Dunántúli Napló, 1978. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1978-02-21 / 52. szám
1978. február 21., kedd Dunántúli napló 5 Pécsre látogatott a finn nagykövet Tegnap városunkba érkezett Kaarlo Juhana Yrjö-Koskinen, a Finn Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete. A nagykövet tegnap este megtekintette a Pécsi Nemzeti Színházban előadott színdarabot, Illyés Gyula: Dániel az övéi között cimű müvét, melynek egyik főszerepét Inkeri Luoma-aho finn vendégművésznő játszotta. A Finn Köztársaság nagykövete a mai napon utazik el Pécsről. ♦ Bíróság előtt a nicesiai terroristák Nicosia: Hétfőn egy nicosaiai bíróságon vádat emeltek az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet főtitkárának, Juszef Elszibainak gyilkosai ellen. A két merénylőt már azonosították: egyikük Szamir Mohamed Kadar huszonnyolcéves jordániai állam polgár, a másik pedig a Ku vaiti illetőségű, 26 éves Zajét Husszein Ahmed AI Ali. A bírósági tárgyalást február 28-ig felfüggesztették. A beiruti Asz Szafir című lap a merénylők nevének említése nélkül azt írja, hogy mindketten az úgynevezett palesztin elutasítási front „Abu Nidal csoportjának" tagiai. Abu Nidal 1974-ig az El Fa- tahhoz tartozott: szembekerült a szervezet célkitűzéseivel, s lázadás miatt ekkor — távollétében — halálra ítélték.) Más, kairói lapokban közölt értesülések szerint a két merénylő a „fekete szeptember” terrorcsoporthoz tartozik. A gyászos kimenetelű larna- cai akcióval kapcsolatban Nicosiában hivatalosan bejelentették, hogy az egyiptomi különítmény kéretlen beavatkozása tizenöt egyiptomi életébe került, tizenhatan megsebesültek és ketten eltűntek. Ciprusi áldozatokról a közlemény nem szól, de korábbi jelentések szerint a vasárnapi tűzharcban hét nemzeti gárdista életét vesztette. Hétfőn délelőtt megérkezett Nicosiába Mohamed Ibrahim Kamel egyiptomi külügyminiszter, hogy a két terrorista kiadatásáról, a ciprusi őrizetben levő egyiptomi különítményesek és a megrongált gépvisz- szaadásáról tárgyaljon Kipria- nu elnökkel. NAGYVILÁGBAN Külgazdaság Plenáris tanácskozás Belgrádban A belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozón hétfőn délelőtt plenáris ülést tartottak. Az ülésen megvitatták és elfogadták az elkövetkező három napra (hétfő, kedd, szerda) szóló munka- programot. A találkozón résztvevő küldöttségek hétfőn délután újabb tanácskozást tartottak. ♦ MOSZKVA: A Szovjet Afroázsiai Szolidaritási Bizottság nyilatkozatban ítélte el a leghatározottabb formában a nicosiai terrorakciót, amelyben meggyilkolták Juszef el Szibait, a szervezet főtitkárát, és veszélybe került az AASZSZ több vezetőjének élete. + MOSZKVA: A 8,5 millió tagot számláló Szovjet Tudományos-Műszaki Társaság egyre növekvő befolyást gyakorol a termelés fejlődésére, az ország gazdasági potenciáljának növekedésére. A társaság által javasolt újítások bevezetése csupán a 9. ötéves tervidőszakban (1971-1975) tizmil- liárd rubeles megtakarítást tett lehetővé - írja a Pravda hétfői száma. ♦ JERUZSÁLEM: Pokolgép robbant a jeruzsálemi héber egyetemen. Egy férfi életét vesztette, egy nő pedig megsebesült - közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy az áldozatok a megszállt nyugati partról származó arabok voltak. Az egyetemen találtak egy másik robbanószerkezetet is, ezt azonban sikerült hatástalani- tani. KS/D. NAPLÖ, TELEFOTO Nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak az etióp csapatok az ogadeni harcban. Képünkön: fiatal etióp katona őrzi a szó- máliaiaktól zsákmányolt légvédelmi ágyúkat. KS/D. NAPLÓ. TELEFOTO Kétnapos határmenti csúcstalálkozót tartottak az NDK és Lengyelország vezetői. Képünkön: Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, államfő és Edward Gierek, a LEMP KB első titkára. 4- BELGRAD: Georgiosz Kontogiorgisz tárcanélküli miniszter vezetésével görög gazdasági küldöttség érkezett Belgrádba, hogy a két ország eqyüttműködésének fejlesztésé-__ ről tárgyaljon, 4- MOSZKVA: „Sztanyiszlav- szkij és a mai színházi folyamatok" címmé/, magyar és szovjet színházi szakemberek részvételével, kétnapos szimpózium kezdődött hétfőn Moszkvában. A kiváló szovjet rendező és szinházteoretikus munkásságát, hatását elemző tanácskozáson magyar részről Almási Miklós, Marton Endre, Ruszt lózsef és Molnár Gál Péter vesz részt. 4- SZÓFIA: Századik életévében elhunyt Mihail Arnau- dov akadémikus, a Bolgár Tudományos Akadémia legidősebb tagja. Arnaudov nyolc évtizeden keresztül végzett tudományos kutatásokat az irodalomtörténet, a folklór és a néprajz területén. 4- MOSZKVA: Az SZKP Központi Bizottsága testvéri üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta a Paraguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának, a párt 50 évvel ezelőtti alakulása alkalmából. 4- KAIRÓ: Szadat elnök az October cimű egyiptomi hetilapnak adott nyilatkozatában azzal vádolta Izraelt, hogy az ki akarja sajátítani az Egyesült Államok támogatását. Szadat szerint „érthetetlen, hogy Amerika hogyan akarja támogatni béketörekvéseimet, ha ugyanakkor olyan fegyverekkel látja el Izraelt, amelyek lehetővé teszik számára tárgyalási alapjának megkeményítését". Mint mondotta, Izrael sokkal modernebb amerikai repülőgépekkel rendelkezik, mint amilyeneket most Egyiptom kap. 4- LONDON: Az Angol—Magyar Baráti Társaság a hét végén Londonban tartotta évi közgyűlését, amelyen megjelent Lőrincz N. János magyar nagykövet. 4- BEJRUT: Ahmed Iszkan- der szíriai tájékoztatási miniszter, a Monday Morning című libanoni hetilapnak adott interjújában közölte, hogy a „szilárdság frontjához" tartozó arab országok harmadik csúcs- konferenciáját Szíriában tartják meg. Nem közölte azonban a tanácskozás pontos időpontját. 4- KAIRO: Egyiptomban bíróság elé állítják egy „kommu. nista-gyanús" csoport 34 tagját - jelentette be Abdel Alim Makiul vezérőrnagy, Egyiptom legfőbb katonai ügyésze. Állítása szerint a csoport szabotázsakciókat készített elő és a kormány megdöntésére törekedett. A vádlottakra kiszabható maximális büntetés életfogytiglani szigorított börtön lehet. 4- HAVANNA: A Kubai Külügyminisztérium cáfolta az AFP, az AP és az Új Kína hírügynökség közlését, mely szerint a kubai kormány állítólag akadályokat gördít a szigetországban tanuló Szomáliái diákok hazatérése és az értük küldendő repülőgépek leszállása elé. 4- NICOSIA: Nicosiában befejezte munkáját az Afroázsiai Népek Szolidaritási Szervezete elnökségének 6. ülésszaka. A tanácskozásról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és más békeszerető erők tevékenységének köszönhetően korunk központi kérdésévé vált a leszerelés, a béke és a biztonság témája. A dokumentum elítéli az Egyesült Államoknak a neutronbomba gyártására vonatkozó terveit. 4- TRIPOLI: Líbia és Csád úgy döntött, hogy felújítja a Csád Köztársaság által február 6-án megszakított diplomáciai kapcsolatokat. A líbiai fél több alkalommal hangsúlyozta, hogy Libia mindig a baráti kapcsolatok átfogó fejlesztésére és erősítésére törekedett Csáddal éppúgy, mint a térség más országaival. Líbia kijelentette, hogy a két ország között fennálló bizonyos vitás kérdéseket tárgyalások útján kell rendezOlaj es Hírszerzés Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatala a közelmúltban „bizalmas” bejelentést hozott nyilvánosságra, amely szerint a Szovjetunió hamarosan olajexportőrből olajimportőrré válik, mert a készletek és a termelés csökken. E „titkos” anyagot az amerikai és nyugat-európai jobboldali sajtó széltében-hosszában terjesztette és célzatosan kommentálta. Részben erről, de elsősorban a szovjet energetika eredményeiről és távlatairól nyilatkozott a Novoje Vrem- jában Arkagyij Makarovics Lalajanc, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese. „A legkülönfélébb koholmányok a szovjet energetikáról senkinek sem hoznak hasznot. Sokkal hasznosabb lenne a jelenlegi bonyolult energetikai problémák megoldásának közös útjait kutatni. A Szovjetunió már ré~ kinyilvánította, kész eavüttműköd- ni más államokkal ezeken a területeken, sok ország azonban sajnálatos módon mindeddig nem adott pozitiv választ javaslatunkra” — mondotta Lalajanc nyilatkozatában. A közölt adatokból kitűnik, hogy a Szovjetunió 1975-ben 491 millió folyékony fűtőanyagot termelt és ezzel első a világon, 1978-ban 575 millió tonna kőolaj és gázkon- denzátum kitermelését tervezik. Ami pedig a lelőhelyeket illeti, szintén felesle- aes a rosszindulatú agaodal- maskodás, mert a Tatárföld, Baskiria, a kujbisevi és a permi terület után Tyumen is belépett a hetvenes években a termelésbe a világon eddig ismeretlen olaj és földgáz gazdagságával. Most végzik Nyugat-Szibéria, a Tyiman—Pecsora-vidék, Ke- let-Szibéria és Kazahsztán kőolaj és földgáz feltárását, amelyek szintén hatalmas készletekkel rendelkeznek. Ez csak néhány az olajlelőhelyek közül, ahol megkezdődött a feltárás ezen kívül még számos hatalmas olaj- és gázmező van, amelynek feltárására a távolabbi időben kerül sor. A Szovjetunió több alkalommal tett javaslatot európai tőkés országoknak, Japánnak, az Egyesült Államoknak, hogy vállaljanak tőkével részt az olaj- és gázfeltárásban, kitermelésfjen, amit olajjal és földgázzal fizetnének vissza, működjenek így közre a világ feszítő energiagondjainak megoldásában. Néhány ország részéről bizonyos részvállalás történt és úgy látszik, hogy az elvakult tőkés-politikai köröknek ez is sok, mert azt próbálják bizonygatni, hogy ezzel a Szovjetuniót erősítik és energiahelyzetüket szovjet befolyás alá kényszerítik. Ám ezeknek az országoknak, de még a szélsőséges tőkés köröknek sem lesz ettől könnyebb az energiagondja és főként a megoldása. A politikai szószátyárkodásból eddig még egy csepp olaj sem lett, ezután sem lesz. K. J. A szovjet hadsereg születésének 60. évfordulója alkalmából Ünnepség a Vígszínházban — Köszöntjük a szovjet hadsereget és haditengerészeti flottát, azt a legyőzhetetlen erőt, amely megalakulásától kezdve a forradalmi eszmékhez, a lenini örökséghez híven, a néppel szorosan összeforrva, a kommunista párt vezetésével teljesiti történelmi hivatását — hangsúlyozta elnöki megnyitójában Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese a szovjet hadsereg születésének 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, hétfőn a Vígszínházban. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Bisz- ku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Benkei András belügyminiszter, Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára; ott voltak a fegyveres testületek, társadalmi, tömegszervezeti vezetők, a gazdasági, a politikai, a kulturális élet jeles képviselői. Az elnökség soraiban ült Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, Jurij Andrejevics Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyar- országi képviselője és Fedot Fi- lipovics Krivda vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. — A szovjet hadsereg hat évtizedes léte, fényes diadalai, történelmi jelentőségű győzelmei bizonyítják, hogy ez a hadsereg a szó legnemesebb és legtisztább értelmében a munkáshatalom, a dolgozó emberek, a szocializmus, a kommunizmus építésének és a béke védelmének hadserege — hangoztatta Borbándi János. Borbándi János ünnepi megnyitóját követően Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter emelkedett szólásra. Emlékeztetett a szovjet hadsereg megalakulásának körülményeire, a Nagy Október ügyéért, a forradalom szívének, fővárosának védelméért hadrakelt hősök dicső tetteire, majd így folytatta : — A szovjet hadsereg létrejöttének első pillanatától a szocialista forradalom, a béke, a szabadság, a világ dolgozói egyetemes érdekeinek védelmezője. A szocialista haza felvirágoztatásán, a munkások, parasztok, értelmiségiek boldogabb életének megteremtésén dolgozó szovjet nép békés alkotó munkáját azonban megszakította az imperialisták által előkészített és az emberiségre zúdított új világégés. A második világháborúban a kapitalizmus legjobban felszerelt, legerősebb hadrendje, a villámháborús győzelmektől megittaso- dott német fasiszta hadsereg — a nemzetközi burzsoázia reakciós, szovjetellenes köreitől bátorítva — hitszegő módon, minden erejével a világ első munkás-paraszt államára, a Szovjetunióra tört. — A hitleri fasizmus elleni háború fő terheit viselő szovjet nép és hős fegyveres ereje megvédte drága hazáját; Moszkva és Leningrád falainál, a Kaukázus előhegyeiben megállította; a sztálingrádi és kurszki csatákban, a győztes hadjáratok során mért halálos csapásokkal maga előtt űzte, hajtotta és saját barlangjában semmisítette meg a német fasiszta fenevadat. Internacionalista küldetését teljesítve számos európai és ázsiai országot szabadított fel az idegen zsarnokság uralma alól; megteremtette ezzel számukra annak lehetőségét, hogy győzelemre vigyék a szocialista forradalmat. A dicsőséges szovjet hadseregnek a nácizmus felett aratott nagy győzelme új hajnal hasadását jelentette a magyar nép életében is. — Népünk soha el nem múló hálával és őszinte tisztelettel adózik a Szovjetuniónak, a szovjet népnek, hős katonafiainak; kegyelettel emlékezik a hős halottak millióira, köztük a hazánk felszabadításáért életüket áldozó szovjet emberek tíz- és tízezreire — hangsúlyozta Czinege Lajos honvédelmi miniszter. Az ünnepi est második felében ismert előadóművészek, kórusok, valamint a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett KISZ Központi Művészegyüttes egyetemi és központi énekkara, a Munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett központi férfikara, a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művész- együttesének énekkara s szimfonikus zenekara adott ünnepi műsort. Hatvan éves a szovjet hadsereg Brezsnyev katonai kitüntetése Február 22-én és 23-án a Szovjetunió minden nagyobb városában, a köztársaságok fővárosaiban ünnepséget rendeznek és ünnepi gyűléseket tartanak a katonai alakulatoknál is. A központi ünnepséget Moszkvában a Kreml kongresszusi palotájában szerdán délután tartják meg. A legmagasabb szovjet katonai kitüntetést, a Győzelem Érdemrendet adományozta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Leonyid Brezs- nyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének. Brezsnyev marsalli rangot visel és a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsának is elnöke. A kitüntetést azért adományozták Leonyid Brezsnyevnek, mert a Nagy Honvédő Háború éveiben jelentősen hozzájárulta szovjet nép és fegyveres erői győzelméhez, kimagasló érdemeket szerzett az ország védelmi képességeinek megszilárdításában, kidolgozta és következetesen megvalósítja a szovjet állam békés külpolitikáját, amely biztosítja az ország békés körülmények közötti fejlődését. A Győzelem Érdemrend a Szovjetunió legmagasabb katonai kitüntetése, amelyet csak a legmagasabb rangú parancsnokok kaptak meg. Kitüntetettjei között van Zsukov, Vasziljevszkij, Rokosszovszkij, Malinovszkij, Ko- nyev és Tolbuhin marsall. Két külföldi kitüntetettje a második világháború két jelentős hadvezére: Montgomery és Eisenhower. Az érdemrendet 1943. november 8-án alapították. Leonyid Brezsnyev a Honvédő Háborút az első naptól kezdve a harcoló hadsereg soraiban töltötte, politikai munkásként. A 18. hadsereg, majd a déli front, végül a negyedik ukrán front politikai osztályának főnöke volt, a harcoló egységekkel együtt vett részt a hadműveletekben. Számos magas katonai kitüntetést kapott érdemeiért és vezérőrnagyként fejezte be a Honvédő Háborút. A kitüntetést hétfőn délelőtt Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyújtotta át a Kremlben. Az ünnepi aktusnál jelen voltak a szovjet párt és a kormány vezetői, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagjai, a szovjet hadsereg és hadiflotta magasrangú vezetői, a Nagy Honvédő Háború veteránjai. Az ünnepségen Mihail Szuszlov köszöntötte a kitüntetettet. Leonyid Brezsnyev hálás szavakkal mondott köszönetét a nagy elismerésért és biztosította a szovjet párt és állam vezetőit, a szovjet kommunistákat, az egész szovjet népet, hogy tevékenységében a jövőben is Lenin, a kommunizmus nagy eszméi vezérlik.