Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-07 / 185. szám
Dunántúli napló 1978. július 7., péntek HÍREK 1978. JÚLIUS 7 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából APOLLÓNIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.55 — nyug- szik 19.43 órakor. A Hold kél 5.5« — nyugszik 20.3« órakor. Miroslav Krleza N yolcvanöt évvel ezelőtt, 1893. július 7-én született Miroslav Krleza hor- vát költő, regény- és drámairó, esszéista és kritikus, a jugoszláv kulturális élet nagy örege. A zágrábi gimnáziumból pécsi honvéd-hadapródiskolába, majd a Ludovi- kára került s Petőfi: Farkasok dala című verse késztette először írásra. Ifjú korában horvátra fordította az Apostolt is. 1914-ben jelentek meg első drámái, s ezektől a szimbolizmussal átszőtt írásoktól kezdve az akkori korszakot híven tükröző expresszionista versein át egészen a jugoszláv népek szocialista forradalmát kifejező, realista életszemléletű alkotásokig hosszú és bátor harcot kellett folytatnia önmagával, s az őt körülvevő ellenséges világgal is. Röviddel indulása után megteremtette sajátos kifejezésformáját: azt a gazdagon hullámzó, kavargó, sodró erejű, merész képekkel, hasonlatokkal asszociációkkal telített stílust, amellyel a horvát irodalom megújitójává vált. A nálunk is népszerű Krleza írásaiban élő, friss köznapi nyelven beszél, amely üdeségével magával ragadja az olvasót. Ma este MOZI Park: A három testőr (f4, fó, f8) • Park-Kert: Száguldás gyilkosságokkal (8). Petőfi: Száguldás gyilkosságokkal (n5, f7, hn9). Kossuth: Limonádé Joe (10, 12, f3, f5) Szívvel, szerelemmel (f7, f9) Ifjúsági Ház: ök ketten (6) Tanárképző Főiskola: Center az égből (5). A vasárnap messze van (f8) Komarov-kert: Piedone Hongkongban (8). Kertváros-kert: Veri az ördög a feleségét (8). Fekete Gyémánt: Obeliszk (6). Jószerencsét: Az Ezüst-tó kincse (4, 6). Rákóczi: Kihajolni veszélyesI (5, 7). Május 1.: Amerikai cigaretta (fó). Boly: Meghívás egy gyilkos vacsorára (7). Harkány: Csizmás kandúr (10), Ilyenek voltunk (7, 9). Komló, Május 1.: Aliz már nem lakik itt (f5, f7). Komló, Zrínyi: Hajtóvadászat (4, 6) Onibaba (8) Mohács: Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (6, 8) Pécs- várad: Kedves Michele (7) Sásd: Kálvária (7) Sellye: A komédiás (8) Siklós: Fogat, fogért (6, 8) Szigetvár: A le- igázottak bolygója (6, 8) Várható időjárás péntek estig: változóan felhős idő, legfeljebb egy-két helyen elszórtan átfutó záporral, esetleg zivatarral. Időnként megélénkülő nyugatias szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, főként az időszak elején többfelé zápor, zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 19—24, később 25 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Jugoszláv élelmiszeripari kiállítás Pécsett Ülésezett a KISZ megyei bizottsága Véglegesen eldőlt, hogy nyár végén jugoszláv élelmiszeripari kiállítást rendeznek Pécsett. Erről tárgyalt tegnap Asztalos Ferenc, a Mecsek-Tourist vezetőhelyettese, a kiállítások igazgatója és Branko Draljaca, az Eszéki Gazdasági Kamara képviselője, aki harmadmagával felkereste és megtekintette a Pécsett zajló magyar bőr- és cipőipari kiállítást is. A megállapodás szerint a jugoszláv kiállítást szeptember 1-től 10-ig rendezik Pécsett, még nem eldöntött, hogy pontosan hol, de körülbelül akkora területen, mint a bőr- és cipőipari kiállítást. Köznevelési kutatások indulnak Komlón és környékén AZ MTA Pedagógiai Kutatócsoportjának rendszertani (oktatástechnikai) osztálya a köznevelés-közművelődés távlati fejlesztésének programján dolgozik. Jelenlegi kutatásaik homlokterében az iskola társadalmi-gazdasági funkcionálása, a köznevelés történeti fejlődése, s a szerzett tapasztalatoknak a fejlesztés mai szakaszára való alkalmazása áll. Tegnap délután a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában pécs—baranyai szakemberekkel találkoztak az alapkoncepciót tartalmazó tanulmány szerzői, dr. Kozma Tamás osztályvezető, dr. Inkei Péter és dr. Ritoók Pálné. Az országban előreláthatólag 4—5 körzetben folyik majd kutatás, az egyik ezek közül Komló és környéke lesz. A most alakuló pécsi kutatócsoport ennek a városnak a közművelési-köznevelési tényezőit fogja vizsgálni az elkövetkező három évben. A csoport tagjai és megbízóik ma Komlón tesznek látogatást a városi tanács művelődési osztályán és oktatási intézményekben. ♦ —. Bezárult a miskolci nyári egyetem. A szocialista életmód és a művelődés összefüggéseit vitatták meg az ország különböző részéből — üzemekből és művelődési intézményekből — érkezett szakemberek a csütörtökön bezárult miskolci nyári egyetemen. A résztvevők tizennégy előadást hallgattak meg, egyebek között az üzemekben dolgozó nők művelődési lehetőségeiről, a műszaki fejlődés és a munkásművelődés kapcsolatáról. A jugoszlávok az eszéki Export-Import cég szervezésében Szlavónia és a Vajdaság élelmiszeripari üzemeiben feldolgozott sokféle élelmiszert, ezenkívül vetőmagvakot, feldolgozott takarmányokat és nagy számban mezőgazdasági kisgépeket állítanak ki. A Mecsek-Tourist által, a KONSUMEX közreműködésével rendezendő kiállításra a magyar—jugoszláv határmenti gazdasági együttműködés és a testvérvárosi kapcsolatok jegyében kerül sor azzal, hogy Pécs és Baranya a jövő esztendőben Eszéken viszonozza a kiállítást. * Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye- letek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen Gábor u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. 04-05-07 Mászler Andrásné 47 éves szebényi lakos július 5-én Sze- bényben egy rakott lovaskocsiról, amely kanyarodás közben a síkos úton felborult, leesett és súlyos sérüléseket szenvedett. * Július 6-án délelőtt Pécsett, a Kalinyin úton a 33-as buszról későn akart leszállni Ber- vai Gyula 76 éves pécsi lakos. A busz ajtaja közé záródott majd a járdára esett. Súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az ügyben a vizsgálat folyamatban van. A szerdai balatoni vihar halálos áldozatot is követelt. A siófoki bányászüdülö előtt a vihar elől az egyik fa alá menekült Sabina Somfeld 27 éves, Marina Reichardt 26 éves és Ruth Smolka 57 éves NDK állampolgár, s az egyik letört hatalmas ág rájuk zuhant. Mindhárman súlyos sérülési szenvedtek, a mentők azonnal a siófoki kórházba szállították őket, ahol nyomban orvosi kezelésben részesültek. Sajnos Sabine Sonfeld életét, aki súlyos koponyaalapi törést, agy- zúzódást szenvedett, a műtét sem tudta megmenteni. Marina Reichardt és Ruth Smolka súlyos, de nem életveszélyes sérüléssel fekszik kórházban. Képrejtvény Hatvan év - hatvan kép 9 25. 1930 júliusában jelenik meg a 100%. Melyik párt folyóirata volt? 26. Rózsa Ferenc. Melyik újságnak volt a szerkesztője? — Pécsi siker Fertődön. Kirobbanó siker fogadta a fertődi kastély zenetermében a napokban a Győri Filharmonikusok előadásában Haydn oboaversenyét. A koncertszólamot Kircsi László oboa művész játszotta. — Országos virágkötészeti verseny és kiállítás. Művészeti rangra emelkedett a virágkötészet, erről három napon át a baranyaiak is meggyőződhetnek. Mo nyitják meg Pécsett, a városi sportcsarnokban a XII. országos virágkötészeti versenyt és kiállítást, melyre a rendezők a 44 hazai és féltucat külföldi versenyzőn kívül szeretettel várják a látogatókat. A kiállítás díjtalanul megtekinthető ma 17—20 óra között, szombaton és vasárnap reggel 9-től este 8 óráig. Kihelyezett ülést tartott a KISZ Baranya megyei Bizottsága ma délelőtt Mohácson, a Farostlemez- gyárban. A MOFA párt-, gazdasági és KISZ vezetése beszámolt a vendégeknek a gyárban folyó mozgalmi és gazdasági munkáról, majd Bóna Er- nőné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára megnyitotta az ülést, köszöntve annak vendégét, Rózsahegyi Istvánt, az MSZMP Baranya — Csontváry-film. Huszárik Zoltán filmet forgat Csontváry Kosztka Tivadarról. A pécsi Janus Pannonius Múzeum restaurátorai a forgatás céljaira eredeti nagyságú másolatot készítettek a Mária kútja Názáretben és a Siralomfalnál Jeruzsálemben c. képről. ♦ Esküvő BODOR MÁRTA és OSVALD PÁL szeretette! értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1978. július 8-án 16.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). MAKANY ZSUZSANNA és GÁL LAJOS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1978. július 8-án 15.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). ÚJHELYI ÉVA és PALANOVICS ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. július 8-án 17.45 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). NEMES MÁRIA és MÁTÉ JÁNOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. július 8-án 16.30 órakor házasságot kötünk a szigetvári házasságkötő teremben. ♦ — Lajoskomáromi úttörők Máré-váránál. Mintegy 150 Fejér megyei úttörő sátortáborozik idén a Móré vár tövében. A gyerekek három turnusban, kéthetenként váltják egymást. Móré várán kívül megismerkednek megyénk többi nevezetességével is. ♦ Értesítés A Megyei Könyvtár értesíti olvasóit, hogy a könyvtár állományellenőrzés miatt 1978. július 17-től augusztus 31-ig kölcsönzési szünetet tart. Erre az időre újabb műveket nem kölcsönöznek és arra kérik az olvasókat, hogy a kiadott könyveket július 15-ig vigyék vissza. megyei Bizottságának osztályvezetőjét. Nagy érdeklődést, élénk vitát váltott ki az a napirendi pont, amely az egyetemi, főiskolai KIS2- szervezetek szakmai, tanulmányi munkát segítő tevékenységét elemezte. Többek között fontos feladatként jelölte meg a KISZ megyei Bizottsága, hogy az egyetemi, főiskolai alapszervezetek szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki az ott működő pártszervekkel. — Gyorsjavítás Komlón. Az asztalosipari és víz- szerelési munkálatokra is kiterjesztette gyorsjavítási szolgáltatását a Komlói Városgazdálkodási Vállalat. A szolgálat dolgozói naponta 6 órától 16 óráig állnak készenlétben. — Üdülőtelep kalákában. Ma délután adják át a MÉV IV-es üzemének 40—50 fős üdülőtelepét Magyarhertelenden, melyet az üzem dolgozói 1,5 év alatt 6500 — főleg szabad szombatokon és vasárnapokon végzett — társadalmi munkaórában építettek a vállalat anyagi támogatásával. A 4 faházat és a kőépületet szombaton veszik birtokukba az üzem dolgozóinak gyermekei. ♦ Az élet kapufában Komarov Gimnázium Földmérési és Postaforgalmi Szakközépiskola, Pécs. Két szakközépiskolai és három gimnáziumi osztályban 134-en érettségiztek, egy tanuló kivételével sikeresen, 68- an jelentkeztek továbbtanulásra, a szakmai osztályokból elsősorban közlekedési és távközlési, valamint földmérési főiskolára, a tagozatos illetve általános gimnáziumi osztályokból mezőgazdasági, műszaki és humán egyetemekre. Tizennégy tanuló szakmát tanul, 53-an dolgozni mennek. Nagy Lajos Gimnázium, Pécs. 195 tanuló tett érettségi vizsgát a gimnázium 5 végzős osztályában, bukás nem volt. Külföldön tanul tovább 4 diák, heten szakmunkásnak jelentkeztek, nyolcán dolgozni mennek. A többi végzett tanuló felsőoktatási intézményekbe jelentkezett. „Újhelyi Imre” Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szak- középiskola, Szentlőrinc. Növénytermesztő és állattenyésztő szakon az idén 31 tanuló végzett, 27-en kaptak érettségi oklevelet. A diákok nagy része a szakmájában kíván elhelyezkedni, a helyük már biztosítva van. Tizen tanulnak tovább, mezőgazdasági egyetemen, főiskolán, illetve tanítóképzőben. A tejipari tagozaton 28 tanulóból 26-an érettségiztek sikeresen. Hárman kívánnak továbbtanulni, a többiek az élelmiszeriparban dolgoznak majd. Az iskolából hárman jelentkeztek szakmunkásképzőbe. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Megelőzhető-e a vesekő? A beteggondozás szentesi modelljéről. 8.35: Zenekari muzsika. 9.34: A mező üde zöld. Óvodások műsora (ism.) 10.05: Gyermekeknek. 10.25: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. Elfojtódás. 10.30: Kalmár Magda és Bende Zsolt énekel. 11.00: Az áttetsző idő. A Magyar Rádió és a Francia Rádió kétnyelvű francia költői estje a Radnóti Miklós Színpadról. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.16: Antifer mester csodálatos kalandjai. Rádiójáték. II. rész. 15.10: Sass Sylvia operettfelvételeiből. 15.27: Mihály András műveiből. 16.05: Nagyfai barátaim. 17.10: Népi zene. 17.40: A gyorsuló idő nyomában. 18.00: Beniamino Gigli énekel. 18.30: Esti Magazin. Hangképek, tudósítások az országgyűlés üléséről. 19.30: Dzsesszfelvételek- ből. 19.54: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. 20.36: Zenekari muzsika. 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nagy siker voltl Jevgenyij Nyeszte- renko Muszorgszkij-dalestje a Zene- akadémia nagytermében. 23.34: Leonard Bernstein zenés játékaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.0ÍL: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 8.20: Tíz Dere külpolitika (ism.). 8.33: Klasszikus operettkettősök. 9.00: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 9.20: Verbunkosok, katonadalok. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Utazzunk ,,Olasz”-ba. Máriássy Judit jegyzete. 12.00: Szovjet fúvósmuzsika. 12.33: Jandó Jenő zongorázik. 13.03: Nőkről nőknek. 13.33: Az állatok iskolája. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Két fülem van. 18.17: Népszerű filmdalok. 18.33: Slágermúzeum. 19.42: Népdalok, néptáncok. 20.33: Mit játsszunk? (Élő.) Országos klubest. 22.33: Kellemes pihenést! HARMADIK MŰSOR 14.05: Szimfonikus zene. 15.30: Dzsesszfelvételekből. 16.03: Kórusainknak ajánljuk. 16.23: Zenekari részletek Lully operáiból. 17.08: Romantikus kamarazene. 18.10: Új Bach-kantáta lemezeinkből. 19.33: Beethoven-művek. 20.36: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházából. Caligula. Albert Camus drámája. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Nótakedvelőknek. A mohácsi szövetkezeti tambura- zenekar játszik. Beszélgetés Nagy Jó- zsával. Monori Ferenc nótái. 17.25: öt perc közgazdaság. Dr. Zeller Gyula előadása. 17.30: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Operettrészletek. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — Tudósítóink jelentik. Ismert kettősök műsorából. — A meteorológus portréja. Riporter: Filákovity Branko. — Zene ,,aranylemezekről”. 19.00: Német nyelvű műsor. 30 perc nyaralóknak, nyaralókkal. — Hírek, tudósítások, útikalauzok, zenés kívánságok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 15.13: Hírek. 15.20: Nemzetközi te~ niszverseny. Közvetítés Wimbledonból (sz.). 16.50: Malom. Utazási vetélkedő. Románia. 17.20: Dél-alföldi krónika. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 17.50: Reklámműsor. 17.55: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. 18.10: öt perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.15: Az Országházból jelentjük . . . 18.55: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Delta — tudományos híradó. 20.25: Z. szerkesztő emlékezetes esetei. (Magán- nyomozás egy öngyilkosság ügyében). (Tévéfilm, sz.). 21.05: Tizenhét év az amerikai # hírszerzés szolgálatában. Dokumentumfilm. 21.30: Tv-Híradó 3. 21.40: Nemzetközi teniszverseny. Közvetítés Wimbledonból, felvételről (sz.) 22.40: Reklámműsor. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Dinasztiák. Dokumentumfilmsorozat 111/3. rész: A brigád (ism.). 20.35: öt perc meteorológia (ism.). 20.40: Tv-Híradó 2. 21.00: Nemzetközi dixieland találkozó (sz.). 21.30: Reklámműsor. 21.35: Juharlevél. Magyarul beszélő francia filmsorozat. XIII/1. rész: A kanadai férfi. JUGOSZLÁV TV 14.00: Wimbledon: Tenisz egyes (nők). 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Játsszunk színházat. 18.45: Szórakoztatózenei műsor. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A nyílt tenger — színházi előadás (felvételről). 21.35: Éjszakák és nappalok — filmsorozat. 22.45: Tanúságok. III. rész. 23.45: A szép nő — belga játékfilm. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Vízilabda: Partizán—Kotor (közvetítés). 18.45: Társadalmi témák. 19.15: Akciók. 19.25: Munkavédelem. 20.00: Adriai találkozó. 21.30: Huszonnégy óra. 21.40: Rajzfilm. 21.50: Kortársak: Erich Kos író. 21.20: K. Baranovic: Zúgnak az erdők — kantáta. 22.40: Olvasmány. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön a Kremlben kitüntetéseket adott át az Interkozmosz program második nemzetközi űrrepülés részvevőinek. A szovjet párt- és államfő Pjotr Klimuk ezredesnek, a Szovjetunió kétszeres hősének, a Szojuz—30 űrhajó parancsnokának a Lenin-rendet, Miroslaw Hermaszewski lengyel űrhajós-kutatónak pedig a Szovjetunió Hőse kitüntető címet, a Lenin-rendet és az ezzel járó Arany csillagot nyújtotta át. Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével csütörtökön küldöttség utazott Moszkvába, a szocialista országok kulturális minisztereinek értekezletére. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ivan Pavlovics Aboimov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa is. * Pécs város Tanácsának vezetői tegnap megtekintették a városban zajló magyar bőr- és cipőipari kiállítást. Czente Gyula, Pécs város tanácselnöke a látogatás végén gratulált a kiállítás megrendezéséért a kiállítóknak és a rendezőknek. A Német Szövetségi Köztársaság szövetségi parlamentjének hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó küldöttségét — élén Karl Carstens profesz- szorrai — a szövetségi parlament elnökével, csütörtökön fogadta Púja Frigyes külügyminiszter. A megbeszélésen részt vett dr. Johannes Balser, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. Lapzárta Csütörtökön a nagy Kreml palotában a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács együttes ülésével folytatódott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 9. ülésszaka. Az ülésen Leonyid Brezsnyev- vel, az SZKP KB főtitkárával, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökével az élén részt vettek az SZKP és a szovjet állam vezetői. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter terjesztette elő a nemzetközi szerződések megkötésének, végrehajtásának és felmondásának rendjéről szóló törvénytervezetet. * A ..Libanon Hangja" falanqista rádióállomás csütörtök esti közlése szerint — a libanoni elnök lemondásáról szóló korábbi, tévesnek bizonyult hírekkel ellentétben — Eliasz Szárkisz államfő úgy határozott, hogy ideiglenesen függőben tartja lemondásának bejelentését, s erre csak akkor kerül sor, ha a Szíriái kormány nem áll el legutóbbi követeléseitől. * Az olasz elnökválasztás csütörtök délelőtti 12. fordulójában sem sikerült államfőt választani. A képviselőház elnöke péntek délelőtt 10 órára rendelte el a 13. szavazást. „Elnökválasztást" tartottak csütörtökön Dél-Koreá- ban: az ország látszatparlamentje és elnökválasztó testületé, az úgynevezett újraegyesítési nemzeti konferencia Pák Csöng Hni diktátort választotta meg ismét államelnöknek.