Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-25 / 56. szám
1978. február 25., szombat Dunántúli napló 5 Szovjet —amerikai kapcsolatok Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezetésével pénteken a moszkvai Kremlben ülést tartott a Legfelsőbb Tanács Elnöksége. Az ülésen az államélet számos olyan fontos kérdését tekintették át, amelyek az SZKP XXV. kongresszusa határozataiból és az új szovjet alkotmányból eredően kapcsolatosak a szovjet parlament és elnöksége tevékenységével. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke foglalta össze a Legfelsőbb Tanács tavaly októberi rendkívüli ülésszakán'elhangzott képviselői javaslatok és észrevételek megvitatásának eredményeit. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége ezt követően megvitatta a szovjet parlamenti küldöttség amerikai látogatásának eredményeit. Borisz Ponomar- jov, a nemzetiségi tanács külügyi bizottságának elnöke számolt be a küldöttség útjáról. E kérdés megvitatásának eredményeit Leonyid Brezsnyev az alábbiakban összegezte: „A Szovjetunió külpolitikai tevékenységében fontos helyet foglalnak el országunk legfelsőbb hatalmi szerve küldöttségeinek utazásai, ilyen kontaktusokat létesítünk az Egyesült Államok kongresszusával is, aminek vitathatatlanul nagy a jelentősége. Mint a küldöttség beszámolójából kitűnik, Ponomarjov elvtárs és a többi elvtársaink hasznos munkát végeztek az Egyesült Államokban. Mint ismeretes, országunk és az Egyesült Államok kapcsolatainak alapjait azoknak az egyezményeknek és megállapodásoknak egész sorozata vetette meg, amelyet a legmagasabb szintű tárgyalások eredményeképpen értünk el az elmúlt néhány évben, létrejöttek a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti együttműködés elmélyítésének és kiszélesítésének lehetőségei. Sajnos azonban ma meg kell állapítani, hogy még mindig a legkülönbözőbb fajta akadályok tornyozódnak az együttműködéshez vezető úton. Mi úgy tekintjük a szovjet— amerikai kapcsolatokat, mint a béke megszilárdítását, a fegyverkezési hajsza megszüntetését és az államok közötti egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztését célzó szovjet külpolitika fontos elemét." ÓRA A NAGYVILÁGBAN ♦ PEKING: Pénteken megkezdődött Pekingben a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (népfront) ötödik országos bizottságának első ülésszaka. Az ülésszakon 1 989 küldött vesz részt a Kínai Kommunista Párt, a demokratikus pártok, a tömegszervezetek, valamint az ország határain túl élő kínaiak képviseletében. >■ BONN: A nyugatnémet Nácizmus üldözetteinek Szövetsége követeli, hogy adják ki a francia hatóságoknak azokat a háborús bűnösöket, akiket Franciaországban ítéltek el távollétükben, s jelenleg az NSZK-ban élnek. A szövetség elnöksége felhívásában emlékeztet rá, hogy olyan háborús bűnösök is büntetlenül élhetnek az NSZK-ban, mint az a Liska, aki mint a Gestapo egyik vezetője, többszáz francia állampolgár haláláért felelős. ♦ BELGRAD Mohammed Daud, az Algán Köztársaság elnöke háromnapos hivatalos látogatásának befejeztével pénteken elutazott Jugoszláviából. A Tito elnökkel folytato't tárgyalásairól kiadott közös közlemény szerint a két államfő átfogó, véleménycserét folytatott az el nem kötelezett országok mozgalma egységének és szolidaritásának további erősítéséről és újabb nemzetközi akcióiról. Megállapították, hogy napjaink nemzetközi életének központi kérdése az új világgazdasági rend megteremtése és az általános és teljes leszerelés elérése. A lelek állást foglaltak a kétoldalú kapcsolatok - lóként a gazdasági együttműködés — további sokoldalú fejlesztése mellett. + VIENTIANE: Vientianeban csütörtökön megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára vezette magyar és a Phoumi Vong- vichit, az LFNP KB PB tagja, miniszterelnökhelyettes, a Laoszi Hazafias Front KB főtitkára vezette laoszi küldöttség között. Pénteken Sarlós István Xieng Khouang tartományba látogatott el. A magyar küldöttséget a tartomány vezetői üdvözölték. Ezt követően a delegáció látogatást tett a Ri- zsesköcsög-sikságon, majd a nap folyamán visszatért Vien- tianéba. KS D. NAPLÓ, TELEFOTO Atherton amerikai külügyi államtitkár Kairóban Kamel egyiptomi külügyminiszterrel az egyiptomi—izraeli különmegbeszélések fel- újitásáról tárgyalt. Lehallgatás Újabb tények kerültek nyilvánosságra arról, hogy a kanadai rendőrség — törvényellenesen - kémkedik a kanadai állampolgárok utánr-Mint kiderült, ez a tevékenységük nem csak baloldali és haladó szervezetekre, de magas rangú állami és politikai vezetőkre is kiterjed és a kanadai rendőrség együttműködik az amerikai felderítő szervekkel. Az amérikai hírszerzés egyik munkatársa, Hart főként lehallgatókészülékek segítségével gyűjtött adatokat, s ez nem állt messze kanadai megbízóinak módszereitől. Több leleplezés látott már napvilágot a kanadai rendőrség törvényellenes akcióiról, amelyek között megtalálhatók telefonlehallgatások, dokumentumlopások, gyújtogatások és zsarolások. Kanada haladó sajtója és közvéleménye joggal állapítja meg, hogy mindez az állampolgárok alkotmányos jogainak durva megsértése. ♦ ÜJ DELHI: Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke pénteken egyhetes hivatalos látogatásra Üj Delhibe érkezett. A vietnami és indiai fél a látogatás során tanácskozásokat folytat a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről és a gazdasági együttműködés ki- szélesítéséről. Ezzel kapcsolatban hírügynökségek idézik az indiai kormánynak azt az álláspontját, amely szerint Új Delhi kötelességének tartja, hogy támogassa Vietnamot a háború okozta károk helyreállításában. Pályamódosítás Ismét módosították — csekély mértékben — a Szaljut—6 jelzésű szovjet űrállomás pályáját. Hasonló műveletre már korábban is sor került, mert az űrállomás a természetes fékeződés és a végrehajtott orientációs manőverek miatt nem pontosan azon a pályán halad, amelyen korábban. Az űrhajósok először maguk végezték el az űrállomás pontos tájolását, majd földi parancsra működésbe lépett az űrállomás fő hajtóműve. ♦ + MADRID: Két héttel elhalasztották a Spanyol Kommunista Párt 1978. április 5- re összehívott IX. kongresszusát. A Mundo Obrero, az SKP központi hetilapja legújabb számában megjelent közlemény szerint a kongresszust Madridban 1978. április 19. és 22. között tartják meg. A végrehajtó bizottság technikai okokból, a kongresszus megtartására kiválasztott terem foglaltsága miatt határozta el a halasztást. ♦ BERN: Bernben közzétették az új svájci alkotmányter-. vezetet, amely a választásra jogosultak korhatárát 20 évről 18 évre szállítja le. A 118 cikkelyből álló alkotmánytervezetet várhatóan 1981-ben terjesztik a parlament elé. Az új alkotmány az 1874-es alkotmány helyébe lép. Magyar vezetők üdvözlő távirata a februári győzelem 30. évfordulója alkalmából GUSTAV HUSÁK elvtársnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, LUBOMIR STROUGAL elvtársnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság koimánya elnökének Prága Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, egész dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önöknek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának és népeinek az 1948-as februári győzelem 30. évfordulója alkalmából. . Három évtizeddel ezelőtt Csehszlovákia forradalmi erői marxista-leninista élcsapatuk, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével legyőzték a reakciós erőket, kivívták a munkásosztály hatalmát, és ezzel az ország a szocializmus építésének útjára léphetett. Népünk őszinte megbecsüléssel és tisztelettel tekint azokra a kimagasló sikerekre, amelyeket pártjuk vezetésével a testvéri Csehszlovákia népei a fejlett szocialista társadalom építésében elértek. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság a szocialista országok közösségének megbecsült tagja, s eredményesen járul hozzá a béke, a biztonság és a társadalmi haladás ügyéhez az egész világon. A Magyar Népköztársaságot és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján a testvéri barátság és a szoros együttműködés szálai fűzik egybe. Pártjaink együtt küzdenek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom céljainak valóraváltásáért, egységének erősítéséért. Kedves Elvtársak: a csehszlovák munkásosztály győzelmének történelmi jelentőségű évfordulóján további eredményes munkát kívánunk a csehszlovák kommunistáknak, Csehszlovákia népeinek, a CSKP XV. kongresszusán elhatározott feladatok megvalósításában. KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke LAZAR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke it Az évforduló alkalmából Púja Frigyes külügyminiszter táviratban üdvözölte Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminisztert. A Munkásőrség Országos Parancsnoksága és más tömegszervezetek is táviratot küldtek a partnerszervezeteknek. Maróthy László felszólalása a DÍVSZ közgyűlésén (Folytatás az I. oldalról) nemzetközi téren. Erősödik az együttműködés a nemzetközi ifjúsági szervezetek és azok tagszervezetei között a közös érdekű kérdésekben, miközben társadalmi-politikai programjuk változatlanul két nagy táborra osztja őket. Ez a fejlődés javítKS D NAPLÓ. TELEFOTO A három nyugatnémet titkosszolgálat lehallgatási és kémkedési botrányairól készített jelentést egy héttagú parlamenti vizsgáló- bizottság. A képen Schmidt kancellár, amint a dokumentumokat tanulmányozza. Külgazdaság A szovjetunióbeli Togliattiban készülő Lada (Zsiguli) személygépkocsik a szocialista országok után Európában is mind több országban „hó- • dítanak”. Van ahol, mint pl. hazánkban, a forgalomban levő számszerűségét tekintve „népautónak" számit, a közelmúltban pedig Dániából érkezett hír, 'hogy állami, hivatalos gépkocsiknak a Ladát rendszeresítették. A számok e népszerű gépkocsitípus mind nagyobb keresletét bizonyítják: a Szovjetunió 1970-ben 84 000 személygépkocsit értékesített nyugati országokban, 1976-ban pedig 344 000 darabot. Ennek kétharmad része Lada. A négy típusban (1200-as, 1300-as, 1500-as és furgon) készülő Ladák mellé két új személygépkocsi-típus tervezéséről érkezett hír. Az egyik a Niva, amely kényelmes túKét új autótípus rakocsi-lípus lesz és az első gyártási évben, valószínűleg 1979, húszezer darab készül belőle. A másik újdonság minden bizonnyal az-előbbinél nagyobb érdeklődést kelt majd, mert az utóbbi Időben nagyon népszerűvé vált kisautók szériájába-tartozik. Az új „szuperminit", ahogyan a Finicial Times nevezi, szovjet szakemberek tervezik Togliattiban, de az Avtoexport tájékoztatása szerint még nem bizonyos, hogy ott is gyártják. Amit megtudtunk eddig e gépkocsitervről oz a következő: valamivel nagyobb lesz mint az ismert olasz vagy lengyel mini-Fiat, elsőkerék meghajtással működik majd, 1000 köbcentiméteres motorja, két oldalajtója és hátsó ajtója lesz, amely a csomagtartót fedi. Ezekből az adatokból arra következtetnek, hogy teljesítménye, felépítése a Volkswagen-Polo, a Ford- Flesta és a'Fiat 127-esre emlékeztet, illetve ahhoz teszi hasonlóvá. Ismert, hogy az említett és nem említett hasonló típusokat milyen hamar megkedvelték főleg Nyugaton, még azok is, akik előtte esküdtek a ’ nagykocsikra, vagy az utcai „cirkálókra". Kétségtelen, hogy például a Volkswagen-Polo mindinkább a megszüntetett VW bogár- hátú örökébe lép. A terve’zés alatt levő „szupermini” esetében nem mellékes, hogy felhasználják a Lada-típusok számos alkatrészét, így nem lesz szükség teljesen új alkatrész ellátásra. A hírek és a tervek szerint a „szupermini” az 1980-as évek első részében jelenik meg a piacon, a N'v° pedig már 1979-ben készül. K. J. ja a haladó, demokratikus erők pozícióit, lehetővé teszi a szélsőséges, reakciós körök meg-megújuló támadásainak visszaszorítását és meghatározza a nemzetközi ifjúsági mozgalom fejlődésének alapvető irányát. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség véleménye szerint ebben a világpolitikai folyamatban pozitív és ifjúsági vonatkozásban meghatározó szerepet játszik a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség. — Biztosíthatjuk Önöket arról, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagsága, a szocializmust építő, és békeszerető magyar ' ifjúság .minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy mint eddig, a jövőben is hozzájárulj jón a világszövetség nemes céljainak eléréséhez, hogy a béke, a biztonság, az együttműködés és a társadalmi haladás eszméi az egész világon valóra váljanak. A CIMEA (Gyermek- és Serdülőkori Mozgalmak Nemzetközi Bizottsága) 5. közgyűlésé, nek délutáni plenáris ülésén szólásra emelkedett Szűcs Istvánná, az MSZMP KB tagja, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára. Hozzászólásában értékelte a CIMEA munkáját, majd rámutatott: igen fontos, hogy a XI. VIT általános programjának részeként szervezzenek gyermekprogramokat is. A DÍVSZ közgyűlés küldöttei este szolidaritási rendezvényeken vettek részt berlini üzemekben.