Dunántúli Napló, 1978. április (35. évfolyam, 90-118. szám)
1978-04-23 / 111. szám
DN HÉTVÉGE 6. KÉPRIPORT 1978. ÁPRILIS 23. Csupa nevetős lurkó néz ránk a gyerekcsokorból. Ugye önök is észreveszik, hogy a legvidámabb kisfiú is milyen szomorú szemekkel tekint a világra. A cigánylány szemében ott a putrik nyomorúsága, a körhintánál támaszkodó gyerekeket látva semmiképpen sem támad nevetős kedvünk, mint általában a játszó apróságokat figyelve az lenni szokott. Állami gondozott gyerekek. A szemükről mindig fel lehet ismerni őket, sokszor még a már évtizede meleg családban élő felnőtt férfi szeme is árulkodik, többször megkérdeztem, a felelet mindig az volt: igen, ott nőttem fel. Pedig majdnem mindent megkapnak ott, csaknem mindent . . . Rég jártam Csertőn, alig- alig rémlik a gyerekek arca, az esős délelőtt minden perce Nevelőotthonok azonban jól él emlékezetemben. Az igazgatónővel jártuk a szobákat, a hatalmas boltivek alatt ezernyi játék volt példás rendben. A faliszőnyegeket fekete babák díszítették. Az itt élőket jelképeznék talán? Csaknem 70 százalékuk cigánygyerek. Ők nem szerettek volna hazamenni. Gyuri azonban igen, sajnos hónapok óta hiába várta a szüleit, nem mentek érte, .pedig megszűnt az állami gondozása. Bácsi, engem jöttél látogatni, bácsi, engem vigyél haza, igazgató néni, kaptam levelet? Körülvettek bennünket, egyikük a kezem simogatta. Laci kapott levelet, azt írja nyolcesztendős fiának az apja, hogy vigyázzon ám a két kisebb gyerekre, Lackóra bízza őket, mert ő nem ér rá. Három éve nem látogatta őket. Magdi anyukája volt itt — szív alakú kispárnát hozott, a kislány a kincsesdobozában őrzi. A kincsesdoboz az egyetlen magántulajdon. Közös a hőmérő, amellyel vigyázzák, a kicsik elég meleg szobában alszanak-e, közös a stoppolódoboz, sok lyukas zokni akad, közös az iskolában kapott szekunda és közös a bánat is. Bánat? Igaz, az nem itt történt, a Kisbabszi Bükkösdön élt. Cseperedett. Ebben az otthonban 10—14 éves gyerekek élnek. A gyerekek mind egyszerre beszéltek: én is az újságba akarok kerülni, én is, én is. Bácsi, a Kisbabszit írja meg. Miért? Mert olyan kedves, okos, aranyos kislány és még „férfiadon". Mit jelent az? Hát „férfiadon", mondták. Gyerekek. Persze, hogy „férfiadon” a szomorú szemű, kedves, aranyos Kisbabszi, sajnos anyátlan, apátion is. Hiába kaptak új csizmát a télre, hiába volt aznap kitűnő az ebéd, a rózsaszínű, a kék szobák, a faintarziás padló, a gyönyörű barokk rézkilincsek, a lovagteremben szépséges kályha Zsolnay majolikából, csak az hiányzik, hogy valakit Anyucinak, Édes apámnak szólíthassanak... Ez látszik a szemükből, ezért ismerünk rájuk . . . Lombosi J. A felvételeket a csertői és a bükkösdi nevelőotthonban Cseri László készítette.