Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-27 / 205. szám

. 1978. július 27., csütörtök Duncintüli napló 3 A Rákóczi úti ideiglenes parkoló Bajcsy-Zsilinszky utcai szanált terület Takarékoskodjunk az energiával! A számítottnál mintegy 200 millió köbméterrel több földgázt és 470 ezer tonná­val több kőolajterméket használt fel az ország az első félévben. Elsősorban a szokatlanul hűvös időjárás okolható az energiahordo­zók felhasználásának növe­kedéséért, hiszen az átla­gosnál jóval hosszabbra nyúlt a fűtési idény, s a nyarat is megtűzdelték olyan hideg, esős napok, amikor be kellett gyújtani az olajkályhákat, a gáz­fűtőkészülékeket. A megnövekedett igények kielégítésére a hazai kő­olaj- és földgázbányászok túlteljesítették féléves ter­vüket, s a múlt év azonos időszakához viszonyítva 6— 7 százalékkal növelték ter­melésüket. Ezen belül külö­nösen jelentősen bővítették a földgáztermelést, ami 16 százalékkal haladta meg a féléves előirányzatot, s így már az éves terv 55,9 szá­zalékát teljesítették. Az Or­szágos Kőolaj- és Gázipari Tröszt pedig az export ro­vására is javitotta az ellá­tást. fgy a többlettermelés, az exportvisszatartás és a meglévő készletek egy része felhasználásának együttes eredményeként az első fél­évben lényegében zavarta­lan volt az ellátás. Ezért a hazai kőolaj- és földgázbányászok a máso­dik félévben is nagy erő­feszítéseket tesznek az igé­nyek kielégítéséért. így az idén kőolajból 40 ezer ton­nával, földgázból 300 millió köbméterrel tetézik meg előreláthatólag tervüket. Bontunk és építünk A maszek-TÜZÉP most a fe­lüljáró alatt árusít. Bontott tégla, bontott cserép, bontott fa — ez a kínálat, és persze ajtók, ablakok tokostól, csere­pek és minden, ami a túlolda­lon lebontott házakból kikerült. A Vasút utca saroktól most szabad a terep a Bajcsy-Zsi­linszky úti tízemeletesekig, akár mór most lehetne kezdeni a 3000 adagos étterem és a Me­csek vidéki irodaház, valamint a Domus Áruház építését. Azaz ... az utóbbinál — mint hallot­tuk — nem elég a hely: a Tol­na megyei Állami Építőipari Vállalat teljes munkaterületre tart igényt, ezért meg kell gyor­sítani a BÉV ácstelepének ki- költöztetését. i§Í£|j§^ Az elmúlt hetekben, hóna­pokban a pécsi belváros több pontján tűntek el házak, ház­sorok, hosszabb-rövidebb időre kitágult a látóhatár. A régiek mellé új foghíjak sorakoztak, s némelyikük bizony hosszú életre számíthat. Így a kőzúza­lékos lefedés azt jelenti, hogy ezek az új foghíjak jó időre enyhítik a belváros parkolási gondjait. Vegyük sorra ezeket az új foghíjakat. Legtöbbjük a Rákóczi úton van, ezért sétáljunk csak vé­gig Pécs eme főútvonalán, a Zsolnay-szobortól a Rózsa Fe­renc útig. Mindjárt a szobor háta mö­gött találjuk a legfiatalabb foghijat. A Néprajzi Múzeum és a Jókai utca közötti terüle­ten két jelentős építkezés indul. A barkács-áruházzal összekap­csolt TÜZÉP-irodaház kiviteli terveit ez év őszén szállítja a PTV, az előkészítő talajmunkák augusztus körül indulnak. A posta műszaki épülete elé ke­rül az új Pécs 1. postahivatal modern felvételi épülete, amely megoldja a római kori épület­maradványok bemutatását is. A sikeres házi pályázat után most készül a BARANYATERV-nél az épület tanulmányterve. Szemközt egy kis foghíj van, azon át jól rálátni az épülő új megyeházára. Egyelőre parkoló, az egykori Majláth utca meg­maradt csonkjából hajtanak be a kocsik. Meddig? Most a Zsol­nay-ház két tűzfala nézeget a függöfolyosós udvarral együtt a megyeházára. A városnál ér­lelődik az elképzelés, hogy ezt a házat valami módon — egy jól illeszkedő épületszárnnyal — egészítsék ki. A Jókai utca két sarkáról is eltűntek az épületek. A volt gázolajtelep helyén most tűz- víztározót, s majd egy trafóhá­zat építenek. A másik oldalon a sarki ház bontása nyitja meg o Rákóczi út e szakaszának a szanálást. Üj OTP-központ épül majd itt, no és legna­gyobb kulturális beruházásunk, a megyei művelődési központ. Ismét át a másik oldalra. A Citrom utcai tömbbelső megnyílt a Rákóczi útra, a városfal egy szép szakasza kívül-belül lát­hatóvá lett. A tömb beépítésé­ről már többször írtunk, külön­böző terveket ismertetve. Most a legfrissebb információnkat adjuk közre. A Rákóczi úti fog­híjon épül meg a tsz-szövetség központja a termelőszövetkezeti élelmiszer-áruházzal egyetem­ben. A tömbbelső és a Bem utcai foghíj beépítése még ,,további gondolkodást igényel". ÄliilSÄI A Természettudományi Mú­zeum mellett is egy tekintélyes méretű új parkoló örvendezteti az autósokat, ez a Rózsa Fe­renc út sarkival egyetemben hosszúéletűnek ígérkezik. Itt is egy elképzelés él: a Rákóczi utat a déli oldal felé bővíte­nék, ami újabb szanálásokkal járna. A PTV-nél néhány éve házi tervpályázatot írtak ki a Rákóczi úttól délre lévő terület rendezésére (a pályaműveket a DN-ben is bemutattuk), az ajánlások szerint e térségben alakítható ki Pécs impozáns új városközpontja. Ennek megvaló­sítása sok éves munka. Tegyünk most egy nagy ug­rást, hogy egy pillantást vet­hessünk egy régebbi foghíjra. A Kossuth Lajos utca 29-es telekről van szó, itt épülne a Képcsarnok Vállalat új bemu­tatóterme. Tavaly tavasszal volt a cölöpalapozás, idén áp­rilis 1-re ígérte a BÉV a felvo­nulást, de ennek mindmáig semmi nyoma. Itt kell egyéb­ként emlékeztetni a belvárosi foghíjak sanyarú sorsára: hiány­zik az erre a fajta munkára vállalkozó (vagy alkalmas?) ki­vitelező apparátus, s emiatt éveket csúsznak a gyorsan megoldható munkák. Vajon nem érné meg Pécsnek, hogy a bonyolultnak mondott foghíj­beépítésekre létrehozzon egy ru­galmasan alkalmazható kapa­citást a födémemeléses — lift- slab — módszerre, ami az elis­merten kedvező tapasztalatok ellenére is igen tétován lépked nálunk még mindig. A bontások után két építke­zésről. Épül az új fedett piac a Bajcs-Zsilinszky úton. Most a pincét építik, s eközben a csá­pos kutak az építkezés környe­zetéből naponta másfélezer köbméternyi talajvizet emelnek ki és eresztenek a város csa­padékhálózatába. (Vajon ezt a vizet nem lehetett volna a pécsi parkok locsolására felhasznál­ni?...) A helyszínen vannak mór a födémelemek, az ún. pi- panelek és az előregyártott be­tonpillérek. Úgy néz ki, hogy az építkezés augusztusban „ki­bújik a földből.” A másik nagy munka a Kon- zum Áruház mellett folyik. A MÉSZÖV-PTV irodaház építke­zése is még a „földben van", de egyre jobban bontakoznak az épület körvonalai. Itt vetet­te be a BÉV először az osztrá­koktól vásárolt NOE-zsaluzatot, amelyet egyelőre a liftaknáknál és más, térszín alatti épületré­szeknél alkalmaznak, utóbb azonban nagy szerepük lesz a födémek zsaluzásában. Ez az építkezés is augusztusban „bú­jik ki a földből.” Hársfai István Szélesedik a mozgalom B e kell-e mutatni újra és újra az eszperantót? Hála a hazai mozgalom fejlődésének, ma már egyre kevesebbszer kell úgy kezdeni eszperantó tematiká­jú cikket, hogy „1887-ben je­lent meg Varsóban Zamenhof könyve, amely a mindmáig legnagyobb sikert elért nem­zetközi segédnyelv alapjait tartalmazza,” De vajon ugyanígy közismert-e, hogy az utóbbi három—négy évben vi­lágszerte soha nem tapasz­talt lendületet vett az eszpe­rantó mozgalom? Régen elmúlt már az az idő, amikor a semleges köz­vetítő nyelv gondolatát mind­össze szépnek minősítették — ma már a hasznosságán van a hangsúly. A legkülönbö­zőbb szintű nemzetközi kap­csolatokban a tolmácsolás és fordítós költségei milliárdok- ra rúgnak évente. Csak egy adat: az ENSZ költségvetésé­ben 105 milliós tételként sze­repelnek ezek a kiadások. Melyek azok a tények, ame­lyek a néhány éve megkez­dődött eszperantó-reneszán­szot bizonyítják? idén kezdte meg a Moszk­vai Rádió kísérletképpen esz­perantó nyelvű műsor sugár­zását, ami következménye an­nak, hogy a Szovjetunióban föllendülőben van mind az eszperantó mozgalom, mind az interlingvisztika tudomá­nya, melynek művelésében a szovjet tudósok mindig is élen jártak. 1977 elején az angol parlamentben megalakult a Szakszervezeti és Szövetkezeti Eszperantó Csoport azzal a céllal, hogy az angol mun­kás- és szövetkezeti mozga­lomban népszerűsítse és ter­jessze az eszperantót, ame­lyet a jövőben nemzetközi kapcsolataikban kívánnak al­kalmazni. A csoport vezetősé­gében 12 országos szakszer­vezet elnöke, főtitkára, nagy szövetkezetek vezetői és te­kintélyes politikusok foglal­nak helyet. Ugyancsak tavaly történt, hogy a reykjaviki eszperantó világkongresszuson az UNESCO-t maga a fő­igazgató, Amadou-Mahtar M'Bow képviselte. Az évről évre más ország fővárosába összehívott esz­perantó világkongresszusokra csak a nemzetközi nyelv hí­veinek kis hányada megy el, mégis, az idei várnai kong­resszusra csaknem ötezren je­lezték részvételüket. A küldöt­tek a nemzetközi nyelv és a nevelés kapcsolatát vitatják majd meg. Hogy ez a téma mennyire időszerű, azt a jú­lius 14—16-án Budapesten megtartott XXVII. magyaror­szági eszperantó kongresszus tanácskozásai is igazolták. Vas János SZOT-titkár kongresszusi megnyitó beszé­déből idézek: „Á magyar szakszervezetek nagy érdeklő­déssel figyelik és segítik az Eszperantó Szövetség munká­ját, mint olyan szövetségét, amelynek tevékenysége a fel- szabadulás előtti hagyomá­nyaihoz hűen, nagyban hoz­zájárul társadalmunk céljai­nak megvalósításához... A szakszervezeti mozgalom ösz­tönzi és bátorítja mindazok tevékenységét, akik az eszpe­rantót már munkanyelvként, a nemzetközi tapasztalatcsere közvetítőiéként is hasznosít­ják. Ez a folyamat megindult és tovább kell szélesíteni..." Kutas Imrével, a Magyar Eszperantó Szövetség főtitká­rával a 'tanácskozás szüneté­ben beszélgettem. A főtitkár elmondta, hogy hazánkban a szocialista brigádok körében mozgalommá vált az eszpe­rantó elsajátítása, s gyakor­lattá a szocialista országok között az egyes gyárak, üze­mek dolgozóinak találkozása, tapasztalatcseréje — nemzet­közi nyelven. Egyelőre kevés eszperantó szakos tanár van Magyarországon. Csupán o szövetség levelező nyelvtanfo­lyamára ezren jelentkeztek az idén. A fiatalság érdeklődése az eszperantó iránt világszerte nagv. Jakab Sándor, a MESZ elnökségi tagja, mint a ma­gyar eszperantista fiatalság kéoviselője utazott hazánk küldöttséaével a havannai VIT-re. örömmel újságolta, hogy a találkozó egyik nap­ján önálló rendezvénysoroza­ta lesz az eszperantónak, amelyet a kubai eszperantista diákok és dolgozó fiatalok hónapokon át tartó szervező munkával készítettek elő. H ogyan veszik ki részüket a pécsi eszperantisták a MESZ munkájából? Kutas Imre csak elis­merő szavakat mondott. Az ország 16 eszperantó területi bizottsága közül az egyik leg­jobban dolgozó a mienk. Tagjai különösen a testvérvá­rosi kapcsolatok fejlesztésé­hez járultak és járulnak hoz­zá. Az itthoni és külföldi elis­merést akkor tudjuk csők igazán értékelni, ha figye­lembe veszünk egy nem lé­nyegtelen tényt: valamennyi magyar eszperantista napi munkája elvégzése után tár­sadalmi munkában dolgozik azért, hogy a nemzetközi nyelv segítségével mind több barátot szerezzen hazánknak. Tófalvi Éva Nagyobb befogadóképességű, biztonságosabb pb-gázcseretelepek Nemrég a tv-híradóban be­mutatták a Budapesti Alumí- niumárugyár új automata gép­sorát, mely a 11 kilogrammos pb-gázpalackokat ontja. A gyárvezető nyilatkozata — hogy ezután bőven jut palackoól a hazai fogyasztóknak is — sok baranyaiban is reményt ébresz­tett. Jelenleg ötezren állnak sor­ban tartalék palackért — van, aki évek óta. Igen népszerű a háztartási pb-gáz, gyorsan, gazdaságosan lehet vele főzni. Ezt tanúsíthatja az a 78 357 háziasszony, aki használja. A palack legrosszabb tulajdonsá­ga az, hogy leginkább akkor fogy ki, amikor a vasárnapi ebédet kellene elkészíteni. Ilyenkor aztán — begyújtanak a jó öreg tűzhelybe. Ennek megelőzésére legbiztonságo­sabb megoldást a tartalék pa­lack jelentené. Vadas László, a DDGÁZ Pé­csi Szolgáltatási üzemegység­nek vezetője is látta a tv-híradó képsorait. Többet egyelőre ő sem tud: Ötezren várnak tartalék palackra — A pb-gáz körül évek óta valami mindig hiányzott: hol a gáz, hol a tűzhely, hol a nyo­máscsökkentő került a hiány­cikklistára, most a palack van soron. Az Alumíniumárugyártól csak a rendelt palackok kis ré­szét kapjuk meg, ezzel biztosí­tani tudjuk, hogy aki először vesz tűzhelyet és kéri a bekö­tést 4—6 héten belül megkapja. Tartalékra nem telik, ígérni sem tudunk. A DDGÁZ számol azzal, hogy előbb-utóbb palackból is lesz elegendő, ezért megkezdték a falusi tároló ketrecek kicserélé­sét alumínium tárolókra. 1980-ig a jelenlegi 18 palackot befoga­dó ketreceket felváltó biztonsá­gosabb tárolókban 100 palackot tarthatnak egyszerre. Ha tartalék palackot nem is, új cseretelephelyet rövidesen át­ad a DDGÁZ. Pécsett a Tolbu- hin úti után a közeljövőben ad­ják át a másodikat Kertváros- • ban a Móra Ferenc utcában. A harmadikat a Kovácstelep körzetében telepítik — ha kap­nak rá helyet. A hosszú várakozásban is jó, ha eszébe jut a pb-gázzal fő- zőkhek: megszűnt a kétéven­ként esedékes kötelező ellen­őrzés, ezután a tulajdonosnak kell kérnie a gázosoktól a mű­szaki felülvizsgálatot legalább ötévenként. Ha baj van, aján­latos azonnal bejelenteni — 48 órán belül kijavítják a hibát. Murányi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom