Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-20 / 229. szám
1978. AUGUSZTUS 20. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. Lvov-Kertvárosbcm —1978 nyarán Néhány éve még autóbuszos kirándulás volt Mólomba jutni, most már hovatovább városi séta. Mólom szélső házai és Lvov-Kertváros jelenleg legdélibb házai szinte karnyújtásnyira vannak egymástól, a Pécs végét jelző tábla alig 50 méterre az egyik épülő háztól szinte fikció már. Lvov-Kertváros B építési területének 2. tömbjével ismerkedtem a napokban. Két-há- rom hónap alatt — amióta nem jártam itt — minden megváltozott. Honnan is lehetne elindulni? A buszvégállomástól. Ez a „tér" mindig tetszik nekem. No nem a mostani képe miatt, hanem inkább amiatt, amit mindig belesejtek: egy nagyon szép városi köztér szoborral és szökőkúttal, dús- lombú fákkal és pompázó virágokkal ... és autóbuszok nélkül. Aztán eltölt a félelem: akkor sem lesz itt városi tér, ha odébbköltözik a buszvégállomás, mert vajon kimond- ja-e valaki, hogy a jól megépített autóbuszfordulót fel kell törni, s visszahozni az évekkel ezelőtt innen is eltakarított humuszt... Az Egri Gyula úti házsor, ami felé gaztengeren és szálló poron át törtetek, unalmas szürkén fogad, de aztán az épületek között felvillan néhány elevenebb szín. Frissen betonozott út széle parkolósávval — ez az első hírnöke az új városrész egyik érdekes sajátosságának, a nagyszámú parkolónak. Szakítva a korábbi beépítési móddal, az új szisztéma egyenesen kínálta erre a lehetőséget. A mögöttem levő negyedre a sávos beépítés a jellemző: hosz- szú épületsorok, köztük utcával vagy parksávval . .. Vonalak. Itt a kertes beépítés szerint az épületsorok kígyózva kanyarognak, s az az öböl, mely az útra nyílik, nagy parkoló, amely pedig mór csaknem kész, az első udvar még a tereprendezés szakaszában. Egy-egy parkoló-udvarban 60—70 gépkocsinak lesz helye, s csak ilyen udvarból lesz kilenc, az egyéb parkolóhelyekről nem is beszélve. Megyek a Sarohin tábornok útján — ez a málomi elágazásig kész, az onnan délkelet felé forduló — a Siklósi út felé tartó — szakaszból még sehol semmi. Itt kezdődik az igazi hadműveleti terület, amelyen előretolt erődökként állnak a szép nagy, piros számokkal jelzett trafóházak. Az energiáról már jó előre gondoskodnak. Az első tízemeletesek — hófehérek — már állnak, s innen kezdve, mint egy óriási házgyár, olyan a terep: a készülő házak úgyszólván minden építési fázisa egymás mellett tanulmányozható. Itt például a majdani út mentén tízemeletesek fognak sorakozni. Az első kettőt már szerelik, a következőknél a fogadószint zsaluzatát helyezi el a Cato, aztán a cölöpalapok letisztogatott fejeit látom, majd cölöpalapozó gépet figyelhettem meg munka közben, az utolsónál meg ... Egy ilyen tízemeletes, ha megállunk mellette, a magassága miatt ugyebár óriásnak tűnik. Ennél azonban sem panel, sem alap, csak egy gyúródeszka- simaságú, vörös salakkal borított, nem is tágas térség, amelyen mésztejjel „rajzolták meg" a majdani ház körvonalát. Elképesztően kicsi és csak nagy üggyel-bajjal tudom beleképzelni ebbe a hevenyészett alaprajzba a leendő lakásokat. Amint a tízemeleteseknél, úgy az ötszinteseknél is nyomon követhető a gyártás menete. A házkígyó két kanyarulata már áll, ezeknek a színe nyűgözött le a távolból, s most szemtől szemben látva, önkéntelenül is dicsérettel illetem a tervezői leleményt. Az épületsor egyik oldala vajszínű, benne egy-egy vízszintes elemsor — szekciónként lépcsőzve — zöldeskékre festve. A másik oldalon megfordították az egészet, s ott az épület főszíne a kékeszöld, benne a vajszínű csíkokkal. Tovóbbmenve figyelem a gyártási folyamat mind kezdetibb szakaszait és elidőzöm ott, ahol a kiásott aiapgödör szélén áll a betonszivattyú, s hosszú ormányán eregeti a sávalapokba a hígon folyós betont. Röpke negyedóra alatt négy mixerkocsi döntötte bele terhet az árokba és alig lett több a beton, mint ami volt, amikor odaálltam. Próbálom magamban számít- gatni — persze teljesen szükségtelenül —, mennyi betont is nyelhet el az a városrész, míg minden elkészül. Hány száz vagon kavicsot kell hozzádolgozni, mennyi vízzel kell meglocsolni, hány embernek kell mindez alatt kapcsolatba kerülnie ezzel a matériával? Itt, ennél az irdatlan betonozásnál csupán három embert látok: az egyik, aki idevezényelte a mixert, a másik, aki a pumpát kezeli, a harmadik meg, aki az ormányt irányítja. Néhány tíz méterrel innen a következő épületsor alapgödre készen várja a Poclaint, amely majd a sávalapok helyét kotorja ki, és ezzel végére is értem a lakásoknak — ettől kezdve sehol semmi, illetve... az egyik előretolt trafóház és a majdani munkák helyét jelző cövekek. Ahol most állok, az építkezés pillanatnyi helyzetének a legmagasabb pontja. A tévéházak fölött átlátni a Me- csek-oldalra, s „régi” Lvov- Kertváros csaknem egészében áttekinthető és — egyáltalán nem mutat szégyellnivaló képet. De mielőtt jobban belemerülnék a közelebbi és távolabbi városkép szemlélgetésé- be, a közvetlen környezetet veszem szemügyre. Előttem egy „csontváz” — a leendő nevelési központ első épülete, a 20 tantermes általános iskola, amelyben jövő szeptembertől tanítani kell. Tehát az építkezés központjában vagyok: nyugat felől épületek — készülők és elkészültek — sora övezi ezt a hatalmas, nyílt területet, ami később sem lesz sokkal zsúfoltabb. Hiszen a nevelési központ — e tervidőszakban 270 milliót kell beépíteni — maga is levegősen, kör alakban egymás mellé telepített épületek együttese lesz. Most azonban ezen az első épületen csend van. Néhányon foglalatoskodnak ugyan, de az előrehaladáshoz nem lényeges munkát végeznek. Áll a daru, tétlenül eszi az ezer és tízezer forintokat, mert késnek a Paksról várt homlokzati elemek a hozzájuk tartozó alapgerendákkal egyetemben. Ha sokat késnek, még a 79 szeptemberi átadás is kérdésessé válhat. Pedig addigra rengeteg gyerek lesz a környező házakban, akiknek itt kellene iskolába járniuk, nem terhelve az amúgy is zsúfolt „régi" Ivov-kertvárosi iskolákat. Ezen a nagy területen — a nevelési központ körívén kívül — két óvoda-bölcsődeépület is lealapozottan várja az IMS-vózszerkezet felállítását. Ezek 79 végén lépnek be. Az első orvosi rendelő, az első üzletek is jövőre készülnek el. Lakás és újra a lakás — ennek kell mennie. A csaknem összkomfortos „régi" Lvov-Kertvárosnak kell idén/, és nagyrészt még jövőre is kiszolgálnia az új, egyre gyarapodó lakosságát intézményekkel, kereskedelemmel, szolgáltatással. Hársfai István Munkásvezetők Bánkuti Zsuzsa Mindennap egy sikerélmény — Mi lesz, ha visszajön az egyetemről? — Arra gondol, hogy kérek-e íróasztalt? Nem. Továbbra is a termelésben akarok dolgozni. — És ha nem sikerül az egyetem? — Nincs mit vesztenem. Már az általános iskolából is úgy indultam, hogy munkás leszek. Csak akkor még a mezőgazdaságba készültem. A szőlő- és bortermelő szakmát tanulta. Jelesen érettségizett a Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában. Abban az évben 32-en indultak munkát keresni ezzel a szakmával. Ö egy kicsit késlekedett a jelentkezéssel, nem tudott elhelyezkedni. így került a Pécsi Dohánygyárba. Betanított munkásként kísérKopognak az ablakon: — Kávéért jöttek a lányok — mondja Pataki Gyula. — Ilyentájt szoktuk meginni a délelőtti feketét. Itt főzzük a művezetői irodában. Pataki Gyula egy hónapja kapott kulcsot ehhez a helyiséghez, amikor átadták neki a kinevezési papírt. Húsz évvel ezelőtt kezdett ismerkedni a tímár szakmával, 1961-ben lett belőle szakmunkás. Azóta dolgozik itt a Pécsi Bőrgyárban. Faragóként indult, s 13 éven'át állt a gép mellett. Négy évvel ezelőtt ajánlották a kétéves politikai szakközépiskolára, mely egyben érettségit is A munkatársai azt mondják róla, mindig együtt dolgozik velük. Az igazgatója így jellemzi: az új feladatoknál csak arra kíváncsi, miért kell csinálni. Ha egyetért velük, sosem kérdezi, hogy miből és hogyan teljesítse. Szól, amikor készen van. Szélig János nagyon nyugodt ember. Egyenes tartással ül a széken, kezét maga elé nyújtja, megfontoltan formálja a mondatokat. — Véméndi vagyok. Ott is születtem 1932-ben. Édesapám a gyapjúfonó és -kötő mesterségre tanított, de a jobb munkalehetőség miatt a Trefort- pusztai Állami Gazdaságban kezdtem dolgozni. Voltam fo- gatos, B-műszakos — vagyis éjszakánként tárcsát tisztogató — traktoros, aztán egy tanfolyam elvégzését követően brigádve- zető. Időközben egyesült a Tre- fort-pusztai gazdaság a lovász- hetényivel. A mohácsi szakiskolában általános növénytermesztői és állattenyésztői szakképte végig a cigaretták útját. Az összes üzemrészben megfordult. 1974-ben beiratkozott a szakmunkásképző tanfolyamra. Egy év múlva pedig a technikusminősítőre jelentkezett. Ma a filterosztályon csoportvezető. Bánkuti Zsuzsa 24 éves. — Mit szeretne elérni?» — Meg akarom tartani azt az örömöt, amit a munkám jelent nékem. A tanulással inkább kipróbálom magam. Úgy gondolom, hogy a munkám alapján adták meg nekem erre a lehetőséget, s ezt nem szabad kihagyni. Ezért jelentkeztem egy intenzív előkészítő után a Kertészeti Egyetem dohányfeldolgozó szakára. — Miként egyezteti o két- műszakos munkát és a tanulást? adott. Jó eredménnyel végezte el. Amikor visszajött, kinevezték csoportvezetőnek. Másfél év múlva, vagyis most júliusban pedig a sertésvelúrüzem művezetőjének. — Soha nem akartam vezető lenni — mondja. De mindig sokat dolgoztam. Legénykoromban a szüléimét segítettem — plusz műszakokat is vállaltam. Később, amikor megnősültem, tovább gyűjtöttem a pénzt a lakásra. Postavölgyben építkeztünk, van egy kétszintes családi házunk. — Kétszintes? — Nehogy azt higgye, hogy ez egy kacsalábon forgó palota. Harmad- meg negyedosztályú téglákból épült és a kollégáim meg a Zrínyi szocialista brigád tagjai — ahol akkor én is tag voltam — hordták a maltert, a téglát. Akkoriban már nagyon sokan jelentkeztek tanulni. Ki szakmunkásvizsgára, ki középiskolába. Én nem. Nem zettséget szereztem, nem sokkal később pedig elvégeztem a szentlőrinci mezőgazdasági technikumot. Tizenkét évvel ezelőtt érettségiztem. Akkor került Trefort-puszta a véméndi termelőszövetkezethez, én viszont itt maradtam Lovászhetényben. Nyolr év óta vagyok üzemvezető o Pécsi Állami Gazdaságnál. — Találhatott volna munkát Véméndhez közel. Mikor egyedül voltam, nem számított a távolság. Mire családos lettem, már idenőttem. Innét vittem a fizetést. Szép házunk, szőlőnk van Véménden, s nemsokára megkapjuk az első autónkat is. Ez a gazdaság küldött engem tanulni, adta a munkámért a kitüntetéseket, jutalmakat, s itt kaptam a lehetőséget az előbbrejutósra. — Mit adott cserébe? — Munkát. Talán annyival adtam többet az átlagosnál, hogy sok más kollégámhoz hasonlóan, én sem azt néztem, hogy mikor jár le a munkaidő, hanem hogy mikor végzünk a feladattal. Na és hogy miként — Nekem szinte mindennap hoz kisebb-nagyobb sikerélményt a munkám. A KISZ-ben is dolgozom. Otthon pedig olvasok. Nincs televízióm. Vehettem volna, hiszen jól keresek, de inkább könyvekre költőm a pénzt. Több száz kötetes kiskönyvtáram van. Ha a következő években semmi jelentősebb változás nem történik az életemben, akkor is elégedett embernek merem mondani magam ... lett volna rá időm. Aztán alighogy felépült a ház és megszületett az első fiam, szóltak, hogy szeptemberben kezdődik ez a kétéves, bentlakásos iskola. Ketten mentünk a gyárból. Nem én kértem a gyári javaslatot, ők ajánlották, hogy küldenek. — Elégedett? — Tulajdonképpen mindig az voltam. Persze, nagyobb az örömöm, hogy már két fiam van és a család együtt dolgozgat a ház: körüli kertben. Szép a fizetésem, megbecsülnek. Szerintem mindent elértem, ami az én képességeimhez mérhetően elérhető volt számomra. Azért vannak még terveim, de ezek a családdal közösek. Itt a munkahelyemen már csak az a célom, hogy megmaradhassak ebben a munkakörben, itt a gépek mellett. Ezért persze legalább úgy kell dolgoznom, mint eddig. lehetne jobban csinálni. Most például a húsmarhaprogramra készülünk. Ezeket a Lovászhe- tény környéki földeket nehéz művelni, legelőnek viszont kitűnőek. Nemrég alakítottunk egy valamikori kombójnszérűt borjúneveidévé. Hétvégeken is dolgoztunk. — Keveset lehet otthon. — Megszokta a családom. Ök is szeretik Lovószhetényt. A hétvégi „kirándulás" legtöbbször abból áll, hogy ők is átjönnék velem. Várnak rám, amíg dolgozom. Nálunk — főként nyáron — sok a munka. Persze, a mezőgazdaságban régen is így volt. Csak akkor én még fogatos voltam . , . Török Éva Szélig János Nálunk sok a munka Pataki Gyula Megmaradni a gépek mellett
