Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-05 / 305. szám
_ 1977. november 5., szombat Dunántúli nemin ________________________________________ A z Ukrán Kommunista Párt Lvov Területi Bizottsága első titkárának, Lvov Az Ukrán Szocialista Köztársaság Lvov Területi Tanácsa elnökének, Lvov Kedves Elvtársak! Hazánk és az egész békeszerető világ most ünnepli a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulóját, amely az emberiség sok évszázados szabadságvágyát valósitotta meg. Ok^ tóber sikere a béke győzelme. Hála a Szovjetunió népeinek, a szocialista országok összefogásának, hogy ma kontinensünk békében élhet. Népünk, kommunista pártunk testvéri szövetségben, barátságban él a Nagy Október szülöttével, a Szovjetunióval. Ezt a barátságot vérével alapozta meg a Vörös Hadsereg, amely 1945-ben meghozta a magyar nép szabadságát. Engedjék meg, hogy szocializmust építő népünk, Baranya megye kommunistái és lakói nevében forró testvéri szeretettel köszöntsük Önöket, Lvov terület minden dolgozóját nagy ünnepünk alkalmából. Kívánjuk, hogy tovább erősödjék az Októberi Forradalomban született Szovjetunió és országunk, a két testvérterület együttműködése, megbonthatatlan barátsága. A kommunizmust építő munkájukhoz,^_az SZKP XXV. kongresszusa által megjelölt feladatok további végrehajtásához sikereket kívánunk. Dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottság első titkára, Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke Az évforduló tiszteletére a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsának vezetői is táviratban köszöntötték a Lvov Területi Szakszervezetek Szervezetének Testületét. A közművelődési akció keretében az első grafikai és politikai plakátkiállítást rendezték Pécsett az I. sz. Sebészeti Klinika halijában. A képen: Soltra Elemér festőművész kalauzolja a látogatókat a kiállítás területén. HÍREK 1977. NOVEMBER SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IMRE nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.34 — nyug- szik 16.21 órakor. A Hold kél — — nyugszik 13.20 órakor. Autóbuszútvonal“ változás A Volán 12. sz. Vállaló! értesíti az utazóközönséget, hogy 1977. november 6-án 8.00 órától 12.00 óráig a Szabadság út, Mártírok út — Kaffka M. utcai szakaszának lezárása miatt: 30-as járatait a Főpályaudvar felé a Bajcsy- Zs. út, Vasút utcán át közlekedteti. Megállóhely Bajcsy- Zs. út, 40-es megálló. A 17, 31. 32, 46, 49 és 50/Y jelzésű járatait mindkét irányban a Rózsa F. út, $zalai A. út, Bajcsy-Zs. út, Vasút utcán át közlekedteti. Megállóhelyek: mindkét irányban a Bajcsy-Zs. úti 40-es megállók. ♦ — Iróvendég a Szovjetunióból. Tegnap Pécsre látogatott Vlagyimir Donenburg szovjet író, aki a Magyar írók Szövetsége Dél-dunántúli Csoportjának és a Jelenkor szerkesztőségének vendégeként baráti beszélgetést folytatott a Jelenkor munkatársaival. — Ünnepi megemlékezést rendezett a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága és a mellette működő Moszkvai Rádió Baráti Klub tegnap délután Pécsett, a Doktor Sándor Művelődési Központ nagytermében. Az ünnepségen részt vett Dina Mudrova, a Moszkvai Rádió magyar adásának szerkesztője. — Kiscserépvásár. A Pécsi ÁFÉSZ november 5- én, szombaton cserépvásárt rendez Pécsett, a Le- dinai ÁBC-ben. A Deák István kerámikus készítette 1000 dísztányért vásárolhatják meg az érdeklődők. Ma e SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: ünnepi műsor (este 6 órakor) MOZI Park: A Scotland Yard vendége (f4, hnó, 8) Petőfi: Fehér hajó (f4, fő, f8) Kossuth: A Scotland Yard vendége (hn10, 12) Indiánkaland Ontarióban (f3, f5), A szabadság katonái (f7) Fekete Gyémánt: Veri az ördög a feleségét (4, 6), Jószerencsét: Véres föld (5, 7), Rákóczi: Santiago fölött esik az eső (5, 7), Május 1.: Suttogó fantom (fő), Harkány: Két férfi jelzi érkezését (7), Komló, Május 1.: Egy kaland utóélete (f5, f7), Komló, Zrínyi: Egy erkölcsös éjszaka (4, 6, 8), Mohács: Pillangó (3, 6, 9), Sellye: Vincent, Francois, Paul és a többiek (7), Siklós: A taxi utasai (7), Szigetvár: Fedőneve: Lukács (8) Várható időjárás szómba! estig: felhöátvonulások,^ éjszaka többfelé, napközben már kevesebb helyen átfutó záporokkal, egy-két helyen ^zivatar, általában élénk, időnként erős déli, majd észak- nyugati szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13—18 fok között. — Tanulmányi verseny a NOSZF tiszteletére. A Vegyipari és Gépészeti Szakközépiskola az évforduló tiszteletére tanulmányi csoportversenyt hirdetett orosz nyelvből, történelemből, valamint a vegyészeti és gépészeti szaktárgyakból. A verseny szeptembertől novemberig tartott, az eredményeket a november 7-i ünnepségen értékel!' ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs é« a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet: Pécsbányatelep. Traumatológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül- orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hi> vószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Állatorvosi ügyelet Pécs város területén november 5-én 13 órától novembei 8-án reggel 8 óráig dr. Tasi László. Lakása: Szilágyi De- vső u. 3. Telefon: 21-843. A pécsi járás területén november hó 5-én 13 órától november 8-án reggel 8 óráig dr. Radnai István. Telefon: 11-722. Ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a ,,Pécsi járás állatorvosi ügyelete" címen. Az ügyelet helye: Pécs, Zetkin Klára u. 2. ♦ — Bányamentő-lakások Vasason. Három héttel a határidő előtt készült el Vasason a Mecseki Szénbányák építési üzeme 2-es számú építés- vezetőségének kivitelezésében nyolc bányamentőlakás. A szalagház formában tervezett három- szintes, garázzsal rendelkező hároms^obás lakások november 7-re történt átadását az tette lehetővé, hogy az’ építésvezetőség nyolc szocialista brigádja vállalta annak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára, a határidő előtt három héttel történő befejezését. Szovjet ösztöndíjasok találkozói A pécsi „Szovjet ösztöndíjasok klubja" tagjai tegnap a komlói körzeti népfrontbizottságok vendégei voltak. A Gesztenyés körzeti népfrontbizottság tagjaival Ferf Antal, a Kökönyös-keleti népfrontbizottság tagjaival pedig Elek István és felesége találkozott. Ma délelőtt 9 órakor pedig a Kökönyös-keleti, Fürst Sándor utcai általános iskola tanulói beszélgetnek el Krappai Sándorral, aki szintén a Szovjetunióban végezte tanulmányait. ♦ — Elsőként teljesítette éves szakmai széntermelési tervét a Mecseki Szénbányák fejtési csapatai közül Béta-bányán Papp Lajos szocialista brigádja. A százfős kollektíva tegnap hajnalban küldte a felszínre a tervteljesítéshez szükséges utolsó, szénnel teli csillét. A 86 677 tonna külszínre adása után megtartott röpgyűlésen a brigád tagjai vállalták, hogy az év még vissza lévő időszakában, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére 50 százalékát termelik ki a vállalat által az üzemmel szemben támasztott 24 000 tonna többletszénből. ♦ Gelkaügyelet CELKA ünnepi ügyelet. A GELKA szakemberei november 6-án és 7-én Pécsett, Szigetváron, Komlón és Mohácson tartanak ügyeletet. Hibát bejelenteni délelőtt 9—13 óra között lehet. — Utca- és majorfási- tási őszi kampány indul ingyenes csemetejuttatási akcióban a megyében. A Pécsi Erdőrendezőség a községi igények alapján 150 ezer forint értékben biztosít ingyen facsemetéket, díszcserjéket. ♦ A LOTTO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Tamásiban megtartott 44. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, I8, 59, 67, 73 ♦ — Olajfestmény ajándékba. A NOSZF 60. évfordulója tiszteletére Platthy György pécsi festőművész, nyugalmazott főiskolai tanszékvezető tanár „Ifjúságunk ünnepel" című olajfestményét a Leöwey Klára Gimnáziumnak ajándékozta. Az értékes ajándékot a gimnázium tanárai és tanulói a november 7-i ünnepélyen veszik át, s az emeleti folyosón, díszhelyen helyezik el. — Ajándékozás. A NOSZF. 60. évfordulója alkalmából a pécsbánya- telepi általános iskola 159. sz. Budai Nagy Antal úttörőcsapatát a patronáló szocialista brigádtagja, saját készítésű rézdomborítással ajándékozta meg Grádwohl János. Az alkotás a nagy parasztfelkelés vezetőjének arcképét ábrázolja. Vetélkedők Tizenhat csapat vett részt azon a vetélkedőn, melyet a Pécsi Porcelángyár rendezett a NOSZF 60. évfordulójának tiszteletére a vállalati kultúr- házban. A szellemi vetélkedő kérdései szorosan kapcsolódtak Lenin életéhez és munkásságához, valamint a forradalomhoz, de irodalom, művészet és zenei kérdésekre is válaszolniuk kellett -a benevezett versenyzőknek. Az első helyet a vegyi labor csapata szerezte meg, melynek tagjai Gábor Ilona, Diskay Józsefné és Gajdács Mihály voltak. A helyezést elért csapatok pénz- és tárgyjutalomban részesültek. * Szakmai, politikai vetélkedősorozat központi döntőjét tartották meg november 4-én a KPM Közúti Igazgatóságon, Pécsett. A területi egységeket öt csapat képviselte 25 résztvevővel. Téma az útépítés és a XX. századi történelem, a szocialista forradalmak voltak. * Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel tartottak vetélkedőt november 3-án a KISZOV Steinmetz Miklós Művelődési Házban az ipari szövetkezetek szocialista brigádjai csapatainak részvételével. A Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet által meghirdetett versenyen 100 brigád vett részt. A mostani döntőn 14 csapat indult, a zsűri elnöke Bujtár József, a Pécs városi Tanács népművelési csoportja főelőadója volt, a versenyt Till Tamás vezette. Első helyezést ért el a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet Komócsin szocialista brigádja, akik egy moszkva—lenin- grádi utazást kapnak jutalmul. ♦ — Elméleti konferencia. A pécsi KISZ vezetőképző iskolán tegnap délután elméleti konferenciát tartottak a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére, melyen az ott tanuló üzemi fiatalok és az iskola hajdani diákjai vettek részt. A filmösszeállítást előadás és irodalmi műsor követte, végül plakátkiállítást és diaprogramot néztek meg a konferencia résztvévői. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére a Péti Nitrogénműveknél pénteken ünnepi munkás nagygyűlést tartottak. Megemlékeztek a történelmi jelentőségű eseményről és felavatták az új, nagykapacitású műtrágyagyárat. Az elnökségben helyet foglalt Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Simon Pál nehézipari miniszter és Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottságának titkára.-.V Az 1956-os ellenforradalom áldozatairól pénteken kegyelettel emlékeztek meg a főváros dolgozói. Koszorúzási ünnepséget tartottak a Köztársaság téren a budapesti pártszékház védelmében elesettek emléktáblájánál. A Kerepesi temetőben, a Munkásmozgalmi Panteonnál nyugvó hősi halottak sírjainál a budapesti pártbizottság, a budapesti fegyveres testületek és a Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesti Bizottsága képviseletében helyeztek el koszorút. * Hat évtized minden történelmi tapasztalata meggyőzően Vigazolja o Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségét — hangoztatta Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke pénteken a Műcsarnokban, „A Szovjetunió a béke és a szocializmus országa” címmel rendezett TASZSZ- fotókiállítás ünnepi megnyitóján. A Műcsarnokban három hétig látogatható kiállításon a TASZSZ szovjet hírügynökség több mint 300 művészi fotója „tudósít” a szovjet nép hatévtizedes küzdelmes, dicsőséges útjáról. Nagyméretű színes és feketefehér dokumentumfelvételek idézik a nagy október történelmet formáló eseményeit, majd a győztesen megvívott szocialista forradalmat követő építőmunka sikereit. Lapzárta Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag kötelező érvényű és átfogó fegyver- szállítási embargót fogadott el a Dél-afrikai Köztársaság ellen. A testület felkérte az ENSZ-hez nem tartozó országokat is arra, hogy a fegyverszállítási embargót tartsák be. Ez az első eset a szervezet történetében, hogy egy ENSZ tagállamra ilyen szigorú szankciót kényszerítenek. ☆ Nem sikerült megállapodni a rhodesiai tűzszünet-tervezetről Lord Carver brit közvetítő és Abel Muzorewa püspök találkozóján. A négy óráig tartó megbeszélés utón Muzorewa püspök, az Egyesült Afrikai Nemzeti Tanács (UANC) vezetője kijelentette: hosszú időre van szükség, amíg a tűzszüneti feltételekben megállapodás jöhet létie* Kölnben, a nemzetközi teniszversenyen szerdán Taróczy Balázs az elődöntőbe jutásért lépett pályára az amerikai Sandy Mayer ellen és 6:2, 6:4 arányban győzött. A DPA kiemeli, hogy a magyar versenyző végig nagy biztonsággal játszott és különösen a hálónál nyújtott kiemelkedőt. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: „Amíg szívünk dobog../1 9.22: Tomkins: Két madrigál. 9.30: Mindenki iskolája. 10.05: Zenekari muzsika. 11.18: A Rádiószinház bemutatója. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiákoktól. Közben: 13.30: Harangláb tízezerért. 14.00: Kantáta. 14.14: Énekszóval, muzsikával. 14.30: Együttműködés új utakon. 15.05: Űj Zenei Újság. 15.40: A Rubettes együtetes műsorából. 16.00: 168 óra. 17.30: Zenekari muzsika. 18.56: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Diszünnepség. Kb. 20.00: Szvjatoszlav Richter zongoraestje. Kb. 21.23: Népdalok. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Dózsa György. Operarészletek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Muzeális felvételekből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Magyar fúvószene. 9.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.15: Népi zene. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Harangozó Teréz és Korda György énekel. 12.25: Orvosi tanácsok. 12.33: Donizetti-áriák. 13.00: Hasznos és haszontalan mulatságok. 13.25: Szimfonikus táncok. 14.00: Gasparone. Operettrészletek. 14.20: Körkapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 14.50: Lánc, lánc, A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR játéklánc. 15.51: Éneklő ifjúság. 16.01: Balogh Sándor népi zenekara játszik. 16.20: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50: Ötórai tea. 18.00: Ady szavalóverseny. 18.57: Grófé: Grand Canyon — szvit. 19.30: Nóták. 20.09: Az árgyélus kismadár. 21.17: A Rádió Dalszínháza. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 10.05: Slágerlista. 10.40: Brigit Nilson és Ni- colae Herlea énekel. 11.35: Magyat zeneszerzők. 12.20: Magyar előadó- művészek felvételeiből. 14.05: Vokális zene. 15.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Kb. 16.03: A kalász terhe. Váci Mihály versei. Kb. 16.08: A hangversenyközvetítés folytatása. 16.53: Pirandello két jelenete. 17.18: A King's Singers ének- együttes madrigálokat énekel. 17.37: A tekerő Nyugat-Európában. 18.03: Hegyek alján. Operarészletek. 19.00: Tip-top parádé. 19.33: A szovjet kultúra hete. A Magyar Állami Hangversenyzenekar Sosztakovics-hangver- senye. Közben: kb. 20.25: Mikor a rózsák nyílni kezdenek. Vas István versei. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Operaáriák. 21.56: Beethoven kamarazenéjéből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Fele sport — fele muzsika. 17.30: Kitüntetettek. Zenés portréműsor. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Üdvözlet Pécs szovjet testvérvárosából, Lvovból. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Baranyán át. Aktuális összeállítás. — Zene hallgatóink kérésére. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Kitüntetettek. Riport. — Neue Zeitung előzetes. — A jövő hét műsoraiból. — Szombat esti muzsika. 20.00: MűsorzáMAGYAR TV 9.14: Tv-torna. 9.20: lskola-tv. Kamera (középisk. I—II—III—IV. o.). 9.50: Mindenki közlekedik . . . 10.05: A hirdetés. Magyarul beszélő NDK film. 11.10: Játék a betűkkel. 11.45: Életet az éveknek. 12.53: Haladás VSE—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítés. 14.50: Tuniszi hétköznapok. 15.10: Mit teszünk értük? Francia rajzfilmsorozat. 15.55: La- gardere lovag kalandjai. VI/5. rész. 16.50: Reklám. 17.00: Hirek. 17.05: Kérünk egy emléket. 17.45: Egymillió fontos hangjegy. 18.00: Ady Endre vers- és prózamondó verseny. 18.55: Cicavízió. 19.00: Ünnepi műsor. Közvetítés az Erkel Színházból. Közben: Tv-hiradó. kb. 21.00: Az ötödik pecsét. Magyar film. 22.50: Tv-hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: National Gallery. XII/5. rész. Tiziano kora. 20.25: Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac. Közvetítés a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, felvételről. 21.00: Tv-hiradó. 2. 23.30: Doktor tojáshéj. JUGOSZLÁV TV 15.45: Labdarúgás. Crvena Zvezda —Rijeka. 17.40: Ol plusz — vetélke- r dő. 18.45: Zenebarátok. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A ruha én vagyok — humoros adás. 20.30: Az ügyetlen lányrabló. Grúz film. 22.00: Koszovói akkordok. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Hét tv-nap. 17.50: Népi muzsika. 18.35: Dickens — filmsorozat. 19.55: őrizzük meg a természetet. 20.00: Az ember és a természeti környezet. 20.30: Mozart: Don Juan — opera. 21.25: Huszonnégy óra. 21.35: Halászfalu — dokumentumműsor. 22.25: Sportszombat. \