Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-23 / 232. szám

Dunántúlt napló 1978. augusztus 23., szerda Egységes jelölési rendszer az élelmiszer- iparban Az elmúlt másfél esztendő­ben egységes rendszert ala­kítottak ki az élelmiszerek fogyaszthatóságának jelölésé­re, s ennek alkalmazását a •gyárak már megkezdték —je­lentette be keddi sajtótájé­koztatóján Takó Éva, a MÉM főosztályvezető-helyettese. Az élelmiszerek csomagoló­anyagán korábban is fel kel­lett tüntetni a gyártási időt, de a fogyaszthatóság dátu­mát különbözőképpen jelöl­ték. Emiatt 9—10 elnevezési forma honosodott meg, más­más tartalommal (például szavatossági idő, forgalomban tartható, eltartható stb.), s ezek között a fogyasztók nem tudtak eligazodni. Ráadásul a csomagológépek jelzőrendsze­re és nyomdatechnikája is el­térő volt. Emiatt az 1976-ban elfogadott élelmiszertörvénnyél új fogalmat vezettek be, az úgynevezett minőségmegőrzési időtartamot, amelyet a gyor­san romló élelmiszereknél fo­gyaszthatósági határidőnek, a huzamosabb ideig eltartható élelmiszereknél pedig minő­ségmegőrzési időtartamnak ne­veztek el. Ez a meghatározás tartalmában is új. Előírja: a fogyasztási határidő lejártá­val a terméket ki kell vonni a forgalomból. Aminőségmegőr­zési idő lejárta után a termék csak csökkent minőségű élel­miszerként- maradhat forga­lomban. Az ezzel kapcsolatos jelölési rendszert a tejiparban már bevezették — egyetlen dátum igazítja el a vásárlót — és az élelmiszeripar egyéb ágazataiban is fokozatosan bevezetik majd. Mindenesetre 1981-ig tudo­mányos kutatók segítségével minden egyes élelmiszerre meghatározzák, hogy a gyár­tó mennyi ideig köteles fele­lősséget vállalni érte. A leg­fontosabb termékekre azon­ban máris adottak az eltart­hatóság műszaki paraméterei. A főosztályvezető-helyettes hangsúlyozta: az új élelmi­szertörvény megváltoztatta az ipartervezés-szervezés, vala­mint az ipari beruházás egész szemléletét. Ezentúl csakis olyan új létesítmények és re­konstrukciók tervezésére és ki­vitelezésére ad lehetőséget, amelyek messzemenően össz­hangban állnak a korszerű táplálkozás alapelveivel, a minőség megóvásának törvé­nyesen meghatározott rendel­kezéseivel. A mai nappal kezdődnek meg Pécsett és a megyében az idei tanévnyitó értekezletek. A múlt tanévvel az iskolák vég­rehajtották az 1972. évi oktatás- politikai határozat középtávú célkitűzéseit, az 1978—79. tan­évben megkezdődik ezek közép­távú megvalósítása. Az aktuális változásokról tájékoztatott ben­nünket tegnap dr. Bárdi László, a Baranya megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya iskojai csoportjának vezetője: — Az általános iskolákban megkezdődik az új tanterv fo­kozatos bevezetése. Az első osztályosok már ennek jegyé­ben kezdik az évet, a harmadik­negyedikeseknél megjelenik az osztályfőnöki óra, a hatodikosok pedig már az új tanterv szerint kezdik tanulni a fizikát. A kö­zépfokú oktatásban átszervez­ték a szakközépiskolákat. Egyes ágazatokban szakmunkásképző jellegű szakközépiskolák indul­nak a korábbi elméleti felkészí­tés mellett nagy gyakorlati kép­zéssel. A négy év múltán az érettségivel szakmunkásbizonyit- ványt is kap a fiatal. Ez az év az utolsó, amikor még a ré­gi módon működnek a gimná­ziumok: egy év múlva vala­mennyiben megszűnik a tagoza­tos képzés (az ének-zene és a testnevelés kivételével), s a tan­tárgyakat szabadon választhat­ják a tanulók. Dr. Bárdi László, felhívta fi­gyelmünket arra, hogy a jelen, légi nyolcadikosoknak a tovább­tanulásra készülve figyelniük kell arra, hogy az új típusú gimnázi­um elsősorban a felsőfokú inté­zetekben való továbbtanulásra készít elő. A szakmunkásképző jellegű szakközépiskolát végző fiatal ugyanakkor csekély esély- lyel jelentkezhet a jogra vagy a bölcsészkarra. A tartalmiak mellett szerve­zeti változások is lesznek az is­kolai munkában: az általános iskolában megjelenik a 11 na­pos, szabad szombatos munka­hét a 11 napra tervezett óra­renddel. A csalódok így több időt szentelhetnek gyermekeik­nek. Ezzel kapcsolatban je­gyezte meg dr. Bárdi László, hogy az új tanterv az eddigiek­nél is nagyobb figyelmet szen­tel az iskolán -kívüli hatásoknak, ezeket gyakorlatilag az iskola tartja kézben, és szorosabb kapcsolatot alakít ki a szülők­kel.- Az új iskolaévtől kezdődő szakasz fegyelmezettebb munkát fiz új taneu feladatai II napos tanítási ciklus get, felkészültséget a tanártól, és több segítséget a szülőktől - összegezte végül az iskolai csoport vezetője. — A társada­lom egyéb területeivel össz­hangban itt is korszerű, fegyel­mezett munkát kell folytatni. Nagyobb szabadságot kap ta­nár és diák, ez azonban na­gyobb felelősséget is követel, /^hogy a gyárakban, a terme­lésben is súlyos hátránnyal jár egy-egy alapvető tevékenység elmulasztása, úgy az iskola sem lehet meg alapvető funkciója, a korszerű oktatás, nevelés tel­jesítése nélkül. G. O. Bányásznapi randevú '78 Már kapható a randevú újság Százötven fillérért televíziót nyerhet! Hétfőtől mór kapható az új­ságárusoknál a Bányásznapi randevú '78 című újság. A nyolc­oldalas alkalmi kiadvány — melynek ára 1,50 forint — első­sorban a szeptember 2-i és 3-i programról nyújt részletes tá­így közlekedünk mi Baj van a fékekkel Jogosítvány nélkül a 6-os úton =>•-------------------------— mutatott. « neiyszini Dirsag kí ván a tanulótól, rendszeressé- | nem maradt el. Siklóson, a Dó­Ennek a mezőgazdasági vontatónak hibásak a fékberendezései, s laposak a hátsó gumijai. Vét­kes könnyelműséggel mégis részt vesz a közúti for galomban. Fotó: Szokolai Ezúttal vidéki kirándulásra in­dultunk közlekedési járőrko­csinkkal tegnap a kora reggeli órákban. Tulajdonképpen atra voltunk kíváncsiak, hogy a me­zőgazdasági munkák kellős kö­zepén, milyen műszaki állapot­ban vannak a közúti forgalom­ban is részt vevő mezőgazda- sági gépjárművek. Amit tapasz­taltunk elkeserítő. Egyes embe­rek könnyelműsége, felelőtlen­sége felháborító. Azonban más problémákkal is találkoztunk. Pécsett, a Bolgár Néphadse­reg úton egy élelmiszerüzlet előtt rakodtak le a Tejipari Szállítási Vállalat FP 38-05 for­galmi rendszámú tehergépko­csijáról. Az autó természetesen az úton állt, holott felállhatott volna az út mellett levő terület­re is. A menetlevél ellenőrzése során kiderült, hogy a gépjár­művezető már kiállította 7.55 óráig. Szabálytalanul, hiszen óránk ekkor 6 óra 28 percet mutatott. A helyszíni bírság zsa György utcában megállítot­tunk néhány személygépkocsit és motorkerékpárt. Néma duda, kopott gumik, rossz fékek buk­kantak elő a hiányosságok kö­zött. Az egyik Lada vezetőjé­nek ott helyben kellett kicse­rélni a kocsi bal élső kerekét a pótkerékre, annyira sima volt a gumi. Harkányban egy ju­goszláv rendszámú gépkocsi­val úgy behajtott a vezetője az autóbusz-pályaudvarra, mintha a tilalmi tábla ott sem lenne. Magyarázkodásban aztán nem volt hiány. Még a gyakorló jogásznak sem mindig könnyű eligazod­ni a paragrafusok szövevé­nyében, hót még a hozzá nem értő, egyszerű honpolgárnak. Mit tehet az, akinek jogi ta­nácsra van szüksége, de nem olyan helyen dolgozik, ahol működik a szakszervezeti jog­segélyszolgálat vagy egyál­talán nem dolgozik? ügyvé­det keres vagy - ahogyan ezt a komlóiak idén január óta megtehetik - a lakossági jogsegélyszolgálathoz fordul. A Hazafias Népfront Komló városi Bizottsága kezdemé­nyezésére minden hét kedd­jén, reggel 8-tól 10 óráig szakavatott jogász áll a pa­naszosok, tcfnácsot, segítséget kérők rendelkezésére. Tegnap is ott ült a pártbizottság szék­házának emeleti tanácstermé­ben dr. Serényi István, várva a hozzáfordulókat. Ezúttal nem volt nehéz napja, mind­össze ketten keresték fel.- A tapasztalat azt bizo­nyítja, hogy hasznos kezde­Jogsegélyszolgálat Tanácsot, felvilágosítást kapnak az ügyfelek ményezés volt a lakossági jogsegélyszolgálat bevezeté­se - mondja a nyugdíjas jo­gász, aki társadalmi munká­ban látja el tanácsadói tevé­kenységét. — Fél év alatt csak­nem százan jöttek el ügyes­bajos dolgaikkal. — Milyen problémák a leg­gyakoribbak:?- Nagyon széles a skála. Sűrűn előfordulnak a lakás­cserékkel, adás-vétellel, adó. ügyekkel, családi pótlékkal kapcsolatos kérdések, de nem ritkák a szomszédok közötti vagy a családon belüli tor­zsalkodások, s ezekben, a hozzánkfordulóknak igazsá­guk keresése. Ilyen esetek­ben igyekszem a békés meg­oldásra rábírni őket. Nemré­giben idekérettem a vitatkozó feleket. Eleinte kígyót-békát mondtak egymásra, én igye­keztem őket lebeszélni a pe­res útról. A végén kezet nyúj­tottak egymásnak, békesség­ben távoztak. A leggyakrab­ban azonban a munkaügyi, illetve nyugdíjjal kapcsolatos problémák kerülnek ide.- Kapnak a jogi tanács­adáson kívül egyéb segít­séget is a szolgálathoz for­dulóké — Természetesen. Egyik pa­naszosunk például sehogy sem tudta elérni színes tele­víziója garanciális javítását. Irtunk a Videoton gyárnak, amely kedvezően rendezte az ügyet. Egy férfit, aki gyerek­tartást köteles fizetni, bűn- cselekményért szabadság- vesztésre ítéltek. Kérvényeztük a tanácsnál, hogy előlegezze meg az anya részére á gye­rektartást. Ez is kedvezően elintéződött. — Gondolom, személyes természetű problémákkal is fordulnak önökhöz. Válási szándékkal stb. — A szükséges jogi felvi­lágosítást megadjuk, de egyéb segítséget nem. Egy házasság felbomlásához nem nyújthatunk segédkezet. Ezek, no meg a perpatvaros ügyek a legkellemetlenebbek. A többivel szívesebben fog­lalkozom. Nekem az okoz örömet, ha úgy megy el in­nen valaki, hogy segítettek rajta. Kurucz Gyula Kovácshidán összeakadtunk a helyi termelőszövetkezet egyik mezőgazdasági vontatójával, melyen „csak" az alábbi hiá­nyosságokat tapasztaltuk: a rendszámot és a hátsó lámpá­kat vastagon fedte a sár, az irányjelzők és féklámpák nem működtek, a fék pedig egyál­talán nem fogott. Ezekért per­sze nemcsak a vezető a fele­lős, hanem az a személy is, aki a telepről így kiengedte reggel ezt a vontatót. A Baranya me­gyei Rendőr-főkapitányság köz­lekedési osztálya átiratban ér­tesíti a termelőszövetkezetet a hiányosságokról. Sellyén felfedeztünk egy olyan öreg Warszawát, hogy szinte alig tudott menni, s a fék­próbán derült ki, megállni is alig képes. A kézifék egyáltalán nem fogott. A csekket meg is kapta a gépkocsivezető. Sellye után megállítunk egy Trabantot. Ahogy a gépkocsivezető rálé­pett a fékre, az autó majdnem keresztbeállt az úton. Csá- nyoszró határában egy von­tató vezetőjétől kért fékpróbát az intézkedő rendőr, A fékek itt sem dolgoztak rendesen, s a pótkocsi hátsó gumijai szinte teljesen laposak a rakomány súlya alatt. Vétkes figyelmet­lenség, a helyszíni bírság jo­gosságán nincs is vita. A 6-os úton Pécs közelében egy Wartburg előttünk kockáz­tat meg egy előzést, de olyan szabálytalanul, hogy mi is meglepődünk. Megállítása után kiderül, hogy a személygépko­csi vezetőjénél sem személyi igazolvány, sem jogosítvány nincs. Következményeivel szá­molhat a vezető. Őrjáratunk tapasztalatait summázva elmondhatjuk, hogy a fékek állapota katasztrofális. Pedig, ha valaki nem tud idő­ben megállni . . . R. N. jékoztatást az olvasóknak. Eb­ből pontosan megtudhatják, mit láthatnak szeptember 3-án, va­sárnap 13 óra 30 perctől Újme- csekalján, a PMSC sporttelepén, milyen szórakozási lehetőségek várják a vendégeket a Ho Sí Minh parkban, illetve 17 órá­tól Pécsújhegyen, a PMSC ké­zilabda stadionjában. A kiadvány bemutatja a ran­devún részt vevő sajtószerveket, azok munkatársait, visszaemlé­kezéseket közöl a tavalyi talál­kozóról, illetve a pécsi SZUR- ok történetéről. Ami a legnagyobb szenzá­ciónak ígérkezik: Újmecsekalján és Pécsújhegyen is a randevún részt vevő sajtószervek által fel­ajánlott értékes tárgyjutalmakat sorsolják ki a jelenlévők között A kiadványban jelent meg a tárgynyeremény-sorsoláson részt vevő szelvény, melyet min­denki azon a pályán elhelyezett urnákba dobhat be, ahol a randevú műsorát megtekinti. Csak a helyszínen bedobott, névvel és lakcímmel ellátott szelvények vesznek részt a sor­solásokon! A nyereményeket a helyszínen, személyesen kell át­venni, aki távolmarad, az el­veszti jogát a tárgynyeremény átvételére. Nem kis nyereményekről van szó. 1.50 forintért, azaz száz­ötven fillérért televíziót, külföl­di üdülést, rádiót, lemezjátszót, fényképezőgépet lehet nyerni. Annak érdekében, hogy min­denki eldönthesse, hogy melyik pályán elhelyezett urnába kí­vánja bedobni szelvényét, illet­ve, melyik műsort tekinti meg felsoroljuk, hogy hol, mit sor­solunk ki. Újmecsekalján va­sárnap tél 2-től 17 óráig lehet az urnákba a szelvényeket be­dobni. Itt a következő jutalma­kat sorsoljuk ki: az Ércbánya Vállalat ajándékát, egy két­hetes lengyelországi és egy két­hetes NDK üdülésre szóló beu­talót, a Népszabadság lunoszt tévékészülékét, a Mecseki Érc­bányász szerkesztősége zsebrá­dióját, az MTI Zenit—E típusú fényképezőgépét, a PMSC ko­cogófelszerelését. Pécsújhegyen 17 órától 18 ára 30 percig kell az urnába dobni a szelvényeket Itt az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója Mini-Vidi tévékészülékét, az MR Pécsi Stúdiója URH-sávos rá­dióját, a Dunántúli Napló le­mezjátszóját, a Mecseki Bá­nyász szerkesztősége Szokol rá­dióját, a PMSC kocogófelsze­relését. Mind a tartalmáért, mind az értékes nyeremények kisorsoló- sán való részvétel jogáért érde­mes tehát megvásárolni a Bá­nyásznapi randevú '78 című új­ságot!

Next

/
Oldalképek
Tartalom