Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-16 / 164. szám

mundial 78 Úttörő­olimpia erközesek vilagsati ili így látta az argenlin és a lengyel szakvezető Brazília—Peru mérkőzésen Dirceu a brazil csapat második gólját lövi. A mérkőzés eredménye 2:0 Brazília javára Argentina—Lengyelország mérkőzése, Lato az argentin védők gyű­rűjében {Telefotó—AP—MTI—KS—DN) Az argentin és a lengyel válogatott rosarioi 90 perce sokáig emlékezetes marad a vb házigazdáinak. Nemcsak azért, mert sorsdöntő győzel­met arattak a vb-bronzérmes ellen, de a 75 éves Argentin Labdarúgó Szövetség nyilván­tartása szerint Argentína 500. alkalommal játszott. A félezre­dik erőpróba két pontja sokat jelenthet a vb végső rangso­rában. A 2:0-t így látta a két szakvezető: Cesar Menotti (Argentina): — Hangulatom gyökeresen megváltozott ezzel a győzelem­mé!. Igaz, a csapat nem tel­jesen úgy játszott, ahogy el­képzeltem, de a két pont jó indulás az új csoportban. Ki­csit veszélyes is, hiszen ön­elégültséghez vezethet. A Mun- diálon még egyszer sem ját­szottunk tökéletesen, de min­den találkozón látok olyat, ami, ha egyszer egy 90 percen találkozik a csapat teljesítmé­nyében, elképeszti majd a vi­lágot. Biztos vagyok abban, hogy a döntőt mi játsszuk. Jacek Gmoch (Lengyelor­szág): — Gratulálok Argentínának. Egy nagyon nehéz mérkőzésen sok lehetőséget hibáztunk el, közötte büntetőt is. Minden­áron győzni szerettünk volna, talán éppen ezért feledkeztek elöl rendre középpályásaink, s operálhatott a hazai csapat ki­tűnő ellenakcióval. Azt hiszem, ezzel a taktikával vertek meg bennünket. Sajnos néhány kulcsjátékosunk, mint a kapus Tomaszewski, gyenge napot fo­gott ki. * A „B” csoport állása Tizenhárom aranyérmet nyert Baranya Zalaegerszegen rendezték a területi úttörőolimpia atléti­ka-, torna- és úszódöntőjét. A baranyaiak kitűnően szerepel­tek, 13 arany-, 18 ezüst- és 8 bronzérmet szereztek. Baranyai győztesek. Kisdobos háromtusa egyéni összetett: Botló Melinda (Lippó), II. kcs. négytusa leány csapat: Mo­hács, Park utca. II. kcs. négy­tusa egyéni összetett: Mench Rózsa (Komló, Szilvás). I. kcs. négytusa egyéni összetett: Osz- tertág Lívia (Komló, Gagarin). Atlétika. „A” kategória: 600 m-es leány síkfutás: Németh Vera (Komló, Kodály), 4x100 m leány váltó: Pécs, Jókai. Fiú magasugrás: Eller Károly (Pécs, Karikás). ,,B" kategória: leány kislabdadobás: Szabó Edit (Nagyharsány). Torna. „A" kategória, leány egyéni összetett: Marton Tí­mea (Pécs, Jókai). II. kcs. le­ány egyéni összetett: Futó Éva (Pécs, Építők). „B” kategória, fiú egyéni összetett: Banis Gyula (Pécs, Petőfi). Szeren­ként döntő. Gerenda: Kurucz Zsuzsa (Pécs, Építők). Talaj: Tóth Emma (Pécs, Jókai). Úszás Újpetrén rendezték a megyei vidéki csapatbajnokságot, me­lyen öt egyesület 102 verseny­zője állt rajthoz. A csapatver­senyt Újpetre nyerte Siklós és Mázaszászvár előtt. Egyénileg Bakó Csaba (Siklós), Maróti Mihály és Hornung Szilvia (Új­petre), Dorn Zsuzsa (Máza­szászvár) teljesítménye emelke­dett az átlagos fölé.-----------------------------4 ---------------­V b-mozaik MEGDŐLNEK? Szorgalmas statisztikusok naprakészen vezetik a legfon­tosabb felméréseket, összeha­sonlítva az éppen aktuális ál­lásokat az 1974. évi vb-vel. A legjobb 8 együttes küzdelmé­nek 1. fordulója után két adat hasonlítva a 4 év előttihez: Szerdán 180 ezren nézték végig a 360 percet, ezzel 1 millió 210 ezerre emelkedett a Mundiál össznézőszáma. Négy éve 1 millió 770 ezerrel zár­tak a rendezők. 28 MÉRKŐZÉS — 28 SÁRGA LAP Eddig pontosan ugyanannyi sárga lapot osztottak ki a bí­rók, mint amennyi a lejátszott találkozók száma: 28-at. Má­sodik alkalommal mutatták lel a perui Velazquez-nek a kár­tyát, így a következő mérkő­zésen automatikus eltiltás jár neki. Eddig egy hasonló eset fordult elő a Mundiálon: az iráni Eskanderian pihent kény­szerből. A 8 között most 8 egy sárgalapos játékos várja a vasárnapi folytatást. SEPP LEHÚZTA A ROLÓT? Igaz, hogy Bettega legalább háromszor megadásra késztet­tethette volna Sepp Maiért, de a világbajnok NSZK kapu­sa megúszta gól nélkül ezt a 90 percet is. Ű az egyedüli kapus a még versenyben le­vők közül, aki még nem ka­pott gólt. FORDULT A KOCKA Nagyot fordult a kocka Ausztriában, amilyen hálás tud lenni a közvélemény győ­zelem esetén, olyan kegyetle­nül és kritikusan veszi tudo­másul a vereséget. A Brazília elleni 0:1-et nem vették a szi­vükre, és egy percig sem tit­kolták, hogy a nyolcas dön­tőben a szép kezdet folytatá­sát várják. A Hollandia elleni 1:5 ért­hetően lehűtötte a jó ered­ményhez hamar hozzászokott osztrákokat. A csütörtöki lap­vélemények egyöntetűen Sene- kowitsch szövetségi kapitányt hibáztatják, aki 90 percig ma­kacsul ragaszkodott csapata eredeti összeállításához, és nem cserélte le a már a brazilok ellen is gyengébb játékot mu­tató Kriegert és . Hickersber- gert, illetve nem állította be Schachnert, aki a spanyolok elleni mérkőzésen a vb egyik legszebb gólját lőtte. A Die Presse cikkírója sze­rint az osztrák csapatnál a fáradtság jelei, a koncentráció és a korábban oly dicséretes taktikai fegyelem hiánya ér­ződik. TV-HABORÚ Felháborodottan tiltakozott az osztrák televíziónál az egyik NSZK-beli idegenforgalmi tár­saság. A beadvány azért szü­letett, mert szerdán Ausztriá­ban egyenes adásban láthat­ták a nézők a Hollandia— Ausztria és a Brazília—Peru mérkőzést, viszont az NSZK— Olaszország összecsapást nem. Az iroda tiltakozásában az állt, hogy Ausztriába a legtöbb turista az NSZK-ból érkezik, s ennyit legalább megérdemeltek volna a vendégek, hogy ked­venceiket idegen földön is élőben láthassák. ARGENTINA VAGY PERU? Gondban van Quiroga, a kiváló perui kapus — lega­lábbis ezt vélik - az argenti­nok. Quiroga, ugyanis Argentí­nában, Rosarióban született, s még mindig sok barátja, roko­na él a városban. Az argenti­nok azt szeretnék, ha a már hosszú évekkel ezelőtt Peruba vándorolt játékos segítené majd június 21-én az Argentina—Pe­ru mérkőzésen a hazaiakat... Nem is titkolják, nyíltan tesz­nek neki ajánlatokat. Quiro­ga azonban nagyon felhábo­rodott ezeken, s kijelentette: — Semmiként sem leszek áruló. A legjobb tudásom sze­rint akarok védeni Argentína ellen, mert be akarunk kerül­ni a négy közé. Csütörtökön éjjel 1 órakor fejezó- dőtt be ai Argentína—Lengyelország mérkőzés, amelyet Argentína nyert 2:0 arányban. 1. Brazília 2. Argentína 3. Lengyelország 4. Peru 1 1----------3-0 2 1 1----------2-0 2 1------10-2 — 1-----------10-3 — A következő fordulót június 18-án, vasárnap játsszák. A műsor: Mendo­za, 17.45: Peru—Lengyelország. Ro­sario, 23.15: Argentína—Brazília. A megyebajnaki osztályozó állása A csoport 1. P. Postás 2 2----------8-1 4 2. Sásd 1------------11-2 — 3 . Versend 1------------10-6 — B csoport 1. István-akna 1 1 — — 2-1 2 2. Szentegát 1 — 1-1-1 1 3. Vajszló 2 — 1 12-3 1 1. Komlói B.—Budafoki MTE 2. BKV Előre—BVSC 3. Várpalotai B.—Eger SC 4. Kazincbarcika—V. Izzó 5. Kossuth KFSE—Dorog 6. Lehel SC-Ózdi Kohász 7. Recski Ércbányász—Misk. VSC 8. Erzsébeti DMTK—22. Volán 9. Pénzügyőr—Ganz MAVAG 10. V. Ikarus—Gyöngyösi Spart. 11. Soproni KSE—Véméndi Tsz SK 12. Kőszegi SE—KOMÉP 13. Kiss J. SE—Péti MTE +1 14. Sellye—Ajkai Alumínium Képes Sport x 2 1 x 1 2 x 2 1 x x 2 x 1 2 2 x x 2 Népsport x 2 x 1 2 2 1 x 2 2 1 1 2 Dunántúli N. 1 x 1 1 x 2 1 x x 2 1 x 2 A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat- épülettakarításra,- építőipari segédmunkára ALKALMAZ A NYÁRI SZÜNETBEN DOLGOZNI KÍVÁNÓ FIÚKAT, LÁNYOKAT CSOPORTOS FOGLALKOZÁST BIZTOSÍTUNK. JELENTKEZÉS: PÉCS, SZÁNTÓ KOVÁCS J. U. 1/A. MUNKAERÖ-GAZDALKODAS Az Ércbányász 4 versenyzőt indít Országos autómodellező bajnokság Pécsett Szombaton és vasárnap az MHSZ Ércbányász újmecsekaljai modellezőpályáján rendezik az 1978. évi országos autómo- deliező-bajnokságot. A nevezések alapján mind a négy ka­tegóriában rajthoz állnak a legjobbak. A pécsiek közül — az Ércbányász 4 versenyzőt indít — az 1,5 cm3-es kategóriában Kovács érhet el jó eredményt A 10 cm3-es kategóriában Szántó dobogós helyre pályázhat. Szombaton 13.00 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd az első futamot rendezik. A második futamra vasárnap 9 órái kezdettel kerül sor, és az ünnepélyes eredményhirdetés 13.00 órakor lesz. A számok tükrében A 20. KOMLÓ—BUDAFOK TALÁL­KOZÓ Az eddig lejátszott tizenkilenc mér­kőzés összesített eredménye a Komló szemszögéből: 19 9 4 6 42-31 22 csők Komlón: 9 7 - 2 29-10 14 Az utolsó hat komlói összecsapás eredménye: az 1966-os bajnokságban 3:1, az 1968-as bajnokságban 2:0, az 1973—74-es bajnokságban 5:1, az 1974— 75-ös bajnokságban 2:1, az 1975— 76-os bajnokságban 2:3 és az 1976— 77-es bajnokságban 1:2. Az utolsó (2:1-es) hazai győzelmét a Komló a Budafok ellen 1974. novem­ber 18-én, a következő összeállítás­ban érte el: Erdősi — Tallósi, Kovács, Pál, Csordás I. - Lahó (Fábián), Tresch (Keller), Bányász - Cs. Ko­vács, Kolesánszky, Hohmann. A kom­lóiak góljait Tresch és Tallósi sze­rezte. A Komló eddigi góllövői a Budafok ellen: 4 gólos: Perényi és Grózdics, 3 gólos: Molnár I., 2 gó­los: Cziráki, Sós, Faragó, Bordács, Solymosi, Pál, Koiesánszky, Tresch és Radies, 1 gólos: Kiss, Kohlmann, Ró­zsa, Pataki I., Bodai, Takács, Ker- kai, Dárdai, Tallósi, Lahó, Hohmann és Róth. A Komlói Bányász góllövő-listájá- nak állása: 13 gólos: Kolesánszky (36), 5 gólos: Gruborovics, 4 gólos: Hegyi, 3 gólos: Szabó, Hohmann (15), Gallai, 1 gólos: Steib (4), Bart ha, Tresch (7), Róth (6) és Lamm. A zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy a játékos bajnoki mérkőzésen összesen hány gólt ért el a Komló színeiben. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Komlói Bányász (otthon): Vasas Izzó 0:0, Kazincbarcika 0:1, Szolnoki MTE 1:0, BKV Előre 0:1, Nagykanizsa 1:2 és Békéscsabai TASK 0:2. A Komló jelenlegi hazai mérlege: 18 7 3 8 18-19 17 Budafoki MTE (idegenben): BVSC 0:1, Szekszárd 2:2, Vasas Izzó 1:2, Kazincbarcika 0:0, Szolnoki MTE 4:5 és BKV Előre 0:1. A Budafok je­lenlegi idegenbeli mérlege: 18 3 5 10 20-28 11 A 2. PVSK—TATAI RÁKÓCZI TALÁL­KOZÓ Az első mérkőzésen a PVSK 1:8-ra kikapott. A PVSK jelenlegi hazai mér­lege: 18 13 2 3 40-9 28 A Rákóczi jelenlegi idegenbeli mér­lege: 18 5 6 7 15-16 16 A 2. SOPRONI KSE-VÉMÉND TA­LÁLKOZÓ Az első mérkőzés eredménye 0:0 volt. A Soproni KSE jelenlegi hazai mérlege: 18 5 6 7 30-28 16 A Véménd jelenlegi idegenbeli mér­lege: 18 2 5 11 19-39 9 A 2. SELLYE-AJKAI ALUMINIUM TALÁLKOZÓ Az első mérkőzésen az ajkaiak 1:0- ra győztek. A Sellye jelenlegi hazai mérlege: 18 7 6 5 23-18 20 Az Ajka jelenlegi idegenbeli mér­lege: 18 5 5 8 27-28 15 Lehel Jenő Tájékozódási futás Kőszegen rendezték az or­szágos középiskolás tájfutó bajnokságot, melyen jól szere­peltek a baranyaiak. Az F 15 kategóriában Széles Gábor, a Nagy Lajos Gimnázium tanuló­ja nyerte a bajnokságot. Az N 17 kategóriában Molnár Andrea, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium tanulója a máso­dik helyen végzett. Ebben a kategóriában Kacskovics (Mű­vészeti Gimnázium) a 6. he­lyet szerezte meg. A fiú váltó­ban a Nagy Lajos Gimnázium Sélley, Sziebert A.. Széles ösz- szeállítású csapata negyedik lett. Kosárlabda Felszabadulási Kupa Férfiak A csoport 1. Pécsi VSK 7 7- 642-530 14 2. Bp. Honvéd 7 6 1 644-546 13 3. Kecskemét 7 5 2 584-553 12 4. Baja 7 3 4 556-593 10 5. Ganz-MÁVAG 7 3 4 577-540 10 6. V. Izzó 7 2 5 589-563 9 7. TFSE 7 1 6 455-503 8 8. BKV Előre 7 — 7 502-658 7 Nők B csoport 1. Szfv. Építők 7 7 — 516-402 14 2. Bp. Spartacus 7 5 2 509-469 12 3. Ganz-MÁVAG 7 5 2 541-483 12 4. V. Izzó 7 4 3 510-490 11 5. Pécsi VSK 7 3 4 501-498 10 6. Szekszárd 7 2 5 445-495 9 7. TFSE 7 1 6 455-503 8 8. MAFC 7 1 6 424-606 8 A PVSK férfi csapata bejutott a négyes döntőbe, ahol szombaton, Budapesten a Videoton együttesévei játszik a döntőbe jutásért. A másik ágon a Bp. Honvéd a Csepel csa­patával találkozik. A két győztes mérkőzik az első helyért, míg a vesz­tesek a harmadik hely sorsát döntik el. A döntő június 18-án, vasárnap lesz. Mai sportműsor Labdarúgás. Országos ifjúsági baj­nokság döntője 3—4. helyért: PMSC —Diósgyőr, Budapest, Ganz-MÁVAG- pálya, 14.00. atlétika A PMSC 25 atlétája Lvov­ban szerepelt nemzetközi ver­senyen. A férfi 110 méteres gátfutást Király nyerte 15.0 mp-es idővel. Férfi súlylökésben Fehér bizonyult a legjobbnak, eredménye 17.23 m volt. A riok 800 m-es síkfutásában Er­délyi 2:20.3 mp-es idővel má­sodikként érkezett célba. * A PMSC területi minősítő versenyén kimagasló eredmény született a férfi magasugrás­ban. A piros-feketék 21 éves atlétája, Kiss József 215 cm-es eredménnyel győzött. Eredmé­nye I. osztályú szint és egyben új megyei csúcs is. A férfi súlylökésben Fehér 17.51 m-re javította a megyei csúcsot. Dunántúlt ncroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőséqi ügyelet 8—20 áráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. 1 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os qépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom