Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)

1977-11-09 / 308. szám

Dunántúlt napló 1977. november 9., szerda Altalános- és középiskolai vetélkedők Ki tud többet a szovjet filmről? Vetélkedősorozatot hirdetett meg a Baranya megyei Mozi­üzemi Vállalat a megye és a megyeszékhely általános- és kö­zépiskolás tanulói számára Ki tud többet a szovjet Hímről? címmel. Vidékről összesen 118, Pécsről 47 iskola öttagú csapa­ta jelentkezett a versenyre. A sorozat első fordulóit házi ver­seny formájában ezekben a napokban-hetekben rendezik meg: a középdöntőre a jövő héten kerül sor körzeti köz­pontként kijelölt iskolákban, ahol november 16-án átlag 10- 15 csapat méri össze tudását, emlékező tehetségét. Ismert szovjet filmek alapján kell vá­laszoltok kérdésekre, illetve já­tékos feladatokat kell megol­datok: képekről, filmrészletek­ről fölismerve rendezőket, szí­nészeket, filmcímeket, és tör­ténelmi eseményeket, amelyek­ről szól a kiszemelt részlet. Valamennyi középdöntő hely­színéről 3—3 csapat juthat be a döntőbe, amit december ele­jén tartanak meg Pécsett. Kétnapos rendezvény Bolyban Bolyban szombaton a német nemzetiségi diákotthonban tar­tottak megemlékezést a Nagy Október 60. évfordulójáról, majd szellemi vetélkedőt szerveztek, az MHSZ pedig lóversenyt ren­dezett. A KISZ járási Bizottsága szer­vezésében vasárnap Ki tud töb­bet a Szovjetunióról? szellemi vetélkedőt rendeztek. A délutá­ni ünnepségekre gyülekezőket a pécsi Gyárvárosi Általános Iskola fúvószenekara műsora köszöntötte, majd a József At­tila Művelődési Házban Mayer Béla, az MSZBT helyi elnöke megnyitotta a Szovjetunió 60 éve című kiállítást. Ezt köve­tően úttörőgárdát avattak, majd a fáklyás felvonulás a felsza­badulási emlékműhöz érkezett, ahol Devecseri lózsel, az MSZMP Mohácsi járási Bizott­sága első titkára mondott ün­nepi beszédet. Ezután a járás és a helyi párt-, állami, gaz­dasági, társadalmi és tömeg­szervezetek, a fegyveres testü­letek, valamint a hazánkban tartózkodó szovjet Déli Hadse­regcsoport képviselői megko­szorúzták a felszabadulási em­lékművet. A Nagy Október 60. évfordulója tiszteletére a me­gye számos településén rendez­tek szombaton és vasárnap ko­szorúzás! ünnepségeket. „Sarohin tábornoktól kaptam a parancsot Moháés felszabadítására" Képünkön: Sznitko kapitány vendéglátói kíséretében Péccsel ismerkedik (jobbról a második) Fotó: Erb János Első műszak az ünnepek után Cél: az éves vállalások teljesítése Az ünnep lázában éltünk az elmúlt hetekben, hónapokban. Nagyszerűbbnél-nagyszerűbb eredményekkel köszöntöttük a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulóját: hét­főn ünnepeltük a jubileumot. Most is, mint minden több na­pos munkaszünetet megelőzően, komoly erőpróbát jelentett a vá­ros ellátása a Pécsi Sütőipari Vállalat dolgozói számára. No­vember harmadikától ötödikéig megállás nélkül termelt az új üzem, hogy elegendő kenyér ke­rüljön az ünnepi asztalra. — Tizenkétóráztunk, fárasztó volt — mondta tegnap Mihálo- vics Irén, aki mindössze négy Sznitko kapitány látogatása megyénkben „Vérrel kötött, megbontha­tatlan barátság fűz Mohács­hoz, Pécshez, s az önök egész megyéjéhez..." — mondta tegnap Alekszandr Szavelje- vics Sznitko, a katonái élén Mohácsot felszabadító egyko­ri gárdakapitány, Mohács vá­ros díszpolgára. Sznitko elv­társ a NOSZF jubileuma s Mohács felszabadulásának kö­zelgő évfordulója alkalmából a felszabadított város vendé­geként tölt néhány napot me­gyénkben. A harminchárom év előtti eseményekről beszélgetünk. — Huszonkét éves voltam, amikor a 3. Ukrán Front ka­tonájaként Románián, Bulgá­rián és Jugoszlávián keresztül megérkeztünk Magyarországra. Augusztus 29-én léptettek elő gárdakapitánnyá. S itt, Mo­hács előtt kaptam Sarohin tá­bornoktól azt a megtisztelő feladatot, hogy nyolcszáz­fős rohamosztagommal foglal­juk el Kölked térségét és Mo­hácsot — emlékezik Sznitko kapitány. A határidő 1944. november 25-e volt Mohács bevételére, hiszen ez a város akkor fon­tos stratégiai pontnak számí­tott, zárta a Dunai Flottilla út­ját Baracska felé. De a várost a németek is keményen véd­ték. — Kölked és Mohács kö­zött „János bácsi” tanyája közelében foglaltunk állást, miközben a fasiszták gépfegy­verekkel és aknavetőkkel lőt­ték a síkot, s ellentámadásu­kat a német légierő gépei is fedezték. Felderítőink jelentet­ték, el akarják vágni a visz- szavonulásunk és utánpótlá­sunk útját Kölked felé —foly­tatja. — Döntenem kellett, s elhatároztam az azonnali tá­madást. Fedezékről fedezékre, szökellve haladtunk előre, s rövidesen a város előtti csa­torna partján folytattuk útun- kat. A csatornában ekkor szinte nyakig ért a megáradt víz, s az egyetlen hídhoz érkezve a túlsó oldalról közvetlen közel­ről pillantották meg az ellen­séget. — Fasiszták! Ágyú! ■— kiál- tottp adjutánsom, Anyiszinov, s elém vetette magát. Testével fogta fel a halálos lövedéket. Ott halt meg a szemem lát­tára csakúgy, mint barátaim, harcostársaim, Fjodorov, Csul- kov, Hancserjenko, Zahrebel- nij vagy Kiszeljuk, Szkorik, Csjornij, Vaszjarhin és sajnos sorolhatnám . . . A körülötte tucatjával eleső harcostársakat „barátaimnak, gyerekeimnek” hívja Sznitko kapitány. S ez nem csupán a harcokban kovácsolódott ba- ráságot jelenti, hiszen szinte valamennyien, nyolcszáz kato­nájának túlnyomó része a ka­pitány szülővárosából, megyé­jéből származott. Az ukrajnai Voznyeszenszk város, Nyikola- jevszk megye. A túlélők közül negyvenen ma is ott élnek, s nagy-nagy boldogsággal ol­vassák a Baranyáról és Mo­hácsról érkező leveleket csak­úgy, mint Alekszandr Szavel- jevics Sznitkfe. — Ha Baranyából levelet kapok, úgy érzem, második szülőföldemre érkezem újra — mondja. — Ezek a sorok felidézik számomra az önök megyéjét, amelyet ezekben a napokban is szerencsém van újra végigjárni. Sznitko elvtárs, aki ma Mor- sin város pártbizottságának munkatársa, s a moldáviai Ki- sinyovban egy szolgáltató kom­binát tanácsadója és revizora, részt vett a Mohács város és járás november 7-i ünnepsé­gein. Tegnapi hivatalos pécsi programján fogadta őt dr. Földvári János, a Baranya me­gyei Tanács általános elnök- helyettese, majd a Pannónia Sörgyárba látogatott, s meg­tekintette az épülő Lvov-Kert- várost, s Újmecsekalját. Zsalakó István Ható* i<3ö £?ptt mególdották Hogy a csapból folyamatosan csörgedező víznek is mennyire lehet örülni, talán a vasasiak tudnák leginkább elmondani. A múlt héttől ugyanis napi 250 köbméterrel több víz jut a va­sas ll-i csapokba, mint eddig. Vasas II immár tűrhetetlenné váló vízellátásának megoldása érdekében a Pécsi Vízmű szo­cialista brigádjai szeptember végén vállalták: a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére novem­ber 7-ig megépítik a Hirdről jövő kisegítő vezetéket. Alig egy hónap alatt, négy nappal a határidő előtt végeztek a munkával. Solti Dezső, a Pécsi Vízmű igazgatója adta át november 3-án rendeltetésének a több, mint két és fél kilométernyi ve­zetéket, s a hozzá tartozó be­rendezéseket. 10 óra után néhány perccel Több víz Vasasnak Példás segítségnyújtás a vasasi fogadó medencébe zú­dultak a hirdi víz első köbmé­terei. De hogyan is kezdődött? A bányaüzem kezelésében lévő vízellátó rendszer a nyári hó­napokat követően már egyálta­lán nem győzte a település ki­elégítését. A vízkészlet olyany- nyira lecsökkent, hogy a maga­sabban fekvő bányatelepnek már-már egy csepp sem jutott. Szóba került az iskola, óvoda és bölcsőde közegészségügyi okokból történő bezárása is, amikor az iskolaigazgató se­gélykérő levelet írt a városi ta­nácshoz. Hogy az állami és pártszervek, valamint a kivite­lezők mennyire szívügyüknek te­kintették a probléma megoldá­sát, mi sem jellemzi jobban, mint a tény: a hatósági enge­délyek, hozzájárulások, jóváha­gyások szinte percek alatt meg­születtek. S a szocialista kollek­tívák annyi idő alatt végezték el a munkát, amennyibe „hét­köznapi" körülmények között a munkát megelőző adminisztrá­ció kerül. Zs. I. Így közlekedünk mi Fény né sűrű ködben Rögtönzött statisztikám ered­ménye: tíz kocsi közül három nincs megfelelően kivilágítva. Színhelyünk az Árpádtető, Komló felől fentről érkeznek a kocsik, Pécsről pedig felfelé igyekeznek. A forgalom elég nagy. Izgalmas a találgatás, vajon milyen autó jön? Látni ugyanis nem lehet, tán harminc méternyire. Egymás után buk­kannak elő a kocsik, teherautó, személygépkocsi, autóbusz, pót­kocsis szerelvény. A pótkocsis kamion Mágocs- ról indult, vezetője értetlenül néz ránk, aztán mindjárt kide­rül, hogy tud a kábel hibájá­ról. Meg is igazítja: gyönyörűen kivilágosodik a pótkocsi hátul­ja. Bírság a vége. Megbírságol­ják azt a trabantost is, aki helyzetjelző lámpát használva dönget egy teherautó nyomá­ban, lehet tőle talán nyolc mé­terre. Haragszik, pedig nincs igaza. Egyrészt a tompított fényszórót kell használni, más­részt pedig ajánlatos a követé­si távolságot megtartani. Igen könnyen pórul lehet járni. A légfék nem tréfál. A kis Polski-Fiat töksötétben igyekszik Komló felé. Drága lett a villanygyújtás, néz is bennünket sötét tekintettel. Bosszúból fel is kapcsolja sza­bályosan a világítását. Újból felhasználom az alkal­mat, hogy elmondjam — nem is én, hanem minden közlekedés­sel foglalkozó brosúra: nem azért kell világítani a ködben, hogy én lássak! Engem kell látni. Rossz rá gondolni, hogy előzésbe fog» valaki, és csak akkor veszi észre a szembejövő járművet, amikor az ütközés már elkerülhetetlen . . . Igen, jármű­ről beszélünk, a lovaskocsi is az, sajnos többel is találkoz­tunk a főútvonalakon, egyik lo­von sem égett a tompított fény­szóró, de még csak a helyzet­jelző sem. öt lovaskocsit lát­tunk, kettőn volt lámpa, persze meg kell mondani, az égvilá­gon semmit sem ér, látni nem lehet, csak szabályos. Belvárdgyulán találkoztunk a tankönyvbe illő esettel. Trabant közelgett, vezetője kétségbe­esve szállt ki a kocsiból. Hátul ücsörgött egyéves kislánya. A kétségbeesésnek több oka is volt. A legelső: a szonda elzöl- dült. (Ha még tovább fújja, tán el is görbül.) A második: Olasz községben lakik, semmiféle ok­mány nincs nála ... A harma­dik csak Olaszban derül ki: az okmányok között nem szerepel a jogosítvány, mert az neki nincs .. . Az utak csúszósak. A gumikat is néztük, elég sok a kopottas. Nem a simára futott, hanem a kopottas. Időben ki kell azokat cserélni. Nem hiszik, de előfor­dulhat, hogy a rendszámba kerül. Végezetül egy kérés: a pécsi magasház előtt kijelölt gyalog- átkelőhelyet létesítettek. Vajon nem a létesítés feltételei kö­zött szerepel-e, hogy az átkelő­hely kellőképpen ki legyen vi­lágítva? Este ott „egyiptomi sö­tétség” van, előbb-utóbb bal­eset lesz a vége. Ném kéne megvárni! Kampis Péter hete dolgozik az Engel János úti sütőüzemben. Szusszanásnyi időre megáll, azonnal kisebb, barnára sült ke­nyérhalom tornyosul előtte a tálcán. A továbbítószalag örök­mozgóként hozza a kemencéből a forró kenyeret. Mihálovics Irén kocsira teszi. Többször megszá­molta: 160 vekni fér a polcok­ra. Két óra múlva felváltja kollé­ganője. Akkor a műhely másik végébe megy, rekeszekbe teszi o kocsikról a kenyeret, előké­szíti szállításra. Pénteken 600, szombaton 659 mázsa kenyeret vittek az üzletekbe a vállalati furgonok.- Mindent meg kellett ten­nünk, hogy el tudjuk látni a várost — mondja lárányi Sán- dorné gépkezelő. — Szombaton reggel mentem haza, sütöttem, főztem. Kecskeméten élő test­vérem nálunk vendégeskedett két gyerekkel, volt mit tenni. Azért pihenésre is jutott idő. Jól indult ma reggel a munka. — Kipihentük magunkat há­rom nap alatt — fogadott teg­nap Kovács Károly kubikos bri­gádvezető, a 6-os út építésénél. — Elvetettem a búzát a háztá­jiban vasárnap, tegnap a Du­nán pecáztam. Mások a szőlő­ben dolgozgattak, vagy otthon pihentek. Kedd reggel hét órakor láttak ismét munkához a József Attila és a Vas Gereben utca sarkán. Hajnalban indultak otthonról, Dunaszekcsőről, vállalati autó­busz hozta őket Pécsre. A víz­vezetékeket kötik össze itt a tíz­emeletesek tövében. — Mától könnyebb, mert se­gít a „sárga ördög”, sok nehéz munkától megkímél bennünket' — mutat a markoló-rakodóra Kovács Károly. — Két héten be­lül szeretnénk végezni. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói szombaton és vasárnap is dol­goztak a siklósi városrészben. Már a kocsi ablakából feltűnt tegnap, komoly erőt összponto­sított ide a vállalat. A 14-es épületet szakipari munkások vették birtokba: nehéz lenne szakmák szerint felsorolni, há­nyán dolgoznak. Az egyik föld­szinti lakásban Orovicza Márk és Hegedűs Imre melegburkolók éppen befejezték az előkészí­tést, karamell színű pvc-vel bo­rítják a szépen kitapétázott nagyszobát. — Az ünnep jegyében dolgo­zunk az év végéig — mondja Orovicza Márk. — A tervezett­nél százzal több lakást szeret­nénk átadni. — összesen 490 lakást kell elkészítenünk még az idén — kapcsolódik a beszélgetésbe Hegedűs Imre. Bármerre nézzek, meggyőződ­hetek arról, az építők szeretnék teljesíteni vállalásaikat. Az épü­let előtt emberek, gépekkel küszködnek a sárral, de megál­lás nélkül dolgoznak. Számom­ra hihetetlen gyorsan újabb szinttel gyarapodnak az épüle­tek. Tészás Pál művezető na­gyon elégedett. — Két és fél óra alatt tizen­egy elemet emeltek be a mun­kások. Nagyszerűen kezdődött a mai nap. Horváth Teréz Pécsi siker Tanító múzeum címmel pá­lyázatot hirdetett a Kulturális Minisztérium az iskolák és a múzeumok Kapcsolatainak ki- szélesítéséről. A pályázaton szép pécsi siker született. Dol­gozatukkal 2. díjat nyertek: Bezerédy Győzőné és Gábriel Józsefné tanárok, míg harmadik helyezést ért el Aknai Tamás muzeológus és Sándor Zoltán­ná, a Surányi úti óvoda veze­tője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom