Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-16 / 315. szám
1977. november 16., szerda Dunántúli napló 5 NAGYVILÁGBAN Losonczí Pál Ecuadorban + MOSZKVA: A nyikolajevi hajóépítőgyár dolgozói megkezdték az első szovjet 130 ezer tonna vízkiszorítású olaj- és ércszállító teherhajó kikötői próbáit. A 258 méter hosszú és 40 méter széles óriás teherhajó különleges műszaki berendezései lehetővé teszik, hogy egyidejűleg szállítsanak olajat és olajszármazékokat, illetve ömlesztett árut. ♦ KAIRO: Az elmúlt hónapban száznál több halálesetet okozott Egyiptomban egy titokzatos betegség, melynek vírusát mindeddig nem sikerült azonosítani. Az egyiptomi hatóságok szerint a betegség a trópusi náthalázra emlékeztet, rendkívül magas lázzal és erős fejfájással jár.-f- BELGRAD: A jugoszláv vámőrök az ország határátkelőhelyein az idén eddig 3,5 tonna kábítószert koboztak el a Törökországból, Iránból, Irakból és más közép-keleti országokból érkező csempészektől. A dimitrovgradi jugoszláv—bolgár határállomáson a napokban tartóztatták le az idei 100. kábítószercsempészt. Több határátkelőhelyen betanított nyomozókutyák segítik a vámőrök munkáját. + KAIRÓ: A gizehi nagy piramis környékén végzett építési munkálatok során ötezer évvel ezelőtti leletekre bukkantak. Mint a kairói AI Ah- ram közölte, a különböző tárgyak — köztük agyagedények, faszobrok és emberi csontvázak vizsgálata alapján feltételezik, hogy a lelőhely alatti földrétegben egy, a 26. dinasztiához tartozó fáraó sírja található. \z Elnöki Tanács elnöke quitói tartózkodásának első napján a legfelsőbb kormányzótanács tagjaival találkozott. A képen középen: Alfredo Poveda Burbano altengernagy, Ecuador államfője Nyugat-Szahara Túszfogás és párt- vélemények Nyugat-Szahara partjai mentén hétfőn ismeretlen támadók akna- és géppuskatűz alá vettek egy spanyol halászhajót és három halászt túszul ejtettek. A spanyol külügyminisztérium bejelentette a kormány döntését, miszerint tengeri védelmet biztosít a térségben halászó hajóknak. A támadásért eddig egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. A Polisario Front képviselői Madridban úgy nyilatkoztak, hogy nincs tudomásuk a merényletről. A Kanári-szigetek és Nyugat- Szahara közti vizek korábban a szigetcsoport lakóinak fő halászati területét jelentették. Jelenleg Mauritánia, illetve Marokkó fennhatósága alá tartoznak, mióta Spanyolország e két országnak engedte át Nyugat- Szaharát. Ugyancsak hétfőn írták alá a spanyol baloldali pártok az úgynevezett madridi nyilatkozatot, amely elítéli a spanyol kormány 1975-ös Nyugat-Sza- harára vonatkozó döntését, és az egyezmény azonnali visszavonását követeli. A nyilatkozat aláírói leleplezik a spanyol kormány Marokkóba és Mauritániába irányuló fegyverszállításait; síkra szállnak Nyugat-Szahara népe törvényes jogainak elismeréséért, s támogatásukról biztosítják a függetlenségért és szabadságért vívott harcban. Katonák vették át a tűzoltók szerepét Nagy-Britanniában, ahol jelenleg a hivatásos tűzoltók béremelésüket követelik + WASHINGTON: Mohammed Reza Pahlavi iráni sah kedden kezdi meg hivatalos washingtoni látogatását, amelytől változatlanul óriási amerikai fegyverszállításokat vár — mérsékelt olajár fejében. Washingtonban egyébként a vietnami háború óta nem látott méretű tünteíéto'c voltak: az amerikában tanuló iráni diákok ezrei a sah diktatúrája ellen tüntettek, míg a teheráni kormány ellentüntetéseket szervezett. + CAPE TOWN: Christian Barnard, szívátültetéssel foglalkozó kiváló professzor hétfőn eltávolitotta az egyik páciense testéből a három hónappal ezelőtt beültetett második szivet. A donor-sziv megszűnt ugyan dobogni, de három hónapig tehermentesítette a beteg saját szivét, s lehetővé tette gyógyítását. ♦ BELGRAD: Jugoszlávia több vidékén — Szlovéniában, Horvátországban és Boszniában — leesett az első hó. Az osztrák—jugoszláv határon húzódó Kredarica-hegységben 40 cm-es, Goszpics környékén 15 cm-es, a Szarajevó és Sabac körüli hegyekben 10 cm-es hó hullott. Szlovénia több közút- ján a hóesés megnehezíti a közlekedést. Körlevél A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága körlevélben szólította fel a párt helyi szervezeteit, készítsék elő a jövő tavasszal Pekingben sorra kerülő országos tudományos tanácskozást. A körlevél hangsúlyozza, Kínának minden követ meg kell mozgatnia annak érdekében, hogy a század végére a tudomány és a technika területén utolérje, sőt bizonyos ágazatokban túlszárnyalja a legfejlettebb országokat. A körlevél nyomán Kina-szerte tartományi és városi szintű tudományos-műszaki értekezleteket tartanak az országos tanácskozás előkészítésére. Ezeken a helyi tanácskozásokon élesen bírálják a párt eddigi tudományos, oktatási és értelmiségi politikáját, azért, mert az elmúlt tíz évben gyakorlatilag szünetelt Kínában a tudományos és a műszaki haladás, kivéve a nukleáris fejlesztést, amely kizárólag katonai célokat szolgált. 2. A mecseki legenda ekkor mór rég ismert volt Becsben, öreg favágók rebesgették nagy titokban, hogy a völgyben kék lángokat láttak felcsapni a földből. Az egyik szegénylegény kincset vélt ott, ahol a lángok nyaldosták a földet. Ásni kezdett. Mást azonban nem talált, mint jókora fekete köveket. Hamar rájött, az ég, az világít, a fánál sokkal nagyobb meleget adva. A csodás kőnek hamar híre ment, napról-nap- ra szaporodott a „kőfejtők” tábora: mind mélyebbre és mélyebbre ástak. A gödrökben már lámpással kellett világítaniuk, a hegy tetején lakó emberek egyszercsak arra lettek figyelmesek, hogy a Szönnyes völgyben, mint nyáréjszakákon a szentjános bogarak, apró fények viliódznak a gödrök körül. Azóta is Lámpásvölgynek nevezik a völgyet... Nyugatra fordulunk. Rövid ideig a Karasica völgyét követjük. Északra a Mecsek zárja a horizontot, felénk; a geresdlaki és baranyai dombságban csitul az Ormánság asztalsima síkságába. Közben azonban, mint egy hatalmas gát, a szem elé magasodik a Villányi-hegység, amelyen süvegként ül a 442 méter magas Szársomlyó. A kőbányászok alapos munkát végeztek: úgy tűnik, a hegy harmadát lefűrészelték. Déien a Beremendi Cement- és Mész- mű betonépületei vonzzák a tekintetet, nyugat felé repülve a Tenkes-hegyre épített jégelhárító rakétarendszer radarja az érdekesség. A gyűdi kéttornyú templom szinte világít a mögötte levő sötét zöld hegyben. Harkány nyüzsgő hangyafészek. Drávajzabolcson kocsikaraván húz a híd felé. Gazdaságpolitika. Ezen a hídon esetleg cementszállítmányok is átutazhatnának a Dráván. Pécs sincs messzebb Jugoszláviától így, mint negyven kilométer. Ha pgyszer any- nyi szenet termelnének a pécsi bányák, nyitva állna a szomszéd ország piaca ... Száz esztendeje a DGT is így gondolta ... Lassan észak felé fordulunk. A Fekete víz vonalát követve — a szén Dél-Dunántúl minden négyzetméterén otthagyta névjegyét —, a Zselic felé repülünk. Északnyugatra tölgyesekkel, hársfaerdőkkel borított, ősi településekkel hímezett vidék. Az őzcsorda mit sem törődik a gép búgásával, csak a repülő árnyéka készteti őket rövid vágtára. Keletre fordulunk. A Keleti Gyöngyös, az Almás, a Baranya patak keresztezi utunkat. Észrevétlenül értünk ismét a Mecsek fölé. A pécsbányai, a pécsi, a mecseki szén útja messze kifut a berepült körből. Nyomon követni úgysem tudjuk. Itt vannak például az uránbányák. Az első nemzedék a szénbányászokból került ki. Az uránpártbizottság titkára éppen pécsbányai: Kovács István. Stier József, dr. Bánki Nándor, Szokola Ferenc, Bör- zsei Mihály, Szabó Illés, Váradi Bertalan, Imrei Lajos, Varga Lajos, Fenyvesi Károly, Zsarkó B. Károly ■.. (Folytatjuk) Visszahívják a szovjet szakembereket Szomáliából A Szomáli Demokratikus Köztársaság kormánya bejelentette, hogy nem tartja szükségesnek a szovjet szakemberek további ott-tartózkodását, és megszünteti az 1974. július 11-i szovjet—Szomáliái barátsági és együttműködési szerződés érvényét. A Szomáliái kormány ezt a lépést egyoldalúan és egy olyan tényleges háború körülményei között tette meg, melyet ő indított a szomszédos Etiópia ellen. A lépést lényegében az elégedetlenség idézte elő, hogy a Szovjetunió nem támogatta Szomáliának a szomszédos állammal szembeni területi igényeit, és nem volt hajlandó közreműködni a testvérháború felszításában Afrika szarvában. Ismeretes, hogy a szovjet szakemberek a Szomáliái kormány kérésére tartózkodnak Szomáliában. A Szomáliái kormány több ízben is kifejezte köszönetét az általuk nyújtott segítségért. A Szomáliái fél több alkalommal magasan értékelte a barátsági és együttműködési szerződés jelentőségét Szomália szempontjából. A jelenlegi lépésekből ítélve, a Szomáliái kormányban soviniszta és ex- panzionista beállítottság kerekedett a józan ész fölé. A szovjet fél tudomásul vette a Szomáliái kormány elhatározását és ezért minden felelősség a Szomáliái félre hárul. A szovjet kormány úgy döntött, hogy minden szovjet szakértőt visszahív Szomáliából. Barátságtalan lépés Kommentar „Afrika szarvában”, a Szo- móli Demokratikus Köztársaságban Abdikaszim Szalad Hasszán tájékoztatásügyi miniszter bejelentette: tizenkilenc órás tanácskozás után az ország vezetői úgy döntöttek, hogy felbontják a Szovjetunióval 1974-ben kötött barátsági szerződést és ezzel egyidejűleg megszakítják a diplomáciai kapcsolatot a Kubai Köztársasággal. A bejelentés másnapján Sziad Barre köz- társasági elnök próbálta hosz- szú beszédben megindokolni e rendkívül barátságtalan lépést. Maga az a tény, hogy Szomáliái bejelentés szerint is csaknem húszórás tanácskozás előzte meg a döntést, jól érzékelteti: a mogadishui kabinet tisztában van a döntés horderejével és várhatóan negatív visszhangjával nemcsak a szocialista országok, hanem a fejlődő államok, az afrikai kontinens közvéleményében is. Miért szánta el magát mégis Barre elnök kormánya erre a lépésre? A választ a legilletékesebb részről, Moszkvában — TASZSZ-kommentár formájában — így fogalmazták meg: „A jelenlegi lépésekből ítélve a Szomáliái kormányban soviniszta és expanzionista beállítottság kerekedett a józan ész fölé.” Ez a teljes igazság. Szomália sokat köszönhet a Szovjetuniónak, amely minden formában segített leküzdeni a fiatal ország rendkívüli nehézségeit. Amikor azonban Sziad Barre környezetében felülkerekedett a soviniszta „Nagy- Szomália” területrablásra berendezkedett koncepciója, Moszkvában és Havannában egyáltalán nem titkolták, hogy több okból aggodalommal figyelik az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Az okok a következők: 1. Olyan időpontban, amikor világszerte fokozódik az utolsó afrikai fajüldöző rezsi- mek elleni küzdelem, egy Szomáliái támadás a szomszéd ország ellen csak az imperialista pozíciók erősödését szolgálhatja. 2. Etiópia, az agresszió áldozata súlyos örökséggel néz szembe, és most teszi meg az első, nagyon nehéz lépéseket egy igazságosabb társadalmi rend kiépítésére. 3. Minden területi igény egy olyan kontinensen, amelyen a határok többségét „vonalzóval” húzták meg a gyarmatosítók, veszélyes precedens. 4. Szomália mögött az arab és a nemzetközi reakció anyagi-politikai támogatása áll. Ennek az erőnek „Afrika szarvában” ugyanaz a célja, mint a Közel-Keleten és másutt: a haladás állásainak ostronrta. Mindezek fényében több mint érthető, ha Afrika igazi barátai úgy látják: Mogadishu minősíthetetlen lépéséért egyedül a Szomáliái vezetésnek kell viselnie a történelmi felelősséget. Harmat Endre Megkezdődött az SPD kongresszusa A bonni kormány kritikus támogatása és belső ellentétek jegyében nyílt meg kedden délelőtt Hamburgban a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) 23. kongresszusa. A 435 küldött feladata, hogy a kormánypárt mintegy egymilliós tagsága nevében állást foglaljon a legfontosabb kül- és belpolitikai, gazdasági és szociális kérdésekben. Hétfőn este a pórt vezetői — Willy Brandt elnök, Helmut Schmidt alelnök, szövetségi kancellár, Egon Bohr országos ügyvezető és Herbert Wehner, az SPD parlamenti frakciójának vezetője — sajtóértekezleten vázolta az ötnapos kongresszus előtt álló főbb feladatokat. Brandt pártelnök szerint a hamburgi fórum, „nyílt kongresszus, amely sok esetben csak részleges választ adhat a nyugatnémet társadalom nyitott kérdéseire”. Külpolitikai téren a kongresz- szus elé terjesztett javaslatok túlnyomó többsége állást foglal az enyhülés következetes folytatása mellett. Begin—Szadat találkozó? Az izraeli parlament kedden este hozzájárult ahhoz, hogy Begin mi* niszterelnök izraeli látogatásra hívja meg Szadat egyiptomi államfőt. Az izraeli miniszterelnök szóbeli meghívást intézett Asszad sziriai és Szár- kisz libanoni elnökhöz, valamint Husszein jordániai királyhoz: látogassanak el ők is Jeruzsálembe és üljenek tárgyalóasztalhoz az izraeli vezetőkkel. „Örömmel állapíthatom meg — jelentette ki a parlamenti jóváhagyást követően Begin —, hogy sem Szadat, sem én nem kötöttük előzetes feltételekhez az egyiptomi elnök látogatását. Mindkettőnknek megvan a maga álláspontja, és ezt fogjuk megvitatni". Röviddel a parlamenti jóváhagyás után > Begin a Szadat elnöknek szóló meghívót átadta Samuel Lewisnek, az Egyesült Államok tel-avivi nagykövetének azzal, hogy továbbítsa azt Kairóba. Amint az UPI amerikai hírügynökség megjegyzi: amennyiben valóban létrejön Szadat és Begin találkozója, 1919 óta ez lesz az első találkozó magasrangú arab és zsidó politikus között. „Legutóbb" 1919 januárjában Párizsban találkozott egymással Fejszal, a későbbi iraki király és Chaim Weizman cionista vezető* aki később Izrael első elnöke lett