Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-07 / 276. szám
Dunántúli napló 1977. október 7., péntek Megjelentek Pécsett a gesztenyesütők, bizonyítva, hogy itt az ősz, és jólesik a forró gesztenye Kopjár Géza felvétele hírek OKTÓBER T PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AMÁLIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.51 — nyugszik 17.12 órakor. A Hold kél-------— nyugszik 14.18 ó rakor. Barta Sándor N yolcvan évvel ezelőtt, 1897. október 7-én született Budapesten és 1938-ban a Szovjetunióban halt meg Barta Sándor író, költő, szerkesztő, a kialakuló magyar proletár irodalom jelentős egyénisége. Foltozószabó fiaként középiskoláit csak úgy tudta elvégezni, hogy közben apja műhelyében dolgozott. Fiatal szervezetét tuberkulotikus fertőzés érte. Könyvkereskedő segéd lett, s bekapcsolódott a Galilei-kör munkájába, miközben megismerkedett a munkásmozgalommal is. Korai versei a Ma című folyóiratban jelentek meg, amelyet Kassák Lajos szerkesztett: első verseskötete — Vörös Zászló címmel — 1919-ben látott napvilágot. A Tanácsköz- köztársaság megdöntését követően bécsi emigrációjában segédszerkesztője volt a Ma című folyóiratnak, majd 1922-ben ö alapított folyóiratot. 1924- ben belépett a KMP-be és folyóiratát (Ék) beolvasztotta a kommunista Egység című lapba. Bécsből 1925-ben a Szovjetunióba költözött. Részt vett a Forradalmi hók Nemzetközi Szervezetének megalapításában és munkájában. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Aida (este 7 órakor) Bakos-bérlet. Kamaraszínház: Vacsora (este fél 8 órakor) Premier. MOZI Park: Véres föld (f4, f6, f8) Petőfi: Egy erkölcsös éjszaka (4. 6, 8) Kossuth: Egy erkölcsös éjszaka (10, 12) Lúdas Matyi (f3, f5) A csalétek (f7, hn9) Fekete Gyémánt: Chaplinrevü (6) Jószerencsét: Egészséges házasélet (5, 7) Rákóczi: Két férfi jelzi érkezését (5, 7) Május 1.: A hegyi barlang titka (f6) Boly: Méreg a pohárban (7) Harkány: Egri csillagok (5) Komló, Május 1.: Jelenetek egy házasságból (f5) Komló, Zrínyi: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja (4, 6) A félkegyelmű (8) Mohács: A sziklabarlang titka (6) Égő pajták (8) Pécs- várad: A jégsziget foglyai (7) Sásd: A Második utca foglyai (7) Sellye: Túl a hídon (7) Siklós: Santiago felett esik az eső (7) Szigetvár: Gyilkosság az Orient Expresszen (fó, 8) Várható időjárás péntek estig: délnyugat felől időnként megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon szórványos záporral. Éjszaka mérséklődő, pénteken megerősödő déli, délnyugati szél, a Dunántúlon viharos lökésekkel. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 18—23 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: eleinte felhöátvonu- lások, majd erősen felhős, «nyhe idő, többfelé esővel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 8—12 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Október 6-ro emlékeztek az iskolákban Csütörtökön országszerte megemlékeztek az iskolákban a szabadságharc tizenhárom hős tábornokáról, kivégzésük 128. évfordulója alkalmából. Az általános iskolákban sokhelyütt a pedagógusok az osztályfőnöki órákon méltatták az aradi tizenhárom szerepét, másutt az úttörőrajok állítottak ösz- sze műsort. ♦ — Kézimunka kiállítást rendezett a helyi díszítő- művészeti szakkör a Vasas I., Kossuth művelődési teremben. A csütörtökön nyílt kiállítás október 15- ig minden nap 16—20 óráig tekinthető meg. — Fekete „Miska". A közelmúltban újra megjelentek a népszerű, egyszer égetett kerámia dísztárgyak a Széchenyi téri Ajándékboltban. Közülük a legkedveltebb a mattfekete alapon, fényes fekete virágokkal cifrázott „Miska kancsó”. Ezen kívül fedeles korsót, továbbá kisebb, nagyobb méretű tálat kínálnak eladásra, melyeket Csaba Zoltán hódmezővásárhelyi iparművész készített. — Új autóbusz fordulót adtak át az elmúlt napokban Drávacsepe- lyen. A 80 ezer forint értékű létesítmény létrehozását az tette szükségessé, hogy a kis létszányú tagiskolájukat bekörzete- sítették. így a jövőben a Volán is különbuszt biztosít a bejáró általános iskolás diákoknak. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé szét, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. — Kultúrterem és parkosítás. A Pécsi Állami Gazdaság szocialista brigádjai a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy társadalmi munkában kultúrteremmé és étteremmé alakítják az üszögpusztai régi magtárat. Lebontanak négy cselédházat és helyén parkot alakítanak ki. — Teljesítették éves tervüket. A Mecseki Szénbányák Kossuth-bánya- üzemében dolgozó Lovai István Állami-díjas vezette elővájó ifjúsági szocialista brigád szerdán a késő esti órákban teljesítette éves tervét: 901 méter vágatot hajtottak ki. A Nagy Októberi Szocialista .Forradalom 60., valamint a KISZ megalakulásának 20. évfordulója tiszteletére az év végéig további 200 méter vágat kihajtását vállalták. — Bányász ifjúsági vezetők Pécsett. A Nehézipari Minisztérium Ifjúsági Bizottsága szervezésében ma, háromnapos tanácskozás kezdődik a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál. A hazai bányavállalatok közel ötven KISZ- vezetőjének részvételével elemzik az ifjúsági parlamentek tapasztalatait, a termelést segítő mozgalmak eredményeit, továbbá megismerkednek a MÉV munkájával. — Pécsett, a Doktor Sándor Művelődési Házban a mecseki fotóklub október 7-én este 18 óra 30-kor tartja a hagyományos negyedéves képpályázat elbírálását. Ezután a debreceni Fotóklub bemutatkozására kerül sor. — Új cipőmodellek. A Dunántúli Cipőkereske- dalmi Vállalat pécsi lerakató néhány nap múlva már a szaküzletekbe és áruházakba szállítja az új fazonú lábbeliket. Magassarkú női és férfi divatcsizmák, bélés nélküli bőrszárú farmercsizmák, fűzős bundacipők és nyújtott orrú félcipők közül válogathatnak a vásárlók. Védősisak - rádióval Ot darab kárszinhely rádiót vásárolt a közelmúltban a Baranya megyei Tűzoltóparancsnokság. A kárszinhely rádió amerikai gyártmány, pontos neve: Helmet Communicator. A fehér színű, rádióval egybeépített védősisak megkönnyíti a tűzoltás-vezetők munkáját: a kézi rádió kezelésével szemben a Helmet Communicator egy gombnyomással bekapcsolható. Az öt kilométer hatótávolságú rádió a kárszinhely rádiók frekvenciáján dolgozik. Az öt, — egyenként 56 ezer 761 forintba kerülő — kárszínhely rádiót ezekben a napokban kapják meg a pécsi, mohácsi, komlói és szigetvári parancsnokságok, illetve egyet a megyei parancsnokság tűzoltás vezetői kocsija számára tartanak meg. — A múzeumi hónap eseményeiből. Pénteken délután Új néprajzi szerzemények címmel kiállítás nyílik Mohácson, a Kanizsai Dorottya Múzeum rendezésében. Szombaton, 8-án délelőtt 10 órakor: Munkások a képtárban. Pécsi művészek a Modern Magyar Képtár gyűjteményében. Tárlatvezető: Mendöl Zsuzsa művészet- történész. — Korszerű világítást minden iskolába. A Világítástechnikai Társadalmi Bizottság tegnap megtartott tanácskozásán elmondták, hogy az iskolák korszerű világítására indított mozgalmat folytatják és tovább szélesítik. A gyárvárosi iskolán kívül — ahol a Hőerőmű szocialista brigádjai már ez évben befejezik a világító- testek cseréjét — még további öt iskolában kezdik el, illetve fplytatják a világítás korszerűsítésének munkálatait. — Hetven százalék felett. Baranya megyében idén már 70 százalék fölé emelkedett az óvodáskorú gyermekek óvodai elhelyezésének aránya. Az iskolaelőkészítő tanfolyamot végzett gyermekek számát is figyelembe véve, idén az első osztályos általános iskolások 98,5 százaléka részesült az előkészítés valamilyen formájában. — Potyognak a téglák. A POTE központi épületének falába épített kerámia-téglák veszélyes mértékben hullani kezdtek, ezért a belső út itteni szakaszát lezárták. 04-05-07 Ittasan karambolozott. Do- moszlai Ernő, 22 éves pécsi gépkocsivezető 6-án hajnalban engedély nélkül elvitte munkahelyének, a Baranya megyei Nagykereskedelmi Vállalatnak egyik személygépkocsiját. Ittas állapotban vezetett, gyorshajtás következtében a Verseny utcában nekiszaladt egy betonkorlátnak. Domoszlai köny- nyű sérüléseket szenvedett, az anyagi kár azonban jelentős, mintegy húszezer forint. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Fogadás az NDK nemzeti ünnepén Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete az NDK megalakulásának 28. évfordulója alkalmából csütörtökön fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Cseterki Lajos, a Nép- köztársaság Elnöki Taná csónak titkára, Raffai Sarolta, az országgyűlés al- elnöke, Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Polinszky Károly oktatási miniszter, Rácz Pál külügyi államtitkár, s politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életünk sok más vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője, tagja is. ♦ — Megfordultak a vad- ludak. A múlt hét közepén Orfűn a vadlibák még délnek húztak, jelezve, hogy hideg idő van. Szerdán már Pécs felett a Mecseknek, vagyis északnak tartó csapatokat figyeltek meg, ami utal arra, hogy enyhül a hideg, sőt meleg várható. Ezen vándormadarak ingázó mozgása észak—dél, valamint dél—észak irányba szeptember végétől novemberig tart és az ellentétes irányú mozgás hideg, illetve meleg időt jósol, mert az időjárásváltozásra gyorsan reagálnak. — Szakmunkásképzés a Komlói Carbonban. 14 hónapos ruhaipari szakmunkásképző tanfolyamot indít a vállalat dolgozói részére a Komlói Carbon Könnyűipari Vállalat. A tanfolyam befejezése után szakmunkás bizonyítványt kapnak a hallgatók. — Betonút Szajkón. A babarci Béke Termelőszövetkezet több mint egymillió forintért 4800 négyzetméter alapterületű utat épít, amely a gazdaság raktárát a szajki majorral köti össze. Az átadásra várhatóan 1978 elején kerül sor. ülést tartott a KISZ Baranya megyei Bizottsága. Az ülésen megtárgyalták a szakmunkástanulók körében folyó KISZ-munka megyei tapasztalatairól szóló jelentést, valamint a nyári építőtáborokról, a tanuló fiatalok őszi közhasznú társadalmi munkájáról szóló tájékoztatót. * Napjainkban a magyar —szovjet tudományos, irodalmi és művészeti kapcsolatok jóval túlmutatnak egymás szellemi értékeinek kölcsönös megismerésén. A kulturális élet mindhárom területén olyan együttműködés bontakozott ki, amely új színekkel gazdagítja kulturális életünket — hangsúlyozta Köpeczi Béla akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese csütörtökön a Szovjet Kultúr- centrumban, ahol kétnapos magyar—szovjet tudományos tanácskozáz kezdődött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére. A Kulturális Minisztérium, a Népművelési Jntézet és a Szovjet Kultúrcentrum által rendezett összejövetelen Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes köszöntötte a résztvevőket. * Csütörtökön elutazott hazánkból Pavel Bikov Állami-díjas vezetésével a Moszkvai Köszörűgépgyár 10 szakmunkása, akik a Csepel Művek vendégeként 1 hónapig a szerszámgépgyárban dolgoztak, . viszonozva 10 csepeli szakmunkás moszkvai látogatását. Lapzárta Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Pest megyében. Szerdán részt vett a megyei pártvégrehajtóbizottság ülésén, amelyen értékelték a XI. pártkongresszus határozatainak tükrében a megyei pártértekezlet óta eltelt időszak munkáját, az elért eredményeket és feladatokat. Csü- törtkön — Cservenka Fe- rencnének, az MSZMP Pest megyei Bizottsága első titkárának és Mondok Pálnak, a megyei tanács elnökének társaságában — a gödöllői járásba látogatott. A belgrádi sajtó jelentése szerint a jugoszláv kormány engedélyezte, hogy azok a jugoszláv cukorgyárak, amelyek nem rendelkeznek elegendő nyersanyaggal, összesen 100 ezer tonna magyar cukorrépát dolgozzanak fel. * A belga rendőrség csütörtökön letartóztatott egy osztrák bűnözőt, akit ösz- szesen több mint 300 ezer dollár értékű ékszer elrablásáért három ország: Ausztria, Svájc és Belgium rendőrsége körözött'. A hamis útlevéllel rendelkező, 37 éves férfit Brüsz- szelben egy ékszerüzlet előtt tartóztatták le. * Egyiptomban csütörtökön — csakúgy, mint a korábbi esztendőkben — katonai díszszemlével ün- l nepelték az 1973. októberi háború évfordulóját. Becslések szerint a díszszemlén felvonultatott haditechnika háromnegyed része szovjet gyártmányú volt. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL RADIO KOSSUTH RADIO 8.27: Versenyművek. Közben: 8.50: Szegődjünk a nyomába I Przsevalsz- lij felfedező útjai Közép-Azsiában. 9.00: A versenyművek folytatása. 9.34: Kácsafürösztő I. 10.05: Iskolarádió. 10.35: A gyerekkor bűvöletében. Szabó Lőrinc versei. 10.40: Beethoven: G-dúr trió. „Kakadu változatok". 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 11.45: Puccini: A Nyugat lánya — Minnie és Ra- merrez kettőse. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.10: A Berlini Rádió énekkara romantikus kórusműveket énekel. 14.25: „Nyit- nikék" — kisiskolások műsora. 15.10: Wilhelm Furtwängler vezényel. 16.05: Húszas stúdió (Tolna megyei). 17.10: Népzenekedvelőknek. 17.40: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.10: Gát József Couperin-müveket játszik csembalón. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Rádiószinház. Idővel tűz támad. Hangjáték. 20.19: Molnár Júlia Serly Lajos nótáiból énekel. 20.35: Tipegő. I. rész. 20.55: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.20: A Rádió lemezalbuma. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Rádió lemezalbuma című műsor folytatása. 23.04: A bolygó hollandi. Részletek Wagner operájából. PETŐFI RADIO 8.05: A soroksári művelődési ház fúvószenekcva játszik. 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.36: Alberto Sicilia veszedelmes üzletei. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Életkedv. Balta Anna írása. 12.00: Dalok a szovjet hazáról. 12.19: A Stúdió 11 játszik. 12.33: Operafinálék. 13.33: A két kakukk. Zelk Zoltán meséje zenével. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: Mikrofonközeiben — Veronika Fischer. 19.17: Egy művészpálya emlékeiből. Neményi Lilivel beszélget Boros Attila. 20.33: Falusi esték. 21.03: A-tól Z-ig a popzene világában. 21.33: Tizenkét szék. XII. (befejező) rész. 22.08: Verdi: Aida — Amneris és Radomes kettőse és jelenet a IV. felvonásból. 22.33: Kellemes pihenést I Szórakoztatózene éjfélig. HARMADIK MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.10: Julius Katchen Brahms-műveket zongorázik. 16.03: Versek világa. 16.20: Komlóssy Erzsébet és Jámbor László énekel. 17.00: Jelenidőben: Biztosítás — biztonság? Riport. 17.30: Rádióhangversenyekről. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Király Györgyi népdalokat énekel, Németh Lajos citerázik. 18.25: Bach-művek. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Debreceni dzsessznapok. 20.03: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kamarest századunk zenéjéből. Közben: kb. 20.50: Irodalmi évfordulónaptár. Kb. 21.10: A hang versenyköz vetítés folytatása. Kb. 21.45: Az MR esztrád- zenekara játszik. 22.09: Magyar zeneszerzők. 22.30: Az esszéirás mesterei. Descartes. Levelek Erzsébet királykisasszonynak. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Váradi Ilona nótáiból. 17.15: Kulturális magazin. Szerkeszti: dr. Nádor Tamás. A tartalomból: Földessy Dénes: Színházi évadnyitás. — Kovács Imre: Szegvári Menyhért, a rendező. — Simon Márta: Képzőművészet és zene a balatonboglári kápolnákban. — Honfi István: Múzeumi és műemléki hónap Somogybán. — Dobos Gyula: A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ őszi programjáról-. — Keszi Erika: A komlói Spirituálé együttesről és a Kun Béla Gimnázium kórusáról. — Somogyvári Valéria: A nagyatádi művésztelepen. — Ring Ferenc: Közművelődési munka a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 17.35: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Budapesti tudósítónk jelenti. — Filmzene. — Hírek. — Magányosok klubja. Riport. — Dalok az őszről. 19.00: Német nyelvű műsor. Kulturális magazin: Hírek. — Folklórgyűjtők. Riportsorozat. II. rész. — Könyvritkaságokról. Jegyzet. — Népi dallamok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.58: Tévétorna (ism., színes). 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Az összeg és különbség változásai. 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). Baráti országok a Balti-tenger partján. 9.35: Kuckó (ism.). 10.05: Kamera (középisk. IV. oszt.). 11.05: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). A kísérleti tantervhez. Megoldhatjuk rajzzal isi 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.). A szerves anyag kialakulása. 13.05: Osztályfőnöki óra (középisk. I—II. oszt.). Fiatalkori bűnözés. 14.10: Iskolatévé: Matematika (ism.). 14.35: Földrajz (ism.). 15.10: Kísérleti matematika (ism.). 15.45: Világnézet (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: Pedagógusok fóruma (ism.). 17.10: Előttünk a Mont Blanc. Szovjet rövidfilm (színes). 17.20: Dél-alföldi krónika. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 17.50: Játék a betűkkel. 18.15: Reklámműsor. 18.20: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.25: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. 18.40: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes). 19.20: Tévétorna (színes). 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Budapesti művészeti hetek. Galgóczi Erzsébet—Csurka István: Témák. Kísérlet válaszadásra. 22.40: Tv-Hiradó 3. 22.50: A Kőszegi „Rhytm and brass" együttes dzsesszhangversenye a debreceni Csokonai Színházból. 23.15: Képtelen képes történelem. Homérosz mondja. Rajzfilmsorozat. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Maros Rudolf szerzői estje. A zene, zene, zene — hangverseny- melléklete. Részlet az 1977. október 4-i zeneakadémiai koncertből. 20.30: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés (ism.). 20.35: Sugárbányászok. Riportfilm-sorozat. III. rész: Örök rangadó (ism.). 21.10: Tv-Hiradó 2. 21.30: Reklámműsor. 21.35: Jó kis hecc. Magyarul beszélő osztrák tévéfilm (színes). IUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A kis Mikula kapitány. Játék- sorozat gyermekeknek (ism.). 18.15: Társadalmi témák. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Szórakoztató-zenei műsor. 20.50: Szerelmi történetek. Filmsorozat. 21.40: Arcképek. 22.10: A divat a világban. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Viking Viki — rajzfilmsorozat. 19.10: Hóvihar — dokumentumfilm. 20.00: Adás a kultúrából. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Komolyzene. 22.35: Hét tv-nap.