Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)

1978-05-02 / 119. szám

Politikus, színes lelkes volt az ünnep Diákkórusok versenye ÉNEKLŐ IFJÚSÁG A hangversenyt a radio Hangszalagra rögzítette (Folytatás az J. oldalról) talános iskola piros tornaruhá­ba öltözött lányainak gőrkor- csolyás csoportja, és végezetül a zárókép, a Széchenyi téri általános iskola 225 tanulójá­nak az egész teret betöltő, im­pozáns gimnasztikái gyakorlata. A felvonulás után a város lakói a művelődési központban hét folklór és amatőr művészeti csoport bemutatóján gyönyör­ködhettek. Délután az MTE pályán a KISZ városi bizottsága rendezésében a „Május 1. Ván­dor Kupa" kispályás labdarúgó mérkőzéseire került sor. K. Gy. Szigetvár: Hatezren a díszemelvény előtt Transzparensekkel, zászlókkal, virágokkal, színes léggömbökkel a kézben gyülekeztek az ünne­pi felvonulásra tegnap Sziget­vár dolgozói, lakói. A város számos üzemének bejáró dol­gozói külön autóbuszokkal jöt­tek, hogy ők is részesei legye­nek a május 1. ünnepségének. A Zrínyi téren a városi tanács épülete előtt felállított disz- emelvényre pontosan tíz órakor érkeztek meg a járás, a város párt-, állami, társadalmi és tö­megszervezetek vezetői, kitünte­tett munkások - köztük Illés Ist­ván, a járási pártbizottság első titkára, Sántavy László, a váro­si pártbizottság első titkára, va­lamint a terület országgyűlési képviselője. Az ünnepi felvonulást — im­már hagyományosan — a Szi­getvári Vállalati és Szövetkeze­ti Sportegyesület túramotoros szakosztályának tagjai nyitották meg, majd kisdobosok, úttörők színes menetét az 509-es szak­munkásképző és a Zrínyi Gim­názium tanulói követték. A ta­nulók után a város legnagyobb üzemének, a Szigetvári Konzerv­gyárnak dolgozói értek a disz- emelvény elé — kis autó hozta a gyár termékeit bemutató ki­állítást. A Cipőgyár dolgozóinak menetében is kis autó gördült — rajta a gyár termékeivel: tet­szetős cipőkkel, csizmákkal. A Zrínyi Termelőszövetkezet, a tíz­ezer hektáron gazdálkodó Szi­getvári Állami Gazdaság dolgo- zóit a város kisebb üzemei dol­gozóinak felvonulása követte. A hangosbeszélő minden felvonuló csoportnál névszerint köszöntöt­te annak legjobban dolgozó kollektíváit, kitüntetett munká­sait. Mintegy hatezren halad­tak el a díszemelvény előtt, majd a felvonulás után számos rendezvény — térzene a várban, műsor a Dzsámiban, kispályás labdarúgódöntők, kerékpár-kör­verseny a sportpályán — nyúj­tott szórakozási lehetőséget a vidám ünneplőknek. G. F. Majálisok Színes, vidám kulturális műso­rok szórakoztatták Pécs lakossá­gát tegnap délután a felvonu­lást követően. Az Ifjúsági Park­ban ünnepi majálist tartottak, ahol a Mecsek Táncegyüttes és a Hungária beategyüttes adott műsort, majd disco-zenére tán­colt a fiatalság. Istenkúton is majálist tendez- tek, vidám játékos vetélkedők­kel, a Vízmű Táncegyüttes közre­működésével. A Lvov-kertvárosi Barátság forrásnál a Bóbita Bábegyüttes adott műsort a gyermekeknek. A Mecsek Áru­ház előtt dzsessz-koncertet hall­hattak bz arra sétálók; a Me­cseki Kulturpark Vidámparkjá­ban pedig a KISZOV Táncegyüt­tes és az 500-as szakmunkás- képző tánccsoportja adott folk­lórműsort. A Sétatéren hagyomá­nyos úttörőmajálist rendeztek, a Bóbita Bábegyüttes itt is szóra­koztatta a gyerekeket és a fel­nőtteket. A város egyetemi és főiskolás ifjúsága a Mandulás­ban rendezett hangulatos, vidám majálist. Ugyancsak majális színhelye volt a meszesi József Attila Művelődési Ház, ahol színjátszók, néptáncegyüttesek, páva-körök adtak műsort min­denki örömére. Komló: Szocialista városok bemutatkozása Megkapó színfoltja volt a komlói demonstrációnak a szo­cialista városok bemutatkozója. A bányavárosban tartózkodó amatőr színjátszók (11 város 14 együttese) háromnapos prog­ramja keretében fellépett cso­portok a színpadi jelmezekben hangulatos mókázás közepette vonultak el a Lenin téren fel­állított díszemelvény előtt. (Mű­soruk ezzel nem ért véget, hi­szen hétfőn este Sikondán és Mecsekjánosiban vendégszere­peitek.) Amikor pontban délelőtt fél 10-kor kezdetét vette a sereg­szemle, szinte varázsütésre a nap is kisütött. A párt, a ta­nács és az ércbányák képvise­lői a tribünhöz érve elfoglalták helyüket a már ottlévő élenjáró vállalati, üzemi dolgozók között. Aztán a köszöntő szavak az út­törő és a bányász zenekar in­dulói mellett a Kossuth utca ke­leti irányából megindult az em­beráradat. Színes májusfák, fel­iratok, lobogó zászlók, a hazai és a nemzetközi munkásmozga­Elmondani tulajdonképpen nagyon egyszerű: a rendező (Eck T. Imre) int, hogy melyik képet kéri az öt lehetséges va­riáció közül, ezt a kiválasztot­tat „fellövik” a tűzoltó lakta­nyánál lévő mikrós kocsira, on­nan már Budapestnek továb­bítják a képet. Persze amíg el­jut, legalább két átemelő ál­lomást közbe kell iktatni, hogy megfelelő minőségben lássa az ország Kaposvár első olyan május elsejéjét, amelyet egye­nesben és színesben közvetít a televízió. Budapesti és pécsi kollégák fogtak össze azért, hogy sike­rüljön érzékeltetni azt a színes forgatagot, felszabadult vi­dámságot amit a jelenlevők láthattak a Kossuth téren. Pontban tíz órakor hangzott fel a felvonulás kezdetét jelző szignál, s alig húsz perc múlva már minden tévé-néző Gombár Jánost láthatta a Kapos szálló tetején, ahol a kamera segítsé­gével a várost és a felvonulást, Kanyar József múzeumigazgató­Zászlók ezreinek lobogása tette város lakóinak felvonulását lom élharcosainak fényképei, léggömberdő, az alkalomhoz il­lő dekoráció méltatta május el­seje jelentőségét, a munka ün­nepét, a nemzetközi szolidaritás napját. Nagy szerepet kapott a mun­ka elismerése: a kollektív és az egyéni kitüntetettek minden cso­portnál az élen haladtak. Tizen­ötezer ember ünnepelt május elsején Komlón. val pedig a város történetét tekintette át. A következő riportokat és ri­portereket (Hídvégi József, Pa­nics György) már a közvetítő kocsiból néztem végig. Egyszer­re láthattam monitorokon a békéscsabai és a budapesti helyszíneket, Eck T. Imrét amint „karmesterként” vezényli az operatőröket. Felváltva jelentkeznek a kü­lönböző helyszínek, Panics György már dr. Varga Péter elvtárssal készít interjút, Híd­végi József dr. Szekeres László Állami-díjas orvost faggatja, Gombár János toporog a szálló előtt négy tanítóképzős kis­lánnyal, miközben újabb és újabb kaposvári üzemek és hi­vatalok dolgozóit köszönti a dísztribün közönsége. Fél egykor még néhány kép­sor a táncosokról, aztán vége a közvetítésnek, izzadton, fá­radtan, de boldogon sóhajt műszak, rendező, riporter. Vé­get ért számukra a munka kez­dődhet a majális! még ünnepélyesebbé a bányász­Siklós: Majális a várkertben ünnepi díszbe öltözött tegnap reggelre legfiatalabb városunk, Siklós. Zászlóerdő, fellobogó­zott házak, színes transzparen­sek fogadták az ünneplőket. A legkíváncsibbak már jóval a fel­vonulás kezdete előtt elhelyez­kedtek az ablakokban, a járdá­kon, a díszemelvény környékén. Az időjárás is pártfogásába vette a nézőket és a gyülekező- helyeken várakozókat, pór csepp eső után kiderült az ég, zavar­talanul kezdődhetett a felvonu­lás. A párt-, állami, tanácsi szer­vek vezetői — köztük Kosztán Erzsébet, a Siklósi Járási Párt- bizottság titkára és Horváth Alajos, a városi pártbizottság első titkára, az ifjúsági és tö­megszervezetek képviselői, üze­mek, intézmények igazgatói, s mások, az elnökségbe meghí­vottak haladtak a felvonulók élén, majd a városi tanács előtt felállított dísztribünhöz érve el­foglalták helyüket az emelvé­nyen. Innen üdvözölték az első­ként felvonuló általános iskolá­sokat — így azokat az elsősö­ket is, akik először vettek részt május elsejei felvonuláson —, diákokat, tanáraikat, sportoló­kat. A művelődési ház népi tán­cosai rögtönzött műsorral ked­veskedtek a díszemelvényen ál­lóknak és a nézőknek. A színpompás felvonulást kö­vetően került sor a várkertben és a vár udvarán a majálisra, amelynek keretében fúvószene­kar és tánccsoport szórakoztat­ta az ünneplőket. H. L. Pellérd: Kettős jubileum Egy nagylétai körzeti orvos javaslatára bontakozott ki 25 évvel ezelőtt hazánkban a Ma­gyar Vöröskereszt „Tiszta udvar, rendes ház" tisztasági mozgal­ma, amelyhez öt esztendő múl­tán, Baranyában elsőként Pel­lérd község is csatlakozott. A kettős jubileum megemlékezé­seként került sor vasárnap dél­előtt a pellérdi kultúrházban arra az ünnepségre, melynek keretében dr. Szűcs Endre nyu­galmazott KÖJÁL főorvos, a Ma­gyar Vöröskereszt Országos Ve­zetőségének tagja, a megyei szervezet alelnöke méltatta Pel­lérd úttörő szerepét, vázolta a mozgalom eddig elért eredmé­nyeit. Az évfordulókhoz kapcsolód­va egyébként a Megyei Tanács V. B. Járási Hivatala „Egy napot községünkért" elnevezéssel ver­senymozgalmat hirdetett meg. A május elsejei ünnepségek bevezető akkordjának is tekint­hető az idei évben a diákkóru­sok tavaszillatú szép ünnepe, a sokéves hagyományra visz- szatekintő Éneklő ifjúság hang­versenye, vasárnap délelőtt Pécsett, a Liszt-terem ben. 13 iskolai kórus, mintegy 600 kö­zépiskolás és szakmunkásképző intézeti fiatal gyülekezett kóru­sonként más-más hangulatos formaruhában, hogy legjobb tudása szerint részt vegyen az Éneklő ifjúság pécsi területi döntőjén, amelyet a Magyar Rádió is hangszalagra rögzí­tett. Piti Zoltánnak, a KISZ Ba­ranya megyei Bizottsága titká­rának megnyitó szavai utón a bemutatók során Pécsi Géza vezénylésével (a Pécsi Művé­szeti Szakközépiskola zenei ta­gozatának tanáraiból és tanu­lóiból alakított zenekar) kísé­retével a pécsi 500. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet ve­gyeskórusának kedves, hangu­latos műsorszámai nyitották meg. Őket követték a pódiu­mon a többiek: a pécsi Dobó István utcai Gimnázium leány­karát és Bartók Kamarakóru­sát Kertész Attila; a kaposvá­ri Táncsics Gimnázium vegyes­karát Horváth Jenőné, leány­karát Dorogi István; a csurgói Csokonai Gimnázium és Szak- középiskola kórusát Pauker Zoltán, kamarakórusát Pintér József; a balassagyarmati Ba­lassi Bálint Gimnázium vegyes­karát Ember Csaba; a dunaúj­városi Münnich Ferenc Gimná­zium vegyeskarát Varga And­rás; a szekszárdi Garay János Óvónői Szakközépiskola leány­karát Gerse József, a szigetvá­ri Zrínyi Gimnázium leánykarát Hergenrőder József; a pécsi Nagy Lajos Gimnázium vegyes­karát Ivasivka Mátyás; a pécsi Művészeti Szakközépiskola leánykarót Jobbágy Valér ve­zényelte. A hangversenyt a Magyar Rádió hangszalagra rögzítette. Ennek alapján május má:odik felében egy külön zsűri választ­ja ki azokat a kórusokat, ame­lyek szereplésük minősége alapján Éneklő ifjúsági dijat vagy nagydíjat kophatnak. A díjazott kórusok részt vehetnek júniusban egy kórustáboron Keszthelyen. Az ennek záró­rendezvényeként megrendezen­dő nyilvános kórushangver­seny* közvetíti egyenes adár- ban a Magyar Rádió. Az Ének­lő ifjúság kórushangversenyeit egyébként a kétévenkénti heli­koni diákünnepségek közbülső éveiben rendezik meg Pécsett, Budapesten és az ország két másik vidéki városában. Ezekre az a diákkórus juthat be, ame­lyik a verseny megelőző for­dulóin sikeresen szerepel, vagy­is az elénekelt 4-5 műsorszem- ból legalább kettő a ródióbar» is adhatónak minősül. Tavaly­előtt például a keszthelyi tá­borba eljutott együttesek kö­zött a pécsi Dobó István utcai Gimnázium karrtarakórusónalc két műsorszómáról a hangle­mezgyárban lemezfelvétel is készült: a lemez ma is kapható a forgalomban. Rohadt krumpli, első osztályú áru gyanánt, nagy salétromsó tar* talmú füstölt húsok, réz- és kénes­sav tartalmú pálinka, átharapha- tatlan cukortojás és egyéb .•nya­lánkságok" szerepelnek a Megyei Élelmiszerei lenőrzö és Vegyvizs­gáló Intézet legutóbbi gyorsjelen­tésében. Lássuk a részleteket. A kereskedelem az 1976. évi húsáremeléskor nagy mennyiségű húsos ételkonzervet tárolt be. A dolog azonban visszaütött, jelen­leg a magas konzervárak és a jó húsellátás mellett a fogyasztók in­kább a friss húst igénylik. Az élel­miszerellenőrök igy több üzletben sok lejárt szavatosságú árut talál­tak. Fegyelmi felelősségrevonást javasoltak. A Baranya megyei AHV nagyobb nitrit-nitrát tartalmú húsvéti füs­tölt tarját, csontos lapockát, kötö­zött sonkát, darabolt combhúst és füstölt csülköt állított elő. Kide­rült, hibás volt a pác-só adago­lás és a páclé kezelés. Az AHV-t figyelmeztették. Még egy panasz a húsiparra: az új, tetszetős, könnyen kezelhető csomagolású, a vásárlók által megelégedéssel fo­gadott dobozos sertészsírokon qon- dot okoz a gyártási idő megálla­pítása, mert a számsor olvasha­tatlan. A Szentlőrinci Állami Gazdaság Bogádmindszenten termesztett és csomagolt 2,5 kilós fóliás étkezési burgonyáiban — a vizsgált tételek tanúsága szerint — a gumók het­ven százaléka hibás, beteg volt. Ezzel szemben a terméket I. osz­tályú minőség megjelöléssel és áron hozzák forgalomba. A gaz­daságot figyelmeztették. Örültek viszont az ellenőrök a ZOLDÉRT- nél tapasztaltaknak, többszöri szankcióik hatására a csomagolt vöröshagyma minősége javult. Az intézet a szigetvári Zrínyi TSZ-ben 1121 liter törkölypálinkát nagyobb réz- és kénsavtartalmo, 453 liter szilvapálinkát pedig na­gyobb réztartalma miatt zárolt. A minőséghibából rendőrségi ügy lett. A zselés szaloncukorkák és mi­kulások kedvező fogadtatása újabb termék bevezetésére ösztönözte az édesipart. A Duna Csokoládégyár 25 dekás zselés cukortojás dra­zséja azonban csalódást okozott: a cukorburok a jelzett ,, omlós, könnyen átharapható" helyett át- haraphatatlan, kemény és vastag, s a zselé töltelék is nagyon kevés. Mielőtt az élelmiszerelleőrzök fo­ga beletört volna a cukortojások­ba, a gyárat figyelmeztették. (— mz —) A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz: — tehergépkocsivezetőket — dömpervezetőket — multicarvezetőket — géplakatosokat — villanyszerelőket — kubikosokat — ácsokat — vasszerelőket — gépkocsirakodókat — kőműveseket — vízszigetelőket — épülettakarítókat — raktári dolgozókat — segédmunkásokat Jelentkezés: PÉCS, SZÁNTÓ K. J. U. 1. ÉM-SZALLÓ, MUNKAERÖ-GAZDACKODAS Kaposvár: Színesben közvetített a tv A. Gy. Pánics György, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának riportere Kapos­várott a május elsejei felvonulás alkalmából interjút készit dr. Var­ga Péterrel, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának első titká­rával

Next

/
Oldalképek
Tartalom