Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-30 / 299. szám

1977. OKTÓBER 30. TÁRSADALOMPOLITIKA - ELMÉLET DN HÉTVÉGE 5. Napsugarat az életbe! Az Egészségügyi Miniszté­rium leimérése szerint Bara­nyában és Borsodban hagyja el a legtöbb ápolónő a pályát. Suhogott keményített, frissen vasalt köpenyük, szappanillat úszott utánuk, ötkor kellették a szobát. Hozták a hőmérőt, aztán a friss, tiszta ágyneműt, majd a reggelit. Végigfutottak a termeken ketten egy fiatal orvossal, félóra múlva már hárman jöttek az osztályos or­vossal, s akadtak olyan napok is, amikor jött az újabb, az igazi futás, a nagyvizit. Az elvándorlás okai sokré­tűek. Van aki a nagyobb fize­tésért, a könnyebb munkáért, vagy lakáslehetőségért cserél állást. Még kora délelőtt hozták a gyógyszert, vért vettek, injek­cióztak. Velünk addig beszél­gettek, amig körülöttünk dol­goztak. A betegágyak mellett dol­gozó ápolónők közül sokan csak munkahelyet változtatnak. Egyrészük viszont végleg bú­csút mond a pályának. Miért?.. . Cs. S.-né volt ápolónő je­lenlegi munkahelyén ezer fo­rinttal keres kevesebbet havon­ta, Tizenhárom évvel ezelőtt helyezkedett el segédápolónő­ként. Miután elvégezte a 3 éves ápolónőképzőt, véglege­sítették. Időközben két gyer­meke született, három műszak­ban dolgozott. A szüleinél la­kott egy szobában a férjével és két gyermekével. Kérte a két-, illetve egyműszakos be­osztást.- Azt mondták váljak el, legyek egyedülálló, akkor majd könnyítenek. Egy hónapig ál­landó éjszakás voltam, amikor elment az eqyik kolléganőm és helyére lépve epyműszak- ban dolgozhattam. Állandóan felemlegették a könnyítést, be- lémkötöttek, semmit sem tud­tam elégedettségre elvégezni. Egy idő után ismét három mű­szakra osztottak be. Felmond- tam. Műtőbe hívtak dolgozni, de az előző munkahelyemről olyan véleményt adtak, hogy ismét osztályra kerültem, há­rom műszakba. Négy hétig szabadnap nélkül dolgoztam, aztán szó nélkül kiléptem. Gy. L.-nét, aki szintén ágy melletti ápolónőként dolgozott telefonon kerestem, hogy meg­beszéljünk eqy találkozót. El­zárkózott a beszélgetéstől. Mindössze annyit mondott, hogy jóval kevesebb pénzért, de legalább nyugodt körülmé­nyek között dolgozik. V. G.:- Tanulni akartam. Nem adtak sem fizetett, sem fize- tetlen szabadságol a felkészü­lés idejére, mondván, ha vala­ki ápolónő, már ne akarjon orvos lenni. Könyörögtem, ha valami problémámat kellett megoldatnom. Nem tudtam, mi az a sikerélmény. Két kol­léganőm, akikkel jó kapcso­latban voltam, segítettek ne­kem — elmentek. Követtem őket. Az egészségügyi ágazatban az ápolónőhiány okozza a leg­több gondot. A munkahely, illetve a pálya változtatásban kétségkívül alaposan közreját­szik a pénz. Az egészségügyi dolgozók egy részének bérét azonban - az ágy mellett dol­gozó ápolónőkét is - a közel­múltban központilag rendezték. E hónapban már a felemelt fi­zetésüket vehették kézbe. Az elvándorlás várhatóan csök­ken, de még mindig marad egy nagyon lényeges mozgató tényező, amit központilag nem lehet rendezni, s ami miatt többen búcsút mondtak már a pályának: — a bánásmód. A bánásmód A pálya megszereléséhez vi­szonylag rövid idő is elégsé­ges ugyanúgy, mint a csalódá­sok összegyűjtéséhez. Szeretetből Beszélgető partnereim szak­képzett fiatal ápolónők. Fize­tésük — pótlékkal együtt — 2000-2500 forint. Kusz Mária, a Pécsi Orvostudományi Egye­tem Ortopéd Klinikáján, Frei Hilda a Szülészeti és Nőgyó­gyászati, Vörös Rózsa a 400 ágyas klinika intenzív therá- piás osztályán dolgozik. Vörös Rózsa mindössze négy hónap­ja változtatott munkahelyet. Azelőtt a traumatológián dol­gozott, így nagyrészt az ott szerzett tapasztalatairól be­szélt. A szakközépiskola elvég­zése után mindhárman tovább akartak tanulni. Kusz Máriát, Frei Hildát nem vették fel az Orvostudományi Egyetemre — már nem is bánkódnak miatta. Vörös Rózsa családi körülmé­nyei miatt mondott le a tanu­lásról. Frei Hilda szülésznőkép­zőt is végzett. Kevesen vannak. Valamikori osztálytársaik egy része nem is az egészségügyi pályán he­lyezkedett el, illetve sokan ha­mar állást változtattak. Akik maradtak, helyettük is dolgoz­nak. — A belső helyettesítésre plusz pénzt kapunk — mondja Vörös Rózsa. - Mindig más és más kap 2—300 forinttal töb­bet, s nem az, aki az adott hónapban valóban többet dol­gozott. Frei Hilda: — Ha éjszakás vagyok, reg- ael 7-iq kellene dolqoznom. Nyolc előtt sosem tudok el­jönni. A reggeli hőmérőzés, kezelés, ágyhúzás több időt vesz igénybe. — Nálunk csak a betegek emelése a nehéz — folytatja Kusz Mária. — Én 55 kiló va­gyok, sokszor 75-80 kilós be­tegeket emelek. Az ápolónők közvetlen segí­tőtársaik az orvosoknak, de egymás munkáját is támogat­niuk kell. Maguk között tud­ják megoldani a hétköznapi, emberi problémáikat is. — Egy-két madam van, aki­től nyugodtan kérek tanácsot, segítséget - mondja Frei Hil­da. — És a „kis doktoroktól". Ők a gyakorló orvosok, persze embere válogatja. Akadnak olyan orvosok is, akik termé­szetesnek veszik például, hogy feketét vagy teát főzünk nekik és még meg sem köszönik. Tő­lük kérjek segítséget?! — Én kosarazok a Postás­ban - veszi át a szót Vörös Rózsa. — Az edzések és a mű­szakbeosztás gyakran keresz­tezik egymást. Megegyeztem a kolléganőmmel, hogy ilyen­kor cserélünk. A főnökeim nem engedték meg. Kusz Mária: — Nálunk nagyon jó a kol­lektíva. A főnővér minden hó­nap elején megkérdezi, hogy kinek, milyen gondja, kívánsá­ga van a műszakbeosztással, szabadnappal kapcsolatosan és egyezteti a kéréseket. Az ápolónők lő leiadata a betegek ellátása és a velük való törődés. A figyelmesség, kedvesség és derű, hozzátarto­zik a munkájukhoz. — Édesanyát, édesapát, test­vért kell látnunk minden be­tegben. A betegségük foglal­koztatja őket. Beszélgetnünk is kellene velük — megnyugtatá­sukra. Erre nincs idő. Frei Hilda: — Egyszer egy nénitől rúzst kaptam.' Hetekig feküdt az osztályunkon, nagyon megsze­rettem és elfogadtam tőle az ajándékot. Biztos elkallódott volna — mivel én nem hasz­nálok rúzst — de a néni meg­halt. Azóta magamnál hor­dom .. . Bodnár Árpádné, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének titkára a Du­nántúli Napló 1976. július 13-i számában így nyilatkozott: — Meggyőződésem, hogy a pálya megszerettetése alapve­tően a kórházakban dől el és számtalan gyakorlati és lé­lektani tényezőtől függ. Hogy a nővér tapasztalja-e: nélkü­lözhetetlennek tartják közre­működését a gyógyitásban. hogy igyekeznek-e tervszerű munkaszervezéssel könnyíteni a dolgát, hogy az orvos segí­tőtársként, egyenrangú félként kezeli-e. A sokat emlegetett jó munkahelyi légkör kárpótol a három műszak hátrányaiért, a szombaton, vasárnapon is kötelező munkáért. Konkoly Istvánná 25 éve ápolónő. A POTE ll-es számú Belklinikájának küszöbét 23 évvel ezelőtt lépte át legelő­ször. A professzorral, dr. Há­mori Artúrral a folyosón talál­kozott. Ö kalauzolta a munka­ügyre: — Családias volt a légkör. A 10-15 éve itt dolgozó kolléga­nőkkel most is az. A fiatalok egy része „csak" munkatársi kapcsolatot akar kialakítani. Minden feladatot elvégeznek, de igazán szívesen az elegán­sabb műveletet, mint az injek­ciózást... Mosolyognak, ha mesélem, hogy mi régiek, so­ha nem néztük, hogy ez a te a marxista középiskolát is. Ti­zenegy éve vagyok párttag. Nem szégyellem elmondani, plusz műszakokat is vállaltam és megérte. Szép fizetésem van, a fiam nagyon jól tanul és én változatlanul szeretem a mun­kámat. Tirk Istvánná a POTE Uroló­giai Klinikája művese osztályá­nak osztályvezető nővére. Ti­zenöt évvel ezelőtt — felRagy- va a gyors- és gépírással — az ápolónőképzőbe iratkozott. Ti­zenhárom éve ápolónője a kli­nikának. Évekig három mű­szakban dolgozott. Négyéves volt a kisfia, amikor egy mű­szakba került. Hat évvel ez­előtt elvégezte az intenzív the- rápiás tanfolyamot, és a klini­ka művese osztályának lett a vezetője. Az 1090 forintos kez­dőfizetésével szemben ma 4500 forintot visz haza a boríték­ban: — Segítség nélkül nem ment volna. Támogatott a klinika és a szüleim is. Most is tanulok. Érettségizni akarok. Jól érzem magam a klinikán, mert meg­becsülnek. Mondhatom ezt azoknak a kolleganőimnek ne­vében is, akikkel 6—7—10 éve együtt dolgozom. munkád, ez az enyém — közö­sen csináltuk. Konkolyné, mint fiatal ápoló fertőző betegséget kapott. Gyógyulása után folytatta munkáját. — Tudom mit jelent súlyos betegségből talpraállni. A sa­ját betegségem véglegesen eldöntötte az életcélom. Ezt a fényképei — mutatja a falra kitett fotót - egy fiatal anyu­ka küldte az egyhónapos kis­lányáról, Melindáról. Az anyu­ka a betegünk volt. Én innét szeretnék nyugdíjba menni. Hajdú Istvánná a ll-es szá­mú Belklinika főnővére. Több mint 13 évet töltött az l-es számú Belklinikán, mint osz­tályvezető nővér, ez év márciu­sában pedig megpályázta a ll­es Belklinika főnővéri állását. — Könyvelőből lettem ápoló­nő. A falum szülésznője szeret­tette meg velem a pályát. Nem voltak olyan időszakaim, hogy más munkát keresek. A gyerekemet kicsi kora óta egyedül nevelem. Volt miért, kiért dolgozni. Lakásra gyűj­töttem és tanultam. Amikor Budapesten jártam tanfolyam­ra, a hétvégeken hazautaz­tam. Kimostam és kikészítet­tem a következő hétre való ru­hát: ezt hétfőn, ezt kedden ve­szed fel, fiam. Napközben ro­konok vigyáztak rá. Elvégeztem Varga Nándorné az uroló­giai klinikai női osztályának vezető ápolónője.- Nagy volt a család, én voltam a legkisebb. Kedvet kaptam az ápolónőképzőhöz, és nem csalódtam. Tizennégy éve dolgozom a klinikán. Vé­leményem szerint az ápolónői munka hivatás. Némi túlzással talán azt is mondhatom, hogy aki másokat segít talpraállni, az egy kicsit önmagából is ad. Ápolónők. Az idősebbek hivatásszeretetről, révbeérés- ről beszéltek. A fiatalok más­ként képzelték el azt a mun­kát, amivel most birkóznak. Akik pályát változtattak, kese­rűen emlékeztek. A kórházban az ápolónő­hiány a legnagyobb gond. El­képzelhető, hogy azok közül, akik elmentek, néhányon visz- szatérnek beteget ápolni. Előbb azonban meg kell tar­tani azokat, akik még dolgoz­nak. Nemcsak pénzzel, hanem emberséggel, hogy néhány év múlva ők is hivatásszeretetről, révbeérésről beszélhessenek. Török Éva Mi a luxus? A luxus mindenekelőtt az átlag társadalmi fogyasztás határán bukkan fel. Ott, ahol az átlagpolgár számá­ra többnyire bezárul a ka­pu az anyagi élvezetek előtt; egyszerűen azért, mert vá­sárlóereje, életmódja, életvi­tele megálljt parancsol. Ezért mindig külön mérlegeli, ha mégis e határ túllépésére vállalkozik. És joggal teszi ezt, hiszen a tette „nagy luxus” volt a részéről, mint­egy vétek pnmaga ellen. Az egyén, szemben állva az áruvilág kínálatával, így ma­ga szabályozza realizálható szükségleteinek körét, illetve kielégítésének mikéntjét. A tételezett határ mögött azonban a kizártak képze­letében ott a luxusban élők és luxusfogyasztók szűkebb, szélesebb tábora, amelyik vagy a beleszületettség ter­mészetességével és gondta­lanságával vagy pedig azaz „újgazdagok" felsőbbrendű­ség tudatával húzza meg maga is a határt. Tudatuk­ban a helyzet státus-szim­bólummá, az elfoglalt pozí­ció külső jelképévé változik, amely mintegy értékmérőként tagolja környezetének ilyetén sorsosait az élet kiesebb partjára. Dehát — mondhatnánk — mindez „jelenségszféra”, me­rő szubjektivitás. Van-e a luxusnak objektívebb meg­határozottsága, lehetséges-e egy tárgyilagosabb definíció? Bizonyára igen, noha min­den rögzítés veszélyekkel jár, ha tárgyak megnevezéséig kívánom teljesíteni. Hiszen például a gépkocsi számít­hat luxusnak sokak szemé­ben még, de luxus-e önma­gában, mintegy társadalmi általánosságban? Tíz-tizenöt évvel ezelőtt erre egyértel­műen „igennel” lehetett vol­na válaszolni, ma azonban határeset. Inkább a „már­ka", a kocsitípus jelenthet luxust, de egyre kevésbé a gépkocsi, mint olyan. Az utóbbi legfeljebb — s íme, még egy bonyolító tényező! — a társadalom számára, amely adott fejlettségi szint­jén túl nagy gondot vállal magára, értékrendszerét is beleértve, a magángépko- csizás „társadalmasításával”. (Más kérdés, tehetett-e vol­na egyebet?) Ám nyitva hagyva az előbbi kérdést, annyi bizonyos, hogy a luxus csak rövid időszakokra köt­hető meghatározott tárgyak köréhez, mert a társadalmi termelés növekedésével, az adott használati eszköz álta­lános hozzáférhetőségével elveszíti kivételességének azt a nimbuszát, amelyet ritka­sága, különössége, finomsá­ga váltott ki. Mindebből azonban egye­lőre még csak nagyon so­vány bölcsességre futhatja. Eszerint luxus mindig volt, és mindig lesz, mert mindig fel­lép a tömegcikk mellett a minőségi ritkaság mint a luxus forrása. S valóban, ez egyúttal objektívnek is tű­nik, mert a társadalom ter­melőkapacitásának színvona­lából eléggé értelmezhetően adódik ez a lehetőség. Mégis, inkább csak a luxus-képződés, a társadal­milag sokkal összetettebb luxus létrejöttének általános feltételéhez és lehetőségé­hez jutottunk el, mintsem konkrét magyarázatáig. Ez a feltétel ugyanis még nem ad feleletet azokra a konkrét formákra és problémákra, amelyekben megjelenik, il­letve amelyeket a luxus-je­lenség felvet. Hiszen végülis, csupán arról van szó, hogy a társadalom a közvetlen létfenntartási szükségletek fe­letti teljesítményre képes. Azt azonban nem mondja meg, hogy ez a többlet mi­lyen mértékben és. módon kapcsolódik össze a társa­dalmi tömegfogyasztással. Ehhez a működő társadalmi rendszerek vizsgálata szüksé­ges. Eljutunk tehát az áru­termelés, mindenekelőtt azonban a tőkés árutermelés mechanizmusainak a problé­májához. Áz árutermelő mechaniz­musok szabadjára engedése mellett ugyanis a fogyasztás bővítése a társadalmi ré­tegződés megnövekedésével párosul, azaz, megnöveked­nek — ahogy Marx írja — azok a társadalmi rétegek, amelyek a luxustermékek fogyasztóivá válnak. A fo­gyasztás mesterkélt formái alakulnak ki, a társadalmi pazarlás szervezett gazdasá­gi képződményei biztosítják a kereslet bővítését, a tőke értékesülését. Ezzel a folya­mattal párhuzamosan azon­ban alapvető és döntő fon­tosságú társadalmi szükség­letek maradnak kielégítetle­nül a széles tömegek vonat­kozásában. A lakáshelyzet, a tömegközlekedés, a szol­gáltatás minősége messze elmarad a társadalom tel­jesítőképességének lehetősé­geitől. Mindez ma már az úgynevezett „fogyasztói tár­sadalmak” problémájaként jelenik meg és éleződik ki, nemcsak belül, hanem a világ szegény részeinek nyo­morával szemben is. Ma már ott tartunk, hogy a tőkés országok is arra kényszerülnek, hogy bizo­nyos területeket kivonjanak a tőkés profitérdek közvetlen befolyása alól és állami tá­mogatással fejlesszenek. „Az élet minőségének" meghir­detett programja azonban ugyancsak akadozik a tőke­érdek hatalmával és kény­szerítő erejével szemben. A szocializmus azért je­lent új formát a tömegfo­gyasztás és a luxus vonat­kozásában is, mert a tőkés viszonyok felszámolásával a tömegfogyasztás minőségi ki­elégítésének, illetve elsődle­gességének az esélyei nagy­mértékben megnőnek. A tár­sadalmi rendelkezés megnö­vekedett hatalma ezt ugyan­is minden eddiginél inkább lehetővé, sőt kötelezővé is teszi. Mindamellett az is világos azonban, hogy ez sem egy automatikus folyamat, ha­nem rendkívüli erőfeszítése­ket igénylő munka. Nem szakítható el ugyanis a gazdaság mindenkori hely­zetétől és fejlettségétől, a társadalom érdekviszonyai­ban ma még objektive mű­ködő ellentmondásoktól, o társadalmi demokrácia és el­lenőrzés nemegyszer hiá­nyos mechanizmusaitól, s mindennek negatív tudati és magatartásbeli következ­ményeitől sem. A luxus te­hát újra és újra megjelen­het, anélkül azonban, hogy tartósan a szegénység és a luxus kettős társadalmi fel- halmozódásában rögződhet­ne meg. Éppen ezért bizonyára azoknak van igazuk, akik a szocializmusban nem is a luxust tartják veszélynek, ha­nem a fogyasztói struktúra ellentmondásos és pazarlást okozó vonásaira hívják fel o figyelmet. -Ha valakinek pél­dául nincs tehetősége nor­mális lakást vásárolnia, gép­kocsira vagy víkendházra költheti a pénzét, anélkül, hogy alapvető szükséglete, a normális lakás megszerzése lehetőségként merülne fel számára. A kielégületlenül hagyott alapszükségleten túl így azonban kibontakozik a luxus „álvilága”, mégpedig —, ahogy Kozma Ferenc írja Jólét — szocialista mó­don című könyvében — o szocialista életmód rovására. Mindezeknek a problé­máknak a feloldása nagy erőfeszítéseket igénylő tár­sadalmi feladat. A szolgál­tatás, a lakásügy, az iskola­ügy, a közlekedés ezért bi­zonyulnak állandóan napi­renden levő problémáknak. De az is bizonyos, hogy „nagy luxus” lenne, ha nem ezt tennénk. Hüvely István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom