Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)

1978-07-27 / 205. szám

Dunántúli napló 1978. július 27., csütörtök hírek 1978. JÚLIUS 27 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából OLGA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.15 — nyug­szik 19.26 órakor. A Hold kél 23.25 — nyugszik 12.54 órakor. Eötvös Loránd S zázharminc évvel ez­előtt, 1848. július 277 én született és 71 éves ko­rában, 1919 áprilisában halt meg Eötvös Loránd akadémikus, a legnagyobb magyar fizikus, kultúrpoli- tikus. A hires reformpolitikus és realista regényíró, Eöt­vös József fiaként fiatalon a fizikával kezdett foglal­kozni. Egyetemi tanulmá­nyai során Heidelbergben, többek közt Kirchoff, Bun­sen és Helmholtz növen­déke volt. 1871-ben a pes­ti egyetemen a fizika ma­gántanára, s a következő évtől — 24 évesen — ren­des tanára. 1878-ban Jed­lik Ányos nyugalomba vo­nulása után ő vette át a kísérleti fizikai tanszéket, s berendezte a kísérleti fizi­kai intézetet. 1891—92-ben az egyetem rektora, 1889 —1905 között a Magyar Tudományos Akadémia el­nöke volt. Rendkívül jelentős tudo­mányos munkássága. Egyebek között elméleti úton felismerte a folyadé­kok különböző hőmérsék­leten mért felületi feszült­sége és molekulasúlya kö­zötti összefüggést; ez Eöt- vös-féle törvényként isme­retes. Az 1880-as évek vé­gén érdeklődése a gravi­táció felé fordult, s a gra­vitációs tér térbeli válto­zásának mérésére meg­szerkesztette világhírűvé vált ingáját. Ma este NYÁRI SZÍNHÁZ Szabadtéri Táncszín: Salome m Csontváry Múzeum udvara: Ho­mo Ludens (fél 9) Barbakán várárok: Caligula helytartója (fél 9) MOZI Park: A jónevű senki (f4, fő, f8) Park-kert: A bűn "Története (8) Petőfi: Autó (4, 6) Éjfélkor in­dul útjára a gyönyör (8) Kossuth: XXI. olimpiai játékok (hn10, 12, n3, f5) A bűn törté­nete (7) Tanárképző Főiskola: A rézhe­gyek királynője (5) Helga és Michael (f8) Komarov-kert: Zsarutörténet (8) Kertváros: Szöktetés (8) Fekete Gyémánt: Barna férfi estidőben (6) Jó­szerencsét: A gejzírvölgy titka (4, 6) Rákóczi: A Scotland Yard vendége (5, 7) Május 1.: Zsebpénz (fó) Boly: Az akasz- tanivaló bolond nő (7) Har­kány: Árvácska (10) Városok és évek (7) Komló, Május 1.: Fel a fejjel (f5, f7) Komló, Zrínyi: Tüzes gyermekkor (4) A bosszú (6, 8) Mohács: Serpico (6, 8) Pécsvárad: Liliomfi (7) Sásd: Hüvelyk Matyi (7) Sely- lye: A választ csak a szél is­meri (8) Siklós: Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (8) Szi­getvár: Megtalálták a 7. szá­zadot (8) Várható időjárás csütörtök estig: kevés nappali felhőkép­ződés, száraz, meleg idő. Mér­sékelt, változó irányú szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 26— 29 fok között. Pályázati felhívás A Szakszervezetek megyei Ta­nácsa és a KISZ Baranya me­gyei Bizottsága a megyei Ifjú­munkás és szakmunkástanuló napok keretében fotó- és kép­zőművészeti pályázatot hirdet. A pályázaton részt vehet vala­mennyi dolgozó és szakmunkás- tanuló fiatal 35 éves korig, aki­nek hobbija a fotózás és a képzőművészet. A pályamunkák tükrözzék a a fiatal munkások mai életét, munkáját, szórakozását, tanulá­sát és művelődését. A fotók 18x24 cm-es méretben készül­jenek, egy pályázó legfeljebb 10 képpel nevezhet. A képző- művészeti pályázatra fafaragá­sokkal, festményekkel, kisplasz­tikákkal lehet nevezni, korlát­lan mennyiségben. Valamennyi pályamunkára fel kell tüntetni a pályázó nevét, lakcímét, életkorát, foglalkozá­sát illetve az iskolát. A pálya­művek legkésőbb 1978. szeptem­ber 15-ig a KISZ Baranya me­gyei Bizottságára küldendők be (7623 Pécs, Rét u. 4.). A me­gyei zsűri