Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-18 / 347. szám
2 Dunántúlt napló 1977. december 18., vasárnap Ajándék a szülőv Ártok, vattomésoks nosztalgiák Teljesítette tervét a Mecseki Szénbányák A tegnapi nap termelésével teljesítette éves szakmai tervét a Mecseki Szénbányák. A bányaüzemek ez ideig összesen 2,814 millió tonna szenet adtak. Közben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére vállalták, a szakmai terven felül az idén még további 86 ezer tonna szenet adnak. Még erre is rátesznek, a vállalt 86 ezer tonna plusz év végéig előreláthatóan 100—110 ezer tonna lesz. A hírhez kívánkozik, hosszú éveken át nem sikerült a terveket teljesíteni, tavaly és az idén viszont már idő előtt jelenthetik, befejezték az évet, a Mecseki Szénbányáknál is már 1978-at írnak. Tanítási szünetek és vizsgák Téli szünetre készülődik kis- és nagydiák, egy részük leteszi a könyveket, füzeteket a szünidő időtartamára, más részük pedig intenzíven tanul. Az oktatási szünetekről — így a téli szünidőről is — a Rendtartás előírásai, paragrafusai rendelkeznek az általános és középiskolákra vonatkozóan. Az egységes értelmezést ezúttal egy erre érvényes államtitkári körlevél is elősegítette. Ezek szerint valamennyi iskola- fokozatban, tehát az általános iskolákban, valamint a középiskolák összes típusában, továbbá a szakmunkásképző intézetekben és egészségügyi szakiskolákban december 21. az utolsó tanítási nap. A december 22-én megkezdődő téli szünidő január 2-án ér véget. Az első tanítási nap január 3-a. Ugyanezen iskolákban a szünet utón, tehát az első tanítási napon kerül sor az ellenőrzőkbe bejegyzett első félévi értesítők kiosztására. Ez alól az általános iskolák I. és V. osztályosai képeznek kivételt, náluk ilyenkor nincs osztályozás. A felsőoktatási intézmények többségében 17-én fejezik be az oktatást. A vizsgaidőszak 19-én kezdődik meg, és január 31-ig tart. Megismételt vizsgákat február 1-től 10-ig lehet tenni. Az ezt követő második félévi előadások általában február első hetében kezdődnek. Jubilál a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat 25 év alatt százszorosára növekedett a termelési érték A Pécsi Építő- és Tatarozó Vállalat 1952. június 2-án alakult meg. Ekkor 25 fizikai dolgozója volt, most 450. A 25 éves jubileum alkalmából tartottak ünnepséget pénteken a vállalat vezetői és dolgozói az Olimpia Étteremben. Wunderlich József, a vállalat főmérnöke köszöntötte a jubileumi ünnepségen megjelent vendégeket, többek között Sajgó Jenőt, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezető-helyettesét, Novak Szilvesztert, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetőjét és dr. Németh Lajost, Pécs város tanácselnökhelyettesét. Ezután Habó József, a vállalat igazgatója elmondta, hogy a 25 évvel ezelőtt megalakult vállalat alaptevékenysége — lakások, közintézmények karbantartása, felújítása — mellett új létesítmények kivitelezését is vállalják. Az induláskor, 25 évvel ezelőtt a termelési érték egymillió forint volt, most 100 millió. Az V. ötéves tervidőszakban 35 millió forintos fejlesztési alappal rendelkeznek. (Ez több mint az előző 25 évben rendelkezésre álló ilyen irányú összeg összesen.) Az igazgató elmondta, hogy a létszámhiánnyal küszködő vállalat a termelékenység növelésével igyekszik a termelést emelni, ennek érdekében nagymértékű gépesitési-fej- lesztést terveznek. Az ünnepség végén 120 000 forint értékben, pénzjutalmakat osztottak ki a vállalat dolgozóinak, és 21-en kapták meg a Kiváló dolgozó kitüntetést. Köztük két dolgozó, Kiss Teréz takarítónő és Salamon Károlyné bérelszámolási vezető 25 éves törzsgárda tagsági díjat is kapott. Sarok Zsuzsa Felavatták Vidor Vasarely első pécsi köztéri szobrát Kiemelkedő értékű művészeti alkotással gazdagodott Pécs. Tegnap délelőtt a Hunyadi út és a Kalinyin út sarkán felavatták a város díszpolgára, a világhírű pécsi származású, Franciaországban élő Victor Vasarely első pécsi köztéri térplasztikáját. A színes csempékből álló kompozíció Vasarely konkrét terve alapján készüli a pécsi Zsolnay Porcelángyárban, ahol a világon elsőként voltak képesek arra, hogy a mester igényeinek maradéktalanul eleget tegyenek a színösszeállítás, színdinamika terén. A magas- tűzű, örökös fagyálló csempe- kollekciót Kovács István, a Zsolnay Gyár főtechnológusa készítette el, hosszas, sikeres kísérletezés után. A tegnap délelőtti avatóünnepségen megjelent dr. Nagy József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára, valamint a megye és a város párt- és állami szerveinek, tömegszervezeteinek, kulturális éleiének vezetői, képviselői. Az avatóünnepségen szép számban képviseltette magát Pécs művészetszerető lakossága is. A meghívott vendégeket és az avatóünnepségre egybegyűlt közönséget Csorba Tivadar, a Pécs városi Tanács művelődés- ügyi osztályvezetője köszöntötte, majd Gergely László, a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága titkára mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett a világhírű magyar származású, pécsi születésű művész korábbi adományairól, majd a most felavatásra kerülő nagyszerű ajándék közművelődési jelentőségét méltatta, — A térplasztika a művész szülővárosa iránt érzett szeretete mellett egyben annak is újabb bizonyítéka, hogy a szülőföld továbbra is szívesen fogadja és érdeklődéssel kíséri Vasarely szándékát és törekvését, amely a közösségi művészet létrehozására irányul - hangsúlyozta Gergely László, majd köszönetét mondott a távolban élő művésznek, a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnak és a pécsi Zsolnay Porcelángyárnak a szép ajándékért, a szobor felállítása és kivitelezése során nyújtott önzetlen segítségért. B. K. Befejeződött Harkányban a téli egyetem Lesz-e folytatás? A fűben hógolyózni lehet, a víz kellemes, meleg. A téli egyetem hallgatóinak nagy része fürdik. Búcsúznak a harkányi fürdőtől, a zuzmaracsipkés szép parkoktól. Hazafelé készülődnek. A Dráva Szálló folyosóján kisebb csoportok. Fölírják egymás címét: hova menjen a karácsonyi lap ... Sokan már „törzsvendégek" itt, jönnek évek óta, és jönnének még évekig. Néhányukkal elbeszélgetünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és Ady születésének 100. évfordulója jegyében megrendezett idei téli egyetem tapasztalatairól. Repüléstörténeti kiállítás a RITE aulájában Harminc éve alakult az MHSZ Repüli- és Ejtőernyős Klnbja Akik megtekintik az MHSZ Baranya megyei Repülő- és Ejtőernyős Klubjának kiállítását, számos érdekességet, „csemegét" láthatnak. Pécsett a POTE aulájában vitorlázógépek, sárkányrepülő, és nyitott ejtőernyő vonzza a belépő tekintetét. Pedig ez csak „kerete" a magyar repülés történetét bemutató számos dokumentumnak, fotónak, könyvnek és makettnek, melyekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Az 1900-as évek elején készült Pécsett az a felvétel, amely “a mai gyermekklinika épülete fölött lebegő TURUL léggömböt ábrázolja. Látható annak a valamikori pécsi hangárnak a fotója is, melyet a németek 1944-ben felrobbantottak. Bemutatják Pokriskin szovjet pilótának a könyveit, aki a II. világháborúban 54 légigyőzelmet aratott. Az érdekességek mellett többek között tájékozódhatnak az érdeklődők a sport, a hadirepülés, illetve a MALÉV fejlődéséről a mezőgazdasági repülőgép-szolgálat munkájáról, és az ejtőernyős sport szépségeiről. A kiállítás azonban mindenekelőtt az MHSZ Baranya megyei Repülő- és Ejtőernyős Klubja megalakulásának történetét és a mai tevékenységüket mutatja be. A magyarázat: 30 évvel ezelőtt alakult a klub. Fennállása óta összesen 70 ezer alkalommal szálltak fel klubtagok különböző gépekkel, 20 ezer órát töltöttek a levegőben, s végrehajtottak 15 ezer ejtőernyős ugrást. A Lepke és Góbé típusú vitorlázógép, amikkel a klubtagok repülnek és a Rogalló elnevezésű siklószárny nemcsak fotókon, hanem teljes nagyságban is látható a kiállításon. Az ejtőernyős felszerelést ezúttal egy próbababa mutatja be. A klub 30 éves jubileuma alí kalmából rendezett kiállítást tegnap délután nyitotta meg dr. Kása Ferenc, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője. Az ünnepélyes megnyitót követően az MHSZ Baranya megyei vezetősége ünnepi nyilvános közgyűlést rendezett. A közgyűlésen Val- kai József az MHSZ Baranya megyei titkára 12 főnek az MHSZ Kiváló Munkáért Érem különböző fokozatait adta át. A repülőtörténeti kiállítást december 23-ig naponta délelőtt 9-től 17 óráig látogathatják az érdeklődők. Rácz Gábor főkönyvelő Szegedről : Másodszor vagyok itt. Most a feleségemet is elhoztam. Jól szervezett „intézmény" ez a téli egyetem. Hasznos, tanulságos előadásokat hallottunk. Engem különösképpen dr. Nemes István Adyval foglalkozó előadása ragadott meg. Elsősorban az tetszett, amit az előadó Ady forradalmi költészetéről mondott. Erről ugyanis annak idején mi még nem igen hallottunk az iskolában. Gálné Balázs Mária ktsz-el- nök, a Csongrád megyei Mindszentről: - Nekem az az előadás tetszett a legjobban, amit a NOSZF 60. évfordulójáról hallottunk az egyik Ivovi előadótól. Ebben az előadásban a Szovjetunió — számszerű adatokban is megrajzolt — fejlődéséről kaptunk képet. Most először vagyok itt, de szívesen jönnék máskor is. Szalczer Józsefné szövetkezeti vezető, a Fejér megyei Marton- vásárról: - Tavaly szövetkezetünktől tizenketten voltunk „téli egyetemisták". Most csaknem valamennyien ismét eljöttünk, és iövőre is itt leszünk. Azt hallottuk, hogy a X. téli eqye- tem lesz az utolsó ... Ez elszomorít bennünket. szeretnénk, ha e kitűnő kezdeményezés folytatódna. Benőcs József termelőszövetkezeti elnök Tiszapalkonyáról: — ötödik alkalommal veszek részt a téli egyetemen. Már első ízben megragadott a hazai és külföldi hallgatásán meleg, baráti eayüttléte. meafoqott az elsőkézből hallott információk, ismeretek sokasáqa. Találkoztam haidan itt harcolt bolgár elvtársakkal, akik méq ma is úgy ismerik a környéket, mint a tenverüket. . . Idén a hazánk külpolitikáiáról hallosakat értékelem leqtöbbre Világosabbá vált előttem, mit jelent az a sok nagyszerű erőfeszítés, amit Maqyarorszáq a nemzetközi politikai életben érvényesít. Tetszett az Adv-előadás is. Természetesen jövőre sem fogok hiányozni a hallgatóságból, már csak azért sem, mert a reumám megszokta az itteni víz jótékony hatását. Gavaldik Mihály szövetkezeti elnök Jászladányból: — Másodszor vagyok a téli egyetem résztvevője. Egy év múlva nyugdíjba megyek, de jövőre mindenképpen el akarok jönni még ide. Az előadások kivétel nélkül tudományos színvonalat értek el, különösen a szovjet előadók előadásai tetszettek, mindenekelőtt a nemzetközi politikai helyzettel foglalkozó előadás, Az előadón és a hallgatóságon egyaránt érződött a tartós béke iránti vágy... A béke valamennyiünknek különösen fontos. Nekem személy szerint azért is, mert annak idején öl évig katonáskodtam a második világháborúban — átélve annak borzalmait. .. Ha lehetséges — én is azt szeretném, hogy a TIT Baranya megyei Szervezete — ne álljon meg jövőre a tizedik téli egyetemnél . . . A IX. téli egyetem tegnap ünnepélyesen véget ért. B. K. Mégyéí horgász küldöttközgyűlés Tízkilós harcsáért ingyen területjegy! Tegnap délelőtt Pécsett a Vasutas Klubban gyűltek ösz- sze a megye horgászegyesületeinek képviselői a megyei horgász küldöttközgyűlésre. A megjelent 29 küldöttet először dr. Galabár Tibor, a MOHOSZ Baranya megyei Intéző Bizottságának titkára tájékoztatta a legutóbbi küldöttközgyűlés óta végzett munkáról és a horgószmozga- lom időszerű kérdéseiről. A küldöttközgyűlés elfogadta az 1978. évi munkatervet. Ebben szerepel többek között a téli oktatás megszervezése is. Az intéző bizottság Pécsett az Ifjúsági Házban öt előadásból álló oktatást szervez, filmvetítésekkel egybekötve. Az első előadásra január 15-én kerül sor, melyen a vízi életről és a horgászvizek gondozásáról lesz szó. Minden alkalommal a jelenlevők között területi engedélyeket sorsolnak ki. Az 1978. évi költségvetés elfogadása után a küldött- közgyűlés jóváhagyta az intéző bizottság kezelésében levő vizek őszi halasításáról és az 1978. évi horgászrendrő1 szóló jelentést. Ez utóbbiban változás, hogy a Baranya megyében levő dróvai területjegyekkel horgászható belső vizeken is tilos az éjszakai horgászat, a méretkorlátozás alá nem eső halfajtákból a napi kifogható mennyiség 5 kiló. A kovácsszénájai tavon tilos az amur horgászata. A Pécsi-tavon február 28-ig általános a horgásztilalom. Jövőre itt harcsa darab- és mé- retkorlálozás nélkül fogható, aki 10 kilónál nagyobbat mutat be a halőrnek, az egy alkalommal a következő évre ingyenes területjegyet kap. Jóváhagyták c horgászati alapismereti beszámolók megszervezésének tervét is. A küldöttközgyűlés dr. Mi- seta Józsefet felmentette IB- titkári tisztsége alól és megválasztotta az IB alelnöké- nek. Kovács Zoltánt az IB titkárának, Rácz Józsefet az IB tagjának, Miklós Lászlót az ellenőrző bizottság elnökének választották meg, Misota István az IB horgászmestere lett. Végezetül a kiváló társadalmi munkát végző horgásztársak jutalmazására került sor. M. E.