Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-09 / 187. szám

1978. JÚLIUS 9. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. 0 szocialista magyar társadalom születése (4.) A munkás­osztály Egyszerűség „A fejlődés, az előttünk álló feladatok megkívánják, hogy a kádermunka az eddiginél is nagyobb figyelmet kapjon.” (Az MSZMP KB 1978. április 19—20-i határozatából.) Mindent egy helyen... Pécsett szeptembertől egyszerűsítik a fogyasztói változások bejelentését A költözködés természe­tes velejárója a ki-bejelent­kezés (hivatalosan: a lak­címváltozás bejelentése). Az úgynevezett lakásbérleti jogviszony-változás azon­ban bizonyos szolgáltatási és fogyasztási jogviszony megszűnésével, illetve ke­letkezésével jár. Más szó­val: az áramszolgáltatónál be kell jelenteni a mérőóra állását, ugyanezt kell kö­zölni a gázművel, át kell je­lenteni a rádiót, televíziót, gondoskodni kell arról is, hogy az újságot ne a régi, hanem az új címre vi­gyék . . . 1+5 — a lakcímválto­zás tényét tehát a lakcím­nyilvántartón kívül további öt vállalattal kell közölni, ezek természetesen más-más helyen vannak, más-más időben fogadnak ügyfeleket is; a költözködéssel járó ad­minisztráció értékes időt ra­bol el az ügyféltől. Netán munkaidőt. Pedig . . . Pécsett a városi tanács kezdett foglalkozni azzal, hogyan lehetne e téren könnyíteni a költözködő ál­lampolgár dolgán és talán az érdekelt vállalatok dol­gán is. A megoldás kézen­fekvő: a lakcímbejelentő hivatalt mindenképpen fel kell keresni — miért ne le­hetne ugyanott elintézni a többi bejelentést is? A minap a tanács végre­hajtó bizottságának a titká­ra megbeszélésre hívta az érdekelt vállalatokat: a DÉ- DÁSZ-t, a Gázmüvet, a Víz­müvet, a Távfűtő Vállalatot és a Postaigazgatóságot. A javaslattétel óvatos volt: ha egyetértenének a vállalatok, a tanács már október 1-től biztosítaná az egy helyen történő bejelentés feltéte­leit. A reagálás meglepő: miért nem július 1-től?... Végül is abban maradtak, hogy a bevezetés időpontja szeptember 1. lesz. Attól kezdve tehát a köl­tözködéssel járó ún. fo­gyasztói változásokat is a kerületi lakcímbejelentő hi­vatalban lehet közölni. E célra megfelelő nyomtatvá­nyokat rendszeresítenek, amelyeket ott helyben lehet kitölteni és a vállalatok le­vélszekrényeibe bedobni. Ezeket meghatározott idő­közönként fogják üríteni, a vállalatok a szolgáltatott adatokat az ügyféllel való személyes érintkezés nélkül dolgozhatják fel. A szeptembertől beveze­tendő egyszerűsítés tehát azt jelenti, hogy csak egy helyre kell menni, s ott a keddi és csütörtöki nyújtott ügyfélszolgálati időben, il­letve a szabad szombato­kon is el lehet intézni a vál­tozások bejelentését. A Központi Statisztikai Hi­vatal vizsgálata szerint 1973- ban az aktív keresők 58 szá­zaléka tartozott a munkásosz­tályhoz, 14,6 százaléka a szö­vetkezeti parasztsághoz, 24 százaléka a szellemi dolgo­zókhoz és 3,4 százaléka a kis- árutermelőkhöz. Napjainkban tehát az aktív keresők több­ségét alkotja a munkásosz­Szövetkezeti paraszt 8,3 Kisárutermelő 50,7 Tőkés, földbirtokos vagyonából élő 1,9 Az MSZMP politikáját fo­lyamatosan a munkásosztály vezető szerepének érvényesíté­se határozza meg. A Párt Központi Bizottsága 1958-ban és 1974-ben kiemelten is fog­lalkozott a munkásosztály helyzetének elemzésével, az ebből adódó feladatok meg­jelölésével. Legutóbb pedig a párt XI. kongresszusán elfoga­dott Programnyilatkozat állapí­totta meg, hogy „szocialista társadalmunk vezető osztálya a munkásosztály. Vezető sze­repe a szocializmus építésé­nek időszakában mindvégig megmarad, társadalmi befo­lyása tovább erősödik. Növek­szik politikai felkészültsége, ál­talános és szakmai műveltsé­ge. Tevékenységében csökken a szakképzetlen, nő a szak­képzett munka aránya. Sorai­ban emelkedik a magasabb képzettségű munkások száma, új igények és képességek is kifejlődnek, amelyek elősegí­tik mind több munkás aktív részvételét a termelési folya­matok irányításában, a köz­életben, a közügyek intézésé­ben. A munkásosztály szere­pe növekszik a szocialista élet­mód térhódításában és általá­nossá válásában is. A mun­kásosztály általános művelt­ségének, szakmai képzettségé­nek emelése, új és növekvő szükségleteinek kielégítése nem csupán gazdasági, ha­tály, amelyhez soroljuk a sta­tisztikai gyakorlatban a mező- gazdaság szövetkezeti szekto­ra kivételével az összes fizi­kai dolgozót, valamint a szel­lemi dolgozók közül a terme­lés közvetlen irányítóit; műve­zetőket, technikusokat, diszpé­csereket; raktárosokat; forgal­mi, szállítási irányítókat. nem lényeges társadalom-po­litikai feladat." Már az eddigiekben is utal­tunk arra, hogy a munkásosz­tályhoz tartozók száma a szo­cialista építés időszakában közel megduplázódott. Ez a számszerű növekedés pedig el­sősorban az ipari-építőipari ágazatokban volt jelentős. En­nek eredményeként a mun­kásosztályhoz tartozók között 57,6 százalék az ipari-építő­ipari fizikai dolgozók aránya. Az 1960-as évektől kezdve az ipari fizikai dolgozók szá­ma a korábbinál - mérsékel­tebb ütemben emelkedett, majd 1970 után némileg visz- szaesett, és ugyanezen idő­szakban az .építőipari mun­kásság növekedése is lassúb­bá vált. Lényegében arról van szó, hogy 1970-re az ipari­építőipari munkások száma el­érte azt a szintet, amely gaz­dasági-társadalmi fejlődésünk­nek megfelel, és a jövőben arra számíthatunk, hogy a fejlett országokra jellemző át­alakulási folyamatoknak meg­felelően elsősorban a harma­dik szektorban foglalkoztatott munkások száma és aránya fog növekedni. Magyarországon korábban elhangzottak olyan nézetek, hogy a munkásosztály nagy­arányú számszerű növekedé­se, valamint azok a társadal­mi átrétegződési folyamatok, amelyeknek során a munkás­osztály legjobbjai vezető po­zícióba kerültek és a szám­szerű növekedés főleg parasz­tok és azok gyermekeinek munkássá válásából adódott, a munkásosztály „fel higulá - sát" eredményezték. Ennek o felfogásnak azonban élesen ellentmond az, hogy a szám­szerű növekedés időszakában, de különösen az elmúlt 15 esztendőben jelentősen nőtt a munkásosztály általános és szakmai műveltségi színvonala. (Lásd a 2. táblázatot.) Míg" 1960-ban csak a mun­kások egyharmada, addig napjainkban már kétharmada végezte el legalább a 8 osz­tályos általános iskolát, nőtt a szakképzett munkások aránya, és a 30 év alatti szakmun­kásoknak már közel egyhar­mada rendelkezik érettségi bi­zonyítvánnyal is. A számszerű növekedés - te­hát nemcsak a munkásosztály arányának, hanem társadalmi súlyának növekedésével is együttjárt. A munkásosztály­hoz tartozók több mint 90 százaléka a felszabadulás után vált munkássá és így társadalmi helyzetét, éppúgy mint tudatát, már a felszaba- lást követően kialakult szocia­lista társadalmi viszonyok ha­tározzák meg. Kolosi Tamás (KÖVETKEZIK: 5. A parasztság) Marx Károly egyszer — mai fogalmaink szerint olyan kér- dezz-felelek játék alkalmából — leányával disputáivá arra a kérdésre, hogy mi az édesapa által kedvelt emberi tulajdon­ság, így felelt: „Az egyszerű­ség." Egy munkásemberből lett, ve­zetői posztra emelt kommunis­táról hallottam nem rég ezt a véleményt: „Kiemelték közü­lünk, vezetővé tették, de ő mégis megmaradt olyannak, amilyen azelőtt volt. Közvetlen, szerény, egyszerű most is. Épp­úgy szót tudunk vele érteni, mint azelőtt. .Aligha illethet ennél nagyobb dicséret kom­munista vezetőt. Szerénynek lenni sokkal nehezebb akkor, amikor a siker, az elismerés száz és s?áz lehetősége csalo­gat, amikor kedvezőbbek az egzisztenciális körülmények, amikor, hogy úgy mondjuk, a vezetéssel járó „hatalom” bir­tokába jut valaki. Nehezebb, mint olyan körülmények között, amikor a kisebb beosztás, a korlátozott anyagi lehetőségek különben is szerénységet, puri­tánságot parancsolnak, s ami­kor társadalmi életünk, minden­napi munkánk szinte minden percét a dolgozó emberek kö­zött töltjük. Az egyszerűség a kommunis­ták egyik legszebb emberi tu­lajdonsága volt minden időben. Lenin azért volt oly szerény, közvetlen, azért tudta az első pillanatban megértetni magát a dolgozókkal a legnehezebb kérdésekben is, mert azonosul­ni tudott a tömegekkel. Ő nem „leereszkedett" a munkásokhoz, a parasztokhoz, erre aligha volt szüksége, hiszen velijk ér­zett minden fájdalmukban, gondjukban, úgy járt közöttük^ mint az okosabb, a tapasztal­tabb testvér. S mert mindenben azonosulni tudott velük, ezért tudta kimondani gondolatai­kat, vágyaikat, megfogalmazni céljaikat, s harcba vezetni őket. Lenin és a marxizmus—leni- nizmus többi nagyjainak, a munkásmozgalom legjobbjai­nak példája arra tanít ben­nünket, hogy a Marx által oly nagyra tartott erény, az egysze­rűség, nem külsőségek fitogta- tása, nem valami alkalomad­tán felölthető kellék, amelyben tetszelegni, népszerűséget haj­szolni lehet az emberek között, hanem a néppel való teljes azonosulásból fakadó emberi magatartás, amelynek eredője a nép iránti szeretet, a nép céljaival és érdekeivel való teljes egybeforrottság. Pártunkban ma a lenini nor­mák erősödésével mindinkább jellemző a közvetlen, a dolgo­zókkal szót érteni tudó és a vé­leményüket mindenben kikérni akaró vezető típusa. Az olyano­ké, akikről — mint a bevezető­ben említett vezető esetében is — szeretettel, ragaszkodással szólnak a dolgozók, bármilyen magas posztra állították is őket. Az az életközelség, amely ma a vezetőket, a kommunis­tákat és a dolgozó népet egy­bekapcsolja, forrása már esz­tendők óta számos gazdasági, politikai sikernek. A vezető, a kommunista eszé­nek, lelkének oly érzékenynek kell lennie a tömegek vélemé­nyére, hangjára, mint a szeiz­mográfnak, jelezni kell a leg­kisebb rezdüléseket is. S ezt az, érzékenységet csak úgy őrizhe­ti meg, ha szüntelenül együtt él, szinte együtt lélegzik a dol­gozókkal. Aligha vitathatja bárki is, hogy ma általában ez a he­lyes emberi magatartás, mun­kastílus jellemzi a vezetőket, a kommunistákat. De „kiskirá­lyok", a sikerekben megrésze- gült, a kommunista szerénysé­get megszegő emberek akad­nak ma is. Köztük olyanok is, akik a nép soraiból származ­nak, akiket egy időben a sze­rénység példaképeinek is te­kinthettünk. Egyik pártbizottságunk vezető munkatársa egyszerű munkás­emberből lett pártmunkás. Egy idő után olyan emberekkel vet­te körül magát, akiktől először ő maga óvta egyik munkatár­sát. Kezére játszott egyes, csak anyagi érdekeket hajhászó em­bereknek. A párt érdekeit ká­rosítva juttatott nekik előnyö­ket, miközben a rászorulók ügyes-bajos dolgaival alig tö­rődött. Végül már nyíltan is hangoztatta, hogy neki „csak az isten parancsol". A megyei pártbizottság a közelmúltban felderítette viselt dolgait, levál­totta. Ilyen esetekben nemegyszer megesik, hogy mivel a tünetek között elsőként rendszerint olyan dolgok jelentkeznek, mint a nagy lábon élés, a fennhéjá- zás, a parancsolgatás, a harc is valahogyan csupán ezek el­len a külső megnyilvánulások ellen folyik, pedig ezek lefa­ragásával még csak amolyan „tüneti kezelést" nyújtunk. „Az elvtárs elbizakodott, önhitté vált,, megrészegítették a sike­rek” — rendszerint ilyeneket vágunk a fejéhez. De amit ide­jében észre kellett volna ven­nünk, amiért legjobban kor­holnunk kellene, az legfőképp annak a köteléknek a meglazí- tása, amely őt a dolgozó tö­megekhez, azok mindennapi gondjaihoz, örömeihez, munká­jukhoz fűzte. Ezt kellett volna elsősorban észrevennünk, s ezt látva talán m’egelőzhettük vol­na a bajt. Mi más is lehetne számunkra ilyenkor a „vész- csengő”, mint a dolgozók sza­va, figyelmeztetése. De hogy meglássuk, megértsük, felfog­juk jelzéseiket, figyelmeztetései­ket, ott kell élnünk a dolgozó tömegek között, meg kell nyer­ni bizalmukat. Régi igazság ez, tudjuk, értjük, éljük is, csak néha arról feledkezünk meg, hogy nem lehet élni akárho­gyan a tömegek között. Kiemel­kedni, vezetővé válni a töme­gek közül, nem „kiválást” és nem „felülemelkedést” jelent az életmódban, hanem élreál- lást, és nem is a posztokat il­letően. Inkább abban, hogy is­merve a dolgozók véleményét, törekvéseit, vágyait, céljait, a legérthetőbben tudjuk^ megfo­galmazni őket a számukra leg­célravezetőbb eszközöket' tud­juk megmutatni azok elérésé­hez. S ebben a szerénység, az egyszerűségből fakadó közvet­lenség mindenkor is a legfőbb segítőtársunk lesz. Nálunk egy időben divat volt csupán a külsőségekben mérni a vezető emberek, a kommunis­ták puritánságát, avagy fenn- héjázását. Szó sincs róla, mint­ha nem tulajdonítanának je­lentőséget bizonyos külsősé­geknek is. A kommunisták kö­telező szerénységével szemben­álló magatartás, és életmódbe­li hibák ugyanis rendszerint már a bajt, vagy annak kez­detét jelzik. Mi több, önma­gukban is egyengethetik az utat az eltávolodáshoz, az el­szakadáshoz, az egyszerű em­berek mindennapi problémái­tól, gondjaitól, végső soron at­tól az érzelmi, gondolkodásbeli közösségtől, amelynek elszakít­hatatlan láncként kell össze­kapcsolnia a kommunistát a dolgozó tömegekkel. Kétségte­len, hogy az, aki „nagy elfog­laltságra" hivatkozva elsősor­ban a régi osztálytársaival kap­csolatait építi le, aki nem sza­kit időt arra, hogy felkeresse a dolgozókat munkahelyeiken, az könnyen elfeledheti a kiskere­setű családok napi gondjait. Nagyon is fontosak tehát az életmódbeli „formaságok”, kül­sőségek is. ügyelnünk kell ezekre is, jelezni a bajt idejé­ben. De mindennél fontosabb, hogy arra figyelmeztessük a vezető posztokat betöltő dol­gozókat: maradjanak meg gon­dolkodásukban, magatartásuk­ban, életmódjukban egyszerű­nek, közvetlennek, olyannak, amilyennek ismerték akkor, amikor vezető posztra helyezték őket. Egyszerűnek, puritánnak, sze­rénynek lenni nem pusztán em­beri magatartás, jellem dolga, hanem a kommunisták számára mélyértelmű osztálytartalma is van e szép emberi erényeknek. Kőszegi Frigyes A munkásosztály aktív keresőinek iskolai végzettsége és foglalkozási minősége (1949—1973) (°/o) 1949 1960 1970 1973 0—7. osztály 80 66 40 35 8. osztály » 18 30 52 56 Érettségi 2 4 8 9 Összesen: 100 100 100 100 Termelés közvetlen irányítója 3 3 5 5 Szakmunkás 29 32 37 40 Betanított munkás 14 27 31 31 Segédmunkás 54 38 27 24 Összesen: 100 100 100 100 Az aktív keresők osztály- és rétegtagozódása (%) 1949 1961) 1970 Munkásosztály 38,8 50,8 57,1 58,0 16,0 22,3 24,0 21,1 3,2 3,4 0,1 —-»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom