Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-06 / 275. szám
Labdarugó UHUIK Továbbjutott a PMSC és a Pécsi VSK PMSC—Nagy- atád 10:1 (5:0) Nagyatád, 500 néző. V.: 5 oós Ferenc. PMSC: Katiin — Iványi, Torna, Hosszú, Kincses, — Dárdai, Pál (Lutz a 46. percben), Lőrinc, — Kardos, Kiss (Jónás a 46. percben), Dohány. A 15-ik percig váratott magára az első pécsi gól. Kardos jobboldali szöglete után röviden szabadult fel a hazai kapu és Dobány 20 méterről a bal alsó sarokba bombázott. (1:0) A 21. percben Lőrinc labdájával az előretörő Torna lépett ki, s a kimozduló kapus mellett lőtt a hálóba. (2:0)42. perc: szöglet után Dobány ívelt a kapu elé, Pál szép fejes góllal növelte a PMSC előnyét. (3-:0) A 43. percben még látványosabb gól született. Lőrinc középre adását Kiss fordulásból, kapásból lőtte a kapuba. (4:0) Egy perccel később Kiss vezette be a labdát, közvetlenül Dohányhoz játszott, aki beállította a félidő eredményét. (5:0) Szünet után a hazaiak vették be először a kaput. Kovács jobb oldalon vezette fel a labdát, középre adott, s Oláh fejesét Katzirz nem véd- hette. (5:1) Ezt követően a péErdösi ezúttal hárít, de hat alkalommal tehetetlen volt a vasutas csatárokkal szemben. Öttusa-vb esi csapat szinte akkor rúgott gólt, amikor akart. Az 51. és az 58. percben Dobány volt a gólszerző. A 66. percben a felfutó Iványi jobbról Dárdai fejére tette a labdát, aki nem hibázott. (8:1) A 68. percben Jónás futtából lőtt nagy gólt. (9:1) A 78. percben ismét Dobány volt eredményes. (10:1) A somogymegyei bajnokság élmezőnyében tanyázó Nagyatád csak egy negyedórán keresztül tudta megőrizni kapuját a góltól. Ahogyan fáradtak a helyi labdarúgók, úgy potyogtak a pécsi gólok. Iskolajátékkal, nagy közönségsikert aratva nyert a PMSC, amelynek játékosait nem állította különösebben nehéz feladat elé a nagyatádi csapot. To-\ ma, Dárdai, Lőrinc és Dobány játéka így is kiemelkedett. Kovács Sándor PVSK—Komló 6:0 (2:0) PVSK-pálya, 200 néző. V.: Ágoston. PVSK: Kovács —Hü- ber, Tállási, Grünwald, Német — Jokl (Szabó), Tóth II., Kresz — Nagy, Stájer (Csaba), Szilágyi. Edző: Rónai István. Komló: Erdösi — Lahó, Kovács, Steib, Barta — Gál, Hohmann (Farkas), Gallai — Hegyi, Ko- lesánszki (Bányász), Gruboro- vics. Edző: Csaba Gábor. A találkozó 20 perces késéssel kezdődött, mivel a partjelzők nem érkeztek meg, így Ágoston játékvezetőnek szükség-partjelzők segítettek. NDK-beli sportküldöttség Pécsett Az NDK Állami Sporthivatala háromtagú delegációja háromnapos látogatást tett Pécsett. A vendégek kedden a sportiskola tevékenységével, és a pécsi sportegyesületek működésével ismerkedtek és látogatást tettek a városi sportlétesítményeknél. Röviden Sakk. Megkezdődött a sakk OB I. őszi idénye. Az első fordulóban a PMSC 7:5 arányú vereséget szenvedett a Volántól, két játszma függőben maradt. Asztalitenisz. Űjabb vereséget szenvedett az NB l-ben az Universitas PEAC férfi csapata. Budapesten a BSE ellen Kaiser (4) dr. Horváth (3) Bérei (1) győzelmet aratott, ez azonban kevés volt, és a pécsiek 17:8 arányban alul maradtak. Teke. Az NB I. férfi csapatai a 16. fordulót játszották legutóbb. A pécsi Gázmű férfi csopata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, az együttes jelenleg az 5. helyen áll. Meglepetésre a PVSK kezdett jobban, az első negyedórában három nagy helyzetük is akadt, majd a 16. percben Grünwald lőtt a jobb alsó sarokba. (1:0.) A 29. percben növelte előnyét a pécsi csapat. Nagy remek átadását Stájer úgy lőtte a hálóba, hogy a labda a bal oldali kapufát érintette. (2:0.) Szünet után is a PVSK kezdeményezett többet, és a 63. percben újabb gólt értek el. Kresz szabadrúgást lőtt be a 16-os és az alapvonal találkozásánál, majd Tóth II. az elmélázó komlói védők mellett a bal felső sarokba fejelt. (3:0.) A 73. percben Kresz jobb oldali szöglete nyomón a labda átszállt a védők felett, és a berobbanó Csaba a kapu bal oldalába bombázott. (4:0.) Egy perccel később ismét a Komló kapujába jutott a labda, Szabó átadását Nagy továbbította a hálóba. (5:0.) A 86. percben Csaba lefutotta a védőket, Grünwald elé továbbított, aki egy csel után lőtt a kapu közepébe. (6:0.) Meglepő, de teljesen megérdemelt a PVSK ilyen különbségű győzelme. A kezdéskor azonnal magához ragadta a játék irányítását az NB lll-as csapat és végig nagy fölényben játszottak. A komlóiak ezúttal nagy csalódást okoztak elképzelés nélküli, lélektelen játékukkal. A védők sorozatban hibáztak, a közénnályások képtelenek voltak tartani a labdát. Jók: Tallósi, Grünwald, Tóth II., Kresz. A Komlóból senkit sem lehet megdicsérni. L. L. Bronzérmes a magyar csapat Az öttusa-világbajnokság Lengyel- ország sikerét hozta. A lengyel válogatott, ha csak két ponttal is, de maga mögé utasította a Szovjet- uinót, a magyar válogatottnak pedig — a világbajnoki cim védőjének — ezúttal csupán a harmadik hely jutott. De az is csak ogy pont különbséggel! Az egyéniben Peciak olimpiai bajnokhoz méltóan győzött, öt a szovjet Lednyev, a háromszoros világbajnok követte, akinek ez volt az utolsó nemzetközi szereplése. A dobogó harmadik fokát is lengyel versenyző foglalta el, Rotkiewicz. A legjobb magyarnak, Maracskónak a 9. hely jutott. Világbajnok: Janusz Peciak (Lengyelország) 5484 p. 2. Pavel Lednyev (szovjet) 5401 p. 3. Slawomir Rotkiewicz (lengyel) 5352 p ............. 9 . Maracskó Tibor 5264 p. ... 12. Bakó Pál 5220 p. . . . 16. Horváth László 5159 p. Csapatban, világbajnok: Lengyel- ország 16 029 pont. 2. Szovjetunió 16 027 p. 3. Magyarország 15 644 p. 4. Egyesült Államok 15 643 p. 5. NSZK 15 325 p. 6. Svédország 15 269. Hét gól a vb-selejtező előkészületén Magyarország— Jugoszlávia 4:3 (2:1) Népstadion, 15 ezer néző, v.: Lipatov (szovjet). Góllövők: Törőcsik (2), Ke- reki, Váradi (11-esből), illetve Susies (2), Nikolics. Kellemes, őszi időben kevesen ültek a Népstadion lelátóin szerdán este,, amikor megkezdődött a Magyarország— Jugoszlávia válogatott labdarúgó-mérkőzés. Mindkét ország válogatottja komoly feladatok — vb-selejtezők — előtt áll, éppen emiatt tulajdonítottak a szövetségi kapitányok jelentőséget az összecsapásnak. Magyarország: Gujdár — Török, Kocsis I., Kereki, Tóth ]., — Nyilasi, Pintér, Tóth A., — Fazekas, Törőcsik, Váradi. ................................ . ..y.y.v.y .v. v...-.y v.v.v.vv.v.'.v.'. K osárlabda HEl S., Őszi rajt előtt a PUSK csapatai • A Csőszerelővel kezdenek a férfiak • Budapesten játszanak a lányok A hét végén megkezdődnek a kosárlabda NB l-ben az őszi idény mérkőzései. A férfi csapatok mellett a női együttesek is pályára lépnek. Ebben az évben hosszúra nyúlt a nyári szünet a kosárlabdázóknál. Az Európa-bajnokságra való felkészülés miatt már áprilisban befejeződtek a tavaszi idény mérkőzései, az MNK és a különböző kupa és alkalmi mérkőzések azonban nem tudtak folyamatos játéklehetőséget biztosítani a csapatoknak. A PVSK férfi csapata a 12. helyen várta a tavaszi idényt öt győzelemmel, tíz vereséggel. A csapat mérlege kedvezőbben is alakulhatott volna. Idegenben nyertek Miskolc és a Csőszerelő ellen, a hazai pályán győzték le Baja, a Székesfehérvári Építők és a Testnevelési Főiskola együttesét. Az őszi mérkőzéseken jobb eredményt várnak a csapat vezetői. Mátis Géza, az egyesület elnöke: — Feltétlenül előrelépést remélünk a gárdától, a Pannónia Kupa mérkőzéseken nemcsak jól játszottak a fiúk, közülük többen remek egyéni teljesítményt nyújtottak, de akarásuk és lelkesedésük is elismerést érdemel. Kezd kialakulni nálunk a csapat. A játékosok hozzáállásában pozitív irányban lényeges változások történtek. Varga Ferenc, a férfi csapat edzője: — A körülményekhez képest igyekeztünk jól felkészülni. A játékosokkal sikerült szót érteni, komolyan vették a munkát, ennek jótékony jelei a Pannónia Kupa mérkőzéseken máris megmutatkoztak. Ősszel a 10. hely megszerzéséért játszunk, legalább 7 mérkőzést kell nyernünk, ami nem elképzelhetetlen, mert a Kecskemét, a Székesfehérvári Építők, Miskolc, Sopron, a BSE, a Videoton és a Testnevelési Főiskola nem legyőzhetetlen számunkra. A PVSK játékosállományában eqy változás történt, Hosz- szú Bélától megváltak. A kezdő ötös: Pálvölgvi, Vágvölqyi, Rab l„ Rab II., Darázs mellett Tóth, Varasdi, Vojtek, Tölgyesi, Meszler, Solti, Szakács játékosok állnak Varga Ferenc edző rendelkezésére. Az idénynyitó első mérkőzést a hét végén, október 9-én, vasárnap Pécsett vívják a Csőszerelő ellen, ezt követően október 15-én ugyancsak Pécsett fogadják a Csepelt, majd másnap, vasárnap Budapesten a Ganz MÄVAG- gal veszik fel a küzdelmet. A legiobb magyar csapatok közül a Csepel mellett Pécsett látszik a Bp. Honvéd és a MAFC. A PVSK-Bp. Honvéd találkozót október 23-án, a PVSK—MAFC összecsapást november 6-án rendezik Pécsett. A vasutasok hazai mérkőzéseiket a városi sportcsarnokban játsszák. Népsport Magyar Népszavo D. N. 1. BKV Előre—Dorog x 1 Nemzet 1 X x 1 1 2. Várpalota—Saig. BTC 2 x 2 2 2 3. Szekszárd—Fűzfő 1 X 1 X 1 4. Vác—Nagykanizsa 1 X 1 1 x 1 5. Kazincbarcika—Volán 1 X 1 x 2 1 2 x 1 X 6. DVSC—Budafok 1 X 1 x 1 X 7. Perbál—ÉGSZOV 1 x 1 x 1 1 8. Bp. Spart.—Kecskeméti SC X 1 1 X 2 1 2 9. Erzsébeti SMTK—Bp. Építők x 2 2 1 1 10. Bem SE—Gyöngyös 1 x 1 X x 1 11. Kecskeméti TE—Ganz-MAVAG X 2 x 2 x 2 12. Kőszeg—Oroszlány x 2 2 x 1 X 1 13. Soproni KSE—Sopr. Textiles x 2 1 2 X X 14. Síküveggyár—Nyíregyháza x 2 1 2 2 x X A PVSK női csaoatánál edzőváltozás történt. Szittya Imre helyett Szamosi Nándor irányítja a lányok felkészülését. „Az új edző" nem ismeretlen a pécsi kosárlabda berkekben, Szamosi Nándor hosszú és eredményes játékos-pályafutása után több alkalommal tevékenykedett edzőként, most nagy hivatali elfoglaltsága ellenére ismét csatasorba áll. — Nehéz mérkőzéssorozat előtt állunk. Tavasszal hét győzelemmel, a nyolcadik helyen kötöttünk ki, az együttes vezér- egyénisége, legponterősebb játékosa, Verbőcziné az őszi Notaisz a Diósgyőr kosarára tör, felvételünk a tavaszi idény mérkőzéséről készült. A fiatal játékostól jó játékot remélnek a PVSK vezetői az őszi mérkőzéseken. mérkőzéseken hiányozni fog a csapatból. Játékára nem számíthatunk. Csankóné, Russai- né, Szabóné, Bundászné, Notaisz, Eszterbauer, Németh mellett néhány sportiskolás játékos is szóhoz jut. Ahhoz, hogy bentmaradjunk, legalább három mérkőzést kell nyernünk Verbőcziné nélkül. Ez nem lesz könnyű. A PVSK női csapata kettős fordulóval kezd a hét végén. Szombaton Budapesten a BSE- vel, vasárnap Diósgyőrben a DVTK-val játsszanak. A csapat esélyeiről Szamosi Nándor így beszélt:- öt-hat olyan csapat van az NB l-ben, mely ellen van keresnivaló. A Testnevelési Főiskola, a Vasas Izzó, a Kecskemét, a Ganz MÁVAG, a BEAC és a SZEOL ellen nem lépünk esélytelenül a pályára. De hogy hány mérkőzést sikerül megnyernünk, az majd a pólyán dől el. A PVSK elnöke, Mátis Géza bízik a bentmaradásban. — Kevés vidéki egyesület rendelkezik két NB l-es csapattal. Megtiszteltetést és rangot jelent ez számunkra. Női csapatunktól bentmaradást remélünk. A szakvezetés feladata, hogy a rutinos játékosok mellett minél előbb, zökkenőmentesen beépüljenek a fiatalok a csapatba, úgy, hogy ez ne menjen az eredmények rovására. Hegyi István-Jugoszlávia: Katalinics — Muzinics, Sztojkovics, Rajko- vics, Vujkov — Nikolics, Bogdán, Surjak, Petrovics, Susies, Dzajics. Törőcsik két gyors megmozdulása után csak szabálytalansággal tudtak menteni a vendég védők, öt perc után jelentős fölénybe kerültek a magyarok. A 18. percben megszületett a magyarok vezető gólja. Váradi szögletére a kapus rosszul mozdult ki, kicsit hozzáért a labdához és Kereki fejese az üresen maradt kapuba hullott. A 42. percben a jobboldalról Török félmagasan középre lőtt egy szabadrúgást, Törőcsik nagyszerűen levette a labdát, nem várta meg míg leesik, kapásból lőtt 10 méterről a kapuba (2:0). Alig telt el egy perc, a magyar védelem még a második gól bűvöletében élt, Tóth A. a 16-oson kívülről könnyelműen gurított hazafelé, Susies ezt észrevette, egy mozdulattal becsapta Kerekít, majd a kifutó Gujdár mellett is ellépett, és az üres kapu baloldalába gurított (2:1). A szünet után az 54. percben tovább nőtt az előny. Törőcsik óriási lendülettel tört ki, az őt üldöző Rajkovics felvágta a fiatal csatárt, 11-es. A megítélt büntetőt Váradi — a kapust becsapva — nagy erővel a baloldali vasra bombázta (3:1). Három perc múlva Törőcsik hasonló módon viharzott el, mint a 11-es előtt, Vujkov durván elkaszálta. Jogos volt a sárgalap; ezt követte Váradi 24 méteres óriási szabadrúgása, a labda a felső lécen csattant. Tóth—Váradi— Nyilasi volt a labda útja, a 16-ostól nem messzire Törőcsik volt a végállomás, a fiatal csatár a kapu baloldalába talált (4:1). Váratlanul alakult az utolsó negyedóra, a magyar csapat Biztonsági játékra törekedve, közvetlenül a kapu előterébe eresztette a jugoszlávokat. A 83. percben Susies 16 méteres lövése Gujdár ökléről a felső léc alá vágódott (4:2). Alig telt el 2 perc, egy ártalmatlannak tűnő jugoszláv próbálkozást Nikolics 26 méteres óriási erejű lövéssel — a bal felső sarokba — fejezte be (4:3). Gyermektorna Gyermektornót indít az Universitas PEAC. A foglalkozásokat kedden, 17—18 óráig, szerdán 17.30—18.30-ig tartják a tanárképző főiskolán. Jelentkezéseket az edzések ideje alatt a helyszínen és a testnevelési tanszék irodájában fogadnak el. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kijdó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 V