által kiválogatott anyagot az értékelés és a ki­állítás után tovább küldjük az Országos ifjúmunkás napok fo­tó- ill. képzőművészeti pályá­zatára. A megyei kiállítás legjobbjai a két kategóriában díjazásban részesülnek. I. díj 1000—1000 Ft II. díj 800-800 Ft III. díj 600—600 Ft. ♦ — Zenei kirajzás. A pécsi nyári zenei tábor résztvevői ma 19 órai kez­dettel a szilágypusztai KISZ építőtáborban adnak hangversenyt. Egy másik csoportból alakult együttes pediq a Dombay-tónál lé­vő úttörőtáborban lép fel — ugyancsak 19 órai kez­dettel. Kamarazenekari hangversenyt adnak a X. pécsi nemzetközi ifjúsági zenei tábor résztvevői ma, csütörtökön este 8 órakor a Leöwey Gimnázium nagytermében. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbelbetegek részé­re Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia: I. számú klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Kopo­nya- és agysérülések: Idegse­bészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390 este 7-től reg­gel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér. Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógy­szertár, III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógy­szertár. A HÉT FILMJEI Martin Ritt rendező színes, szinkronizált amerikai filmjében ezúttal az ötvenes évek Amerikájáról, a hideg- háborús McCarthy-korszakról, a kommunisták elleni „boszorkányperekről” készített filmet — Woody Allen főszereplésével. XXI. OLIMPIAI JÁTÉKOK — 1976. A színes kanadai dokumentumfilm 1977-ben el­nyerte a budapesti sportfilmfesztivál közönségdiját Magas művészi színvonalát tekintve, amellett, hogy első­sorban a sportszeretők érdeklődésére tart számot, bár­kinek kellemes nyári kikapcsolódást ígér. A filmet Jean- Claude Labrecque rendezte. Az ifjúsági mozgalom története a tv-ben Az ifjúsági mozgalom történetét bemutató, hat részből álló sorozat készí­tését kezdték meg a tele­vízió ifjúsági osztályának munkatársai. Az első két rész a századforduló moz­galmát, a 3. és 4. rész a századfordulótól 1945-ig terjedő, a befejező két rész az 1945 utáni idősza­kot öleli fel. A munkában történészek, könyvtárosok közreműködésével archív­fotókat, film- és levéltári anyagokat, kordokumentu­mokat használnak fel. Fel­dolgoznak egykori perira­tokat, bemutatják az ag­rárszocialista mozgalom kiemelkedő ifjú alakjait, a felszabadulás utáni külön­böző ifjúsági szervezete­ket. Átfogó képet adnak a KISZ-ről, az Ifjúsági Szö­vetség keretében kialakuit, széles tömegeket megmoz­gató munkaakciókról, kul­turális megmozdulásokról, sporttevékenység ről. A teljes sorozat elkészí­tése előreláthatólag három évi munkát igényel. Az el­ső két rész a tervek sze­rint mór idén elkészül és a jövő év elején a közönség elé is kerül. ♦ — Új köntösbe öltöztet­ték a fertődi Eszterházy kastély zenetermét. A Kép­zőművészeti Kivitelező Vál­lalat restaurátorai pótolták a letöredezett stukkódísze­ket, összesen 80 négyzet- méteren helyrehozták a megkopott aranyozásokat. A több hónapig tartó munka nyomán visszanyer­te egykori szépségét Haydn búcsúszimfóniája ősbemutatójának szín­helye. ♦ Értesítés A Pécsi Városi Könyvtár ér­tesíti olvasóit, hogy a meszesi fiókkönyvtár (Pécs, Korvin Ottó u. 20.) augusztus 1-től augusz­tus 18-ig; a Petőfi fiókkönyv­tár július 27-től augusztus 19-ig szabadság miatt zárva tart. A JÓNEVÜ SENKI Esküvő HERICH REGINA és MEZÖFI TIBOR szeretettel értesítik kedves is­merőseiket, barátaikat, hogy 1978. július 29-én 13.30 órakor házasságot kötnek a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2.). SCHMIDT ERZSÉBET és RÉTHÁTI ZOLTÁN szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1978. július 29-én 14.00 órakor házasságot kötnek a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). BARTOS ZSUZSANNA és BERTA JANOS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1978. július 29-én 13.00 órakor házasságot kötnek a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). KARIZS ANNA és KISS IMRE szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, barátaikat, hogy 1978. július 29-én 16.30 órakor házasságot kötnek a szigetvári házasságkötő teremben. ♦ — Növénytermesztési be­mutató. A KSZE Növény- termelési Rendszer Tolna megyei szakosztálya ma — július 27-én — délelőtt 10 órakor a Tamási Állami Gazdaság központjában növénytermesztési tájékoz­tatót és gépi bemutatót rendez. A tájékoztató elő­adásokon többek között szemveszteség csökkentő eljárásokról, a szalmabá­lázás jelenlegi formáiról és talajerő visszapótlásról lesz szó, a gépbemutatón pedig a különböző Rába- típusú erő- és munkagé­peket láthatják az érdek­lődő szakemberek. — Magyar söripari szak­emberek Jugoszláviában. Tegnap három tagú kül­döttség utazott a szomszé­dos országba. Közöttük van dr. Rugási Endre, a Pécsi Sörgyár igazgatója. Belgrádban és Apatinban a jugoszláv partnerekkel egyeztetik a sörszállítások menetrendjét. — Megkezdte a felvo­nulást a pécsi Tüzér utcai felüljáró építésénél a Híd­építő Vállalat. Melléképü­leteket húznak fel, belső utakat alakítanak ki, és szociális létesítményeket biztosítanak a munkások­nak. Ebben az évben tíz­millió forint értékű munkát végeznek el a felüljárón, melyet 1980 végén adnak majd át. — Gyorsabban megy majd az aszfaltozás. Hét és fél millió forintért új aszfaltkeverő gépet és be­tonkeverőt vásárolt az NDK-ból nemrégiben a Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalat. Az aszfaltozási munkák gyor­sítását elősegítő berende­zések szerelése most fo­lyik és még ebben a ne­gyedévben sor kerül üzem- beállításukra. — Útlezárás! Lezárták Pécsett a Székely Berta­lan utat a busz- és átmenő forgalom elől, mert meg­kezdték a közművek és az út felújítását. A Gázmű, a Vízmű és a DÉLVIÉP tíz­millió forint értékben a jö­vő nyárra adja át ismét a forgalomnak ezt az út­szakaszt. Felhívjuk az itt lakók figyelmét, hogy ide­jében szállítsák haza téli tüzelőjüket! — Csőbehúzás. Új sza­kaszához érkezett Sziget­váron a termálvízfűtésű palántanevelő építése. Az alvállalkozóként közremű­ködő fábiánsebestyéni ter­melőszövetkezet brigádja a napokban megkezdte a talajfűtéshez szükséges csővezeték kiépítését. A munka érdekessége, hogy nem előre kiásott árkokba fektetik, hanem ún. cső­behúzó gépekkel a talaj­ba behúzzák a csöveket. * Két baranyai együttes a folklórfesztiválon. Nagy érdeklődés mellett folyik Kalocsán, Baján, Szekszárdon és Kecskeméten a VI. Duna menti folklórfesztivál rendezvénysorozata. A 12 külföldi és 19 hazai együttes között Baranyát a magyaregregyi hagyo­mányőrző falusi népi együttes és a sombereki székely pávakor képviseli. A megnyitón huszonnégy népi együttes énekesei és táncosai vonultak végig a kalocsai utcákon. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Keringek fúvószenekarra. 8.44: A szorocsinci vásár. Háromfel- vonásos opera. 10.05: Ballagó idő. Fekete István regénye folytatások­ban. XI. rész. 10.25: Népi ellenőrök vizsgálták. 10.40: Az operaközvetítés folytatása. 11.12: Kovács Dénes Vi- valdi-szonátákat hegedül. 11.40: Jó­kai Mór élete és kora. Irta: Mikszáth Kálmán. XV. -rész. 12.35: Melódia­koktél. Közben: 13.15: Közelkép — a rajzfilmről. Beszélgetés Jankovics Marcellal (ism.). 14.00: Mindenki könyvtára. 14.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 15.10: Mai ka­tonadalok. 15.28: Ezeregy délután. 16.09: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.45: Puccini: Tosco — Tosco és Cavaradossi kettőse az I. felvonás­ból. 17.07: Körmikrofon. 17.32: Ver­senyművek. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Diákkönyvtár hangszalagon. I. rész. 20.03: Népzenei Hangos Újság. 20.43: Bruno Wa'ter vezényel a Columbia és a Philadelphiai Szimfo­nikus Zenekar élén. 22.20: Nagy mes­terek kamarazenéjéből. Közben: 22.50: Metronom (ism.). 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Hegedűs Lászlóné népdalo­kat énekel, Pribojszky Mátyás citerá- zik. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Francia madrigálok. 8.45: Slá­germúzeum. 9.30: Népek meséi. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Gas­parone. Részletek Millöcker operett­jéből. 12.33: Győri stúdiónk jelent­kezik. 12.55: Szimfonikus táncok. 13.25: Édes anyanyelvűnk (ism.). 13.30: Zenés képeskönyv (ism.). 14.00: Válogatott perceink.' 17.00: Szóljatok szép szavak az ifjúságról. 18.33: Dzsesszfelvételekből. 19.00: Magyar operaénekesek. Kalmár Magda. Ker­tész Iván műsora. 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti . . . (ism.). 21.03: Zenéjét szerezte: Vicent Yuo- mans. 21.33: Nótamuzsika. 22.33: Vi­lágtörténelem dióhéjban. V. rész. 22.43: A Mayas együttes felvételei­ből. 23.00: Tánczene. 23.30: Nász­éjszaka. Részletek Massager operett­jéből. HARMADIK MŰSOR 14.05: Vokális zene. 15.50: Déry Tibor: Újabb napok hordaléka. Könyvszemle (ism.). 16.03: Gundula Janowitz és Thomas Stewart énekel. 16.30: Éneklő úttörők Zánkán. 17.00: ötórai tea. 18.05: Zenettörténeti ér­dekességek. 18.24: Zenekari muzsika. 19.33: Bemutatjuk új lemezünket. 20.30: A reformkor és a szabadság- harc irodalmának hetei. II. rész. 21.00: Kapcsoljuk a Kertészeti Egye­tem dísztermét. Házimuzsika — rádió- hallgatóknak, tv-nézőknek. 22.00: Je- nufa. Részletek Janacek operájából. 22.44: A zenekritikusé a szó. PÉCSI RÁDIÓ \ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés mozai­kok. Emberek és dalok. Tóth S. Já­nos kórósi és Boros Sándorné hegy- szentmártoni nótafákat bemutatja Várnai Ferenc. — Népek dalaiból. Dr. Kun Tibor összeállítása. — A Kormorán együttes új lemezéről. 17.25: Szabó Mária riportja: Régé­szekkel a Jakab-hegyen. 17.40: Ara­tódal Dunajevszkij: Vidám vásár c. filmjéből. 17.45: Helyesen — magya­rul. Dr. Rónai Béla nyelvművelő öt- perce. 17.50: A Boney M együttes lemezei. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Könnyű fúvósmuzsika. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Kersics Anka énekel. — Bács-Kiskun megyei mozaik. — Zene a Szabad­kai Rádió ajándéktekercséről. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — A kombájnos. Portré. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 15.58: Hírek. 16.05: Csak gyere­keknek. Kisfilm-összeállítás: 1. Ljul- ka, Vaszka és a többiek. Szovjet kis- film. 2. Tóbiás és a füllentők. NSZK rajzfilm. 3. Ponny és Sonny. Holland rajzfilm (sz.). 16.50: Pefgő képek. Amatőr filmesek műsora. 17.35: Tele­sport. 18.00: VIT — Kuba (sz.). 18.30: Tévébörze. 18.40: Átlagon felül. A marhahústermelésről. 19.05: Reklám­műsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora (sz.). 21.00: Kapcsoljuk a Kertészeti Egye­tem dísztermét. Házimuzsika — rá­dióhallgatóknak, tv-nézőknek (sz.). 22.00: A veszprémi tévéta(ólkozó díj­nyertes filmjeiből.. Franz Xaver Kroetz: Felsö-Ausztria. Tévéjáték (ism., sz.). 22.45: Tv-Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Ne féljetek a szerelemtől. Magyarul beszélő szovjet film. 21.20: Tv-Híradó 2. 21.40: Egyszemélyes színház. Cseh Tamás és Sándor György. JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: A varázsnyereg. 18.45: Felhí­vás utazásra — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Érvek*78 — külpoli­tika. 20.50: Sebesültek voltunk. 21.20: A gruntoveciek (ism.). 22.25: Pula: Filmfesztivál krónika. 22.50: Sakk. 23.20: Kreuzer-szonáto — ko­molyzene. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Népi muzsika. 19.15: Idő és pihenés. 20.00: Szórakoztatózenei műsor. 21.05: Huszonnégy óra. 21.15: Hímnem, nőnem — dokumentumsoro­zat. 22.00: Afrikai sportjátékok: Atlé­tika (felvételről). 23.00: Pula: Film- fesztivál krónika. Szerdán utcát neveztek el Havannáról c 18. kerü­letben. A Magyar Rádió ifjúságpolitikai műsorá­ban, az ötödik sebesség­ben indítványozták a fia­talok, hogy a XI. VIT há­zigazdájának nevét utca hirdesse a fővárosban. Bu­dapest Főváros Tanácsá­nak javaslatára a 18. ke­rületi tanács végrehajtó bizottsága Pestlőrinc most épülő városrészében, a Fórum mozi mögötti utcá­nak adományozta a Ha­vanna nevet. * A. Mukherjee, a Nem­zetközi Munkaügyi Hivatal munkáscsoportjának admi­nisztratív igazgatója július 22-e és 26-a között hiva­talos látogatást tett ha­zánkban a SZOT meghí­vására. Mukherjee igazga­tót fogadta Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára, a találkozón megbeszélést folytattak a magyar és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdé­seiről. Az ILO képviselője ellátogatott a vegyipari, valamint a Szállítási Dol­gozók Nemzetközi Szövet­ségébe, a Medicor Mű­vekbe, a SZOT Munkavé­delmi Kutató Intézetébe, s tárgyalásokat folytatott a Munkaügyi Minisztérium képviselőivel. A. Mukher­jee szerdán elutazott Bu­dapestről. * Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök szerdán ünnepélyes kere­tek közepette megnyitotta az idei salzburgi ünnepi játékokat. A kon'inens egyik legrangosabb művé­szeti fesztiválja Richard Strauss Rózsalovaq című operájával vette kezdetét. Az előadást az egyik dísz­vendég, Christooh von Dohnányi, a Hamburgi Opero karnagya dirigálta. Lapzárta Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az indo­néziai kormány szerdán mintegy 4000 politikai foglyot bocsátott szaba­don. Többségük kommu­nista, akiket az 1965. évi államcsínykisérletben való részvétel vádjával, bíró­sági ítélet nélkül vetettek börtönbe. Személygépkocsinak üt­között tegnap délelőtt ke­rékpárjával T. János, 10 éves pécsi kisfiú Pécsett, az örögi fasorban. A bal­eset következtében súlyos sérüléseket szenvedett gyermeket a mentők a Gyermekklinikára szállítot­ták. * Terroristák szerdán Mi­lánóban pokolgépes me­rényletet hajtottak végre egy rendőrőrszoba ellen. Az épület előtt elhelyezett nagy erejű, időzített rob­banószerkezet jelentős anyagi károkat okozott, személyi sérülés azonban nem történt. Kari Pribil 40 éves NSZK állampolgár személygép­kocsijával elütötte tegnap Harkány és Siklós között az úttest bal oldalán ha­ladó Kovács Ferenc, 17 éves százhalombattai la­kost, aki súlyos sérülése­ket szenvedett. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. * Nagy Ferenc honvéd­tiszt, aki huzamosabb ide­je gyógykezelés alatt ál­lott, fondorlatos módon megszerzett fegyverrel 1978. július 26-án, elborult elmével agyonlőtte Hajék lenőné és Hajék Péter ta­tai lakosokat, súlyosan megsebesítette feleségét, majd öngyilkos lett. Az il­letékes katonai igazság­ügyi szervek a vizsgálatot folytatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom