Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-08 / 8. szám
1978. JANUÁR 8. TÁRSADALOMPOLITIKA-ELMÉLET DN HÉTVÉGE 5. Oröklődéstani kutatások a Pécsi Gyermekklinikán A ^ ?*■ * Egy plusz kromoszómával rendelkező fiú beteg kromoszómaképe. Az anya, akinek a gyermekéről megállapították, hogy örökletes fejlődési rendellenességgel született, az első pillanatban elkeseredett, aztán megsértődött. Egyszerűen nem hitte el. Orvostól orvosig futott, megjárta a nagyobb városok gyógyintézeteit, külföldre is kiutazott, aztán visszatért a pécsi orvoshoz ... Még egy gyereket akart, épet, egészségeset, mint minden anya. Férjével együtt kereste fel a genetikusakat — „Mik az esélyeink?" kérdéssel. * A humán genetika, fiatal tudomány. Pécsett, a POTE Szülészeti Klinikáján, Ortopédiai Klinikáján és Gyermekklinikáján kutatják az emberi örökléstan, genetika ismeretlenjeit, illetve foglalkoznak a már ismert ártalmak gyógyításával. A gyermekklinikán a kromoszóma rendellenességek és a monogén-ártalmak tökéletesebb megismerésén és gyógyításán dolgoznak. A genetikai munkacsoport vezetőjével, dr. Klujber László kandidátussal beszélgettünk az emberi genetikával kapcsolatos kérdésekről. Örökletes vonások A genetikusok azt állítják, hogy minden betegségnek vannak örökletes vonásai. Napról napra egyértelműbbé válik, hogy nemcsak a közismerten és „tisztán" genetikai betegségek öröklődési mechanizmusát kell ismerni, hanem — a megelőzés érdekében — az öröklötten meghatározott hajlammal is számolni kell. Az örökletes betegségeket általában két nagy csoportba sorolják. Az első az egyértelműen továbbadódó örökletes ártalmak, ahova a génrendellenességek tartoznak. Génrendellenesség okozta ártalom például a vérszegénység, csonttörékenység. A másik csoport — a részben örökletes ártalmak: a csípőficam, nyúlajak, farkastorok, gyomorszájszűkület, nyitott gerinc, koponyahiány, a fontosabb veleszületett szívhibák, illetve a betegségek bizonyos csoportja is, mint például a cukorbetegség, magas vérnyomás és ízületi megbetegedések egy része. A tudathasadás is a részben örökletes ártalmak közé tartozik. Árulkodó kromoszómák A gyermekklinika genetikai csoportjának tagjai egyrészt azoknak a még ismeretlen betegségeknek kutatásával foglalkoznak, ahol a kromoszómaszámban, vagy annak kisebb darabjában eltér a normálistól. Ezek a hibák, mivel nagy mennyiségű genetikai anyagot érintenek, általában súlyos, többszörös fejlődési rendellenességet eredményeznek. Többnyire az ilyen gyermekek csecsemőkorban meghalnak. A klinika ezen a klasszikus genetikai területen lépést tartott a nemzetközi színvonallal és az alkalmazott új technikával. Az eljárás lényege, hogy az egyes kromoszómákat csíkosra festik, s így meg lehet állapítani, hogy a 36 kromoszóma közül melyik a hibás, illetve, hogy hiányzik-e kromoszóma (mint a már közismert mongoloid idiotizmus esetében a 21-es) netán csak egy kromoszómadarab hiányzik, s hogy ez nem vándorolt-e másik kromoszómára. Ennek az eljárásnak jelentősége, hogy segítségével meg tudják állapítani, hogy a rejtett kromoszómahiba továbbadódhat-e az utódoknak, s hogy ennek mekkora a valószínűsége. A klinika másik profilját képező betegségcsoport (a monogén ártalmak) azért „élet- veszélyesek", mert mindig továbbadódik a bajt okozó, hibás gén és így a kockázat az érintett családban a betegségre 25, a továbbvivésre 75 százalék. Ugyancsak fontos tényező, hogy enzimhibát okozó hibás gének az öröklődés jellege miatt sokáig észrevétlenek maradnak, míg aztán a genetikailag szerencsétlen párválasztás esetén betegséget okoznak. Ezek a betegségek szerencsére nagyon ritkák, de ma már mintegy 2000-félét ismernek. Az elsődleges feladat tehát az örökletes jellegű felismerése. Az már túlságosan késő, amikor egy családban a harmadik gyermek hal meg, vagy szenved ugyanazon betegségben. Az ilyen elváltozásokat tehát még a klinikai tünetek kialakulása előtt kell felismerni. A megelőzésre viszont akkor adódnának a legjobb lehetőségek, ha a genetikusok tudnák: kik azok, akik hordozzák a hibás gént. Ezt egyelőre mindenkinél, minden hibára megmondani technikai lehetetlenség. Pillanatnyilag tehát megvárják amíg valahol olyan gyermek születik, aki mindkét szülőjétől éppen a hibás gént kapta örökbe, így nyilvánvaló, hogy a szülők rossz gének hordozói, ötven százalékban az elsőfokú rokonok, illetve 25 százalékban a másodfokúak is azok. A gyermekklinikán tulajdonképpen két betegcsoportot kísérnek figyelemmel. Egyrészt a gyermekkórházak és a klinika betegeit, másrészt a hozzájuk tartozó terület értelmi fogyatékosait. A betegekből kiindulva ugyanis ki tudják nyomozni a rossz gének hordozóit, s így meg tudják akadályozni az újabb, súlyosan fogyatékos utódok születését. Az értelmi fogyatékosok közötti vizsgálatok eredménye: megállapították, hogy több mint tíz százalékuk genetikailag meghatározott betegségben szenved. Mivel a megelőzésre ma még nincs mindig lehetőség, marad a gyógyítás. A korán felismert esetek egy részében ugyanis van mód a gyógyításra. Ha a hibás gén okozta rossz enzimműködésről és anyagcsere-zavarról van szó, akkor különböző ételek, anyagok megvonásával, illetve a hiányzók pótlásával lehet egyensúlyban tartani a szervezet működését. Sajnos, a hibás gén ettől függetlenül öröklődik, változatlan marad . .. így a másik lehetőség a hibás enzim pótlása. Ez a mód — néhány esettől eltekintve — ma még inkább a kutatások témája, de az eddigi eredmények biztatók. Genetikai tanácsadás A mai fiatalok többségét nem nehéz meggyőzni arról, hogy az életüket tervezni kell. A gyermekük születésének „programozásáról” sajnos többnyire megfeledkeznek. Pedig a gyermekvállalás felelőssége még jóval a fogamzás előtt kezdődik. Tisztázni kellene ugyanis, hogy nem fenye- geti-e a jövendő gyermeket valamilyen örökletes ártalom? A gyermekklinikán minden héten pénteken délután 2 órától van genetikai tanácsadás. A tanácsadáson megjelentek száma évről évre emelkedik. Tavaly csaknem háromszázan vették igénybe. Török Éva 6, 6' ö3 k jé, 6, é á;,t, , 9 O nö □ férfi £ B betegek Az Öröklődő anyagcsere-betegségek halmozódnak a családban és közvetlenül továbbadódnak. A jelenkori kapitalizmus és a személyiség erkölcsi válsága (I.) Az ember eszközzé degradálódik Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszakán elhangzott előadás. Korunkban a személyiség kérdése az általános érdeklődés középpontjába került. Fontos, hogy erkölcsi síkon kikristályosítható helyzetéről szóljunk, hiszen a korszak olyan szituációkat hordoz, melyekben a közösségi és a személyes szabadságfok és szükség- szerű gyakorlása mindjobban megköveteli a cselekvéssel kapcsolatos különböző alternatívákban való eligazodást, a személyekre és közösségre alkalmazandó felelősséghatárok és erkölcsi értékek konkretizálását. Fontos, hogy az ember érzékelje a társadalmi formációk átfogó viszonyaiban a személyes jelenlét tényét. Más szóval: közösségben megvalósuló tevékenységével ne csak objektivációkat termeljen újra, hanem közben magát is valósítsa meg. A marxizmus—leninizmus által képviselt humanizáció, humanizmus-koncepció azt jelenti, hogy minden fejlődésre, haladásra az emberi tényezők,— jelen esetben az ember mint személyiség — oldaláról is rá kell kérdezni: „A történelem — Marx felfogása szerint — fejlődést tételez fel, a fejlődés célja nem a gazdagság, nem a társadalom, hanem az ember, az emberi totalitás, az emberi természet gazdagságának kifejlődése mint öncél.” Teljes dehumanizáció A jelenkori kapitalizmuson a század második felében létező tőkés rendszereket értjük, az állammonopolista tendenciák társadalmi rendszerré való kiépülését, megszilárdulását. A személyiség a társadalmi viszonyok szubjektivizálódása valamely szociális közösségre utaló konkrét jegyekkel. Osztálytársadalmakban ez főként az egyén egységes gyakorlati, tudati, érzelmi reflexiója egy adott társadalmi osztály helyzetére, és ezen helyzet alapján a világ és saját dolgaira. Válság fogalmán az adott értékek és szociális mechanizmusaik, szervezeteik megingását értjük. Olyan krízis-állapotot, amely széleskörű társadalmi tömegeket érint, s amely a történelmi folyamatban csomópont: lezár valamit és kiutat indukál. Ez a kiút kétféle lehet. Egyrészt lefojthat válságot, konfliktust úgy, hogy a beletartozó és belesodródó szubjektív tényezőket még jobban szétzilálja, dezintegrálja a kivezető út vonatkozásában — s ekkor a válság, amely a megszokott menetben csak „átmeneti", a normalitást megszakító mozzanat, most a folyamat lényegévé lesz. Ekkor a válság tárgya mellett a döntőbb: a megoldás, a feloldás kerül válságba. S ez már nem egy terület vál- ságtényeire utal, hanem az adott társadalmi rendszernek, mint totalitásnak a teljes de- humanizációjára. A válságból kivezető másik út, a válságban érintettek, méghozzá a pozitiv túlhaladás letéteményeseinek egyre tudatosabb és szervezettebb erőgyűjtése és erőfölénye. Ez a jelenkori kapitalizmusban, az adott állapotban is és perspektívájában is a szocializmus lehet. És nemcsak valami ideál-, eszményokból, hanem mert a jelenlegi tőkés rendszer totalitássá, teljessé, a maga bázisán visszafordíthatatlanná tette a dehumanizációt. A jelenkori kapitalizmusnak ez a természete témánk szempontjából a leglényegesebb háttér. Ez már a személyiség erkölcsi válságának is tartalma, mert az erkölcs a mi felfogásunkban nem bír olyan önértékkel, amely függetleníthetné magát a társadalom nem erkölcsi szféráitól. Fordítva: alapvetően a nem erkölcsi szféra rendelkezik erkölcsi aspektussal, s amikor erkölcsről szólunk, s erkölcsi válságról, mindig azokhoz a megnyilvánulásokhoz kell fordulni, amelyek a saját specifikus problémáikkal együtt, azon belül az erkölcsnek is feladják a kérdéseket. Ezért a következőkben nem annyira az erkölcsi válságról lesz szó, inkább azokról a társadalmi tényezőkről, amelyek a válságban döntő szerepet játszanak. A személyiséggel kapcsolatos erkölcsi válság-jelenségekben, bármilyen összefüggésben is elemezzük ezeket, bennük egy- lényegű dehumanizáló erőhöz jutunk. Ez az erő a tőkés rendszer eredendően meglévő, de a jelenkorban a végső kifejletét elért élősködő volta. A csereérték világa A rendszernek/ ez a természete minden emberi erőfeszítést úgy hoz mozgásba, hogy beleolvasztja a javak felhalmozásának és a velük való rendelkezésnek az osztályjelle- gű logikájába. Ez a logika lesz a cél, s az ember e logika eszköze. A jelenkori kapitalizmusban az ember célvoltúságának megvalósulása egyre inkább megkérdőjeleződik. A konzumáló- dásban, a szabványosításban egyre inkább eszközzé degradálódik. S a személyiség viszonylagos autonómiája, noha nem szűnik meg, sőt, paradox módon nagyobb szerepet kap, mint korábban bármikor, egyre jobban megtelik másokat pusztító és önroncsoló tartalommal. És ez totalitássá válik. Hiszen a humanizáció szempontjából az ember mint cél, és az anyagi és szellemi javak mint eszköz felcserélődése és a magántulajdonon nyugvó merev polarizációként való fenntartása a jelenkori polgári társadalom leglényegesebb jegye. Minden dehumanizációs tendenciának ez a legfőbb forrása. Ebben a szisztémában mindenfajta emberi viszony átalakul áru- és pénzviszonnyá, nemcsak a termelésben, hanem a politikában éppen úgy, mint a művészetben, az erkölcsben szintúgy, mint a tudományban és a sportban. A csereértékek világa ez, ahol még a levegőnek is csereértéke lesz, hiszen a jobb és egészségesebb levegőhöz, nyugalmasabb természethez főként azok juthatnak, akik meg tudják fizetni. A világ legfejlettebb tőkés állama, az Amerikai Egyesült Államok a legellentétesebb statisztikák társadalma. Abban a társadalomban, amely a világ népességének csak hat százaléka, de a világgazdaság 60 százalékát hozza létre, még ha minimális humanisztikus mércével mérünk is, a dehumanizáció egyre erőteljesebb. A családoknak nem egészen 1 százaléka birtokolja az ipar 80 százalékát. 50 millió gyermek szorul orvosi kezelésre pszichikai problémák miatt, 18 millió az alkoholista, 8 millió rendszeres marihuana-fogyasztó, 8 millió az iskolaköteles, akik nincsenek beíratva, 20 millió a tényleges analfabéta, s mint ismert, a bőnözés szinte társadalmi méreteket öltött. Azonban, hogy a fenti állapotban jelenlévő tényleges helyzet ne tűnjön egy társadalmi rendszer történelmi abszurditásának, ez a rendszer erre az állapotra, a lényegre rá- futtat e lényeget elfedő céllal egy „másik" Egyesült Államokat, hogy úgy mondjuk, egy „másik" kapitalizmust. Fogyasztói telítettség A jelenkori kapitalizmus — és ez eléggé ismert — a mélyben meghúzódó osztály-anta- gonizmusokat a felszín mechanizmusában igyekszik oldani, egyes tehertételeit csökkenteni. Többek között azzal, hogy a termelékenység, a technikai színvonal bázisán létrejött javakból, természetesen csak a személyes fogyasztási javakból igyekszik kielégíteni az állampolgárt. Ügy is, hogy az állampolgárban a látszatnak az a valósága alakuljon ki, miszerint a dolgozó létével, fogyasztásával arányos indokolt javakon túl olyan javakhoz is hozzájuthat, amelyek fogyasztása felső osztályok fogyasztásához köti. Mi több, ha „mindent belead”, járhat jobb ruhában, fogyaszthat jobb ételeket és használhat exkluzívabb parfőmöket, járhat már- kásabb kocsin, mint a társadalmi és beosztási hierarchiában a fölötte állók. Természetesen ez a lakosság szőkébb körét érinti, és az ő esetükben is rendkívül feszített és meghajszolt életvitelt jelent, hiszen nem az adott szint elérése a nehéz, hanem a megtartása. Márpedig a meglévő, viszonylag magas nívójú életszínvonal sem mentesít senkit ennek a szintnek az újratermelésében jelentkező egyre nehezebb gondoktól. A tőke azonban ezt mindenáron az elviselhetőség, sőt, a lassú javítás határán tartja. Persze, nem humanisztikus meggondolásból. A szituációra utal Herbert Marcuse, mikor azt írja: „A mai társadalom (szellemi és anyagi) lehetőségei mérhetetlenül nagyobbak, mint valaha. Társadalmunkat az jellemzi, hogy a centrifugális szociális erőket nem annyira terrorral, mint inkább technikailag gyűri le: a lenyűgöző teljesítőképesség és az emelkedő életszínvonal bázisán." Az ipari fejlettség és a polgári társadalom mai szakaszán kiépülő fogyasztói társadalom egyik lényeges aspektusa ez. A haladó erkölcs és erkölcsi- ség visszaszorításának, elalta- tásónak fő mechanizmusára utal. Benne őrlődik az ember, aki közösségként és személyiségként egyaránt és együtt létezik. Ez a helyzet korszakos és meghatározó problémák gyújtópontja. Egyik ilyen problémára, amely a személyiség erkölcsi arculatával is lényegesen összefügg, Hermann István utal, megállapítva, hogy az elidegenedésnek erre a szakaszára, amelyben már nem a nyomor játssza a döntő szerepet, hanem a fogyasztói telítettség, erre „az elnyomottak elsősorban nem felháborodással reagálnak, hanem szorongással", de — teszi hozzá — „hogy ebből a szorongásból felháborodás legyen, hogy a század elejeihez hasonló forradalmi perspektívák küszöbére álljunk, ehhez egy lépés szükséges, amelynek kimunkálása a mai forradalmiság egyik legfontosabb kérdése.” (Jövő vasárnap: Megalázás a munkában). Dr. Pintér Zoltán főiskolai docens
