Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-15 / 132. szám
Hétfőtől Hétfőig Pünkösdi emlékek A Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója ez elmúlt héten zártkörű vetítésen mutatta be a pénteken sugárzásra kerülő „Sortűz pünkösd rózsáira" című filmet, mely a pécsi katonalázadás 60. évfordulója alkalmából készült. Hat évtizede, pünkösd hétfőjén lázadt fel az újvidéki 6-os ezred pótzászlóaljának egyik százada, amihez a pécsbánya- telepi bányászok is csatlakozni akartak. Képek, filmkockák, veteránok visszaemlékezései elevenítik fel, hogy milyen nyomorúság közepette éltek akkor az emberek, meggyűlölve a háború borzalmait, az éhezést, a rongyos cipőket és ruhákat. Tiltakozásuk, elégedetlenségük jutott kifejezésre a pünkösdi fegyveres összecsapásban, melyet kegyetlenül megtoroltak a hatalom urai. A dokumentumfilm nézése során minden bizonynyal sokakban elevenedtek fel régi emlékek, melyek hasonló küzdelmekre, vagy éppen a három évtizedben végbement változtatásokra emlékeztetnek. így voltam én is. Pünkösdhöz fűződő emlékeim sajátosak, de ki- törölhetetlenek tudatomból. A háború befejezése előtt néhány évvel a fővárosi nyomdásztanulók között elterjedt a hír, hogy a szakszervezet ifjúsági csoportja pünkösdi túrát szervez a pilisi hegyekbe. A helyérdekű vasút budai megállójánál volt a találkozó, melyre a háborús évek nehéz körülményei ellenére is sokan eljöttek. Régi mozgalmi szokás szerint „koll-kaját” rendeztünk, ami azt jelentette, hogy 15—20 fős csoportokban összeadtuk, amit hoztunk, néhány lány azután azt egyenlő részekre osztotta, mindenki mindenből kapott, változatos lett a menü. Ének, tábortűz, mozgalmi dalok tanulása után az éjszakát egy kis pilisi községben, parasztház padlásán töltöttük, szalmán aludva. Nem egyedül voltam azok között, akik nyomdásztanoncként akkor kapcsolódtak be hosszantartó időre a mozgalmi életbe. A felszabadulást követő első pünkösdöt sem felejtem el, melyet a római parti Pünkösdfürdőn töltöttünk, mi, V. kerületi MA- DlSZ-osok. Vállaltuk, hogy részt veszünk a strand takarításában, s ezt követően évekig annak állandó vendégei lettünk. A mai pünkösdök szebbek, még akkor is, ha néha nem kedvez a pihenőknek, a kirándulásra indulóknak az időjárás. A napokban a Felszabadulási Emlékműnél töltöttem el egy rövid időt. Egymást követve álltak meg ott az ország különböző tájairól érkező autóbuszok, melyekből az óvódásoktól kezdve, iskolák tanulói, tsz-ek, üzemek dolgozói szálltak ki, gyönyörködtek városunk panorámájában, vidáman haladtak tovább az Állatkert, Vidámpark, a Tv-to- rony felé. Más ez a pünkösd, mint amilyen a veteránjaink, idősebb munkásaink emlékében él, örömtelibb, vidámabb, a jövőbe nézőén biztatóbb. De, hogy igazán értékelni tudjuk, a maga szépségében megőrizzük, nem árt néha emlékezni mindenkinek, a régmúlt pünkösdjeinek tanulságaira, ha személyes élménye nincs, a könyvek, a filmek, veteránjaink segítségével! Mitzki Ervin Lebukott a szekszárdi álfőmérnök II tetőt is eladta a fejük íöliil Százötvenezer forintot csalt ki a hiszékeny emberekből Keserves képpel állított be Batánovics János, decsi lakos, a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányságra; elpanaszolta, hogy 30 ezer forintért megvette a Szakály testvéreknek a ktsz által használt, lebontásra ítélt épületét. Családjával fel is vonult a saját építkezéséhez szükséges munka megkezdésére, ekkor azonban az elnök kemény hangon közölte; az épületben dolgoznak, a lebontásáról nem tud, jobb lesz, ha a vevő lemond szándékáról és tüstént távozik. Egy kis bátorító faggatásra Batánovics elmondta, hogy a szekszárdi MÁV-állomáson tartózkodva jó megjelenésű, sima modorú fiatalember szólította meg, kérdezve; nincs-e szüksége -építkezési anyagra? Kapóra jött a váratlan ajánlat, mert szándékában volt Szekszárdon építkezni; nem is gyanakodott, hiszen a városgazdálkodási vállalat főmérnökeként megmutatta a Szakály testvérek épületét, majd megállapodtak a feltételekben. Eszerint 30 ezer forintért megkapja az épületet, azonnal csak 10 ezer forintot kell fizetnie. Meg is mutatta az egyszerű decsi ember a megállapodás bizonyságául a 10 ezer forintról szóló elismervényt, amelyen aláírásként Németh Lajos, Szekszárd, Székely Bertalan u. 54. sz. alatti lakos neve szerepelt, s a név mellett a személyi igazolvány száma. Valós adatokat tüntetett fel a papíron, hiszen mindenki ismerte a városban Németh Lajost. Természetesen tudtak róla a rendőrségen is. Azt is, hogy nagylóbon él, kedveli a szórakozóhelyeket, s mindenütt ga- vallérosan fizet. S mert csupán fizetéséből ilyen nagyvonalú költekezésre — két gyermek eltartása mellett — aligha telhetett, bizony fel lehetett tételezni akár bűncselekményből származó „jövedelmet” is. Vagyis megkezdődhetett volna az eljárás, már az első eset kapcsán. Mégsem így történt, mert újabb bejelentés érkezett. Ezúttal szekszárdi lakos panaszolta, hogy a város végén lebontásra ítélt épületet adott el neki Németh Lajos főmérnök nagyobb összegért. Előlegként 11 ezer forint készpénzt fizetett neki. Meg is mutatta a vásórlópapírt. Németh ellen a gyanú tovább erősödött, midőn a nyomozók tudomására jutott: a városgazdálkodási vállalat dolgozója ugyan, munkahelyén azonban néhány hét óta nem is látták, ami annál kellemetlenebb, mert több hitelezője is naponta érdeklődik holléte iránt. Ezek után fel kellett tételezni, hogy Németh füle mögött több is lehet. Megjelentettek tehát a megyei lapban egy közleményt. Jelentkeztek is szép számmal az újságban közöltek nyomán a becsapottak. De csak tucatnyian tették meg feljelentésüket, nem utolsósorban azért, mert restellték, ami velük történt, inkább hagyták veszni a pénzüket. Kiket, s mivel szedett rá Németh? Voltak, akiknek — persze saját tulajdonában sohasem levő — Babettát adott el kereken 10 ezerért. Kapott pénzt építőanyagért, szerszámokért, kisgépekért, lakáscseréért. És nemcsak szanálandó épületekért, de 5 ezer forintot azért is, hogy azt mondta hitelezőjének: intézkedése nyomán nem lesz bontás. Műanyag hálóval erősített útburkolat Először egy poliészter alapanyagú műanyaghálót feszítenek a meglévő burkolatra és erre terítik rá az aszfaltkeveréket. Ez a lényege annak az eljárásnak, mellyel a Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat szakemberei megerősítik a 71- es számú főút badacsonytomaji szakaszán erősen megrepedezett' útburkolatot. E kísérleti eljárás külföldi tapasztalatai kedvezőek. A műanyaghálóval erősített aszfalt- réteg ugyanis jóval nagyobb szilárdságú, mint a hagyományos, ezért a viszonylag gyenge alapépítményű utaknak is hosz-. szabb élettartamot ad. Az elmúlt héten kezdődött speciális útfelújítás során 400 méter hosszú szakaszon a szokásos 12 centiméternyi aszfalt- burkolat helyett csak 8 centiméternyit hengerelnek a műanyaghálóval leterített útfelületre. Ä PÉCSI KESZTYŰGYÁR KÖZPONTI GYÁRA S felvételre íreres □Hétfői lépi varrodai, kézi befejező mmkira, takarításra, rnyagmizgatásra, női munkaerőkéi A betanulást átképzés útján biztosítjuk. Jelentkezni lehet: 7601 PÉCS, SORHÁZ U. 36. I. em. 106. Tehát sokféle módon csikart ki különböző összegeket Németh. Bűncselekményeit nem is tagadta, túlságosan ellene vallottak a sajátkezüleg írt el- ismervények. összesen 150 ezer forint összegben csalt ki pénzt azoktól, akik elhitték: beválthatja ígéretét hivatali kapcsolatai, beosztása révén. Cs. Gy. Rodolfo-show lesz kedden este 8 órakor a Pécsi Ifjúsági Házban. A híres bűvész mellett ennek az intézménynek e héten dr. Buda Béla a másik rangos vendége. Amíg Rodolfo szórakoztat, dr. Buda Béla, az ország legtekintélyesebb szek- szuálpszichológusa fontos tudnivalókat ismertet, a korszerű tudomány eredményei alapján: a páros élet és az emberi érintkezés kérdéseit, a pszichológus szemszögéből vizsgálva. Dr. Buda Béla előadása csütörtökön este fél 6-kor kezdődik. Az Ifjúsági Ház e héten — pénteken este 7 órakor - a negyvenes évek jazz-zenéjéről rendez bemutatót, Simán Géza Gábor előadásában. Az Ifjúsági Park két nagy műsora e héten: pénteken este 7 órakor a Gemini együttes hang. versenye lesz, szombaton délután 2 órától kezdve pedig a Dél-dunántúli Popfesztivál pécsi-baranyai döntőjét élvezhetik végig a fiatalok. A Pécsi Nemzeti Színházban szerdán este mutatják be Shakespeare: Titus Andronicus című tragédiáját. A nagy angol e darabját eddig sosem játszották Magyarországon. A színház múlt heti pesti vendégjátékán rendezték meg a magyarországi ősbemutatót, a Madách Színházban. Az Antonin Artaud féle „kegyetlen színház" irányzata és stílusa jegyében született, a közönséget sokkolni akaró előadás a fővárosban nagy szakmai sikert aratott. A nagyközönség még nem látta, hiszen a pesti előadás nézőterét a színházi szakma töltötte be. tlDll CuCIlKal! ti ldh LEKES 11 lDtl Az elmúlt heti HDN-ben közöltünk riportot az FTSK „Excelsior” hegymászó szakosztályának Atlasz-expedíciójáról, amelynek során a ferencvárosi alpinisták nemzetközileg is jelentős hegymászó eredményeket értek el. Az expedícióról némi késéssel képeket is kaptunk. Itt a csoport négy tagja látható a 4003 m magas Aki- oud N Bou csúcsán. — Ma készül majd statisztika: _hány táviratot küldtek és kaptak a pécsiek a hét végén a ballagó diákok köszöntésére. Tény, hogy szombaton a szokásosnál nagyobb létszámban dolgoztak a felvevők, és erősítést kaptak a kézbesítők is. Ennek ellenére a táviratok egy részét csak tegnap délelőtt tudták eljuttatni a címzettekhez. A becslésen alapuló gyorsmérleg szerint a rézkarc, illetve a DT jelzésű virágos táviratok voltak a legkelendőbbek, — Személyhajó-járat a Dunán. Tegnap reggel 7 órakor indította ez évben először a MAHART a Vigadó térről az Esztergomig közlekedő sze- mélyhajó-járatát. — Matinésorozat. Tolna megyei bábcsoportok szerepelnek a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban tegnap kezdődött, matinésorozaton. A vasárnap délelőtti műsorban a kölesdi és a Sárszentlőrinci Általános Iskola bábcsoportja mutatkozott be három mesejátékkal. — A szabadidő kellemes eltöltéséhez szükséges utazási, táborozási és sportfelszerelési cikkeket mutatnak be azon az egy hétig nyitvatartó kiállításon, mely ma nyílik Tamásiban, a járási művelődési központban. — Autós pünkösdöt rendeztek vasárnap Bükfürdőn. A népszerű nyugat-magyarországi gyógyfürdőtelepen másodízben került sor a rendezvényre, amelynek célja: a szórakozás mellett a figyelem felkeltése a közúti közlekedés veszélyeire, a balesetek megelőzésére. 0Z3-05-07 — Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett személygépkocsit a hétvégén B. Irén, 17 éves egy- házasharaszti lakos Matty—Alsószent- márton között és árokba hajtva a kocsi felborult. A baleset következtében B. Erika 13 éves, T. Lídia 4 éves, T. István 7 éves és B. Istvánná 36 éves egyházasharaszti lakosok könnyű sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár húszezer forint. At akart szaladni Pécsett, a Felsőmalom utca és a Rákóczi út kereszteződésénél az úttesten Kiss László 32 éves pécsi lakos és nekiszaladt F. Lajos, 52 éves pécsi lakos által vezetett - szabályosan közlekedő —, gépkocsi ajtajának. Kiss László könnyű sérüléseket szenvedett. * Felborult egy személygépkocsi a Tolna megyei Janya puszta és Medina szőlőhegy közötti úton. A baleset következtében a gépkocsi három utasa könnyű sérüléseket szenvedett. •k Felborult egy személygépkocsi tegnap délután Dunaszekcső és Bár között. Utasai közül egy kisfiút, akinek neve egyelőre nem ismert, egy arra haladó személygépkocsi vezetője szállította el a mohácsi kórházba. A gépkocsi vezetőjét és utasát, Csukron Gizella alsónyéki, illetve Szűcs Sándorné budapesti lakost a mentők ugyancsak a kórházba szállították. — Süteményüzemek. Az ABC áruházának bővítésével egy- időben cukrász- és sütőüzemet is létesít o Csurgói ÁFÉSZ. Az építési munkák várhatóan két évig tartanak. — Klubtalálkozó. Dombodban, a holt Duna melletti üdülőtelepen találkoztak tegnap Tolna megye ifjúsági klubjainak tagjai. A találkozón hirdették ki az „Ismerd meg Tolna megyét" című pályázat eredményét. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Bp.) 13 725 Trabant Limousine (Győr) 4 835 Trabant Lim. Spéciül (Bp.) 20 739 Trabant Lim. Spéciül (Győr) 9 805 Trabant Limousine Hycomat 6 915 Trabant Combi (Bp.) 2 984 Trabant Combi (Győr) 921 Wartburg Limousine 9 742 Wartburg de Luxe IC 532 Wartburg de Luxe tolütetös 3 226 Wartburg Lim. tolótetős 2 444 Wartburg Tourist 3 479 Skoda 105 S (Budapest) 91 200 Skoda 120 L (Budapest) 724 Skoda 120 L (Debrecen) 572 Skoda 120 L (Győr) 662 Polski FIAT 1500 13 205 Polski FIAT 126 9 820. Zaporozsec 26 336 Zsiguli (Budapest) 93 892 Zsiguli (Debrecen) 44 960 Zsiguli Combi 11 504 Zsiguli 1530 12 07» Zsiguli 21011 (Bp.) 9 035 Zsiguli 21011 (Debrecen) 5 347 Dücia 10 343 Moszkvics 2140 2 883 — Lehár muzsikája győzött. Mióta évente csak egy-egy operettet játszanak a Pécsi Nemzeti Színházban, azóta igen magas egy-egy darab előadásszáma. Tegnap este másfél évtized óta a legmagasabb számmal, a hatvanhatodikkal zárult a híres Lehár-mű, a „Cigányszerelem" előadássorozata. — Szaunafülkék. A zalaegerszegi uszoda korszerűsítése során megszüntették a kádfürdő-részleget. Helyette szaunafülkéket létesítettek. Ezzel egy-' időben zuhanyozókkal ellátott napozót hoztak létre a fürdőépület tetején. — Juno és Misina. A Pécsi Bőrgyárban készült Junó-, illetve Misina-bőrből szabják-varrják a VIT-re utazó magyar fiúk, lányok cipőjét, szandálját. A fiúk zsemle, a lányok világosdrapp színű cipőt, szandált viselnek majd a havannai ta. lálkozón. — Tévéadó a templomtoronyban. Ideiglenes jelleggel kisteljesítményű átjátszóadót szereltek fel a közelmúltban az őcsényi templomtoronyba. Az átjátszóval — ha nem is tökéletesen — de lehetőség nyílt az MTV 2-es műsorának vételére. — Nevezések a borolimpiára. A kadarka, kékfrankos, oportó; illetve a cabernet vörösborok aratták a legnagyobb sikert az elmúlt héten Szekszárdon rendezett Tolna megyei borversenyen. A szakértők — a szabott kontingensen felül — több vörösbor nevezését javasolták az országos borolimpiára. ma este Fotótárlat: Penti Hellöski lahti fotóművész kiállítása az Ifjúsági Házban (18 óra). Mozi: Park: Megtalálták a 7, századot (f4, f6, f8). Parkkert: 80 huszár (8). Petőfi: Csizmás kandúr a világ körül (n4, nő, n8). Kossuth: Megtalálták a 7. századot (10, 12), Csizmás kandúr a világ körül (f3, f5), A gejzírvölgy titka (f7), Babaház (f9). i