Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-24 / 172. szám
4 Dunántúlt napló 1978. június 24., szombat Rendőrségi felhívás HÍREK 1978. JÚNIUS SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IVÁN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.47 — nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 22.19 — nyugszik 8.13 órakor. Horváth János Száz évvel ezelőtt, 1878. június 24-én született a Bihar megyei Margittán — és 1961-ben halt meg Budapesten — Horváth János Kossuth-dijas irodalomtörténész, akadémikus, a magyar polgári irodalomtörténet-irás egyik legkiválóbb művelője. Az egyetemet mint az Eötvös-kollégium tag/a 1897-től Budapesten végezte, s 1901-ben bölcsészdoktori, 1904-ben magyar-lranciaszakos tanári oklevelet szerzett. Ezt követően az Ecole Normale Supérieure ösztöndí/as hallgatójaként Párizsban tanulhatott. Hazatérése után az Eötvös-kollégium szakvezető tanára lett, miközben budapesti reáliskolai tanárként is oktatott. A budapesti egyetemen egy negyedszázadon át — 1923-tól 1948-ig — volt a magyar irodalom- történet professzora. Egyik alapítója volt — 1911-ben — a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak. Kutatásai kiterjedtek a magyar irodalom minden korszakára, de elsősorban irodalmunk kialakulásának kérdéseit oldotta meg eredményesen. Munkásságának jellemzője a gazdag anyagismeret, a feldolgozás alapossága, a mesteri szerkesztés és a csiszolt előadásmód. Főbb munkái: Ady s a legújabb magyar Ura, Aranytól Ady- ig, Petőfi Sándor, A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig, A magyar irodalmi műveltség kezdetei stb. Ma este MOZI Paik: Bob herceg (f4), Napsugár fiúk (fó, f8). Park-Kert: A javíthatatlan (8). Petőfi: A dominó elv (4, 6, 8). Kossuth: Bob herceg (10, 12). A csillagszemű (f3, f5), A bűvös kör (f7, f9). Komarov-Kert: Fekete kalóz (8). Kertváros: A Scotland Yard vendége (6). Fekete Gyémánt: Ilyenek voltunk (4, 6). Jószerencsét: Kihajolni veszélyes (4, 6).Rákóczi: Amerikai cigaretta (5, 7). Május Cl K. O. (f6). Harkány: Volt egyszer egy vadnyugat (7). Komló, Május 1.: Gyilkosság az Orientexpresz- szén (f5, f7). Komló Zrínyi: Tap- pancsok, mancsok, állkapcsok (4, 6, 8). Mohács: Az Ezüst-tó kincse (6), A farmer felesége (8). Sellye: Gulliver (8). Siklós: Lucky Lady (8). Szigetvár: Már ez is probléma? (8). Várható időjárás szombat estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, több felé zápor, zivatar. Több helyen megélénkülő, néhány helyen megerősödő délnyugati nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12, 17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál pénteken 11 órakor 22 fok volt. Dr. Hámori Artúr kitüntetése A Magyar Belgyógyász Társaság Dunántúli Secti- ója 25., jubileumi vándor- gyűlését Szombathelyen tartotta a Markusovszky Kórház rendezésében. Ebből az alkalomból dr Hámori Artúr egyetemi tanárt a Rendező Bizottság díszoklevéllel tüntette ki a Társaság vezetésében szerzett kimagasló érdemeiért. ♦ — Megszervezték a kedvezményes ifjúsági turista kölcsönző szolgálatot az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda balatoni táboraiban. Az Ezermester és Úttörőbolt Vállalat 50 százalékos kedvezménnyel bocsát a fiatalok rendelkezésére turista és sport- felszereléseket. — Vízi túra. A Pécsi Tanárképző Főiskola másodéves testnevelés szakos hallgatói ezekben a napokban vizi túrán vesznek részt Baján. A táborozás kilenc napja alatt az alapvető vizisportokban mélyítik el tudásukat. ♦ Július havi vásárok Július 2: Pécs, országos állat- és kirakóvásár, országos autó- és motorvásár. 7.: Boly, országos állat- és kirakóvásár. 9.: Pécs, országos autó- és motorvásár. 10.: Siklós, országos állat- és kirakóvá- sór. 12.: Szentlőrinc, országos állat- és kirakóvásár, országos autó- és motorvásár, 16.: Mohács, országos autó- és motorvásár. 17.: Mohács, országos állat- és kirakóvásár, 20.: Drávátok: országos állat- és kirakóvásár. Emberölés bűntettéért vonta felelősségre a Pécsi Megyei Bíróság dr. Teme- si tanácsa Ignácz György 53 éves pécsi segédmunkást. A vádlott március 4- én az esti órákban Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utca 40-es számú, szanálásra kijelölt lakóépület fáskamrájában egy vascsővel több ütést mért Blaskó Dezső 51 éves pécsi alkalmi munkásra, majd az életveszélyesen megsebesült ismerősét segítségnyújtás nélkül magára hggyva, elmenekült. Blaskó Dezsőt csak másnap délután találták meg eszméletlen állapotban. Az idegsebészeti klinikára szállították, ahol a súlyos — Ételbemutató Har kányban. A nyári egészségnevelési program keretében ma délelőtt 9-től délután 2-ig a harkányi strand területén a korszerű táplálkozás jegyében ételbemutató és kóstoló lesz a TITÁN és a Bara- nyaker közreműködésével. E célra ideiglenes pavilont állítanak fel: a kóstoló ingyenes. — Környezetvédelmi hetet rendez a HNF Mohács városi Bizottsága a város más tömegszervezeteivel, a vállalatokkal karöltve június 26-tól. Az egyhetes programban többek között gyermekrajz-pályázat, szocialista brigádok környezetvédelmi vetélkedője, fotókiállítás szerepel. — Német sramlizenekor, a Micados Vagabunden játszik minden hétfőn rendszeresen 18-tól 23 óráig Harkányban, a Bányász étteremben. ♦ MÁVközlemény A MÁV Pécsi Vasútigazgató- ság értesíti az utazóközönséget, hogy a Gyékényes—Ber- zence közötti pályakorszerűsité- si munkák miatt július 3-től kezdődően, hétfőtől péntekig munkanapokon a Pécs—Nagykanizsa viszonylatra meghirdetett 2417 sz. személyvonat csak Berzencéig közlekedik. Berzen- ce—Gyékényes között a vonal utasait vonatpótló autóbusszal szállítjuk, majd Gyékényesről tovább az úi 2417b sz. személyvonattal biztosítunk utazási lehetőséget. A 2417b sz. személyvonat Gyékényesről 10.17-kor indul és Nagykanizsára 11.25-kor érkezik. A munkálatok miatt a Gyékényes—Berzence viszonylatú 2432b sz. személyvonat közlekedését július 3-tól beszüntetjük. Megfelelő közút hiányában a vonatpótló autóbuszjáratokkal Perdócmajor megállóhelyet megközelíteni nem lehet, ezért a fentebb közölt időponttól előreláthatóan december 15-ig és március 5-től, szombat és munkaszünetes nap kivételével, a 2412 és 2417 sz. személyvonatokkal Perdócmajorra, illetve Perdócmajorról utazni nem lehet. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. vérveszteség miatt már nem tudták megmenteni az életét. A vádlott a bírósági tárgyaláson beismerő vallomást tett, és azzal védekezett, hogy Blaskó Dezső, akivel együtt, italozott, szóváltás közben kétszer pofonvágta és ennek megtorlásául ütötte le a fáskamrában talált vascsővel. A bíróság Ignácz Györgyöt 10 évi szigorított börtönre ítélte, és elrendelte az alkoholista vádlott kényszerelvonó orvosi kezelését. A főügyészségi ügyész és a vádlott az ítéletet tudomásul vette, a védő enyhítésért fellebbezett. Ismeretlen személy, illetve személyek 1978. június 9-én 24 óra körül megkíséreltek behatolni a balatonfüredi Jókai Mgtsz. Balatonfüred, Kossuth út 33. szám alatti irodaépületének pénztárhelyiségébe. A szolgálatot teljesítő őr vadászfegyverrel két lövést adott I« a zárt ablakon keresztül az egyik személy irányába, aki ezt követően elmenekült. A helyszínen visszahagytak 1 db 60X40 cm nagyságú fekete műbőrből készült, felül cipzá- ras táskát, amelynek belső szegélyét és cipzárját feltehetően a közelmúltban varrták át fehér műszálas cérnával varrógépen. A táskában az alább felsorolt több, — betörés elkövetésére alkalmas — fúró-, feszítő-, vágóeszköz volt található: Egy darab 59 cm hosszú áttételes vágó, egy darab 47 cm hosszú svédfogó, egy darab kézi, egy darab villanyfúró, — hozzá házilag készített forduA Zöldért mai árai Néhány zöldség- és gyümölcsféle ára megváltozott; így a zöldborsóé is, amely péntektől 8,00 forintba kerül. A fejeskáposzta 5,00, a karfiol 7 és 11 Ft. A fözőhagyma ára 1,50, illetve 3,20; a fehér újburgonya 7,80, a színes ára pedig 10,00 Ft. A gyümölcsök közül a germers- dorfi cseresznye ára 19,20; az üvegmeggy 20,00 és 23,20 Ft, a cigánymeggy 16.00 forintba kerül. Az eper kilója 18,20 és 22,20, a piros ribiszke 18,00, s végül a málna kilogrammonként 28.00 Ft. A többi zöldségféle ára nem változott. ♦ — A Zeneműkiadó Vállalat új kiadványai: Kertész Iván Beszéljünk az operáról, Hézser Zoltán Wolfgang Amadeus Mozart életének krónikája. latszabályozó*, egy darab 12 mm átmérőjű csigafúró, melynek vége 30 mm hosszan el- vékonyított, rajta NIK — alatta R — gravirozás látható. Visszamaradt a táskába egy darab 19,5 cm hosszú, 2,2 cm élszélességű csipkézett élű kőfaragó-véső, valamint egy db fogazott vasfűrészkeret. Az ismeretlen személy a lövés következetében valamelyik kézfején — esetleg fején, nyo* kán, vállán is — megsérülhetett, továbbá sérüléseket okozhattak az ablaküveg kicsapódó szilánkjai is. A rendőrség kéri, hogy akik a bűncselekmény elkövetésére, az elkövető vagy elkövetők személyére, gyanús sérüléseire vonatkozóan, vagy a táskával, annak javításával, a szerszámokkal kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak nyújtani, tegyenek bejelentést személyesen, telefonon vagy írásban bármelyik rendőri szervnél vagy rendőrnél. ■ ■ r — Kivonják a forgalomból a fél- és egydecis szeszes italokat. A belkereskedelmi miniszter rendeleté alapján ez év június 30-ig megszüntetik hazánkban a 0,5 és 0,1 literes palackozású szeszes italok forgalmazását. ♦ Állatorvosi ügyelet A pécsi járás területén június 24-én 13 órától június 26- án reggel 8 óráig dr. Vajda Dezső. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik a 09 telefonon hagyható üzenet a pécsi járás állatorvosi ügyelete címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri u. 24. Pécs város területén június 24-én 13 órától június 26-án reggel 8 óráig Pécsett a Szilágyi Dezső utca 3. sz. alatl található. Telefon: 21-843. — Reprezentatív tejszakbolt nyílik Pécsett. A július 1-én életbe lépő új kereskedelmi törvény kimondja, hogy a termelő vállalatok is nyithatnak szakboltokat, amelyben saját termékeiket árusíthatják. A Tejipari Vállalatok az ország öt nagyvárosában nyitnak reprezentatív tejszaküzletet. Pécsett a városi Tanács már helyiséget is biztosított az új tejszakbolt létesítéséhez. ♦ A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Vásárosnaményben megtartott 25. heti lottó- sorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 27, 57, 6I, 88 ♦ — Félmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek az Istenkúti Nevelési Központ távfűtésének tervezése, a földmunkák és a beszerelés munkálataiban a MÉV és a Távfűtési Vállalat szocialista brigádjai. Tegnap délután baráti találkozón fogadta a nevelési központ a 15 brigád tagjait, akiknek okleveleket adtak át a sikeres társadalmi munka elismeréseként. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére : Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- íyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet baleseti sebészet: I. sz. Klinikai Tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen Gábor u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér. Pécs, Kossuth L.'u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. S3 ÓRA A NAGYVILÁGBAN ♦ BUDAPEST: Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Szűrös Mátyást, hazánknak a Szovjetunióba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére, + RÓMA: Az olasz külügyminisztérium cáfolta a francia „Figaro"-ban megjelent híresztelést, mely szerint szovjet szálli- tórepülőgépek az elmúlt év novemberében útban Etiópia felé, megsértették Olaszország légterét. Mint a La Repubblica című olasz napilap közölte, a hatóságoknak nincs tudomása ilyen esemény bekövetkezéséről. ♦ BUDAPEST: Pénteken elutazott Budapestről a szíriai békemozgalom küldöttsége, amely George Saddikni-nek, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja nemzeti vezetősége tagjának, a Szíriai Békeerők Országos Tanácsa elnökének vezetésével június 15- e óta tartózkodott hazánkban. ♦ VASHINGTON: Washingtonba érkeztek az első indiánok, akik az ország őslakosság tűrhetetlenné vált helyzete miatt tiltakozásul február 15-én indultak el San Franciscoból. A 3000 mérföldes meneteléssel a faji megkülönböztetés ellen tüntetnek. ♦ BUDAPEST: Az európai biztonság és együttműködés holland bizottságának küldöttségét — amely az európai biztonság és együttműködés, valamint a leszerelés kérdéseiről folytat eszmecserét hazánkban — pénteken fogadta Péter János, az országgyűlés alelnöke, valamint Nagy János külügyminiszter-helyettes. ♦ TORINÓ: Pénteken több mint 100 órás, zárt ajtók mögötti tanácskozási után meghozta ítéletét a torinói esküdtszék a „Vörös Brigádok" nevű terror- szervezet vád alá helyezett vezetői ügyében. A három és fél hónapos tárgyalás-sorozatot lezáró ítéletben a bíróság a „Vörös Brigádok" 47 vádlottjából 29-et összesen 210 évi börtönbüntetésre Ítélt, 16 vádlottat felmentett, egy vádlott ügyét más bíróság elé utalta. A hírhedt Renato Curciót, a „Vörös Brigádok" alapitóját és volt vezetőjét 15 évi börtönre ítélték. + NÁPOLY: Szélsőséges városi gerillák csütörtök este öt golyóval megsebesítették a lábán az Alfa Romeo autógyár nápolyi kirendeltségének egyik alkalmazottját. A merénylet elkövetését a magát „Fegyveres proletár osztagnak" nevező szélsőbal- oldali terrorista csoport vállalta. A szélsőséges csoportok az Alfa Romeo gyár alkalmazottait azóta veszik mind gyakrabban célba, amióta a vállalat megállapodást kötött a szakszervezetek képviselőivel. + SZÓFIA: A Bolgár Tudományos Akadémia ornitológiái intézetének munkatársai megmérték a különböző madarak sebességét. Kiderült, hogy a városi verebek a leglustábbak, óránként 60 kilométeres sebességgel repülnek. A vadkacsák repülési sebessége ezzel szemben eléri az óránkénti 110 kilómétert, a postagalamboké pedig a 117 kilométert. A rekorder azonban mégis a héja, amely esetenként 360 kilóméteres sebességgel is repül óránként. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Lányok, asszonyok. 8.50: A Magyar Rádió és Televízió gyermek* kórusa énekel. 9.06: Pinocchio — I. rész. Collodi meséjéből. 10.05: A Francia Nemzeti Zenekar hangverse* nye a párizsi Pleyel-teremben. 11.26: Az Vmber útja. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiákoktól. Közben: 13.10: Eredeti reprodukció. 13.20: A Melódiákoktól folytatása. 14.05: 10. usteri zenei napok. 14.30: Sok vagy kevés? Mit ígér a tejipar? 15.05: Uj Zenei Újság. 15.40: Dzsesszfelvételekből. 16.00: 168 óra. 17.30: Thomas Bee* cham vezényel. 18.40: Rádiószinház. 19.50: Világbajnoki mérkőzés a harmadik helyért. II. félidő. (30 perc hosszabbítás lehetséges.) 20.51: Ko- csár Miklós: Szentiváni tűz. 21.03: Kedves lemezeim. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Kamarazene. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8.05: Verbunkosok, nóták. Közben; 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: A Verbunkosok, nóták c. műsor folytatása. 8.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.05: Operettrészletek. 10.00: Szabad szombat. 12.33: Haydn muzsikájából. 13.20: Vállalati arckép- csarnok. 14.00: Fiataloknak. 14.45: Versek. 15.00: Cigánydalok, csárdások. 15.25: Orvosi tanácsok. 15.33: Éneklő Ifjúság. 15.42: Napraforgó. 16.33: Ötórai tea. 17.30: Népi zen^, 18.33: Strouse zenés játékaiból. 19.45: Magnósok, figyelemI 20.33: A szelek anyja. Rádiójáték. 21.23: Nóták. 22.00: Sanzonok. 22.33: Operarészletek. 23.05: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 8.08: Olasz muzsika. 9.20: Négy évtized magyar operája. 11.33: Dzsesszfelvételekből. 12.20: Zenekari muzsika. 14.05: Marilyn Horne és Sherrill Milnes énekel. 14.39: Sibe^ Mus: I. szimfónia. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Lantos István zongorázik, a Váci Vox Humana énekkar énekel. Kb. 16.03: Versek világa. Kb. 16.20Y A hangversenyközvetítés folytatása. 16.55: Versek. 17.00: Operarészletek. 18.03: Slágerlista. 18.33: Brahms-mű- vek. 19.33: Zenélő nagyvilág. 20.38: Üj lemezeinkből. 21.30: Zenekari muzsika. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Munkásműv^- lődés. ,,Példát adtatok a világnak . . .", a magyar munkásmozgalom történetéből. IV. — A szocialista brigádok a színházban. — Nyári színház. A zenei romantikáról. — Bemutatjuk a Mecseki Szénbányák Elektron 73 szocialista brigádját. 17.30: Az árgyélus kismadár . . . Vujicsics Tihamér zenés paródiáiból. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Népszerű melódiák. Közreműködik: Mario Lanza, a Wienersängerknaben, Zsoldos Imre és a Harmónia énekegyüttes. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Baranyán át. Aktuális összeállítás. — Zene hallgatóink kérésére. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Neie Zeitung szemle. — A jövő hét programjaiból. — Esti muzsika. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.59: Tévétorna (ism. — sz.). 9.05: Kuckó (ism.). 9.35: Tizen Túliak Társasága (ism.). 10.15: Mindenki közlekedik (ism.). 10.30: Ami a brigádnaplóból kimaradt. Riportműsor (ism.). 10.55: Derrick. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. Madeira, (ism. — sz.) 11.55: Malom. Utazási vetélkedő. Egyiptom (ism.). 14.58: Az ifjú Garibaldi. Magyarul beszélő olasz tévéfilmsorozat. VI/1. rész: Boréi testvér (sz.). 15.55: Reklámműsor. 16.00: Pápua Uj-Guinea élővilága. A szigeti ásótyúk. Ausztrál rövidfilm (sz.). 16.30: Hétvégén. Riportfilm (sz.). 17.20: Hírek. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Mozgó világ. A folyóirat tévémelléklete — 3. szám. 18.10: Egymillió fontos hangjegy. Az ABBA együttes (sz.). 18.25: Cicavízió (sz.). 18.35: Tévétorna (sz.). 18.40: Reklámműsor. 18.50: TELESPORT. Labdarúgóvilágbajnokság. Mérkőzés a harmadik helyért. 20.50: Tv-Hiradó. 21.20: INGRID BERGMAN-sorozat. Szereti Ön Brahmsot? Magyarul beszélő amerikai film (ism.). 23.15: Tv-Hiradó 2. MÁSODIK MŰSOR 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Drágám, ma este ne . . . Maayarul beszélő NDK tévéfilm (sz.). 21.15: ZENÉS NYÁRI ESTÉK. Seribe—Fényes: Sakkmatt. Zenés játék (ism. — sz.). JUGOSZLÁV TV 16.15: A Jugoszlávián át kerékpárosverseny. 17.50: Gyermekműsor. 18.55: Labdarúgó-vb. Közvetítés. 21.20: Shaft — amerikai játékfilm. 23.15: A legfontosabb a szerelem — szórakoztatózenei műsor. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Hét tv-nap. 17.45: Népi muzsika. 18.30: Életrajzok. Majakovszkij. 19.30: Az emberi test. 20.00: Síbe- nik: Gyermekfesztivál. 20.50: Sebesült voltam. 21.25: Huszonnégy óra. 21.30: A világ hegységei. — Dokumentumsorozat. 22.30: A rajzfilmfesztivál krónikája. A tárgyalóteremből