Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)

1978-01-17 / 17. szám

2 Dunántúlt napló 1978. január 17., kedd ti<eget ért o próbaüzem Az automata mérlegsor súly sze­rint továbbítja a csomagokat a kartonokba Ma ér véget a próbaüzeme­lés a Pécsi Baromfifeldolgozó­ban. Hétfőn beindították a da­rabolópályát. Óránként hat­száz csirkét daraboltak szét. Combot, mellet, aprólékot szer­dától vásárolhatunk a szakbol­tokban. Hamarosan az első exportszállítmány is útnak in- dúlhat. Húsz vagon mélyhűtött csirke vár elszállításra a hűtő­kamrákban. 21000 csirke naponta A próbaüzemelés nem ment simán. Számos műszaki prob­léma jelentkezett, módosítani kellett a feldolgozóvonalat, lánccserére is szükség volt. A dolgozók többségének pedig gyakorlatot kellett szereznie, és pillanatnyilag is harminc em­bernek tudnának még munkát biztosítani a szalagok mellett. Hétfőn segítség érkezett Sásáról, tizennyolc termelőszö­vetkezeti asszony a baromfifel­dolgozóban állt munkába teg­nap reggel. Megindulhatott a darabolópálya. Tegnap órán­ként hatszáz csirkét darabolt fel a pécsváradi szakközépis­kola harminc hallgatója, akik­nek a baromfifeldolgozóban tartották meg a gyakorlati órát hétfőn. Külön ládába kerültek o combok, a mellek, a hátré­szek. kedden hűtik, s szerdától árusítják a szakboltokban. A daraboló mellett kapott helyet a csomagoló. Negyven asszony 21 000 csirkét tett nylon-zacskókba tegnap. Ez egyben azt is jelenti: változás történt november közepe óta, folyamatosabb a termelés, há­romezerrel több csirkét csórna­Tegnap beindították a darabolópályát a baromfifeldolgozónál goinak be 8 óra alatt. Sikerült úgy megszervezni a munkát, hogy a csomagolóban dolgozó asszonyoknak sem kell már túl­órázniuk. Egy hete utazott haza az a holland szerelő, aki a MOBA-t beállította. Ez az ügyes masina hat asszony keze munkáját sza­badította fel. Nemcsak méri a tisztított csirkét, hanem súly szerint szétválogatja és külön rekeszbe is teszi. Mínusz 23 fok A csirkék következő állomá- ■ sa a hűtőalagút. Kettő van be­lőle a feldolgozóban, összesen két és fél vagon árut tudnak bennük fagyasztani egyszerre. És a megfelelő hőmérséklet el­éréséhez mindössze négy órára van szükség. A nyugatnémet hűtűalagutakból hűtőkamrák­ba viszik a feldolgozott állato­kat. Másfél hete az ötödik kamra is üzemel. Több mint húsz vagon csirke, liba, puly­ka, tyúk várja mínusz 23 C°- on, hogy útnak indulhasson külföldre. A hűtőtárolók befo­gadóképessége persze ennél jóval nagyobb, megközelítően 90 vagon árut képesek bennük raktározni. Úgy tűnik, 1978. január 1ó —17-e fordulópont a gyár életében. A felsoroltakon kívül ugyanis további jó hírekkel jö­hettünk el tegnap a baromfi- feldolgozóból. Hétfőn mikro- buszt kaptak, így megoldhat­ják a megye távolabbi részé-, bői érkező asszonyok szállítá­sát. Elsősorban a néhány nap múlva Versendről bejáró húsz asszonyét, akik besegítenek majd a darabolásba. A sza­lag teljesítménye ugyanis ezer csirke darabolását teszi lehe­tővé óránként. És a megye el­látása után a jövőben dara­bolt csirkét is szeretnének ex­portálni a pécsiek. Áprilistól két műszak Az elgondolások szerint áp­rilistól délelőtt és délután is dolgoznak a feldolgozók, a csomagolok, míg a hűtöalag- utaknál és a tárolóknál három műszakot indítanak. Remélhe­tően kopogtatnak újabb mun­kások a gyár kapuján, még kétszáz munkásra van szüksé­gük. Horváth Teréz Szerencse a cipőben Színes tévét, automata mosógépet, centrifugát, vásárlási utalványokat sorsoltak ki azok között, akik az utóbbi hónapokban a Dunántúli Ci­pőkereskedelmi Vállalat ellátási te­rületén 400 forintnál többet hagytak a cipőboltban. Sorsjeggyel nyerni — jó dolog. Összesen 351 vevőnek ho­zott szerencsét a ,,Szerencse a ci­pőben" akció. Ismerősöm nem tartozik a szeren­csések közé. A múlt hónapban vásá­rolt 440 forintért lábbelit. Most nem azért panaszkodott, mert sorsjegye nyeretlen maradt, hanem azért, mert szétnyílt a cipő orra. Nincs szeren^ cséje a cipőben. Igazi szerencsének azt tartaná, hogyha biztos lehetne abban, hogy mindig olyan cipőt vásárolhat, ame­lyiknek nem válik le a talpa, nem törik le a sarka, nem fakul ki a bőre. és akkor még sorsjegyek nélkül is törzsvevője lesz a cégnek. A kampány december 31-én véget ért, most már egyetlen vevő sem kap sorsjegyet a cipőben, január elsejétől tehát azzal is megelég­szünk, ha kellő választékban és jó minőségben vásárolhatunk cipőt. Mert ez is szerencse! Erdős A. Az előadások anyagát kinyomtatják Szülők fóruma Meddig televíziózhat a gyerek? Mehet-e táncolni a gimnazista lány? A szülők fóruma rendezvény- sorozat tegnap esti előadásán az iskolás és serdülő korban lévő gyermekek biológiai és pszichikai érésének folyamatá­ról volt szó. Ez idáig négy elő­adással egybekötött kerekasz- tal-beszélgetést tartottak Pé­csett, a József Attila Művelődé­si Házban e sorozat keretében. Havonta egy alkalommal pe­dagógusok, orvosok, védőnők, pszichológusok szóltak a csa­Pályaválasztás előtt (1.) Felső sor: Wagner József, Karsai László, Orsós Erzsi. Alsó sor: Mária. Gyenis Erika, Maries Éva és Paizs Fotó: Erb János Ötezer nyolcadikos válaszúton Közel ötezer baranyai nyolcadikos áll válaszút előtt, ősztől — várhatóan — a megye gimnáziumaiban 760, szakközépiskoláiban 1250 és szakmunkásképző intézeteiben 2800-an kezdhetik meg ta­nulmányaikat. Az eddigi tapasztalatok szerint az általános iskolát befejezők 3—4 százaléka nem tanul tovább. A baranyai vállalatok idei szakmunkásigénye a lehetséges létszám dupláját is meg­haladta. A somogyhárságyi általá­nos iskolában idén 19-en vé­geznek, 12 lány és 7 fiú. Ha- racsi Miklós igazgató szerint a jó képességű osztályban mindenki tovább szeretne ta­nulni: szakmunkásképzőben 5 Koncert helyett kirándulás V asárnap este hazaér­kezett Olaszországból a pécsi Nevelők Há­za Kamarakórusa. Mint arról hírt adtunk, az énekkar az el­múlt hétfőn utazott el Ná­polyba, hogy az Olasz Rádió Zenekarával, olasz karmester­rel és szólistákkal előadja Mozart c-moll miséjét. Kíván­csian vártuk az élménybeszá­molót, de erről le kellett mon­danunk: a koncert elmaradt. Tillai Aurél karnagyot és dr. Szelényi Zoltán kórusvezető­ségi tagot kérdeztük meg a részletekről. — .Kedden este érkeztünk meg Nápolyba — mondották —, ahol nagyon kellemes idő van, az olaszok zakóban sé­tálgatnak. Szerdán találkoz­tunk először a zenekarral, „maestro” Caracciolo karmes­terrel és a szólistákkal, akik közül a tenorista az Olaszor­szágban élő Kozma Lajos volt. Az előzményekhez tudni kell, hogy Mozart c-moll miséje a zeneirodalom legnehezebb Hazaérkezett a Nevelők Háza Kamarakórusa kompozíciói közé tartozik - vetekszik Bach h-moll miséjé­vel és Beethoven Missa so- lemnis-éveI — úgyhogy elő­adása komoly előadókat és igen nagy munkát kíván. Ma­gyarországon eddig csupán kétszer adták elő. Két hölgy, aki a mezzót, illetve a szop­ránt énekelte, már az első próbák során panaszkodott, hogy be van rekedve, sőt, a csütörtöki főpróbán igazi „olaszos” jelenet szemtanúi lehettünk: a két szólista szin­te térdenállva kérte a kar­mestert, értse meg, nem tud­ják elénekelni a művet. Mind­ez akkor történt, amikor már egyetlen jegyet sem lehetett kapni az előadásra. A rende­zők körbetelefonálták a fél vi­lágot, és találtak is egy nor­vég énekesnőt, aki elvállalta volna a szereplést, de aztán - betegségre hivatkozva — szintén lemondta. A hangver­senyt ilyen körülmények kö­zött nem lehetett megtarta­ni. Vigasztalásul egész napos kirándulást szerveztek szá­munkra a Vezúvhoz, Pompei- be, Sorrentóba. Az antik em­lékek, a gyümölcstől roska­dozó narancsligetek látvá­nya némiképpen feledtette ve­lünk a csalódást, amelyet a közönség által is nagyon várt koncert elmaradása okozott. Caracciolo mester és a ze­nekar tagjai azzal búcsúztak tőlünk, hogy remélik, lesz al­kalmunk még együtt szerepel­ni. — hj — fiú és 6 lány, középiskolában 2 fiú és 6 lány. Orsós Erzsi a leghátrányo­sabb helyzetű. Tsz-tag édes­anyjával és kis húgával Ma- gyarlukafán lakik. Közepes tanuló. — Pestre szeretnék menni, a Lőrinci Szövőgyárba. Nagyon érdekel, hogyan készítik a ru­hát. — Édesanyád? — Anya nem nagyon örült, hogy ilyen messze leszek, de beleegyezett. Karsai Laci apja meghalt, anyja a mozsgói tsz-nél dol­gozik, vásárosbéciek. Tanul­mányi átlaga 3,5. — Mivel a tanácsadón nem ajánlottak poros és beszédhez kötött munkát, szobafestő sze­retnék lenni. Egy távoli roko­nom is az, sokat nézegettem, hogy dolgozik. — Ha nem sikerül? — Akkor egészségügyre je­lentkezem. Milyenre? Műtős­féle szeretnék lenni, aki tolo­gatja a betegeket. Maries Évi édesapja állat- tenyésztő, édesanyja háztar­tásbeli, heten vannak testvé­rek. Jó képességű gyerek, eredménye 4-ös. Magyarluka- fán, rendezett körülmények kö­zött, jó családi légkörben él­nek. — Anya és apa bolti eladó­nak szánt, de én mindenkép­pen pedagógus akarok lenni. Keresztszüleim segítettek anyuék meggyőzésében. Siker­rel. — Hová jelentkezel? — A szigetvári gimnázium­ba. Ha nem sikerül, akkor a pécsi kereskedelmibe. Érett­ségivel a tanárképzőre jelent­kezem magyar—orosz szakra, hogy majd taníthassak. Wagner Jóska édesapja ál­lattenyésztő, anyja raktáros, két öccse van. A kishárságyi serdülő focicsapat mindenese, a közepesnél kicsivel jobban tanul. Neki a bőrdíszműves szakmát ajánlotta a Tanács­adó. — Hol tanulod? — Budapesten és Szegeden van ilyen iskola. A pestibe je­lentkezem, jobb hazafelé a közlekedés. — Ha mégse megy? — Ajánlották még a férfi­szabó szakmát is, de inkább a bőrdíszművesség érdekelne. Gyenis Erika apja agronó- mus, anyja tanárnő itt az is­kolában, egy húga van. Óvó­nő szeretne lenni. — Annak jelentkeztél? — Anyu meggyőzött, jobb, ha a pécsi közgazdasági szak- középiskolába jelentkezem, mert azzal a képesítéssel bár­hol elhelyezkedhetek. Ha sike­rül, akkor onnan még mindig mehetek felsőfokú óvónőkép­zőbe. A pécsi Janusra is gon­doltam korábban, de oda ne­héz bejutni. — Ha a közgazdasági nem sikerül? — Másodiknak a vegyipari szakközépiskolát jelöltem. Az átlagom 4,5, kedvencem a ma­tematika és a kémia. Paizs Marika a legjobb oro­szos az iskolában. Édesapja traktoros, édesanyja háztar­tásbeli. — Hová jelentkezel? — A komlói Kun Béla Gim­názium orosz tagozatára. Ha nem sikerül, akkor a pécsi Leőweybe. Tanár vagy tolmács szeretnék lenni. • Murányi László Iádról, a család belső légkö­rének alakításáról, a gyerme­kek biológiai és pszichikai éré­sének folyamatáról, majd a szülők kérdéseire válaszoltak, így vitatták meg többek között, hogy az öt-hatéves gyermek meddig nézheti a televíziót, kik a jó szülők, mennyi időt kell naponta foglalkozni a gyere­kekkel, és hogy a 16 éves gim­nazista kislány elmehet-e hét­végén táncolni. Miután a szü­lők egymás között is véleményt cseréltek, a szakemberek vála­szoltak, hogy a kisgyermek éle­tében rendkívül fontos egyfajta rendszer, melyet még a tele­vízió kedyéért sem ajánlatos felborítani, hogy a szülők első­sorban az egymás iránti szere­tettel, megbecsüléssel válnak gyermekeik jó szüleivé, hogy az nincs meghatározva, naponta mennyi időt kell foglalkozni a gyérmekkel, de feltétlenül szük­séges, s amikor beszélünk, ját­szunk velük, akkor valóban csak rájuk figyeljünk, hogy a ti­zenhat éves kislány nyugodtan elmehet hétvégén táncolni, ha emellett jól tanul, időben ha­zajön, és bizalommal van a szüleihez. Az előadások egy részét a szülői fogadóórák keretében a meszesi, gyárvárosi iskolákban is megtartották. A már elhang­zott ismeretanyagot és a kér­déseket magnetofonra is fel­vették. Jelenleg rendszerezik, s tervezik, hogy a közeljövő­ben nyomtatásban megjelen­tetve a körzeti orvosi rendelő­kön, iskolákon át eljuttatják a szülőkhöz. A szülők fóruma rendezvény- sorozat — melyet a Pécs városi Nevelési Tanácsadó, a Vörös- kereszt I. kerületi alapszerve' zete, a Hazafias Népfront és a József Attila Művelődési Ház szervezett — májusban tartja a sorozat záró kerekasztal-beszél- getését. Munkásőr egység­gyűlés Siklóson Ünnepélyes évzáró egy- séggyülést tartott vasár­nap délelőtt a Siklósi já­rás „id. Kréth Imre” mun­kásőr zászlóalja a siklósi határőr laktanyában. Gu­lyás József járási munkás­őr parancsnok jelentését Bocz József, a megyei párt-vb tagja, a pártbi­zottság titkára, Megyaszai József, a Munkásőrség megyei parancsnoka és Kovácsovics Márk, a járási pártbizottság első titkára fogadta a felsorakozott munkásőrök, állami, gaz­dasági, társadalmi szer­vek és társ fegyveres tes­tületek vezetői, képviselői jelenlétében. A résztvevők egyperces néma felállással emlékez­tek a nemrég elhunyt Gróf Kálmán és ifj. Kréth Imre alapitó munkásőrök­re. Gulyás József és Ková­csovics Márk értékelték az elmúlt kiképzési évet, majd kitüntetéseket adtak át. A leszerelők és tartalék­ba vonulók nevében Tom- kó Miklós adta át fegy­verét az esküt tett új mun­kásőröket képviselő Pol­gár Zoltánnak. Bocz József felolvasta a megyei párt­végrehajtóbizottságnak a munkásőrökhöz intézett levelét, majd az Interna- cionalé hangjaival ért vé­get az ünnepélyes egy­séggyűlés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom