Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-27 / 205. szám
2 Dunántúli napló 1978. július 27., csütörtök A Pécsi Nyári Színház Fokozódó érdeklődés Szakemberek, látogatók egybehangzó véleménye szerint hullámzásmentes, sőt némiképpen emelkedő tendenciájú az érdeklődés az első Pécsi Nyári Színház eseményei iránt. A hét elején az időjárás is kedvezőbbé vált a szabad ég alatti előadások számára. Különösen sokan vásárolták az /. Erzsébet jegyeit — ennek hátralevő hétvégi két előadására már csak korlátozott mennyiségben kaphatók belépők. A Reneszánsz vigasságok négy előadásán ÓOO-an vettek részt. A hatfogá- sos vacsorával ízesített rendezvényről sokan lemaradtak '— helyhiány miatt. A hétfői Balettest is telt ház előtt futott o szabadtéri táncszínen. Hétfőn este rendezték meg a Reneszánsz vigasságok harmadik előadását és az I. Erzsébet péntek este elmaradt pót-premierjét. Kedden a Salomét, a Reneszánsz vigasságok utolsó előadását és a Báb I. című elő------------------------------------------* a dást tekinthették meg az érdeklődők. Tegnap, szerdán este a Caligula helytartója és az I. Erzsébet szerepelt a programon. A hátralévő esték egyes előadásaira még mindig kaphatók jegyek. így például a Salome csütörtöki és pénteki előadásaira, a Báb I. és a Báb II. csütörtök, péntek és szombati előadásaira, valamint a kimagasló szórakozást, szép látványt ígérő szombati és vasárnapi néptáncestekre is. Heródiás a Sülöméből — Váratlanul ért ez a szerep, ehhez hasonlót még nem játszottam. De annak ellenére, hogy nehéz dolgom van — s ezt nem panaszként mondom —, nagyon örülök, mert Heródiás alakját érdekesnek, a darabot izgalmasnak tartom — mondta Bókay Mária egy késő délutáni próba előtt, amikor még a Salome premierjére készültek. — Mi a véleménye Heródiás jelleméről? Mennyiben bonyolult rátapintani és jól eljátszani ezt a nőalakot? — Szerintem erősen két másik figurától, nevezetesen He- ródestől és Salometól függ, ezek ketten irányítják a jeleneteket, s Heródiás érzelme, jelleme, indulatai az ő cselekedetein át bukkannak felszínre. Ez a szövegben is tükröződik, hiszen nagyon tömör, sokszor lakonikus rövidségű mondatai vannak. Éppen ebben rejlik a színészileg nehezebb feladat: ugyanis én végig a Bókay ' Mária színen vagyok, beszélnem azonban ritkábban kell mint partnereimnek, ilyenkor is meglehetősen keveset. Ugyanakkor, ahogy kibontakozik a tragédia, nekem — azaz Heródiásnak — is érzelmileg követnem kell őket, s fokozatosan el kell érnem a többiekéhez hasonló intenzitású feszültséget. S ezt a rövid, sokszor ismétlődő mondatokkal, esetleg félmondatokkal ki is kell fejeznem, hiszen Heródiás sem közömbös érzelmileg, sőt, eléggé összetett jellemű nőalak. Belőle ugyan hiányzik a többiek misztikus- sága, de gőgös, becsvágyó, könyörtelen és a maga sajátos módján féltékeny is. Mindezt eljátszani, kifejezni nem olyan egyszerű, s hozzá kell tennem, hogy elsősorban a szabadtéri előadás nehezíti meg a rám háruló feladatot. Itt minden egészen más, minden kitágul, s így valamennyi művészi eszközt emelten kell használni. D. Cs. Mai program Barbakán: Caligula helytartója. Szabadtéri Táncszin: Salome. Csontváry-udvar: Báb II. (Homo ludens). Az előadások este fél 9 órakor kezdődnek. Minaret-udvar: A Nagyrákfogó együttes koncertje este 8 órakor. Utolsó előtti előadását tartja ma este a Csontváry-udvarban a Kolozsvári Állami Bábszínház együttese. Képünkön: jelenet az egyik pantomim produkcióból. (Fotó: Seres Éva) Háromszor 11 kérdés a XI. VIT-ró’l fl Megyei Tanács kihelyezett vb-iilése a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban Napirenden a nagyüzem tevékenysége, feladatai Jó vezetés, fegyelmezett munka, fokozatos fejlődés A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát munkáját tárgyalta meg tegnap Bolyban, a kombinát székházában megtartott ülésén a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága. A kombinát kialakulásáról, jelenlegi tevékenységéről és feladatairól dr. Kisjakab Lajos vezérigazgató számolt be. A végrehajtó bizottság a jelentést jóváhagyólag elfogadva megállapította; a 22 ezer hektáron több mint másfélmilliárdos eszközértékkel gazdálkodó, csaknem 3000 dolgozót foglalkoztató kombi/iát nemcsak a megye egyik legnagyobb gazdálkodó szerve, de működése meghatározó a megye mező- gazdaságában. eddiginél többet az export árualapok, különösen a búza és kukorica export-növeléséért. Legyenek a kishatárforgalom gesztorai, és a fiatal agrár- szakemberek kinevelésének megyei bázisa. Ily módon segítsék a termelőszövetkezetek jobb szakemberellátását. A továbbiakban a végrehajtó bizottság dr. Álló Miklósnak, a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya megbízott vezetőjének előterjesztésében a takarmányozásra alkalmas termékek iparszerű fel- használásának helyzetét és feladatait tárgyalta meg. Rné Kellemes körülmények, jó feltételek «* .F.v.awr^n Négyen a szegfűházban, munka közben * Tanulólányok nyári munkán Ragyogó eredmények A kombinát termelési értéke meghaladja az 1,1 milliárdot, a megyében működő állami gazdaságok nyereségének több mint 60 százalékát itt állítják elő. A megye vetőmagszükségletének 80 százalékát a kombinát elégíti ki. Az elmúlt évben 22 000 tonna búzát, mintegy 9000 tonna hibridkukoricát, 3800 tonna borsót és csaknem 3000 tonna szójavetőma- got értékesítettek. Ezen kívül 9000 tonna lucernalisztet, 133 tonna komlót, 8,3 millió liter tejet, csaknem 6000 tonna húst, 7,7 millió darab tenyésztojást és 3,6 millió naposcsibét adtak a hazai ellátásra és exportra. Az idén üzembe állított 30 000 férőhelyes húshibrid telepük és két üzemük biztosítja a Pécsi Baromfifeldolgozó tenyészalapanyagát. Jelentős export A kombinát a megye egyik legjelentősebb exportőre. Az évi 1,1 milliárdos árbevételükből az export 265 millió nagyságrendet képvisel, ennek egynegyed része tőkés export. Árutermelésükön belül egy év alatt 30 százalékkal növelték az exportarányt és 1,8 millió dollárral növelték dollárkitermelésüket. Az évek óta magas termelési színvonalon gazdálkodó nagyüzem nemcsak belső szervezettségben, de az integráció szervezésében is élen jár. A gazdaság 3—4 év óta nyitott a környező mezőgazdasági üzemek felé. Számos termelési rendszernek, társulásnak és közös vállalkozásnak elindítója és gesztora, s integrátori szerepét mind magasabb szinten tölti be. A korábbi Bóly-centrikus- ságával ellentétben a kombinát az utóbbi időben mindinkább szélesíti kapcsolatait a területéhez tartozó településekkel. Évente több milliós anyagi támogatást nyújt a falvak szociális, kommunális és kulturális ellátottságának javítására. Szakembernevelés A testület határozatban rögzítette a végzett munka elismerését, egyben felkérte a kombinát vezetőit: a jövőben még intenzívebben folytassák agrárgazdasági koordinációs tevékenységüket, tegyenek az Fürdőruhában, táskarádiót hallgatva, kellemes körülmények között dolgoznak. Ez a véleményük a/oknak a lányoknak, akik a nyár egy részét munkával töltik a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dísz- növénytermesző üzemében. Valamennyien először vállaltak nyári munkát, s mondhatni, hogy véletlenül. Rankli Éva édesanyja bedolgozója az üzemnek, ő ajánlotta a lányának, ő pedig osztálytársának, Rényi Ágnesnek, hogy jöjjenek a dísznövényüzembe dolgozni. Mindketten hosszúhe- tényiek. Busszal járnak be. Mészáros Erzsébet pécsi, ö egy újsághirdetés nyomán jelentkezett. Mindhárman a Janus Pannonius Szakközépiskola tanulói, óvónőnek készülnek. Vas Mária pedig most fejezte be az általános iskolát, jövőre már a villányi mezőgazdasági szakmunkásképzőben tanul. Dísznövénytermesztőnek készül. Az iskola igazgatója ajánlotta neki, hogy ha van kedve, ismerkedjen egy kicsit jövendő szakmájával. A lányok reggel háromnegyed hétkor kezdik a munkát. Órabérben dolgoznak. Hét forint ötven fillért, illetve nyolc forintot fizetnek nekik. Minden szombatjuk szabad. Igénybe vehetik az üzemi étkezést, a regRejtvény- pályázat a Dunántúli Naplóban Holnap kezdődik Havannában a XI. világifjúsági és diák- találkozó; holnap indul a VIT- rejtvénypályázat a Dunántúli Napló hasábjain. A Baranya megyei KISZ- bizottsággal és a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójával közösen hirdeti meg szerkesztőségünk a háromfordulós sajtókvizt. Pénteken, szombaton és vasárnap háromszor 11 kérdést kapnak majd vállalkozó kedvű olvasóink. A feladványok részben az amerikai földrész első szocialista államával kapcsolatos ismereteket, részben pedig a VIT-ek történetével kapcsolatos tudnivalókat kérik számon. gelit viszont otthonról hozzák magukkal. Mint Várszegi László, a vállalat oktatási előadója elmondta: általában a nyár derekán vállalnak náluk munkát a fiatalok, s többnyire egy hónapot dolgoznak. Ez idő alatt 1600 forint körül keresnek. Mindennap más feladatot kapnak. Legtöbbször szegfűt szednek, illetve gyomlálnak, néha kapálnak. Ottjártunkkor éppen gyomláltak a lányok. Hosszú szárú, halványzöld színű gumikesztyűben dolgoztak. Az első napokban kicsit furcsa volt számukra a kétkezi munka, de már megszokták. Kérdezem, hogy mire költik majd az itt keresett pénzt, de még nem tudják pontosan. Mészáros Erzsébet, Rényi Ágnes külföldre szeretne utazni, de ha nem megy, akkor valószínűleg ruhát vásárolnak. Rankli Éva egy kisebb összegnek már tudja a helyét: melegítőt vesz. Vas Mária pedig úgy gondolta, hogy ,,besegít" a középiskola és a kollégiumkezdés kiadásaiba a szüleinek. A legfontosabb holmikat és a tanszereket az itteni keresetéből akarja megvenni. Ö jövőre már az üzemi gyakorlatát tölti majd itt, a többiek pedig ismét nyári munkavállalóként szeretnének visszajönni .. . T. É. XI. VIT, HAVANNA A helyes megfejtéseket együtt — tehát összesen 33 választ — augusztus elsején éjfélig kell postára adni a következő cimre: Kuba presszó, 7633 Pécs, Tarr Imre utca; vasárnap és hétfőn 16 és 22 óra között személyesen is be lehet vinni a válaszokat a Kuba VIT-presz- szóba. A helyes megfejtők között augusztus 4-én, a Pécsi Rádió élő adásában sorsoljuk majd ki a dijakat. Első dij: egy hordozható kazettás magnetofon, a második helyezett jutalma 1000 forintos könyvvásárlási utalvány, a harmadik dij pedig egy 500 forintos vásárlási utalvány. A díjátadásról szintén egyenes adásban számol be a Pécsi Rádió a VIT és a VIT-presszó zárásának napján: augusztus 5-én, szombaton. Rejtvényszerető olvasóink keressék tehát a VIT-rejtvényt a Dunántúli Naplóban: holnap, szombaton és vasárnap! A baranyaiak sikeres szereplése Szegeden Nagy népszerűségnek örvend a könnyűipári vállalatok pavilonja a Szegedi Ipari Vásáron, s benne a Pécsi Kesztyűgyár standja. A pécsiek kisméretű ringet állítottak fel az általuk készített boxkesztyűk reklámozására, s a gyerekek örömére, akik a helyszínen edző irányításával ki is próbálhatják. A kesztyűgyáriak egyéb „fogásokra" sem sajnálták a fáradtságot: színpadot építettek, amelyen a Magyar Divat Intézet manekenjei mutatják be naponta többször a gyár termékeit. A manekeneken csak azok a ruhák, kabátok, táskák láthatók, amit a pavilonban a közönség meg is vásárolhat. Természetesen a siker itt sem maradt el: a nyitás , után fél órával a nők már egymás lábát taposták. Az elmúlt négy nap alatt félmillió forintot forgalmaztak. (A pécsi Bőr- és Cipőipari kiállítás 10 napja alatt 233 ezret.) A Szegedi Ipari Vásáron sikert arattak a Pécsi Bőrgyár termékei is, különösen élénk az érdeklődés jugoszláv részről. Az ELITA Cipőgyárral történt megállapodás értelmében a gyár idehaza nem kellően méltányolt cipőfelsőbőröket küld Jugoszláviába, ahol a cipőgyár belőlük exkluzív cipőket készít. Ezeket a cipőket az őszi BNV-n kiállítják, annak igazolásául, hogy ezekből az alapanyagokból is készíthetők luxuscipők. A külföldi szakemberek főként az anilinos marha, cipőipari nappabőr, az anilinos „Junó" marha cipőfelső bőr hidrofobizált és viaszos kikészítésű polirozható változatai iránt érdeklődnek. * A díjnyertes baranyai termékekről a nyitáskor már beszámoltunk.* Utólag kaptuk a hírt, vásárdíjat nyert a MEGYESZER MKT Modul típusú kaputelefonja is. S. Zs.