Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-21 / 169. szám

2 Dunántúli napló 1978. június 21., szerda IIIM^ Előregyártóit hidakat készítenek Cserkúlon Baranyában 420 csatorna- átjáró közül 320-at át kellene építeni Előregyártott hidakat készí­tenek Pécsett, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság cserkúti telepén. Az egynyílású, 4—6— 8 méter hosszúságú kocsipálya szélessége 3,8 méter, amelyet mindkét oldalon 1,25 méter széles járdák öveznek. A há­romnyílású a három elem va­riációjából 12 és 24 méter kö­zötti hosszúságú is lehet. Ba­ranyában néhány esztendeje összeírták, hogy 420 kisebb híd ível át a tanácsi, mezőgaz­dasági és magánutakat keresz­tező kisvízfolyásokon, öntöző­csatornákon. Ezek közül mind­össze 20 van megfelelő álla­potban, 320-at azonnal át kel­lene építeni, de a többi is né­hány éven belül alapos javí­tásra szorul. Emlékezetes a pár év előtti eset, amikor a Gyöngyös-patakon átvezető híd összerogyott egy Zetor alatt és a vezető a vízbe fúlt. A tragi­kus történet szerencsére egye­dülálló, ^nagyon sok mezőgaz­dasági üzemben azonban nem tudják a nagy erőgépeiket minden táblán üzemeltetni a vízfolyásokon, csatornákon át­vezető hidak állapota miatt. Az építőipar gépesítettségi foka, az iparszerű gyártás az utóbbi időben sokat fejlődött a mélyépítésben, különösen a vízi műtárgyak építésében azonban lassú a haladás. Az Országos Vízügyi Hivatal nem­régiben éppen ilyen műszaki fejlesztési témákat ragadott ki, ennek az erőfeszítésnek az eredménye a Dél-dunántúli Víz­ügyi Igazgatósággal, a VIZI- TERV-vel közösen tervezett és kikísérletezett előregyártott kis­híd. Tegnap az AGROBER ba­ranyai kirendeltségének pécsi székházában a szakemberek számára bemutatták az előre­gyártott kishidak és más kor­Munka és szórakozás Megnyíltak a nyári építőtáborok Baranyai fiatalok itthon és az országban Ezekben o napokban nem­csak Baranyában, hanem orszá­gosan is megkezdték a nyári munkát a középiskolások, főis­kolások és egyetemisták az épí­tőtáborokban. A táborok elsőd, leges célja feltétlenül a mun­ka, méghozzá a jó munka, ám a kéthetes időszakok alatt egy­mással ismerkednek, új baráto­kat szereznek és szórakoznak is a fiatalok. A diákok, nemcsok Baranyában, hanem az ország különböző területein vehetnek szerű árokburkolási eljárások előnyeit, alkalmazási lehetősé­geit. Az előregyártott, korszerű, gazdaságosan, nagy termelé­kenységgel építhető hidakat vi­szonylag gyakorlatlan építési üzemek is képesek megcsinálni egyszerűségüknek köszönhe­tően. Csupán az alépítmény el­készítésére kell tervet készíte­ni, a híd szerkezete, illetve ezek tervei tipizáltak. A Ba­ranyában működő vízgazdálko­dási társulatok például min­den bizonnyal bármikor képe­sek ilyen hidakat összeállítani. A tervek olyanannyira rugal­masak, hogy a híd szélessé­gét, a tartócölöpök számát is minden nehézség nélkül lehet­séges változtatni. Mint a teg­napi tanácskozáson a Dél-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei elmondották, a hazánkban jelenleg ismert leg­nehezebb erőgép (13 tonna) is nyugodtan közlekedhet ezeken a hidakon. További előnye, hogy nagyon gyorsan felállít­ható. A gödrei vízfolyáson pél­dául az elmúlt évben 70 mun­kanap alatt két hidat építet­tek. A megrendeléstől számít­va a forgalomba helyezésig 1 év alatt mindenképpen elké­szülnek az előregyártott hidak, de jó esetben ez az idő 5 hó­napra is szűkíthető, A kis hi­dak 97 százalékban korszerű előregyártó-telepen készülnek, a helyszínen mindössze 5 köb­méter betont kell felhasználni. A szakemberek most a híd továbbfeljesztésének lehetősé­gét kutatják: 6,5 méter pálya- szélességű híd tervezésén, il­letve a szigetelés és összefe- szítés fejlesztésének lehetősé­gein dolgoznak. L. J. A MÉM, a MEDOSZ a TOT vezetőinek felhívása A nyári mezőgazdasági mun­kák eredményes végrehajtása nagy feladatok elé állítja az állami mezőgazdasági üzemek és a termelőszövetkezetek dol­gozóit. Rövid idő alatt — vál­tozó időjárási vszonyok mellett — kell betakarítani a jövő évi kenyerünket biztosító gabonát, a szálastakarmányokat, és fo­lyamatosan el kell végezni ' a gyümölcsösökben az időszerű feladatokat. Ilyen körülmények között a baleseti veszély fokozódhat. Ezért a biztonságos munkafel­tételek és munkakörülmények megteremtése alapvető fel­adat. Ennek érdekében a dol­gozókat csak olyan munkakör­ben szabad foglalkoztatni, amelyre egészségileg — szelle­mileg, fizikailag — alkalmasak. A munkavédelmi oktatás — a dolgozó munkába állítása előtt — foglalja magába a konkrét munkákra, technoló­giákra, folyamatokra vonatko­zó előírások ismertetését. Hív­ják fel a szabadban dolgozók figyelmét a vihar esetén tanú­sítandó magatartásra. A sze­szesital-fogyasztás megelőzé­sére — szükség szerint — vé­geztessenek alkoholszondás vizsgálatot. A mezőgazdasági termelő üzemek törekedjenek arra, hogy a betakarítási munkában részt vevő doglozók kellő meny- nyiségű kalória- és vitamin- dús ételellátásban részesülje­nek. Gondoskodni kell a dol­gozók szállításának kulturált­ságáról. Mindezen intézkedé­seket fokozottabban érvénye­sítsék a diákokat foglalkoztató és a KISZ-építőtáborral ren­delkező gazdaságokban. így kHitekedűn I« mi Csendes délelőtt a Mecseken A stoptáblát tíz vezető közül három nem tiszteli Nem a kocsiban, otthon van a kötelező felszerelés Csendes délelőttre készül­tünk: fehér járőrkocsink hegyi vizitre indult. Már a Pálosok­nál észrevesz gépkocsivezetőnk egy apróbb hibát: az előttünk forduló különjáratú autóbusz irányjelzője „nem szól”. Azaz: állandóan ég, ahelyett, hogy percenként 90-es tempóban vil­logna (plusz—mínusz harminc eltérés engedélyezett) vagy legalább, mint az emberi szív, 60-at dobbanna. A buszsofőr sem igen érti, s ígéri — majd beállítja. Első megállónk a dömörka- pui végállomás. Hosszú per­cekig egyetlen jármű sem jön: van időnk beszélgetni. A köz­lekedésrendészet szakemberei mondják: a szerpentineken a leggyakoribb autós szokás, a kanyarokban a záróvonal átlo- vagolása — átlépése —, ab­ban a reményben, hogy szem­ből nem jön senki. Ha jön, kezdődik a volán-rángatás, egyet jobbra, egyet balra, mint a népitáncosok, s fának megy a kocsi. (Hozzátenném: nem mindig karambol a vége a do­lognak, de az apróbb izgalma­kat is érdemes elkerülni.) Visszamegyünk az Állatkert előtti parkírozóhoz, s alig, hogy befordulunk, már jön is egy öregedő GAZ 69-es ... A gép­jármű-ellenőrzés során sok min­den kiderül: nincs háromszög és nincs egészségügyi csomag, a bal első keréken a gumi tü­körsima. Egy gyors fékpróba: ficánkol a kocsi, három kereke forog, egy fékez. A tulajdonos mentegetőzik, ezzel úgysem tud gyorsan menni, otthon van pótgumi is, épp most akarta cserélni, a mentőládáért, há­romszögért meg hazaugrik, s elhozza, bemutatni. Természe­tes, hogy a rendrői intézkedés — és néhány figyelmeztető szó — nem marad el. Figyeljük a stop-tábla hatá­sát is: a lentről jövőknek szól, akár jobbra fordulnak, akár balra, az Állatkert elé. Szá­moljuk: 10 gépkocsivezető kö­zül 3 nem tiszteli. Olyannyira nem, hogy egy Trabantos — később kiderül, hogy Kiskun- lacházáról jött a családdal — úgy tüzel be a kanyarba, hogy bennem is megáll a vér... Ha most valami jön, a camping felőli irányból, jobb esetben vonaton mehetnek vissza Lac- házára. Egy taxisofőr — hely­beli, úgy ismerheti a vidéket, mint a tenyerét — csak akkor áll meg, miután észreveszi a rendőrautót. Szerencséje van, a mögötte jövő Zsigulisnak is. És még egy dolgot. Négy ko­csiból kettőnél az első ülések­nél nincs bekapcsolva a biz­tonsági öv. A legújabb pasz- szió: evvel a rizikóval autózni. (Mire a rend őre észreveszi, leállít vagy utánam jön, be­kapcsolom játszva is — gon­dolja a kockáztató.) Pedig nem éri meg. Fordulunk még egy kört — találunk egy autóbuszt, sofőr nélkül, nyitott ajtóval, járó mo­torral — aztán vissza a város­ba. A sofőr hűtővízért ment a közeibe, mi pedig befejeztük a csendes délelőttöt... K. F. részt építőtáborokban, s így is­merkednek más megyékkel, tá­jakkal, az ott élő emberekkel, elsősorban fiatalokkal. Baranyából az idén csaknem két és félezer középiskolás vesz részt a megyehatárokon túli építőtáborokban. A lányok öt turnusban váltják egymást Sió­fokon, ahol a gyümölcs és zöldségszedésben segítenek. Ez a siófoki tábor augusztus 26-án zárul. Csoknem egy hete tartózkod. nak már baranyai fiúk a bics­kei táborban, ahonnét regge­lenként indulnak a Bicske—Tata­bánya között épülő autópálya munkálatait segíteni. Az itteni tábor ugyancsak augusztus 26- án zárja majd kapuit, s addig 650 baranyai fiatalember dol­gozik az autópálya építésén. Törökbálintra is utaznak me- gyénkbeli fiatalok, segíteni a nyári mezőgazdosági munká. kát. A táborozásra jelentkezett szakmunkástanulók ezen a nyá­ron Ajkán, Leninvárosban és Csepelen szakmai munkával já­rulnak hozzá egyes létesítmé­nyek kivitelezéséhez, s nemcsak dolgoznok, hanem tanulják is a szakmájukra vonatkozó isme­reteket. A lányok, fiúk egy része ter­mészetesen itthon, Baranyában vállalt építőtábori munkát. A középiskolások, főiskolások kö­zül 1500-an jelentkeztek a Bó- lyi Mezőgazdasági Kombinát megyei táborábo. Ök kukoricát címereznek. Mások a szigetvári konzervgyárban igyekeznek majd helytállni. Természetesen érkeznek ven­dégfiatalok is hozzánk, s főként mezőgazdasági munkára. A grécz-pusztai, villányi, szilágy­pusztai, bólyi táborba, Szolnok, Csongrád, Borsod, Nógrád és Zalo megyei lányok, fiúk dol­goznak. Csaknem négyezren te­vékenykednek a nyáron. A különböző építőtáborokban dolgozó vendég, vagy „hazai” fiatalok esténként és pihenő­napokon elsősorban o VIT je­gyében rendezendő kulturális és sport-programokkal töltik el szabad idejüket. A gyermekekért, az óvodákért Pécsett nincs olyan vállalat gyár, mely ne patronálna lega­lább egy óvodát. A gyermekin­tézmények és a különböző ter­melőüzemek közötti kapcsolat kezdetét ma már nehéz lenne kinyomozni. Talán egy szülő, ta. Ián egy óvónő fejében született meg valamikor a gondolat és ma már több évtizedes hagyo­mánya van az óvodák támoga­tásának. Csak a teljességre való törek­vés igénye nélkül említhetjük, példaként a támogatás mérté­kére a Köztársaság téri óvoda egy csoporttal való bővítését, illetve a nemrég elkészült Enyezd utcai intézményt, ahol már az építés befejezése előtt segítettek a patronálok. A vá­ros negyvenhét tanácsi óvodá­ja közül többet 5—6 vállalat, illetve szocialista brigád is tá­mogat. Nemcsak foglalkoztató termek szépítésére, különböző kisebb-nagyobb meghibásodá­sok javítására, hanem játékké­szítésre, a nyári felújítási festé­si munkára, kirándulások, illet­ve üzemlátogatások szervezésé­re is vállalkoznak a patroná­lok. A kapcsolatok szorosságát példázza, hogy nincs csere-be- re, az óvodák és támogatóik évek óta kitartanak egymás mellett. Külön említésre méltó a szén-, illetve az ércbánya, a kesztyűgyár, a távfűtő vállalat, a mechanikai labor, az áram- szolgáltató, a gázmű, az épí­tő és tatarozó, a kertészeti és parképítő, a megyei állami épí­tőipari vállalat, illetve a hon­védségi alakulatok tevékenysé­ge. A gyermekintézmények pedig a lehetőségeikhez képest — a felvételi rendszabályok figye­lembevételével — igyekeznek el­helyezni a patronáló vállalatok, brigádok dolgozóinak gyerme­keit. Ez távolról sem jelenti, hogy valamennyi jelentkezőt felvesznek, de arra még nem volt példa, hogy elutasított fel­vételi kérelem miatt megsza­kadt a patronálási kapcsolat. A gyermekek és óvónők az üze­mi faliújságot díszítő rajzokkal a brigádnaplóba írt sorokkal, maguk készítette apró dísztár­gyakkal, ünnepségeikre való meghívással igyekeznek viszo­nozni a segítséget. Az óvodákat támogatók mun­káját a városi tanács az „Egy napot Pécsért” mozgalomban értékeli. A kiemelkedő teljesít­ményekért arany, ezüst, illetve bronz diplomákat adományoz. légi Egyesült Izsó agyobb uállall Magyar lámpagyár épül Vietnamban A Hanoi melletti Rang Dong városban a következő években magyar közreműködéssel épül fel Vietnam legnagyobb fény­forrás gyára. Az erről szóló 25 millió rubel értékű megállapo­dást a napokban írta alá az Egyesült Izzó vietnami partneré­vel. Az Egyesült Izzónak ez lesz eddigi legnagyobb külföldi vál­lalkozása. Korábban komplett lámpagyárakat szereltek fel egyebek között Indiában, írók­ban, Indonéziában, Szíriában, Iránban és Thaiföldön. A most aláirt megállapodás alapján a hazoi fényforrás-ipar legna­gyobb iparvállalata jövő év kö­zepére készíti el a vietnami fényforrás-gyár terveit, műszaki dokumentációit. A termelőüze­meket 1980-tól építik, illetve szerelik fel. A Vietnamban felépülő fény­forrásgyárban évi 36 millió kü­lönböző típusú lámpa kerül mojd le a futószalagokról. Ily módon nemcsak a belföldi igé­nyeket elégíthetik ki, hanem a környező országokba is expor­tálhatnak. Az új létesítmény személyze­tét az Egyesült Izzó magyaror­szági gyáraiban képezik ki. Magyar—finn televíziós megbeszélés Nagy Richárdnak, a Magyar Televízió elnökének meghívá­sára június 15—20. között Ma­gyarországon tartózkodott a Finn Televízió küldöttsége, Erkki ‘ Raatikainen vezérigazga­tó vezetésével. A küldöttség tárgyalásokat folytatott a Ma­gyar Televízió és a Finn Tele­vízió együttműködésének kér­déseiről és találkozott Tömpe Istvánnal, az Állami Rádió és Televízió Bizottság elnökével, Hárs Istvánnal, a Magyar Rá­dió elnökével, valamint Rónai Rudolffal, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének elnökével. A finn vendégek látogatást tet­tek a Parlamentben, ahol Pé­ter János, az országgyűlés al- elnöke fogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom