát akasztott meg fél nyolc tájban a Pécsi-tavon. A harcsabajszú ragadozónak házi készítésű, fényesen csillogó villantó lett a veszte, erre harapva akadt fenn a szerencsés horgász horgán. Mintegy fél órás fárasztás után tudta csak töb- bedmagával partra vinni a nem mindennapos zsákmányt, amelyet a Mecseki Ércbánya Vállalat orfűi vízitelepének üdülővendégei fogyasztottak el jóízűen. Képünkön a zsákmányt tartják kezükben a segédek, előtérben, aki a bot végét fogta: Csányi József. nagy termetű legyek, fejük széles, szemük igen nagy és fémfényű. A nőstények szúrása nemcsak fájdalmas, de veszedelmes is, mert különböző kórokozókat olthatnak harapásukkal be az emberbe. Kedvelik a meleget, ezért inkább a déli órákban repkednek. Ismertebb közülük a marha-, illetve lóbögöly. A darázs, az rendszertani kategóriát nem jelentő elnevezés. Többnyire a nem szőrös, nem bundás, fekete-sárga, fekete-piros színezetű hártyós- szárnyúakat nevezik így. A pókfélék (arachnoideók) családjába tartozó kullancsfélék közül legismertebb a közönséges kullancs (Ixodes ricinus). Ideiglenesen élősködő, mert vérszívás után elhagyhatja gazdáját. Emberre az erdőben a cserjéről, réten a fűről kerül, ahova a vadakról potyog le. Ha teleszívta magát vérrel — akár jó borsónyiro — hasonlít a ricinusmaghoz. Benzinnel, petróleummal távolíthatjuk el a bőrből, ha megérintjük, ahonnan nem szabad kiszakítani, mert feje bentmaradhat az irhában, s gennyedést támaszthat. Veszélyes, mert emberek bőrébe jutva, agyvelőgyulladást is okozhatnak. Az is előfordul elég gyakran, hogy behatolási helyük körül, egy széleiken állandóan nagyobbra terjeszkedő bőrpir támad. Sokszor összetévesztik légy-, hernyó-, pókcsípéssel főleg a fűben heverészők azokat a hólyagos elváltozásokat, amelyeket szinte a füvek alakjainak lenyomataiként vesznek észre bőrükön. Ezek az elváltozások a növények, füvek furocumarin tartalmának hatására keletkeznek azokon, akik erre az anyagra érzékenyek, ha a növény harmatos vagy vizes, vagy a bőr nedves. Orvosi beavatkozást igényelnek. A legyek csípésére, a kipirult és megduzzadt bőrre enyhén ecetes borogatást tegyünk, előzőleg kenjük jól be Tetrán, esetleg Chlorocid kenőccsel és szedjünk valamilyen antihista- min készítményt (Suprastin, De- histin). Ha az elváltozás vörösebb lesz és duzzadtabb, vagy borzongásunk, hidegrázásunk támad, azonnal forduljunk orvoshoz, aki a megfelelő kezelésben. részesít. dr, Dvorszky Kornél, a Baranya megyei Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet vez. főorvosa