Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-03 / 92. szám
10 _________________________________Dunántúlt fíaplö ________________________________ 1978. á prilis 3., hétfő Ünneplés, tapsvihar a Vasas-székházban Az ipari üzemek államosítása egyértelműen a hatalom átvételéi Szalagcím a Dunántúli Népszava 1948. március 26-i, pénteki számából: „A hároméves terv sikeres végrefíttjtásának érdekében államosítják a száz alkalma= te3«„,o,ó .pariAz e/ső pécsj munkásigazgatók jelentette MTI: A kormány tagjai csütörtökön rendes heti miniszter- tanácsot tartottak. A minisztertanács az iparügyi miniszter előterjesztésére a hároméves terv sikeres végrehajtása, a beruházások és a termelési terv biztosítása érdekében törvényjavaslatot fogadott el olyan iparvállalatok állami tulajdonba vételére vonatkozólag, amelynek alkalmazotti létszáma 1946. augusztus elseje után bármikor a száz főt elérte vagy meghaladta. Ez valóban szenzáció volt, annak erejével is hatott. A tanácskozást követően —ahogyan a korabeli újság tudósít — sajtótájékoztatón jelentette be Nógrádi Sándor miniszter- elnökségi államtitkár az államosítást, egyben tájékoztatta a közvéleményt, hogy ez az intézkedés nem érinti a kisipart, csak mintegy ötszáz hazai vállalatról, ipari és bányaüzemről van szó. A sajtótájékoztató után Szakosíts Árpád miniszterelnökhelyettes és Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter a Vasas Székházba siettek, s az oda meghívottaknak - bejelentették az államosítást. Ott pécsiek is voltak. — Megértem eddig ötvenhárom esztendőt — emlékezik Békési László, aki huszonhároméves fővel vett részt azon a gyűlésen —, de én még olyan spontán ünneplést, kitörő örömöt, tapsvihart sohasem hallottam. A taps még nem csendesült el, amikor valaki közülünk elkezdte énekelni az Internacionálét. Tudja... Abban az időben még tényleg kérdéses volt, hogy ki kit győz le. Ez a bejelentés valahogyan eloszlatta a kétségeket, a HATALOM átvételét jelentette a számunkra, teljesen egyértelműen. Ha valamiért érdemes volt élnem, dolgoznom, hát akkor ez az egyetlen nap volt az... És erre érdemes emlékezni is. Idézem neki a korabeli újságot. Próbálom felidézni azt a hangulatot, amely ott, a Vasasok székházában uralkodott. — Hanem utána, amikor a bejelentés megtörtént, meg is indokolták, hogy erre azért volt szükség, mert a tőkések kezdték kivonni a tőkét a gyárakból, a termelést szabotálták. Utána volt ám csend. Mert akkor tudtuk meg, hogy minket miért hívtak oda. Olyan titokban készítették elő az egészet, hogy még nekünk sem volt fogalmunk róla, hogy miért hívtak oda bennünket. Azt hittük, szinte valamennyien, hogy egy központi aktívaértekezletre voltunk hivatalosak. De aztán, amikor Szakasits elmagyarázta, hogy a gyárakat állami tulajdonba vették, és ennek az állami tulajdonnak teljes jogú vóllalatvezetőiacént mi leszünk a megőrzői, akkor igen nagy csönd lett. Akkor éreztük át igazán, hogy mi is történik ottan ... „Nagypénteken reggel a helyi lapokból értesült először Pécs a demokratikus kormánynak valóban történelmi elhatározásáról, amellyel ötszáz gyárat, köztük egyelőre hét pécsi üzemet államosított. A hír annyira váratlanul érte a város közvéleményét, hogy bizonyos időnek kellett eltelnie, míg az üzemek dolgozói át- érezték ennek a döntő elhatározásnak a jelentőségét.” így ír a lap — a Dunántúli Népszava a következő, nagy- szombati számban. És fel is sorolja, hogy az államosított üzemekbe kiket neveztek ki igazgatónak. Sopiana gépgyár: Derjanecz Imre... Kokszmű: Toller József... Ha- merli Jenő ... Deutsch-tégla- gyár: Tóth József... Zsolnay gyár: Dallos-Kovács József... ők már előző nap, nagypénBékési László teken elfoglalták az igazgatói széket. Szombaton iktatták be a Bőrgyárban Szűts Józsefet, a Hamerli kesztyűgyárban Sztipánovics Józsefet. „A Sörgyár munkásigazgatója, Békési László elvtárs még nem érkezett vissza ’ a fővárosból, így a beiktatásról később történik intézkedés..." — Miért nem jött haza? Elmosolyodik. — A Sörayár már a felszabadulást követően különleges helyzetbe került. Dolgozott nálunk egy Czéh Imre nevű vaBrunner Béla sas munkás, aki Jugoszláviából, emigrációból érkezett haza. Negyvennégy november 29-én szabadult fel Pécs, rákövetkező napon a Sörgyárban már dolgoztunk. Czéh bácsi általános gépész volt, üzembe helyezte a gépeket, és meakezdtük a termelést. — Ki volt a tőkés, akit ki kellett söpörnie a munkásigazgatónak? — Várjon csak ... Addig még évek teltek így el. Mi a Kőbányai Sörgyárnak voltunk a leányvállalata, a Tószegi— Freund volt a tőkés. De mi megszűntünk leányvállalat lenni. Egyszerűen nem vettünk erről tudomást, pontosan úgy termeltünk, dolgoztunk, mintha a gyár állami tulajdonban lett volna. A miénk volt a gyár, ahogyan akkor mondták. Abban az időben nagy szó volt az élelmiszer, nekünk nem volt gond. A mi dolgozóink kaptak malacot, ha igényeltek, kaptak hozzá törkölyt, és később három mázsa kukoricát is. Minden dolgozó kapott egy liter tejet és két üveg sört naponta. És olyan élelemtárunk volt, hogy senkinek sem volt olyan abban az időben. — Ki volt az igazgató? — Még az elején felkerestük Boros elvtársat, a kommunista főispánt. Arra kértük, hogy legyen az igazgatónk. De ő ezt nem vállalta, hanem Kolter Ferencet ajánlotta maga helyett, aki szintén tagja volt a kommunista pártnak. Negyvenöt elején tehát nekünk már kommunista igazgatónk volt. És így ment három évig. — Tőle kellett volna tehát átvenni a gyárat. — Igen. Azért is nem jöttem mindjárt. Nézze, huszonhároméves voltam, de ez nem zárta ki, hogy ne érezzem, micsoda kalamajka lesz, ha én hazaérek trónt fosztani. Ezért külön meg kellett beszélnem Gerő Ernővel, mitévő legyek. És azt az instrukciót kaptam, hogy mindent pontosan úgy hajtsak végre, ahogy előírták, és amire a fogadalmat letettem. — Meddig volt az igazgatója a Sörgyárnak? —•. Csak hetekig. Ezt a helyet a Czéh Imre bácsinak kellett volna mindjárt odaadni, később így is lett. Az öreg innen ment fel Kőbányára, és mint vezérigazgató ment nyugdíjba. Én csak a kezdeti időkben voltam szereplő. Most a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozik a munkaügyi osztályon. Brunner Béla bácsi a Sal- lai utcában lakik, nyugdíjas. A Bőrgyár párttitkára volt 1948-ban. — A Bőrgyár a Róthé volt, már kint volt Londonban üzleti úton, amikor tulajdonba vettük a gyárat. Az igazgatónk Szüts Jóska lett, timár volt. Én azt hiszem, az öreg Róth már sejtett valamit, mert kezdték a gépeket leszerelni, egyet-kettőt el is vitetett a dél-afrikai gyárába ... Emlékszem, a Szüts még délben telefonált nekem, hogy mi történt, ő a pesti lerakathoz ment rovancsolni. Nekem az volt az elgondolásom, hogy megvárom, míg hazajön, nem szóltam én senkinek sem, még baj is lehetett volna belőle. — Baj? — Hát nem úgy, de azért tartottunk ettől a bejelentéstől. Ne felejtse el, hogy a gyár tekintélyes része a Ró- thék, Höfflerék neveltje volt. Béla bácsi Csepelről jött, lakatos volt. Budapestiek, feleségével együtt. Kampis Péter Négy felgyorsult év története Harminc éve alakult meg az első egységes ifjúsági szervezet Beszélgetés Fehér Dezsővel1, a MADISZ első pécsi, dél-dunántúli titkárával Harminc esztendeje, 1948. március 31-én a következő kis közlemény jelent meg a Független Néplap első oldalán: Megvalósult a Magyar Ifjúság egysége. Megalakult a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége. Non György, országgyűlési képviselő, a MIOT legutóbbi ülésén beszámolt a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának átszervezéséről. Hangsúlyozta: új feladatok hárulnak az ifjúságra, s ezeket csak új szervezeti formák között lehet megoldani. Ezért kell megvalósítani a magyar ifjúság egységes szervezetét, A kommunista és szociáldemokrata ifjúság nevében javasolta, hogy a Magyar Ifjúság Népi Szövetségének Nagytanácsa álljon a parasztifjúság 8, a munkásifjúság 7, a MEFESZ 2, a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége 2, a NÉ- KOSZ 2, A TIOSZ 1, az Úttörő Mozgalom 2, a Cserkész Ifjúság 1, a KIÉ 1, a Délszláv Ifjúság 1, a Fiatalok Fórum Klubja 1, a Művelődési Szövetség 2, az Ifjúsági Sportmozgalom 1, az Ifjúsági Szövetkezeti Központ 1 és a Sajtó- és Propaganda Szolgálat 1 tagjából. A MINSZ elnöke Non György, alelnöke Nagy Zsigmond és Gosztonyi János, főtitkára Hollós Ervin, főtitkárhelyettese Péteri István lett. Javaslatot tett Álon György, a Központi Intézőbizottság felállítására, amely az ügyvitelt vezeti. A MINSZ-nek szervezési, külügyi, gazdasági, sajtó és propaganda, kulturális, építési és rohammunkai, szociális központi nyilvántartási és üdülési osztálya lesz. Több hozzászólás után a MIOT egyhangúlag elfogadta Non György javaslatát. Egy hét is beletelt, míg megtaláltam Fehér Dezsőt, a KIMSZ és a MADISZ akkori pécsi — dél-dunántúli — titkárát. Jelenleg Veszprémben él, a Fegyveres Erők Klubjának parancsnoka. Amikor ott jártam, a klubot éppen tatarozták, egy egészen kicsike szobában kuporodtunk le a székekre. Asztalán, az asztal alatt, az egész helyiségben festői halmok, a festői halmok tetején egy színes borító. Valami lemez, szórakozottan siklott át rajta a pillantásom, s csak később lett fontos. Szeretném pontosan visszaadni mindazt, amit és ahogyan elmondott, de lehetetlen. Időben és térben óriási ugrásokat tettünk, negyvennégytől negyvennyolcig négy felgyorsult év történeteit mesélte, neveket említett, ismerjük őket ma is... — Elvágtuk a kábeleket... Fel is jelentettek a Pallos Bernardinnál. Tudja, ő egy cisztercita szerzetes volt. Annál kellett jelentkeznem magónkihallgatá- son. Borzasztó dühödten esett nekem, de mégis az volt az érzésem, hogy ő nem játszik a németek kezére^ Később tudtam meg, hogy az‘angolvárók csoportjába tartozott... Garzó Sanyival, Mischl Rudival és másokkal hajtottuk végre azt az akciót is a Jugend-székház ellen ... Tudja, ott volt a domboldalban ... Igen, azt hiszem a mostani pártiskola környékén ... Haragudtunk rájuk, mert mindig őket, a jugendekét állították elénk példaképül. Sosem felejtem, volt egy osztálytársam, a Feldwebel Ottó, ez volt a neve. Olyan ostoba volt, hogy lőni lehetett volna vele. De ju- gend volt, s azt meg kell hagyni, menetelni azt nagyon szépen tudtak. Hát nekem sehogyan sem klappolt ez a példakép, de a többieknek sem. Meg is ruháztuk őket, kijött a rendőrség, még a tűzoltóság is ... — A MINSZ megalakulása idején — kísérelem meg időben egy kissé tovább lendíteni a történeteket, de hiába erőlködöm, ott folytatja, ahol éppen eszébe jut. — Amikor megalakítottuk a József utcai szervezetet, ránktámadtak a szocik. Nagy verekedés tört ki. Nekem volt ugyan fegyverem, de nem volt nálam. Volt egy Gyimesi nevű alapszervezeti titkárom, az már igen csak vérben hevert, s akkor a lurkó, a köztünk legkisebb, aki mindenhol átbújt, befért, a Gál Bélus, elhozta a pisztolyomat és odaadta. Riasztólövést kellett leadnom, hogy a verekedés abbamaradjon, engem meg megbüntettek valami kétmillió pengőre. Azért annyi segítséget kaptam, hogy vártak az „ítélet" végrehajtásával néhány napot, amíg a kétmillió pengőn két szem savanyúcukrot iehetett kapni. Még ez sem negyvennyolc. — A KIMSZ-nek és a MA- DlSZ-nak voltam a dél-dunántúli titkára. Tömpe István volt a párttitkár, a székházunk a Timár utcában volt. Nevek kellenek? Ausch Sándor, Beregi Pista, Hanák Péter, Róbert Laci... Később megalakult a DISZ, de rengeteg rétegszervezet is működött. Nagy volt a csetepaté, a szó legigazibb értelmében. Plakáttépésekkor egyszer ránk is soroztak a Kossuth szobornál. A Gál Béla akkor is velünk volt. Biztosan-emlékszik is, azt hiszem Pécsett van. A Tanárképzőn? Nem tudom, régen találkoztam vele. — A MINSZ.... — Ja, igen. Ott volt a székhaza a Széchenyi tér sarkán, egyik felén a múzeum, szemben vele a MINSZ. — Most a Boldogság Háza? — Az az. De higgyen nekem, biztosan nagy dolog volt, hogy megalakult, ott és akkor mégsem volt túlzottan nagy jelentősége. A helyzet naponta változott, nekünk arra kellett figyelni. Megalakult a Szigeti alapszervezetünk, rengeteg új tag lépett be, csak későn ébredtem rá, hogy egy Krassóy nevű magyartanár cserkészei... A pártvezetés lerámolt, kis híja volt, hogy kibuktam a titkári székből. És ez a Krassóy egy nagybajuszú, nagyhangú „magyar" volt, még partizánháborút is akart indítani a szovjetek ellen. Akkor Pécshez csatoltuk Szabolcsot, más külterületeket és a választásokon alulmaradtak. Mérgükben eldobálták a MADISZ-tagkönyveiket, fehérlett az utca a vadonatúj könyvecskéktől .... — Függetlenített titkár volt? — Egy ideig. Nemrég intéztem, mert a nyugdíjamhoz kell az igazolás. A Gergely Lajos bácsi intézte el nekem, hogy három évem most nem hiányzik. Képzelje csak: a három évből mindössze tizennégy hónapom volt igazolva ... Nem mindig voltam függetlenített. Később a MESZHART-nál lettem időmérő, az Ognyenovics Milán vitt oda. Akkoriban volt egy nagyszerű összekötőnk, a Kara- gics Ede, kitűnő ember, nagyszerű kommunista volt. Ki kellett szöknie Jugoszláviába, tudja, akkor zajlott a Rajk-ügy, nem volt tanácsos akkoriban délszlávnak lenni nálunk . .. Túljutottunk a pegyvennyol- con. El is hallgat, maga elé réved. Nem zavarom, nézelődök a szobábam, s akkor veszem szemügyre a lemezt. Szilágyi György írta: Hányas vagy? Kálmán György mondja el. — Csak nem huszonnyolcas? Bólint. — Éppen ma vagyok ötven éves. Meghallgattuk a lemezt. A rádióban sem hallotta, pedig többször is lepergették. „Ebben az országban több feljelentés futott be a GESTAPO-hoz, mint a többi európai országban együttvéve... Mi nem tudtuk, hogy mit csinálunk, mi mindig tudtuk, hogy mit csinálunk ... Nekünk ellopták a fiatalságunkat... Leventének, ágyútölteléknek, deportáltnak jók voltunk ... A mi szeretőink fáradt ölű asz- szonyok voltak ... .” Szerettem volna valami jót kívánni. De csak beszélgettünk, sokat. Reggel fél kilenctől délután fél négyig én voltam az egyetlen látogatója. K. P.
