Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-26 / 295. szám
1977. október 26., szerda Dunántúli napló ■i 5 NAGYVILÁGBAN KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÖ Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden fogadta a hazánkban tartózkodó Jesus Fariát, a Venezuelai Kommunista Párt főtitkárát és Elisa- bet Fariát, a Központi Bizottság tagját. A szívélyes, elvtársi légkörben tartott találkozón tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, tevékenységéről és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Szovjet —indiai tárgyalások Moszkva. Kedden a Kremlben folytatódtak a szovjet—indiai tárgyalások. A küldöttségeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin miniszterelnök, illetve Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök vezeti. Leonyid Brezsnyev és Morardzsi Deszai keddi megbeszélésükön áttekintették a szovjet-indiai kapcsolatokat, az együttműködés kérdéseit, különös tekintettel a minden- oldalú továbbfejlesztés távlataira. Ezen belül szó volt a két ország nemzetközi téren való együttműködéséről is. A nemzetközi helyzet megvitatása során különösen nagy figyelmet szenteltek az olyan időszerű kérdéseknek, mint a fegyverkezési verseny megszüntetése és a leszerelés, a közel- keleti és a kelet-afrikai veszélyes feszültséggócok felszámolása, az Afrika déli részében fennálló faiüldöző rendszerek politikája. A tárgyaló felek megállapították, hogy a két ország álláspontja ezekben a kérdésekben azonos, vagy közel áll egymáshoz. A tárgyalások meleg, baráti légkörben folytak. Olasz politikusok Budapesten Az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának meghívására, a magyar—olasz fórum 6. ülésére Budapestre érkezett az Európai és Földközi-tengeri Biztonság és Együttműködés Olasz Fórumának különböző olasz politikai pártokhoz tartozó személyiségekből és parlamenti képviselőkből álló küldöttsége. Az olasz küldöttség — Tullia Carettoni-nak, az olasz szenátus alelnökének vezetésével — véleménycserét folytat az európai biztonság és együttműködés időszerű kérdéseiről, találkozik a magyar politikai és társadalmi élet számos vezetőjével. A küldöttségben részt vevő olasz szövetkezeti szakértők és dolgozók Szolnokon a maqyar termelőszövetkezetek vezetőivel és dolgózáival folytatnak eszmecserét a szövetkezeti mozgalom és a szövetkezeti demokrácia kérdéseiről, a dolgozók életkörülményeiről, valamint a magyar és olasz szövetkezeti mozgalom kapcsolatairól. Az olasz küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sütő Ottó, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága elnökségének tagja és Papp Anna, a bizottság titkára fogadta. Jelen volt Mario Franzi, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete is. 4- SZÓFIA: Szófiában megnyílt a Nemzetközi Diákszövetség XII. kongresszusa. Mint emlékezetes, a szövetség legutolsó, XI. kongresszusát 1974, májusában Budapesten tartotta. A szófiai kongresszusra kedden reggeliq több mint ötven országból érkezett delegáció. 4- BECS: A kőolajexportáló országok szervezetének (OPEC) gazdasági bizottsága november 7. és Jó. között ülést tart, amelyen elemzést készítenek a világgazdaság jelenlegi helyzetéről. Külön megvizsgálják a dollár kurzusváltozásának a kőolajtermelésre és -forgalmazásra gyakorolt kihatását. 4- ANKARA: A Török Köztársaság kikiáltása (1923) óta el- sőizben az idén nem vesz részt az október 29-i köztársasági ünnepségeken az ország elnöke. Ankarában hivatalosan bejelentették, hogy Korutürk elnök jobb lába lebénult, felépüléséhez legalább egyhónapi nyugalomra van szüksége, így addig nem láthatja el teendőit. ♦ NEW YORK: Az ENSZ- közgyűlés Politikai Bizottságának leszerelési vitájában hétfőn este felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet. További konkrét intézkedéseket sürgetett, amelyek alkalmasak a fegyverekkel együtt a felhalmozódó veszély csökkentésére is. üdvözölte a Szovjetunió és az Egyesült Államok tárgyalásait a hadászati fegyverek korlátozásáról és más fegyverek eltiltásáról. Hangoztatta, hogy a fegyverkezési verseny legveszélyesebb területe a nukleáris fegyverek mennyiségi felhalmozása és minőségi tökéletesítése. Mindkettő megfékezését nagy lépéssel hozhatja közelebb a Szovjetuniónak az a bejelentése, hogy kész megállapodást kötni az atomrobbantások felfüggesztéséről, vagyis a teljes alomcsend megvalósításáról. ♦ ÚJ-DELHI: Harminc méter mély szakadékba zuhant egy utasokkal zsúfolt autóbusz a délkelet-indiai hegyekben. Huszonötén szörnyethaltak, 33 utas súlyosan megsérült. ♦ SAN SALVADOR: Tíz latin-amerikai kávétermesztő ország képviselői San Salvadorban tartott értekezletükön abban állapodtak meg, hogy nem exportálnak kávét addig, amíg a világpiacon nem emelkedik a kávé ára. A fiz ország - Salvadort Köztársaság, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Costa Rica, Panama, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Venezuela és Mexikó — zárt ajtók mögött lezajlott értekezletén Brazília és Kolumbia képviselője nem vett részt. A világpiacon a kávé lontonkénti ára az elmúlt hat hétben mintegy 3 dollárról 1,50 dollárra csökkent. 4- LONDON: Újabb négy taggal egészült ki a „kimagasló érdemek rendje" (Order Of Merit). A legmagasabb brit polgári kitüntetésben ezúttal J. B. Briestley író, F. Ashton, a királyi balett koreográfusa, Lord Franks volt washingtoni nagykövet és Lord Todd kémikus részesült. 4- NEW YORK: Amerikai forrásokból kiszivárogtatott állítások szerint Izrael egész nukleáris fegyvertárral rendelkezik annak révén, hogy az elmúlt évtizedekben többszáz kiló dúsított urániumot csempészett ki egy pennsylvániai nukleáris létesítmény raktáraiból. A csempészést különlegesen kiképzett izraeli ügynökök végezték. Az ügyről két amerikai újságíró számol be, akik állítólag a Pentagonból és a Nemzetbiztonsági Tanács egy volt tisztviselőjétől szerezték erre vonatkozó értesüléseiket. Megkezdődtek a magyar-osztrák külügyminiszteri tárgyalások Púja Frigyes külügyminiszter és dr. Willibald Pahr, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminisztere kedden tárgyalásokat folytatott a Külügyminisztériumban. Részt vett a tárgyaláson Nagy János külügyminiszterhelyettes, Nagy Lajos, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete, illetve dr. Ludwig Steiner, az Osztrák Külügyminisztérium főigazgatója, dr. Friedrich Frölichsthal, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete, valamint a két külügyminisztérium több vezető munkatársa. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását, további fejlesztésük lehetőségeit, s eszmecserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről. 4- HAVANNA: Az egyesült államokbeli cégek és kereskedelmi vállalatok képviselőinek újabb népes csoportja érkezett a kubai fővárosba. Az amerikai szakemberek a kubai tárgyalópartnerekkel folytatják azokat az előzetes megbeszéléseket, amelyek a Kuba-ellenes észak-amerikai gazdasági blokád feloldása esetében kibontakoztatható kölcsönös kereskedelem lehetőségeinek feltárását célozzák. 4- BANGKOK: A több mint 18 hónapja visszavonultan élő Norodom Szihanuk herceg, volt kambodzsai uralkodó, több, egymást követő levélben támogatásáról biztosította a kambodzsai vezetőket. A Phnom Penh-i rádió kedden több mint másfél év óta első Ízben említve Szihanukot, beszámolt arról, hogy a herceg három levelet intézett a Kambodzsai Kommunista Párt Központi Bizottsá- gához^ valamint Pol Pothoz, a párt vezetőjéhez, az ország miniszterelnökéhez. A jelentés szerint Szihanuk gratulált a Kambodzsai Kommunista Párt vezetőinek az ország teljes felszabadításáért, valamint személyesen Pol Pótnak, a közelmúltban Kínában és a Koreai NDK-ban tett látogatásáért. 4- RÓMA: Magyar zenei hét kezdődött kedden az olaszor- száqi Reggio Emiliában és Emilia Romagna tartomány néhány kisebb városában. A Római Magyar Akadémia és Emilia Romagna tartomány védnöksége alatt megrendezett eseménysorozaton koncerteket és előadásokat, kerekasztal-beszél- getéseket tartanak a magyar zeneművészettel való találkozás jegyében. 32. Egy év múlva, amikor ő is kiképző lett, megtanulta, hogyan lehet a szemekből kiolvasni a félelmet. Első alkalommal mindenki fél. A szemük nyugodt volt, de a tekintetükben ott ült a félelem. Ezek le fogják győzni a rettegést és kiugrónak. Mások becsukták a szemüket ugrás előtt: lesz, ami lesz. És voltak üres tekintetek is, ezek mögé mindig odaállt. Szemjon ránézett a hadnagyra. A hadnagy nyugodtan visszanézett. — Figyelj csak ide — mondta a hadnagynak. — Jobb lesz, ha mégis kiszállsz. Én is elég leszek nekik. Fékezek.- Gyorsíts — kérte a hadnagy. A sebességmérő mutatója elérte a száznegyvenet. — Jobbról közelítsd meg őket, és egyenest neki a bal lökhárítónak. A kormányt rögtön fordítsd balra. Az ütés jobbra vágja őket, neki a korlátnak. Szemjon gépiesen bólintott és meglepődött: a hadnagy pontosan kiszámította az összeütközést. Lehet, hogy a harckocsikon oktatják ezt nekik. Biztosan tanítják, gondolta, és megkönnyebbült. Akadt egy ember, aki döntéseket hoz, és most ő engedelmeskedhet. — És utána? — kérdezte mégis Szemjon. — Utána meglátjuk — felelte a hadnagy. Gyerek ez még, gondolta Szemjon, akkor azoknak már nem marad más hátra, mint lőni. Meg kell állítani az autóbuszt, és kiszállítani a hadnagyot. De ebben a másodpercben meglátta az autót. A Volgából is észrevették a buszt, mert a sofőr azonnal a műút közepére kanyarodott. A távolság csökkent. — Jobbra! — kiáltott a fülébe a hadnagy. — Miért? — kérdezte Szemjon. Kezdte elveszíteni a magabiztosságát, mert nem remélte, hogy pontosan neki tud vágódni a kocsinak ilyen gyorsaság mellett. — Mindjárt lőni fognak - kiáltotta a hadnagy. A Volga hátsó ajtaját kissé kinyitották. Szemjon sápadt fényeket látott felvillanni, de a lövéseket nem hallotta. — Három - számolta a hadnagy. - A gumiabroncsokat lövik. Még egy. — A hadnagy vidáman felnevetett. — Mit nevetsz? — kérdezte Szemjon. A pisztolyban csak hét töltény van. Négyet már kilőtt. Újrátöl- teni nem lesz ideje, ilyen öreg masinához idő kell. — A hadnagy nevetett, látszottak egészséges, fehér fogai. Nagy öröm, nem mondom — gondolta Szemjon. A golyó most Szemjontól jobbra csapódott be az üvegen. A találattól pókhálószerűen repedezett meg a szélvédő. — Manőverezz! - kiabálta a hadnagy. — Kormányt jobbrcF! Szemjon élesen jobbra kanyarodott. — Dudálj! - parancsolt a hadnagy. — Nyomd már! Szemjon megnyomta a dudát. A reggeli csöndben bömbölve szólt a kürt. Jobbról visszhangzott, majd elölről is hallatszott. Szemjon beleképzelte magát a menekülők helyébe. Szörnyű lehet, amikor teljes sebességnél egy több tonnás óriás száguld feléd. Minden lehetségest bekalkuláltak, csak ezt nem. (Folytatjuk) Hatvan év — hatvan kép A minszki traktorgyár erőgépeit nemcsak a Szovjetunióban és a szocialista országokban, hanem a tőkés államokban is ismerik, főként nagy teljesitményéért és tartósságáért szeretik. / A világ legnagyobb vizierőműve a Jenyiszejen épült, Krasz- nojarszk mellett. Évi teljesítménye hatmillió kilowatt. A szibériai körzetet látja el árammal. Az energiaellátásban mind nagyobb szerepet játszik a kőolaj, amelyből a kilencedik ötéves terv utolsó évében 470 millió tonnát termeltek. Az új, nagy hozamú lelőhelyek nehezen megközelíthető helyen, Szibériában találhatók. A szamotlori telepre helikopter szállítja a gépeket és a munkásokat is. Kommentár Mint a hírügynökségek jelentik, megkezdődött a Biztonsági Tanács dél-afrikai vitája. Mi inkább úgy fogalmaznánk, hogy ez a vita, ez a téma folytatódik — immár hosszú esztendők óta szinte szünet nélkül, a világszervezet legkülönbözőbb fórumain. Nem volt ENSZ-ülésszak az utolsó évtizedben, amelynek során a közgyűlésben, sőt nemegyszer a Biztonsági Tanácsban, ne született volna határozattervezet a fajüldöző apartheid-rezsim elleni konkrét lépésekre. Ilyenkor aztán két dolog történt. Vagy megszületett a határozat (a közgyűlésben, ahol a többség dönt) és annak végrehajtását szabotálták el bizonyos hatalmak, vagy megakadályozták a javaslat elfogadását (a Biztonsági Tanácsban, ahol vé- tózási lehetőség van), mindig és mindenkor ugyanazok a hatalmak. Igen, kétségtelen: a dél-afrikai rezsim belső lehetőségei enyhén szólva nem lebecsülendők. A térség mérhetetlen erőforrásait megsokszorozza a majdnem ingyenes afrikai munkaerő, és az a rezsim kezében óriási gazdasági-katonai adukat jelent. Mégis ki lehet jelenteni: az apartheid-szégyenfolt mai formájában semmiképpen nem létezhetne a nyugati fővárosok magatartása nélkül. Ezt a magatartást az utóbbi időben némi tudathasadás jellemzi. Olyan időszakban, amelyre a haladó eszmék — és erők — világméMeddig még? retű térnyerése jellemző, egyszerűen nem lehet nyíltan támogatni, sőt nem lehet — legalább szavakban — nem elítélni mindazt, ami a Dél* afrikai Köztársaságban történik. De a konkrét lépések — a fegyverszállítások valódi megszűnése, a politikai elszigetelés, kiközösítés annyiszor javasolt megvalósítása — mindig meghiúsult a Nyugat ellenállásán. Az Egyesült Államok és Anglia, Franciaország és az NSZK szívesen teremtene az eddiginél jobb viszonyt Fekete-Afrikával. De azt az árat, hogy valóban fellépjenek az apartheid-rezsim ellen, nem fizetik meg érte. Miért? Az ok kettős: egyrészt politikailag fontosnak tartanak egy ,.fehér bástyát" a változó Afrika déli végén (és stratégiailag egy ..megbizható" szovjetellenes bázist a fontos térségben), másrészt ezernyi gazdasági, tehát profit-szál fűzi őket Dél-Afrikához. A legutóbbi BT-vitát az afrikai országok csoportja követelte, amiért néhány nappal ezelőtt Pretoria a szokásosnál is brutálisabban lesújtott a dél-afrikai hazafias erőkre. Sajnos, nem nehéz kitalálni, hogy a konkrét lépéseknek most is gátat szab a nyugati obstrukció. A brit külügyminiszter, aki különben szívesen beszél a szinesbőrű népek önrendelkezéséről, máris kijelentette: kormánya ellenezné az afrikai országok javaslatában szereplő, Pretoria ellen irányuló teljes gazdasági bojkottot. A forgatókönyv tehát a szokásos. De egyre hangosabb a kérdés: meddig még? H. E.